Varázspálcával a kezünkben ártásokat mormolni, vagy fénykarddal a levegőben hadonászni a menőbb? Ennek próbáltunk meg a végére járni.
Egy beszélgetés adta az ötletet eme cikk megszületéséhez, na meg persze a két szériához fűződő érzelmi viszony. Van amelyikben a kis túlélő a nyerő és van, amelyben Han Soloéknak nem akad párja (pl. vagányság), úgyhogy most szépen egymásnak eresztjük J.K. Rowling varázslatos világát a messzi-messzi galaxissal, persze csak szigorúan a filmeket figyelembe véve, erősen szubjektív nézőpontok alapján.
Történet:
Természetesen mind George Lucas, mind J.K. Rowling története a jó és a rossz egyetemes harcáról szól, ami örök érvényűvé teszi mind Harryék, mind pedig a Skywalker-család kálváriáját. Rowling tanítói múltja azonban érezhetően sokszor visszaköszön, és a történet előrehaladtával az oldalak közti határvonal nem egyszer elmosódik. Lucasnak a karakterek árnyalására az előzménytrilógia adta volna meg a lehetőséget, de hol túlontúl banális lett, hol pedig elnagyolt (pl. szerelmi szál), és nem egyszer önmagának mondott ellent. Ugyan Rowling is itt-ott túlzásokba esett (pl. a Főnix-rendjében a szereplőkre zúdított fekália áradattal), mégis rendkívül intelligensen és tudatosan vitte végig a sztorit, és telítette azt érzelmekkel. – Pavlics Tamás
Mi újat mondhatnék egy olyan film történetéről, amelyet most már legalább a harmadik generáció tesz magáévá? A jó és rossz harcáról szól? Igen. A család egységének fontosságáról és arról, hogy nem mindig a vérségi kötelék jelenti a családot? Igen. Fontos a hit? Igen. Nem olyan nagyon komplex a történet, ezt elismerem. Mi több, a Star Wars nem bonyolultabb mint egy népmese a parasztfiúról/lányról aki nagy dolgokra hivatott, de még maga sem tudja, majd hipp-hopp az események fősodrában találja magát ahol leleményesnek kell lennie. Akármekkora közhely, a Star Wars a remény fel nem adásáról, az elhivatottságról, a súlyos árak megfizetéséről, (és a Zsivány Egyessel) a terhek hordozásáról szól. A Star Wars emlékeztet arra, hogy mindig van miért harcolni. – Zsótér Indi Dániel
Karakterek:
Ebben azt gondolom, hogy abszolút egyenrangú a két széria, Jar Jar ide, hisztiző Anakin oda. Luke, Han és Leia, avagy Harry, Ron és Hermione abszolút joggal váltak nem csupán a popkultúra meghatározó részévé, hanem a fiatal generáció példaképeivé is, olyan értékeket képviselve, amelyeket könnyedén a magunkénak tudhatunk, vagy erőt meríthetünk belőlük a hétköznapokban, míg antagonistái (Vader, Voldemort) egyszerre tudtak félelmetes és szánni való figurák maradni. – Pavlics Tamás
A Star Wars karakterei a mindenkori drámaírás nyolc típusába sorolhatók. Kezdve a hőssel, a komikus figurákon és az öreg bölcsön keresztül a harcos amazonig. Nem, nem emiatt izgalmasak ezek a figurák. A személyiségük nem bonyolultabb annál mint amit elsőre is gondolunk róluk. Az értékeik ezzel szemben sokkal fontosabbak, hogy amit képviselnek, amellett mindvégig kitartanak. Persze nem lennének „hitelesek” ha nem botlanának meg, vagy nem lennének kétségeik. Az ébredő Erő éppen ebben tudott egy igazán nagy újítást hozni: Kylo Ren úgy változott meg, ahogy azt korábban drámai hőstől nem láttuk.
