Pókember, Amerika Kapitány és az X-Men. A Föld legnagyobb hősei. A Marvel legsikeresebb kiadványai és filmjei fűződnek hozzájuk, így nem csoda, hogy mi is velük azonosítjuk a kiadót. Ám ők éppen csak csúcsai a Marvel karakterek jéghegyének. Hiszen minden Peter Parkerre jut egy Rakéta Robi és minden Mr. Fantasticra egy 3-D Man. A Marvel univerzuma épp annyira hemzseg a totálisan indokolatlan és komolyan vehetetlen karakterekben, mint a pop kultúránkat átformáló legendákban. Valahol eme két kategória groteszk metszetében pedig ott létezik minden idők legcinikusabb szárnyasa, Howard, a kacsa.
Howard, a kacsa karrierje valószínűleg az egyik legváratlanabb dolog, ami a 70-es években a Marvel háza táján történt. A karaktert Stever Gerber és Val Mayerik találta ki a Adventure into Fear 19. számában. A magazinban ekkor Man-Thing volt a főszereplő, Howard pedig elég kellemetlen körülmények között sodródott bele annak aktuális kalandjába. Valami huszadrangú gonosztevő lerombolta a tér, az idő és multiverzum határait, hogy eljusson az istenek birodalmába, és megalomán csatlósaival ő is azzá váljon. Így a kataklizma következtében Howard is kiszakadt a saját világából. Hogy mielőbb visszajusson oda, csatlakozott a hősök szedett-vedett csapatához, hogy aztán egy kozmikus lépcsőházban a halálba zuhanjon.
Az őket vezető mágus ugyanis elfelejtette, hogy képes varázsvédelmet nyújtani (vagy éppen levitáltatni) azoknak is, akiknek nincs mágikus képeségük – később másokon segített is ezekkel az erejével. De Howardon nem. Howard a kacsa karrierje második Marvel füzetében meghalt. Látszólag. Nem sokkal később ugyanis kiderült, hogy ennél is rosszabb sorsra kárhoztatott. Kiderült, hogy valójában nem halt meg. Hosszú időn keresztül zuhant a semmibe, míg végül egy pokoli helyen: napjaink Clevalendjén kötött ki. Ekkor (1975) kapott önálló sorozatot a Giant-Size Man-Thing magazin keretében. Két kalanddal később pedig elindult az első, immár teljesen saját képregénysorozata is.
A világából kiszakadt, a Földön partra vetett halként bolyongó, a kilátástalan élete miatt folyton zsörtölődő Howard ekkoriban olyan rettegett ellenfelekkel került szembe, mint Bessy, a pokol-tehén, egy könyvelő-mágus vagy éppen a Retek-ember (Turnip-Man). Ám a legnagyobb ellenfele mégis csak a földlakók, akik többsége (főleg, ami a hatalom embereit és a szuperhősöket illeti) sosem méltányolják azt a fáradságot és áldozatot, amit Howard tesz a világ megmentése érdekében. Majd 50 éves karrierje során Howard szerves, de azért mindig kissé különálló része lett a Marvel világának. Legtöbbször magánnyomozó, de volt bér-hős, Vaskacsa, összeállt egy rakás ismert hőssel és rövid ideig még emberé is változott. Tette mindezt bő-cinizmussal és humorral.
Howard – bár a negyedik falat nem töri le olyan gyakran – tulajdonképpen egy (nem erőszakos) Deadpool előkép, hiszen része a Marvel világának, ám történetei gyakran épp azok paródiái. Ilyen Chip Zdarsky és Joe Quinones 2015-ben indult sorozata (Howard, the Duck vol 5.) is, amelynek első öt számát gyűjti össze a Bubi Bolt kiadásában megjelent kötet. Ami egyben a karakter hazai debütálása is. ( Feltéve, ha nem számítjuk a groteszk 1986-os mozifilmet, ami önmagában is megér egy misét. Nem mellesleg az első Marvel mozifilm volt!)
A Zdarsky által írt széria már az ötödik Howard a kacsa képregénysorozat, azonban ideális „beugrópont” azoknak is, akik csak most ismerkednének a karakterrel.
