A Roboraptor szerint: 2016 geek-legjobb filmjei és sorozatai – Avagy az év, amikor a középszerűség ledominálta a minőséget

Kiegyensúlyozottabb színvonal hol vagy?

A 2016-os év sok szempontból tragikus volt. Tragikus, mert rengeteg, a popkultúrát meghatározó tehetséggel lettünk szegényebbek, David Bowie-tól kezdve, Alan Rickmanen és Gene Wilderen át, egészen George Michaelig. És tragikus abból a szempontból, hogy Hollywood ráébredt a marketing mindenható erejére, amelybe a Warnernél idén legalább annyit öltek, mint magába a kész végtermékbe (az Öngyilkos Osztagot továbbra sem nevezném filmnek) és félő, hogy az elkövetkezendő évek trendjét a minél agresszívabb reklámhadjáratok fogják meghatározni. Ugyanakkor bátor kísérletezés nyomait is felvéltem fedezni a 2016-os filmfelhozatalban, még ha ennek sokszor bukás, vagy megosztó reakció is lett a vége. A Deadpool obszcén öniróniája például rettentő jól esett a műfajnak és a nézőknek egyaránt, és még Bryan Singer Apokalipszise is felvillantott pár merész megoldást, miközben a Marvel egyértelműen felnőttkorba lépett. A Star Wars és a Harry Potter-univerzum is el mert térni a bevált recepttől (több-kevesebb sikerrel), és ezekből is látszik, hogy a stúdiók, ha apró léptekkel is, de kimernek lépni a komfortzónájukból és ez már önmagában üdítően tudott lenni az egyszeri geeknek. Csak ezek után ne fújjanak a készítők visszavonulót.

A következő évtől – ha a filmeket vesszük – mindenképpen kiegyensúlyozottabb színvonalat és merészebb megközelítést várnék. 2016-ban inkább csak óvatos próbálkozásokat láttam, amik ha nem is sikerültek feltétlenül jól, elmerték hagyni a járt utat a járatlanért és nagyon bízom benne, hogy 2017 geek filmjei rendre meglepnek majd. Logan és egyben Hugh Jackman búcsúja a szereptől mindenképpen efféle merészséget ígér (függetlenül az előző két epizód jellegtelenségétől) és a sorozatban szintén támadó mutánsok (Legion) is már egy merész kompozíció, hiszen egy többszörösen hasadt személyiséget tesz meg főszereplőjének, amely végre jobban ráirányíthatja a reflektorfényt a szemtelenül tehetséges Dan Stevensre. Hasonló bátorságot, az alapanyagtól való eltávolodást, ugyanakkor annak tiszteletben tartását várom Rian Johnson Star Warsától, hiába voltam elégedett J.J. Abrams nosztalgiatripjével, ezt csak egyszer lehetett ellőni. – Pavlics Tamás

Nem volt minden rossz 2016-ban

Sok szempontból bosszantó, sok szempontból rendhagyó év volt 2016 számomra: szinte minden héten történt valami, amiért azt gondoltam, hogy EZ nem lehet igaz. Legyen ez a Saul fia Oscar-díja, az EB-meccsek, Bob Dylan irodalmi Nobel-díja, vagy kevésbé boldog események. Sok meglepő fordulatot tartogatott az év. Ugyanez igaz a film- és könyvtermésre: volt egy Harry Potter-könyv idén, aminek ellensúlyozására ott volt a Legendás állatok-spin-off. 2016 szuperhősös filmjeiben szinte egytől-egyig csalódtam, de a Deadpool még egyszer visszaadta a reményt, hogy van még bennük lehetőség. És ha már remény… A Zsivány Egyes sokkal jobb volt, mint vártam. Az Érkezést továbbra is az év egyik legjobb filmjének tartom, és nem csak mert összességében jó film, hanem mert a hazai könyvkiadásra is áldásos hatást gyakorolt: mindig díjazom, ha egy film megjelenése után az adaptált szerzőnek más művei is elérhetővé válnak magyarul a boltok polcain. Sokat vártam idén a Kubótól is, és az is felülmúlta a várakozásaimat. Így kiemelve a pozitív csalódásokat, 2016 nem is tűnik olyan rossz évnek, viszont nem egy fájdalmasan rossz filmet (és könyvet) is kitermelt idén az ipar, amit jobb lenne elfelejteni, ezért azokat nem is sorolnám fel. A hullámzó minőség áldásaival és átkaival kellett együtt élnünk, és végül is túléltük.

