Oknyomozó Raptor: Mit feleljünk, ha E. T. van a vonalban? #2

Figyelem! A cikk az Érkezés című filmmel és az alapjául szolgáló novellával kapcsolatban súlyos spoilereket tartalmazhat!

Korábbi cikkünkben összefoglaltuk, hogy a first contact témában mérföldkőnek számító Harmadik típusú találkozások (1977) és a Kapcsolat (1997) hogyan közelítette meg az idegen létformákkal való kommunikáció kérdését. Az Érkezés (2016) bár épít az elődjeire, de egyúttal tovább is gondolja a problémát. Megpróbál szembesíteni olyan kérdésekkel is, melyekkel az eddigi filmek nem foglalkoztak. Mint annak a lehetősége, hogy az idegen lények anatómiai felépítése olyan mértékben tér el az emberétől, hogy akár hallás, akár beszéd, vagy látás útján a kommunikáció esélytelen. A filmben és a novellában is egyértelmű, hogy az ember hangképző szerveivel képtelen reprodukálni a heptapod beszédet, és viszont. Mondhatnánk, hogy semmi gond, csak felvételeket készítünk, és a heptapod szavak jelentésének tudatában visszajátsszuk nekik, így meg tudjuk értetni magunkat – még ha csak google fordító hangzást érünk is el. Azonban ez rossz megoldás: mivel nem tudhatjuk, milyen szerepe van egyes szavak hangsúlyozásának a heptapod beszédben, a szavak közti szüneteknek, vagy lehetséges-e hogy a beszédhez kapcsolt nonverbális jelzések, mint a gesztusok és a mimika szerves részei a beszédértésnek, vagy sem. Ha belegondolunk, hogy pusztán a hangsúly – irónia – által az emberi nyelvek is képesek egy kijelentés értelmét az ellenkezőjére változtatni. Ez máris rengeteg buktatót tartogat. Így érthető, hogy mind a filmben, mind a novellában egy idő után a kommunikációt próbálják írásban bonyolítani, mely megbízhatóbb eszköznek tűnik.

(Az írással kapcsolatban viszont más fontos kérdések merülnek fel. Mit tehetünk, hogyha az idegen lények látása is teljesen eltér az emberétől? Tudjuk, hogy a földi életformák közül is a legtöbb faj látása többé-kevésbé eltér egymástól. Lehetséges, hogy az emberek által megrajzolt heptapod írásjelek egészen máshogy festenek az idegenek számára, mint gondoljuk.)

Azt már a történet elején megtudhatjuk, hogy a heptapodok beszéde, (melyet a novella heptapod-A néven emleget,) teljesen független az írott nyelvtől. Ez önmagában megnehezíti a megfejtését, viszont ezzel még nem teszi lehetetlenné: bár a legtöbb írott formában is létező emberi nyelv olyan ábécét használ, melyben a betűk megfeleltethetőek valamely kiejtett hang(ok)nak, az írás nem így alakult ki. Feltételezzük, hogy az írás gelőször olyan rajzok sorozata volt, melyben a jelek megfeleltethetőek voltak az ábrázolt dolgoknak, pl. a láb rajza lábat jelentett. Ezek az ideogrammok, melyek később elvont jelentéssel gazdagodtak: a láb rajza már nem csak lábat jelentett, hanem azt is, hogy menni, és így tovább. Később – már a hieroglifák használatánál is – kifejlődött a fonetikus írás, amikor a jelek már főként a kiejtett hangokra utaltak. Mindez leegyszerűsítette, hogy hosszabb szövegeket, történeteket is lejegyezzenek, vagy elvont fogalmakat írjanak le. Összességében sokkal praktikusabb volt, mint bármilyen korábbi írás, ezért is terjedt el ennyire a fonetikus ábécék használata.

