Motoros üldözések, felvágott nyelvű hősök, misztikus kincsek, ördögi gazfickók, dzsungelkalandok és átverések. Egy hamisítatlan retro hangulatú kalandsorozat alapelemei. Egy sorozaté, amely bár egyértelműen felvállalja és keblére öleli az inspirációs forrásait, mégis képes a saját lábán megállni, anélkül, hogy fantáziátlan másolattá vagy öncélúan nosztalgikus utalás-gyűjteményé váljon. Íme a hazai képregény felhozatal egyik legszórakoztatóbb gyöngyszeme: a YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai. Képregénykritika az első három füzet alapján.
A YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjainak (a továbbiakban: YKX) a nyitófüzetéről még a 2018-as Alfabéta-jelöltek kapcsán írtunk. Pilcz Roland kalandsorozata szinte azonnal elnyerte a tetszésünket. Olyannyira, hogy a legnagyobb kritikánk vele szemben csupán annyi volt hogy túlságosan sokat kell majd várnunk a folytatásra.
Sajnos balsejtelmünk jogosnak bizonyult, hiszen bő két éve kezdődött a kaland, és még csak most érkeztünk el a harmadik füzethez. Ez pedig már csak azért különösen szomorú, mert a YKX érezhetően ennél gyakoribb (akár havi rendszerességű) megjelenésre lenne kitalálva. Persze mindezért nem a szerzőt kárhoztatom, hiszen a YKX éppen olyan hobbiprojekt, mint a szerzői magyar képregények 95%-a. Mint ilyen pedig örök bizonytalanságra van kárhoztatva, így már annak is őszintén örülhetünk, hogy ha lassan is, de egyelőre kitart a sorozat. Már csak azért is, mert ha valami, akkor a mostani járványhelyzet – és az abból fakadó csúszó és elmaradó megjelenések – pontosan megmutatta, hogy mennyire is ingatag lábakon áll még mindig a magyar képregények kiadása. Tudomásunk szerint a YKX nincs kimondottan veszélyben, hiszen a második füzettől kezdve már nem szerzői műként, hanem a Kittenberger mögött is álló One Way kiadványaként jelenik meg, és ez reméljük, még jó ideig így is marad.
A YKX ugyanis a hazai képregény kínálat egyik legszórakoztatóbb gyöngyszeme.
Az eredetileg Pilcz (mára már hazai képregényes körökben mondhatni kultikussá váló) Kalyber Joe történeteiben debütáló címszereplő önálló előzménysorozata egy szégyentelenül régimódi és önfeledten ponyvás kalandsorozat. Történetünk kezdetén a szabadúszó kalandorként ügyködő, megjegyezhetetlen nevű Yorn Kayrah Xemovrah épp azt csinálja, amit a szabadúszó kalandorok szoktak: megpróbálja egy aggódó apuka eltévelyedett kislányát jobb belátásra téríteni, és hazajuttatni. Sajnos azonban a leánymentés nem terv szerint alakul, így hősünk egy félresikerült műkincsrablás után szembe találja magát a hírhedt Mr. Arsen-nal. Ám a legnagyobb meglepetésére a nem túl bizalomgerjesztő küllemű milliomos nem számon kérni, hanem felbérelni szándékozik. Így YKX hamarosan a kellős közepén találja magát egy misztikus műkincsért folyó, Concorde tempójú hajszának, amely során a pofonok és a poénok egyaránt záporoznak.
Pilcz sorozatát akár joggal nevezhetném a magyar (rajzolt) Indiana Jones-nak is. Az összehasonlítás pedig tulajdonképpen helyénvaló is lenne, hiszen a YKX le sem tagadhatná azt, hogy ki ihlette. A főhős khaki színű ingjétől, illetve a nőkkel történő (kölcsönös) élcelődéseitől kezdve a náci küllemű főgonoszig és a dinamikus, üldözésekben gazdag tempóig az egész képregényből árad az a klasszikus, kalandfilmes hangulat, amelyet az Indiana Jones óta legjobban talán az Uncharted videojátékoknak sikerült rekreálni. Persze Pilcz már a Kalyber Joe idején sem rejtette véka alá, hogy mennyire kedveli doktor Jones munkásságát (illetve a 80-as évek pop kultúráját). Ám mindezek ellenére sem szeretnék a YKX-re mint magyar Indiana Jones-ra hivatkozni.
És nem azért, mert nem lenne méltó a címére, hanem mert az ilyen jellegű „itt van a magyar XY” jelzős szerkezetek mögül mindig az hangzik ki, hogy az adott dolog igazából csak azért jó, mert a mi kutyánk kölyke. „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk”
A YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai azonban nem azért jó, mert magyar, hanem azért, mert jó.