Szívesen mondanám, hogy 2017-től leginkább eredetiséget várok – ha nem tudnám előre, hogy milyen filmpremierek várhatóak. Nem arról van szó, hogy nem várom A galaxis őrzői vol. 2-t, csak évről évre jobban zavar, hogy beköszöntött a rebootok, adaptációk, és folytatás/előzményfilmek korszaka, és ezek mellett sokkal kevesebb film kerül moziba eredeti történettel. De még ha ez így is van, akkor is szeretném, ha a filmfelhozatal végre jó sztorikkal állna elő, legyen az feldolgozás vagy folytatás… A Disney-Star Wars tavalyi és idei sikerének a nyomában már ismét bátrabban lehet mellőzöttebb világokhoz nyúlni, mint a Valerián és az ezer bolygó városa. Tetszik ez a tendencia, ezért azt várom, hogy ezek a próbálkozások eredményesek legyenek 2017-ben, és tovább gyűrűzhessen ez a lendület. – Koós Anna

Aránytalanságok

2016 hihetetlenül aránytalan volt filmügyileg, amíg áprilisig szinte hétről-hétre érkeztek érdemes alkotások, utána szeptemberig még mutatóban is alig akadt jó film, aztán megint volt néhány, amiért lehetett lelkesedni.

Remélem 2017 ilyen szempontból kiegyensúlyozottabb év lesz, bár ahogy fentebb is említettük, az előzetesen várható filmek listája nem ezt ígéri.

Sorozatfronton viszont erős volt 2016 és vélhetően így marad jövőre is.Nem írom le századszorra, hogy a TV az új mozi, de valószínűleg ez az az audovizuális termék, amit 2017-ben ipari mennyiségben fogyasztok majd. – Muchichka László

2016 geek szemmel = bukás

Míg 2015 végén a top10-es listámon 4 „geek” film is szerepelt (nevezetesen Az ébredő Erő, a Birdman, a Kingsman és a Hétköznapi vámpírok), 2016-ban csupán annyi jó és új filmet láttam, hogy 5-ös lista jött ki belőlük, amik közül egyik sem illik a Roboraptor arculatába – azonban úgy alakult, hogy a listavezetőm pont a Hétköznapi vámpírokat készítő Taika Waititi új filmje, a Hunt for the Wilderpeople lett.

„Geek szemmel” szerintem 2016 egy bukás volt. Az év a Deadpoollal indult, ami számomra az alig végignézhető szemét kategóriájába tartozik, aztán folytatódott a 10 Cloverfield Lane-nel, aminek amilyen erős a trailere, olyan vérlázítóan rossz a befejezése. Ezekhez képest felmentősereg volt az új Szellemirtók, ami egy teljesen szórakoztató nyári limonádé, még ha túlságosan biztonsági játék is. (Kritikám itt.) A Suicide Squad pedig – kövezzetek meg, de – baromi jó lehetett volna. A stílusbeli kísérletezés, a határok feszegetése azonban hamar kifújt (vagy hamar beleszólt a stúdió!) így a film második órája egy katasztrofális szenvedés volt. (Kritikám itt.) Végül nagyjából megmentette az év becsületét a Zsivány egyes, mert új Star Wars-filmet mindig jó látni, viszont a fentiek fényében nem lehet elmenni amellett, hogy ebben is domináns a papírforma forgatókönyv, a buta párbeszédek, és a hollywood-i giccsparádé. (Kritikám itt.) Nem először és nem utoljára mondom: az amerikai ipari mozgóképgyártás rosszabbul teljesít.

A Logan trailere menő volt, de nem hinném, hogy megnézem. A galaxis őrzőinek még a traileréért sem voltam oda. A Cure for Wellness viszont egyelőre érdekesnek tűnik. Arra is látok esélyt, hogy a Blade Runner 2049 önjogán jó lehet, de biztos, hogy köszönőviszonyban sem lesz az eredetivel. Az Alien és a Kingsman új része talán eljut a szemem elé, de küzdeni nem fogok értük. A Star Wars 8. epizódjának és a Twin Peaks visszatérésének viszont nagyon szurkolok, remélem, hogy a nagy elvárásaim miatt nem fogok csalódni, de eléggé bízom az alkotókban. Minden más, amit várok az évtől az magyar film, Trainspotting, Jim Jarmusch. – Konkol Máté

