Sorozat

Agatha All Along, avagy WandaVision pepitában – Évadkritika

Az Agatha All Along, azaz Mindvégig Agatha egyszerre spinoffja és folytatása WandaVízió szériának, és szinte egy az egyben annak a mintájára is készült. Évadkritika.

Noha a Doctor Strange az őrület multiverzumában továbbszőtte a WandaVízió sztoriját, azért nem varrt el minden ott elkezdett szálat. A főgonosz, Agatha Harkness (Kathryn Hahn) sorsára például nem derült fény a filmből – ezt meséli most el az újabb Marvel-széria, a Mindvégig Agatha. Mint arra a rajongók emlékezhetnek, a boszorkány az előző sorozat végén elbukott, és elvesztette az erejét, ráadásul az elméje a Wanda Maximoff által kreált illúzió fogságába esett. A spinoff/folytatás pedig most azt mutatja be, hogyan szabadul ki a címszereplő, és miként próbál ismét varázserőre szert tenni.

A Mindvégig Agata cselekményének lényegében ugyanaz az alapkoncepciója, mint a WandaVízióé: a különböző stílusban készült epizódokat egy olyan keretsztori fogja össze, ami a rejtélyek és titkok folyamatos felfedéséről szól.

Míg az előbbi sorozat egyes részeiben különféle régi családi tévésorozatokat imitáltak, ezúttal a misztikus horrorok kerülnek terítékre. Az újítás mindössze annyi, hogy az újabb szériában az epizódok közötti stílusváltások értelmet is nyernek, illetve a történeten belüli történeteknek ténylegesen köze van az átfogó cselekményszálhoz. Itt ugyanis a kisebb horrorsztorikban mindig más válik központi karakterré, és mindegyik egy-egy konkrét feladat teljesítéséről szól, amiket a főszereplőknek a végcél elérése érdekében kell kiállniuk. Ezzel szemben a WandaVízió esetében sokkal inkább tűnt öncélúnak a televíziózás különböző évtizedeinek megidézése. Ugyanakkor míg az újrahasznosított koncepciót kijavították, a Mindvégig Agatha nem tudta megőrizni az elődje legfőbb erényét: nem lett mindegyik rész ugyanolyan karakteres és hangulatos. Vannak epizódok, amelyekben egészen jól működnek a horrorelemek, de olyanok is, amik kevésbé hatásosak.

Ráadásul, míg a témaválasztások kreativitása képes elfeledtetni a nézővel, hogy lényegében átcsomagolt termékről van szó, a kerettörténet esetében kifejezetten zavaró tud lenni a korábbi séma ismétlődése. Legfőképpen azért, mert

a végkifejletben az egyik legfontosabb fordulat pont ugyanaz, amit már a WandaVízióban is láthattunk.

Sokat menthetett volna a helyzeten, ha a címszereplő alakját Demónához hasonlóan újraértelmezik, vagy pedig kap egy érdekes karakterívet. Azonban sajnos nem így történt: Agatha nem mutat semmilyen érzékelhető jellemfejlődést. Sőt, éppen az a feszültség forrása a történetben, hogy a boszorkány személye kiismerhetetlen. Végig igyekeznek bizonytalanságban tartani a nézőt azzal kapcsolatban, hogy vajon képes-e jót cselekedni a főszereplő, vagy pedig menthetetlenül gonosz. Ez egészen jól működik is – elsősorban Kathryn Hahn remek színészi játékának köszönhetően –, ugyanakkor így a karakter végső választása nem érződik megalapozottnak, hiszen végig egy rejtély marad az, hogy milyen hatással voltak rá a történések.

Igazán érdekessé a történetet a másik főszereplő, a Joe Locke által megformált, titokzatos fiú személye teszi.

Egyrészt ő a lelkesedésével és törődésével nagyszerűen ellenpontozza Agathát, másrészt a valódi személyazonosságával kapcsolatos rejtély megoldásának felfedését kifejezetten jól sikerült kivitelezniük az alkotóknak. Ráadásul a megoldás nem is olyasvalami, ami teljesen kiszámítható lett volna a néző számára.

A Mindvégig Agatha mellékszereplői ellenben elég jellegtelen figurák.

Tulajdonképpen egydimenziósnak se lehetne nevezni őket, mert nemhogy személyiségük, de beazonosítható személyiségjegyük sincs. Egyedül a Patti LuPone megformálta jósnő karaktere említésre méltó közülük, de ő is csak a különös képessége miatt. Még a színészek se tudják érdekessé tenni ezeket a szereplőket. Bár igazából csak Aubrey Plaza esetében látható, hogy próbálkozna ezzel, az ő tehetségét pedig éppenséggel a leggyengébben megírt karakterre fecsérelték el – ami már csak azért is szomorú, mert egyébként a Marvel-képregényes univerzum egyik fontos alakját játssza.

Összességében tehát, bár a szériának vannak erényei, nem tudja igazán kompenzálni a nézőt az ismerős történetsémáért. Így pedig legfeljebb annyit tud elérni, hogy felkeltse az érdeklődést a fiú karaktere, és egy esetlegesen rá épülő (újabb) spinoff iránt.

7 /10 raptor

Mindvégig Agatha

Agatha All Along

fantasy
9 epizód
Premier: 2024.08.18.
Showrunner: Jac Schaeffer
Csatorna: Disney Plus

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.