Ha lehet még gonoszabbá változott, mert szenvedte a jóságot. Merem állítani, hogy a régi trilógiák ilyetén jóval felszínesebbek, emiatt mint akár Az ébredő erő vagy a Zsivány Egyes. Előbbiben ugye egy szinttel mélyebbre süllyed az antihős (egyszersmind végre azzá a gonosszá válik, amivé a korábbi két trilógia főgonoszai alapjáraton voltak) a Zsivány Egyesben pedig válogatott bérgyilkosok, kémek és gyilkosok dicsőülnek meg úgy, hogy el lehet azon merengeni, van-e abban bármi dicsőséges, hogy az ember meghal valamiért, amiben annyira hisz. Végre elkezdtek „komplexizálódni” az SW figurái. A Harry Potter pedig ugyanazzal a karakterkészlettel dolgozik amivel az SW, a különbség az, hogy a HP univerzum egyetlen szereplő lelkének boncolgatja nyolc filmen keresztül, ettől jóval azonosulhatóbb is mint a Star Wars bármelyik karaktere akik inkább csak szimbólumai egy-egy attitűdnek. – Zsótér Indi Dániel
Világ:
Hosszú évek óta úgy gondolom, hogy a Star Wars mellett Harry Potter világára lehet egyértelműen azt mondani, hogy a „fantázia diadala”. Persze, ott van még a Gyűrűk Ura is példának (szigorúan a filmeket véve), de abból hiányzik az a játékosság, az a könnyedség, ami könnyedén magával ragadja az embert. Ami egy kicsivel talán mégis Harryéket Han Soloék fölé helyezi, hogy Rowling egy nagyszabású coming-of-age történetet írt, a varázslatok ellenére is tele van az egész a hétköznapokból ismerős helyzetekkel (elhívni valakit a bálba), karakterekkel (tanártípusok) és helyszínnel (a Roxfort, mint iskola), ennél fogva a néző is könnyebben be tud vonódni, még akkor is, ha a műfaj távol áll tőle. – Pavlics Tamás
Véleményem szerint három sci-fi világ van amiben érdemes elveszni: a Marvel-univerzum, a Mass Effect játéktrilógia univerzuma és a Star Wars. A diverzitás, ami ezekben a világokban megfigyelhető, közel olyan komplex mint amiben élünk. Persze ezek közül a hétköznapokra egyik sem, vagy csak nagyon nagyon kis mértékben reagál, de mindben az a fontos, hogy milyen szimbólumkészlettel dolgozik. A jó és rossz harca örök érvényű, akár Harry Potter akár Star Warsról beszélünk, jelképek és párhuzamok szintjén a Star Wars sokkal nagyobb szeletet fog át a mi világunkból. Jóval általánosabban, ennélfogva közérthetőbben foglalkozik a sztereotípiákkal, a politikával vagy a vallási és hitbéli kérdésekről. – Zsótér Indi Dániel
Mondanivaló:
Korábban már céloztam Rowling tanítói múltjára, amely minden művében visszaköszön, mégsem válik sohasem didaktikussá, hovatovább a jól ismert toposzokat, mint a szeretet, barátság, vagy maga a halál és a veszteség (amelyekkel a filmkészítés valahogy nem mer igazán foglalkozni) rendkívül intelligensen a dramaturgia, a karakterfejlődés részévé teszi. Emellett Rowling folyamatosan új utakat keres, és úgy reflektál a világban zajlódó aktualitásokra, emel be komolyabb témákat (pl. politika, gyermekbántalmazás), hogy közben a mese jellege sem veszik el, mert megmarad a közérthetőség szintjén.
Egy vagyok az Erővel, az Erő velem van.
– magyarán bármi is történik, bízz abban amiben hiszel. – Zsótér Indi Dániel
A spin-offok:
Ha csupán a filmes leágazásokat vesszük, akkor mind a „Potterverzum”, mind a Star Wars fej-fej mellett halad, ha viszont a Disney által újraindított univerzum rajzfilmes vadhajtásait is vesszük, akkor máris Darth Vaderék vezetik a versenyt. Én inkább maradnék a filmeknél, lévén az animációs sorozatok nem egyszer túlontúl gyermetegek maradtak, vagy alárendelik a dramaturgiát a fanservice-nek (Darth Maul visszahozása például egyértelműen ilyen), és a mennyiséget tekintve legalább a verseny is kiegyenlítettebb. Ha viszont már a minőséget, avagy még inkább a kockázatvállalást vesszük, már más a helyzet. Abból a szempontból persze nem fair az összevetés, hogy a Zsivány Egyes csupán egy egyszeri kaland, míg a Legendás állatok és megfigyelésük egy ötrészes széria első fejezete, mégis azt gondolom, hogy Rowlingék merészebbek voltak nemcsak a Star Warshoz, hanem más hasonló szériákhoz (khmm… Hobbit) viszonyítva is.