Naiv vágyak

Számomra a 2016-os év egyrészt különleges, másrészt és leginkább közömbös volt. Különleges, mivel ebben az évben kezdtem el publikálni írásaimat itt, a Roboraptoron. Előtte sohasem írtam játéktesztet, sorozatkritikát, de 2016-ban ezt is kipróbálhattam. A lehetőséget ezúton is köszönöm Muchichka László barátomnak, hiszen lényegében neki köszönhetitek, hogy olvashatjátok az irgalmatlanul hosszú agymenéseimet.
Semmitmondó, mivel számomra nem történt sem a filmvilágban, sem pedig a játékiparban olyan esemény, amelytől fejen állva pörögtem arcon. (Egyébként igen, minden alkalommal jelen voltam virtuálisan, amikor eltávoztak az Ikonok az élők sorából, de nem éreztem „anti-katarzist”, csupán szembesültem azzal, hogy elérem azt a kort, amikor már nem láthatom a kedvenceimet a színpadon, mivel ők már elérték(ik) azt a pontot, ahová én is tartok.)

Valószínűleg finnyásabb lettem 2016-ban. Nem tetszett a Deadpool, túl direkt volt, túl tapló, túl amerikai pitésen tini-alpári. Persze értem, hogy ez volt a lényeg, de sajnálom, hogy ez a lényeg. A DC moziverzuma sem remekelt: a roppant inkoherens Batman és Superman kocsmaverekedés után sikerült alulmúlnia a dolgot az Öngyilkos Osztaggal. A kettő együtt konkrétan olyan, mint egy disszociatív személyiségzavar látlelete. Viszont kaptunk nagyszerű sorozatokat! Nyáron érkezett a Netflixes Stranger Things, az HBO megdobott minket a Westworlddel, ami számomra az év legintenzívebb és legintelligensebb „miazistene” volt.

Ráakadtam a nagyon jól működő, ám, így egy évad távlatából kicsit limonádé The Exorcistra. Sajnálom viszont a Marvel sorozat-szegmensét. Bár a Luke Cage jó kis hood-film volt, néha olyan nagyot futott logikából, hogy azt éreztem, az írók valami szoftverrel generálták forgatókönyvben az eseményeket, reakciókat. Az Agents of S.H.I.E.L.D. továbbra is lerágott körömmel próbálja kikaparni magát a gödörből, néha úgy tűnik, hogy sikerül neki, néhol úgy, hogy nem.

A PC-s játékiparra is rájárt a rúd. Több félkész, repetatív tripla-A kategóriás játékot dobtak a piacra a megengedettnél. Megvezetett tömegek kiabáltak skandallumot a huncut-hazudós módon marketingelő No Man’s Sky miatt. Meg azért tudjátok, hogy hívják a meg nem született rókát, igaz? Hát hányinger. Na ezt éreztük, amikor a Mafia 3 repetitív küldetései mellett csakcsupán 30 fps-t produkált stabilan a felsőkategóriás konfigurációkon. Ilyen betegségben szenvedett az egyébként nagyszerűen sikerült Dishonored 2 is. De hogy az év elejei botrányokról se feledkezzem meg: a The Divisionnel sem volt minden rendben hosszú időn keresztül. Viszont kaptunk egy nagyszerű Overwatch-ot, egy gyakorlatilag tökéletes Uncharted 4-et, és a The Witcher 3 két kiegészítője: a Heart of Stone és a Blood and Wine is kiemelkedően minőségi lett. Röviden ennyit fűznék hozzá a múlt évhez. Remélem a következő évben kicsit nagyobb lesz az ingerküszöböm, vagy erősebbek lesznek az impulzusok, vagy mindkettő.

2017-tel kapcsolatban tele vagyok reménnyel. Leginkább videojátékügyileg. Már a január izgalmasan indul, hiszen érkezik a Resident Evil hetedik epizódja, amely úgy néz ki, bár FPS nézetben, de visszatér a gyökerekhez: logikai feladványok, hátborzongató atmoszféra. Már a kedvcsináló demótól is megtettem pár para métert (őszintén elnézést kérek) és annak külön örültem, hogy a 15 perces játékmenetet ki lehet tolni jóval többre is, hiszen a fejlesztők olyan igényességgel rakták össze és annyi rejtett tartalmat pakoltak a játékba, mint amennyit nagyon sok, tripla-A játék nem kap meg. Érkezik a Mass Effect: Andromeda (mondjuk az alcím nem túl kreatív), amit úgy várok, mint a Facebook-csitrik a pozitív feedbacket. Kíváncsian várom még a Zero Dawn: Horizont is.

