A Battleborn identitászavaros egyveleg lett

Alapvetően a Battleborn nem is lenne annyira rossz, ha egy kicsit is köze lenne a hozzá közel álló játékokhoz, a Borderlands-hez, vagy a Warhammer: Vermintide-hoz. Egy olyan MOBA/FPS keverékről van szó, ahol belső nézetben, sokféle szempontból eltérő képességű karakterekkel egymásnak kell esnünk egy online arénában, miközben fejlődgetünk a karaktereinkkel. A meccs közbeni fejlődés egy tízszintes, úgynevezett augment skálán mozog, ahol minden fejlődéskor két képesség közül viszonylag gyorsan el kell döntenünk, hogy melyikbe invesztálunk. Ebben a  – nem is izgalmas, de fondorlatos – az, hogy a megfelelő fejlődést a megfelelő online ellenfél szemben éppen az adott pillanatban kell eldönteni. A csapattársainkon is múlik, hogyan tudjuk kihasználni az adott fejlődést.

Jó döntés lehet például, ha távoli karakterként azt a képességet emeljük meg az előbb említett skálából, amellyel például távolabbra jobban tudunk lőni, nagyobbat robbantani, míg a többiek közelről gyepálják az ellenfeleket. Összesen 25 különböző jószággal indulhatunk harcba: mesterlövész-szerű, gépágyús és gránátvető Team Fortress szökevénnyel, ninjával, aki karddal, és lökéshullámokkal húzza az ellenfelek életét. És ennyi. Ennyi pozitívummal találkozni a játék során.

Ha valaki 22-es franciakulccsal tekergetné püspöklilára a csecsbimbóimat, akkor SE tudnék róla több pozitívumot mondani.

A sztoriról annyit érdemes elmesélni, hogy NINCS! Egy érdekesen megrajzolt stílusú átvezető után a játék szinte egyetlen pontján se találkozunk értelmes adó/kereső narratívával. Sajnos ezt nem nevezhetjük univerzumépítésnek – erre csak messziről utaló nyomokat találunk, ami meg kevés. A „sztori módnak” csúfolt darálás során hullámokban érkező robotok és különböző ellenfelek 8 pályából álló szekciója arra jó, hogy mindenkit megölsz kooperatívban a társaiddal, fejlődsz, és köszönjük szépen. Ehhez természetesen semmiféle betanító mód nincs, így még csak felkészülni sem lehet arra, hogy nagyjából mi vár Rád. Sajnos csak mész, lősz, lehúzod az ellenfeleket életerejét, és két meccs között átfordulsz a másik oldalra, mert bealudtál a gép előtt.

Ebben az őrült futkározásban egyszerűen nem találtam a helyem sem multiban, sem a már előbb említett sztori módban, pedig erőlködtem. Egy felső nézetes MOBA-nál jól áttekinthető a játéktér. Tudod, hogy hova kell kattintani, sejted, hogy merre indulhatsz el, viszont itt totális káosz alakul ki, ugrálással és eszement lövöldözéssel, rendszerint taktika nélkül. Tisztában vagyok azzal, hogy a taktikára kellene építeni, de az esetek nagy részében erre a többjátékos módban nem lehet számítani.

Vagy olyan gyenge a karaktered, amellyel folyamatosan elhullasz multiban, vagy egyszerűen elrohangálnak mások, nem figyelnek, nem gyógyítanak, nem fedeznek, nem védik a területeket, nem keresik az ösvényeket a pontokhoz, és a különböző foglalási pontokra is nagy ívből tojnak. Ha összeszedsz magad mellé még négy barátot, akkor egy fokkal értelmesebben is lehet játszani, de ez azért nem reális. Egyelőre két aréna (KETTŐ DARAB ONLINE PÁLYA!?) érhető el a játékhoz, amely nyilvánvalóan bővülni fog a későbbiekben, de ez igazából kit nyugtat meg? Kinek elég ez?

Így érkezünk el a játék két neuralgikus pontja közül az elsőhöz. A játék FPS-nek nem eléggé FPS, MOBA-nak pedig nem eléggé MOBA. Érthető, hogy a két műfajt egy könnyed, egyszerű, casual gamereknek is fogyasztható formába próbálták tálalni, de annyira félrecsúszott, hogy nem is igazán lehet eldönteni, hogy mi akar lenni.  Sőt, megkockáztatom, hogy saját magáról sem tudja a játék, hogy mi.

Egy identitászavarban szenvedő, frusztrált, eszement zúzós multi-FPS, vagy egy közepes és végtelenül leegyszerűsített MOBA belső nézetből? A tapasztaltak alapján egyiknek sem felel meg, és egyik fél sem fogja magát igazán jól érezni benne. Valami miatt biztos, hogy hiányérzete támad a játékosnak, így nagyon gyorsan elveszítheti a motivációját.

A másik komoly probléma a grafikai stílus. Találkozhattunk már baromi furcsa látványvilággal,  és magam sem szoktam finnyázni a vizuális effektusokon, és igyekszem mindenben meglátni a szépet, az értékeset, vagy az odaillően stílusosat. Hát itt ilyesmiről szó sem lehet. Előfordulhat, hogy velem volt a gond, de nem hazudok: konkrétan rosszul lettem a látványvilágtól, ami nem is tudom, hogy mikor fordult elő velem utoljára játék közben.

Félóránként meg kellett állnom, mert megszédültem, megfájdult a fejem, a szemem az agyonkontúrozótt, szétvilágított, gumimacis habcsóktól. Az egy dolog, hogy a karakterek meseszerűek, azon kívül azonban minden sárga, piros, lila, zöld, a robbanások hol kék, hol áfonyaszínben folynak le a képernyőről, én meg mehetek holnap optikushoz, hogy ne essen ki a bal szemgolyóm. Őszintén mondva nem csodálkozom és megértem, ha valaki nem bírja még csak a játékmenetet sem nézni, mert azon kívül, hogy kaotikus és kapkodós, még grafikailag nem is letisztult, hanem borzasztóan zavaró a szemnek. Imádom a Borderlands-et, a világát, a színeit, a rajzolt stílusát, de hogy ez nagyon messze van attól a képi minőségtől, abban teljesen biztos vagyok.

Őszintén sajnálom, hogy nem tudtam egy percig sem kikapcsolódni benne, de kitartok amellett, hogy a Battleborn nagyon mellé ment furcsa, hiányos, üres próbálkozás, kevés lehetőséggel, kevés karakterrel, túl sok lövöldözéssel és értelmetlen játékmenettel. Az online lehetőségeiben a Borderlandshez, a Team Fortresshez, a legrégebbi Quake-hez, vagy a League of Legends-hez képest is mérföldekkel lemarad, bárhonnan nézzük, egy rakás pénzért.

Főleg úgy, hogy pont a játékdömping első komoly hullámának közepére esett be. Kinek lehet még is jó választás a Battleborn? Senkinek. Azoknak se tudnám szívből ajánlani, akik szeretik az FPS-t, mert még barátokkal együtt is repetitív és végtelenül érdektelen. Nem tudnám ajánlani MOBA-fanoknak sem, mert nem eléggé taktikus, nem eléggé izgalmas, és összességében nincs benne annyi minőségi tartalom, hogy hosszútávon megérjen időt pazarolni rá. Talán azoknak megérhet egy próbát, akik nem igazán szeretik egyik műfajt sem, de a kettő kombinációjába azért kísérletképpen belenéznének. Talán nekik elnyeri a tetszését, de ők vigyenek magukkal pár haverbarátot is játszani, már ha nem köttök ki együtt a szemészeten.