Mivel a heptapodok írása nem képez le beszédhangokat, és nem olyan szimbólumokat használ, amelyek közérthetőek lennének az emberek számára is, kérdéses, hogyan lehet egyáltalán megfejteni, nemhogy megtanulni. Egyáltalán miért használnak ilyen bonyolult írást? A novella azt a magyarázatot adja erre, hogy a beszéd a heptapodok számára túl korlátozott: mivel a mondatok kiejtéséhez adott időtartamra van szükség, és a döntés, hogy a szavak milyen sorrandben kövessék egymást. Ez a sorrendiség azért is „korlátoz”, mert egyes nyelvek a szó mondattani szerepét pusztán a mondatban elfoglalt helyével jelölik. Az hogy a szó a cselekvés alanya lesz, vagy tárgya, csak a helye dönti el a mondatban. A heptapodok írásában (a heptapod B-ben) viszont nincs sorrendi megkötés, a szavak elhelyezkedése a mondatban teljesen más viszonyt követ, ezáltal többet is fejez ki.

Mintha a heptapod-B elnevezés utalás lenne az ókori lineáris B írásra, melyet közel 50 évig tartott megfejteni, hiába is állt rendelkezésre a nagyon hasonló lineáris A. Megfejtésekor azt a stratégiát követték, mint a hieroglifák megfejtésénél is: ismert kifejezéseket, helyneveket, uralkodók neveit próbálják azonosítani a szövegben. Ezeknek a szavaknak az írásképe segít megfejteni a többi szó jelentését, és a nyelv hangzására is lehet következtetni általuk. A heptapodok írott nyelvéhez viszont sem a hangzó nyelv, sem az ismert szavak nem adnak fogódzót.

A film látszólag újító abból a szempontból, hogy kivételesen nem a matematika nyelve felől közelíti meg az idegenekkel való kommunikációt. Ennek ellenére a tudomány jelenlegi állása szerint azt kellene mondanunk, hogy lehetetlen lenne még úgyis megtanulni az írást, hogy a heptapodok végtelenül segítőkészek benne.

A novellában Dr. Banks számára az hozza meg az áttörést a nyelvtanulásban, hogy Gary Donelly elmagyarázza neki azt a fizikai tételt, melyre a heptapodok először reagáltak. (Mégsem tudtak teljesen szakítani a hagyománnyal, hogy a matematika elengedhetetlen ahhoz, hogy megértessük magunkat más fajokkal.) Ugyanis természettudományos munkacsoportok hada dolgozott azon, hogy valamely természeti törvény, alapszámítás, vagy fizikai jelenségek leírása reakciót váltson ki a heptapodokból. Az első sikert a Fermat-elv hozta számukra.

Ez lényegében azt mondja ki, hogy a fénysugár adott terjedési közegben a kiinduló pontból a végpontba való eljutáshoz az esetek legnagyobb részében a lehető leggyorsabb utat választja. Ha a közeg, amelyben a fény halad, az útja közben nem változik, akkor a két pontot összekötő egyenes vonalú út a leggyorsabb. Azonban, ha a kezdőpont pl. a levegőben, a végpont viszont pl. a víz alatt van, a fénysugár olyan utat jár be, mely hosszabb mint az egyenes, mégis gyorsabb: a vízben lassabban terjed a fény, így minél rövidebb utat tesz meg a vízben, annál gyorsabban ér a végpontjához. Azonban van egy pont, ahonnan a „kerülő út” a levegőben annyival hosszabb, hogy a vízben megtett távolság hiába kevesebb, mégis több időbe telik, mint a legrövidebb út.

Elsőre talán bonyolultnak hangzik, de egy élet-közeli példával egyből világosabb: képzeljük el, hogy a görög tengerben fürdünk. Amikor ki akarunk menni a vízből, először megkeressük a tekintetünkkel a plédünket. A plédhez vezető út toronyiránt a legrövidebb, de akkor viszonylag sokat kell a vízben gyalogolnunk, hogy odaérjünk. Elindulunk-e egyenes vonalban a pléd felé, vagy inkább a partra merőlegesen kimegyünk a vízből, és onnan kiérve indulunk a pléd irányába? Én az utóbbit választanám. Az ember bizonyos helyzetekben – akárcsak a fény -az út növelésével minimalizálja az időt. Fermat szerint a fény ugyanezt csinálja.