Filmek terén remélem továbbra is megkapjuk a sokak szerint futószalag Marvel-minőséget. Engem személy szerint baba Groottal levett a lábamról A galaxis őrzői, kíváncsian várom a Thor: Ragnarokot és remélem érdemben összerakják az új Pókembert is. Nagyon szurkolok a John Wicknek, Kongnak és persze a Justice League-nek, meg Wonder Womannek is. Nagyon várom a Kingsman-t és nagyon örülnék, ha nem barmolnák szét az új Transformers-t (roppant naiv vagyok), viszont remélem Guy Ritchie nem tenyerel bele semmilyen kaksiba a King Arthurral… – Szaniszló Róbert

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Ilyen vegyes érzés volt geeknek lenni 2016-ban

Régen eseményszámba ment egy új, a szubultúrába vágó film, idén pedig szinte minden hétre jutott egy középszer. A játékadaptációk még mindig nem érik el azt a lécet, ahol az átlagos filmek vannak, így hát több szót nem is vesztegetnék rájuk. Képregény-adaptációk terén sem volt sokkal jobb az év: a DC-univerzuma már most rebootra szorulna (persze ez már Az acélember idején igaz volt), a Marvelből épp kezd kifogyni a szufla (korrekt, korrekt, de hol van a régi tűz?), egyedül az X-Men berkeibe tartozó Deadpool tudott határozottan újat mutatni e téren. Szerencsére igény mindig van a minőségre is, az Érkezés miatt megérte kiperkálni a mozijegyek árát.

A legmeglepőbb azonban az eddig legfeljebb közepesen teljesítő Star Trek volt, amely ezúttal végre egy kimondottan szórakoztató és a régi sorozathoz leginkább passzoló folytatást kapott. Az irodalomban is hasonló tendenciát figyelhettünk meg. Végre megértük, hogy a magyar kiadók gyorsan le tudják követni a külföldi megjelenéseket, amelyek jelentős része aztán be is húzkodja szépen a díjakat, ennél többet pedig egyetlen rajongó sem kívánhatna. Azonban többet kaptunk, mivel elért hozzánk is az a fajta SFF, ami friss, de annyira jellegtelen, hogy szócséplés lenne akár csak egy mondatnyi kritikát is írni róla. Ami pedig ennél is rosszabb hír, hogy idén elképesztően kevés jó magyar geek könyv jelent meg, viszont annál több rossz, és ez nem is minden esetben kenhető a szerzőkre. Összefoglalva: 2016 volt az az év, amikor a középszerűség úgy ledominálta a minőséget, hogy a geek szubkultúra megszűnt szubkultúra lenni. Ez már a mainstream.

Új év, új remények, de nem hinném, hogy 2017 jobb lenne majd bármilyen tekintetben, mint a tavalyi év. Valószínűleg a DC, ha nem is idén, de előbb-utóbb képes lesz összerakni egy nézhető filmet, valószínűleg megint lesz egy lelkesedős, aztán átgondolós hullám a Star Wars után, és valószínűleg a Marvel megint csinál néhány egyforma, de alapvetően nézhető popcornmozit. A Logan az eddigiek alapján mind felfelé, mind lefelé kilóghat a sorból, de azt le merném fogadni, hogy ezzel a filmmel nagyot kockáztat majd a stúdió. Persze várom az idei, jobbnál jobb külföldi sci-fi és fantasy könyvek folytatásait és néhány kedvenc szerzőm újabb címét, de nem gondolnám, hogy idén kevesebb lenne majd a jellegtelen SFF. Azt viszont határozottan várom, hogy minél több jó sorozatot tudjak majd nézni, ha már Hollywood csak nagyköltségvetésű látványfilmekkel próbálja kiszúrni a geekek szemét. Ennél is jobban szeretném, ha a magyar írók és wannabe-szerzők felszívnák magukat és ontanák az olyan remek könyveket, mint amik 2015-ben jelentek meg. – Pintér Máté