Ami lényeges háttérinformáció Howarddal kapcsolatban, azt a kötet elején megtudjuk – ami nagyjából kimerül abban, hogy egy nem e-világi kacsa, aki beszél is. Illetve nyomoz, bár abban kevésbé sikeres. Howard korábbi kalandjaira csak pár kisebb utalás van. Ám a tágabb Marvel világgal és azok karaktereivel nem árt jobban ismerősnek lenni. A kötetben ugyanis Pókembertől (Howard legrégebbi és egyetlen „barátja”) kezdve, a Galaxis Őrzőin át az Amazonig (angolosoknak: She-Hulk) számos Marvel hős vendégszerepel és cameózik Howard mellett. Persze maga a történet teljesen önálló és nem csatlakozik egyik – akkor – éppen futó eventhez, vagy más Marvel sorozathoz.
Magánnyomozónak lenni nem könnyű élet. Különösen, ha az ember egy földön-kívüli kacsa. Ezt Howard is kénytelen nap, mint nap megtapasztalni. Különösen, mikor végre kap egy komolyabb megbízást – egy rejtélyes fickó egy ellopott családi ékszer visszaszerzésére bérli fel. Hiszen az ügy hamarosan messze túlnő rajta. Az egyszerűnek tűnő ékszerrablás okán többek között szupergonosztevőkkel kénytelen összeakasztania csőrét, a Gyűjtő kollekciójának része lesz és belekontárkodik Dr. Strange dimenziók közötti kártyapartijába.
Zdarsky sorozata egy hiperaktív ámokfutás.
Szerencsétlen kacsát egyik vödörből dobja a másik vederbe. Egymást követik a képtelenebb szituációk a fegyveres rablást elkövető May nénitől, a démonokkal pókerező Dr. Strange-ig. Nincs pihenő és megállás, sem neki, sem pedig az olvasónak. Hasonló a helyzet a poénokkal, és a humoros kikacsintásokkal. Szinte nincs is oldal, ahol ne kapnánk egy “Petrocsajszi” (fiatalabbaknak: Petrocelli egy TV-s ügyvéd volt, rá utal Howard, amikor az Amazont megszólítja) szintű kikacsintást vagy szóviccet. Mindezek miatt, dacára a könnyed hangulatnak a Howard, a kacsa kötet olykor kifejezetten sűrű élmény. Ami végig az agyzsibasztóan fárasztó és az elképesztően vicces határmezsgyéjén mozog. Noha pár jelenet erejéig sejtetik a Howard múltjában lévő tragédiákat és a lelkében lévő fájdalmat, ezekkel hosszú távon nem foglalkoznak.
A kötet legnagyobb része az abszolút l’art pour l’art hülyéskedés. Noha a sztori végére lekerekedik, a szálak összeérnek, mégis marad egy olyan érzésünk, hogy bizonyos elemei csak azért kerültek bele, mert az író poénak/szórakoztatónak érezte. Ilyen Howard találkozása a Galaxis őrzőivel, ami egy abszolút/kihagyható mellékvágány. Persze egy ilyen sit-com szerű sztorinál nem nagy baj az epizódikusabb felépítés. Zdarsky sorozata a modern, (meta-)humorral többnyire sikeresen igazította korunkhoz a karaktert, miközben megőrizte annak lényegét/eredeti vonzerejét.
Míg Zdarsky humorának találati aránya kissé hullámzó, addig Quinones (illetve szinezői és kihúzói) rajzai egységesen nagyszerűek. A rajzfilmes, erős kontúrokkal és élénk színekkel dolgozó képi világot nemcsak nézni jó, de tökéletesen teremti meg azt a könnyed/bohókás hangulatot, amit Zdarsky sztorija megkíván. A panelkezelés sokszor kifejezetten dinamikus. Ráadásul pár kifejezetten kreatív, vizuális geg is akad (ez talán az első képregény, amiben láttam “edzős montázst”).
Ha a megjelenő kötek/sorozatok számát nézzük, akkor kétségtelen, hogy itthon továbbra is a Marvel a legnépszerűbb képregényuniverzum. Én ennek ellenére sem mertem volna fogadni, hogy valaha magyarul olvashatjuk Donald kacsa cinikus klónjának kalandjait. Bár a Howard, a kacsa kötet, a sajátos, sokszor túltolt humora miatt kétségtelenül megoszthatja az olvasóközönséget, a magam részéről örülök az eljövetelének. Egy abszolút kellemes meglepetés, ami az egyedi hangvétele miatt még az olykor túltelítettnek érződő kínálatban is hiánypótló/üde-színfolt. Azon “vicces, rajzolt tartalmak” közé tartozik, amin a Kandi lapokon felnőtt – azóta is képregény-fogyasztó – apuka, és a Pókemberrel csak most ismerkedő gyermeke is jól szórakozhat egy esős vasárnapon.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