A Fermat-elv azért különleges, és azért vált ki reakciót a heptapodokból, mert más a viszonya az időhöz, mint a többi fizikai alapelvnek. Míg más tételek ok-okozati oppozícióban kezelik a problémákat, pl. hogy a fény megtörik a víztükrön, és a beesési szöge változásával máshová kerül a végpontja, addig a Fermat-elv úgy kezeli a problémát, mintha a fény az útja megkezdésekor már tisztában lenne a végpontjával, és előre kiszámolta volna, hogyan juthat el a leggyorsabban oda. Ahogy Dr. Banks egyre többet gondolkodik ezen az elven, egyre inkább megérti a heptapodok eltérő felfogását az időről, és az írásukat is jobban tudja értelmezni. A heptapod írás nem követ sorrendet, nem ok-okozati, bárhonnan kezdjük a jelek olvasását, ugyanúgy hozzájutunk az információhoz. A film sajnos mellőzi ezt a fontos fordulatot, azonban helyette(?) behoz egy nyelvészeti alapvetést, a Sapir–Whorf-hipotézist, miszerint leegyszerűsítve: a nyelv, amelyen gondolkozunk, befolyásolja magát a gondolkodásmódot.

A két nyelvész, Sapir és Whorf, a nyelvek összehasonlító vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a tér, az idő, és az ok-okozati viszony képzetei szintén a nyelvben gyökereznek. A film ezt sem magyarázza túl: egyszerűen kijelenti azt, hogy az amilyen nyelven beszélsz meghatározza, hogyan gondolkozol. Ezt az elméleti hátteret a film arra használja fel, hogy magyarázatot adjon rá, Dr. Banks miért válik képessé úgy érzékelni az időt, mint egy heptapod: mert megtanulta a nyelvüket, vagyis tud heptapodul gondolkodni. Aham.

Ha még túl is lépünk a rengeteg hátráltató tényezőn, amely kizárja az írás elsajátítását, akkor is a nyelvnek elsősorban eszközként kéne szolgálnia arra, hogy értelmezze a heptapod-kultúrát. Nyilvánvaló, hogy egy adott kultúra megismerése egy bizonyos szint után lehetetlen a kultúra nyelvének ismerete nélkül – mert itt most nem arról van szó, hogy mi a heptapodok nemzeti étele, vagy hogy a heptapod gyerekeknek ki hozza az ajándékot karácsonykor. A heptapodok időszemlélete olyasvalami, ami nem lehet hozzáférhető a nyelv által.

Ezt legegyszerűbb a hofstedei hagyma-modellel lehetne szemléltetni. Ez a modell egy kultúra megismerését úgy képzeli el, mintha egy hagyma rétegeit fejtenénk le egymás után. A legkülső réteg a szimbólumok rétege, a kultúrák külsőségei, melybe a nyelv is tartozik. Az egész modell elemzése túl messzire vezetne, számunkra ebből az a lényeges, hogy az értékek képezik legbensőbb réteget, melyek a kultúra egyes tagjai számára nem tudatosan felállított kategóriák. Az értékek kultúránként abban térnek el, hogy az adott társadalom hogyan rangsorol bizonyos elveket, és hoz ez alapján döntéseket. Pl. hogy mennyire individualista egy adott közösség, a maszkulin vagy feminim értékek élveznek-e nagyobb megbecsülést, rövid vagy hosszútávú időszemléletet követnek-e a kultúra tagjai, stb. A rengeteg kulturális dimenziót még megfigyelni és leírni is majdnem lehetetlen, nemhogy átvenni tőlük, pusztán azáltal, hogy megtanuljuk a közösség nyelvét. Arról nem is szólva, hogy ezek csak emberi kultúrák közti különbségek.