Mert mindkettő tovább bővíti a már meglévő világot és árnyalja azt, de Gareth Edwardsék hiába mondanak el egy alapvetően izgalmas fejezetet a messzi-messzi galaxis történetéből, továbbra sem mernek látványosan eltávolodni a Skywalker-család jelentette fősodortól, ahogy ezt a közelgő spin-offok is bizonyítják (pedig de jó is lenne egy jedi-sith háborúba belelesni). Ráadásul hiába hozzák be a háborús filmek kilátástalanságát, ezzel pont a Star Wars mesei jellege veszik el, miközben az űropera, mint zsáner, valamint a több évtizedes kultusz látványosan be is határolja a készítőket, amiből csak nagyon kis lépésekkel tudnak kitörni. Rowling a kezdetektől fogva kísérletezik és emel be újabb elemeket a fantasybe oltott „Agatha Christie” krimijeibe.
Göethe Salmander és társai első nekifutásra mind térben, mind pedig időben elmernek távolodni Harryék kalandjaitól, de szellemiségében még úgy is hű tudott maradni az alapanyaghoz, hogy közben behozta az ideológiák az egyénre gyakorolt (nem egyszer destruktív) hatását, avagy a családon belüli erőszak, a gyerekbántalmazással mélyítette tovább ezt az alapvetően mégiscsak játékos világot. David Yatesék nem minél több cameoval és fanservice -el próbálják összekötni a már ismert sztorival – noha a későbbi részek előrehaladtával biztosan egyre több lesz a kapcsolódási pont, elsősorban Dumbledore-nak hála – hanem hagyják a saját útjukat járni. Karakterei hiába típusfigurák (elvégre mi mások lehetnének?), élnek és lélegeznek, rendkívül szerethetőek és a Zsivány Egyes karaktereivel ellentétben (akik csakugyan rokonszenvesek) a nézőt érdekli a sorsuk, mivel a sűrű cselekmény ellenére is van időnk elidőzni rajtuk. – Pavlics Tamás
Az animációs sorozat eleinte nem tett jót a Star Wars sokszínűségének, mivel a legközhelyesebb életigazságok és felszínesebb történeteket sikerült elmesélni. A Star Wars: Clone Wars 3-4 évada már összetettebb kérdésekkel foglakozik, nem beszélve a Lázadókról, vagy a legutóbbi két mozifilmről, mely szépen lassan, rétegről rétegre bontja le az univerzumot, ahol a jók nem igazán jók, a rosszak pedig nem igazán rosszak. Érdekek és ellenérdekek vannak persze a jó-rossz analógia megőrzésének érdekében élesen el lehet választani a két oldalt, ennek ellenére állítom újra, hogy a spin-offok lassan, de biztosan mutatják be, hogy ez az univerzum bonyolultabban működik minden szinten mint ahogy korábban gondoltuk. – Zsótér Indi Dániel
Összegzés:
Nagy valószínűséggel még hosszú bekezdéseken és kommentáradaton keresztül tudnánk ütköztetni a nézeteinket, hogy „Melyik a jobb?” széria. Az nyilvánvaló, hogy annak idején a varázspálcák hiába küldték ideiglenesen nyugdíjba a fénykardokat a kicsik karácsonyi kívánságlistáján, a Star Warsszal, mint jelenséggel, annak merchandising erejével, filozófiájával és több évtizedes kultuszával a kis túlélő nem tudja felvenni a versenyt. Ugyanakkor ahhoz hasonlóan olyan varázslatos világot teremt, amibe mindig öröm visszatérni és olyan tanokkal, valamint karakterekkel népesíti be, akikkel bátran vágunk bele egy-egy kalandba, akár egy messzi-messzi galaxis, akár egy ódon kastély falai között.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