Pilcz ugyanis nem pusztán szereti a képregénye alapjául szolgáló kalandfilmeket, de érti is őket. Talán egy kissé túlságosan is. A legnagyobb negatívum, amit el lehet mondani a YKX-ről, hogy egyelőre nem merészkedik túl a műfaj bevett keretein. Mivel pedig a hősei jórészt archetípusokból (vagy a zsoldos csapat esetén azok paródiájából) állnak, a cselekményt pedig klasszikus kalandfilmes toposzokra alapozza, így olykor kiszámíthatóvá válhat. Ez azonban mégsem rontja az élményt. Hiszen Pilcznek érezhetően a kisujjában vannak ezek a műfaji elemek. Filmszerű dinamikával nagyon céltudatosan szövi a cselekményt. A humorának, okosan használt popkulturális utalásainak és az olykor merész hangulatváltásoknak köszönhetően sikerül egy abszolút sajátos atmoszférát teremteni. Jól lehet, hogy a képregényt az Indiana Jones ihlette, a YKX az önmaga jogán is élvezetes és értékelhető mű. Pilcz nem a cselekmény, a karakterek (a főszereplő eleve sokkal lazább, könnyelműbb, mint ifjabb Henry Jones) másolására törekszik. A felszínes utánzás helyett valójában azt az élményt, érzetet próbálja újra teremteni, amelyet Az elveszett frigyláda fosztogatói alatt érez a néző. Ebben pedig sikerrel is jár. Szerethető karaktereket teremt, akiket kifejezetten változatos kalandokba küld. Ez utóbbi kifejezetten nagy erénye a képregénynek: minden számnak kicsit más a hangulata. A motoros üldözésbe torkolló műkincsrablás, komor, kilátástalan tengeri utazás és klasszikus dzsungelkaland egyaránt akad az első három füzet során. A minden részre jutó pár oldalas visszaemlékezések pedig lassan, de biztosan építik a világot, közelebb hozva minket a rejtély és a főgonosz valódi céljának mibenlétéhez.
A YKX úgy képes kellemesen ismerős lenni, hogy közbe ne azt érezzük, hogy „ezt már láttuk”. Miközben remekül használja a műfaji elemeket, elegendő új ötletet és érdekesnek ígérkező karaktert/konfliktus vezet be ahhoz, hogy a végeredmény ne csak az elődök árnyékában tudjon létezni. Dacára pedig a szerző geek filmek iránti szeretetének, a popkulturális utalások terén sem esik túlzásba. A szemfüles olvasó itt-ott kiszúrhat egy-egy jópofa kikacsintást, de sosem helyezi erre a hangsúlyt. Így pedig a YKX elkerüli azt a csapdát, hogy egy öncélú nosztalgia trip legyen, mely önmagában csak alig-alig értelmezhető.
Ellenben megannyi más magyar műfaji filmmel, képregénnyel és regénnyel a YKX nem azzal akarja eladni a történeté, hogy ez most magyar. Nem az az erénye, hogy „Indiana Jones, de Jeep helyett Barkas-szal üldözik őket”. Már csak ezért sem lehetne igazán magyar Indiana Jones-nak titulálni a képregényt, mert a magyar volta igazán nem is érződik rajta. Ami a cselekmény és a rajzok színvonalát illeti a YKX-t könnyedén el tudnánk képzelni valamelyik független képregényekkel foglalkozó amerikai kiadó termékeként is. Sőt a füzet minősége is csak talán a szokásosnál kisebb méret miatt marad el azoktól. Ám ez sem zavaró: kényelmesen olvasható, és a remek papír minőségnek köszönhetően már kézbe venni is jó ezeket a füzeteket.
Nem csak olvasni és lapozgatni, de nézegetni is határozottan jó érzés.
Pilcz rajztehetsége elképesztően sokat fejlődött az első Kalyber Joe óta eltelt 15 évben (nem csoda, hogy azóta már a DC-nek is színezett). Bár továbbra is a könnyed, karikatúraszerű stílusban alkot: a YKX képivilága már sokkal részletgazdagabb, élőbb és dinamikusabb. Ez a rajzfilmszerű, meglehetősen ingergazdag, élénken színezett képi világ pedig nagyszerűen szolgálja és egészíti ki a sztori könnyed hangvételét. A karakterdizájn kifogástalan: minden figuráról, szájbarágós, szöveges expozíció nélkül is azonnal egyértelmű, hogy mi a szerepe. A rajzok egyetlen gyenge pontja, hogy pár karakter első ránézésre zavaróan hasonlít egymásra. Persze ezzel kapcsolatban még az sem kizárt, hogy ennek a későbbiekben dramaturgiai funkciója lesz.
Kifejezetten jópofa húzás, hogy Pilcz nem csak a hangvételt, hanem az egész kiadványt tekintve igyekezett egyfajta retro érzetet adni. Így – talán hazai szerzőjű képregényfüzet esetében először – a harmadik résztől kedve levelező rovat is helyett kapott a kiadványban. Ami persze az internet és a közösségi média korábban már kissé funkcióját vesztett húzás, kifejezetten illik a YKX hangulatához. Csak éppen tovább erősíti bennünk azt az érzést, hogy egy ideális világban ennek a sorozatnak jóval gyakrabban kéne megjelennie.
A YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai egy roppant igényesen papírra vetetett, és ugyanannyira szórakoztató B-film. A lehető legjobb műfaji érzékkel és ízléssel megírt, roppant szórakoztató ponyva. Mikor jön már a folytatás?
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