Évtizedek állati viselkedéskutatásával is alig jutottunk közel olyan kérdések megválaszolásához, minthogy hogyan érzékelik a világot a denevérek. Pedig egy olyan földi életformáról van szó, amelyet kedvünkre vizsgálhatunk, és kísérletezhetünk vele. Ha feltesszük, hogy megtanítanánk a denevéreket angolul, attól még egy denevér nem fog elkezdeni befektetni egy nyugdíjtakarék-alapba. Pedig az Érkezésben Dr. Banks-szel valami hasonló történik.

Visszakanyarodva a matematikához, Johann Carl Friedrich Gauss, a 19. század híres matematikusa azt javasolta, hogy a szibériai tundrán a növényzet segítségével alakítsunk ki egy ábrát, amely a Pitagorasz-tételt bizonyítja. Ha az idegenek látnák a világűrből ezt a tételt, tudnák, hogy értelmes életforma vagyunk. Ma már nem jutna eszünkbe azt feltételezni, hogy egy idegen faj biztosan az euklidészi geometriát tekinti a saját matematikája alapjának. Már csak azért sem, mert az ember is meghaladta már ezt a szemléletet, és lehetséges, hogy az űrlények előbb találták ki a Bolyai-Lobacsevszkij-geometriát, vagy bármilyen űrlény-geometriát, és ha még ugyanúgy érzékelik is a formákat, mint mi, lövésük sem lenne, mit akarunk üzenni a háromszöggel, és a négyzetekkel.

Még sokáig lehetne bizonygatni, miért is lehetetlen eleve, hogy megtanuljuk egy idegen faj nyelvét a filmben bemutatott módszerrel, és ha sikerülne is, nem valószínű, hogy a nyelv hozzásegítene minket ahhoz, hogy hogyan gondolkodnak olyan komplex kérdésekről az űrlények, mint a tér, a mozgás, vagy az idő. Viszont ennek a cikknek nem is az a lényege, hogy megcáfolja, amit a film állít, hiszen ez egy science fiction alkotás. Sokkal inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy végre láthattunk egy olyan sci-fi filmet, ami után feltehetjük magunknak ezeket a kérdéseket. (A Star Wars kapcsán kinek jutna eszébe, hogy Yoda anatómiai felépítése hogyan teszi lehetővé azt, hogy ne csak sipítozni és hörögni tudjon, hanem ugyanúgy artikuláljon, mint a legtöbb faj a filmben.) Viszont az Érkezés elgondolkodtat, képesek leszünk-e valaha kommunikálni az idegen életformákkal, van-e rá valamilyen mód, hogy megosszuk egymással a tudásunkat az univerzumról. Ezt továbbgondolva, vajon az emberi kommunikáció formáinál létezhet-e egy tökéletesebb mód, arra hogy akár különböző emberi kultúrák leküzdjék a közöttük tátongó megértési szakadékot?

Hiszen egy a sajátunktól eltérő kultúra vizsgálatának mindig az a következménye, hogy a saját kultúránkban is felismerünk az összehasonlítás által olyan kategóriákat, amelyeket eddig természetesnek véltünk, majd rádöbbenünk, mennyire egyedi vonásunk is az.

Tehát ha elvonatkoztatunk a főhős egyéni drámájától, miután hozzájut a jövőbetekintés képességéhez a nyelv által, a film olyan kérdéseket kezd el feszegetni, melyekkel eddig nem sok blockbuster próbálkozott. Így szerintem nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy az Érkezés újabb mérföldkő a first contact témájú filmek között.

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6

Annak, aki szívesen olvasna tovább a „Hogyan kommunikáljunk űrlényekkel?” témában, ajánlom a NASA 2014-es kiadványát (Douglas A. Vakoch: Archaeology, anthropology, and interstellar communication)