Megérkezett! Itt van már Magyarország szigorúan őrzött határain belül. A japán horror mestere, Junji Ito visszavonhatatlanul betette lábát Európa ezen szegletébe is, hogy elárasszon mindenkit a kiismerhetetlen démonjainak legmisztikusabbjával: a cuki, selymes, nyunyorgatni való macskáival. De nem kell megijedni, ez is jó lesz nekünk. Kritika.
Ki Junji Ito?
A Roboraptor olvasóinak mondhatni nem kell elmagyarázni, ki is Junji Ito. Ugyanis aki szívesen keresi a horrorzsáner különlegesebb darabjait, már találkozhatott a japán mangaka nevével. Az angol nyelvű debütálása óta pedig világsikere és kultstátusza vitathatatlan: 2003-ban és 2009-ben is jelölték a legjobb képregényeknek járó Eisner-díjra az Uzumaki c. mangájáért, amit a magnum opusának tartanak. 2019-ben el is nyerte a díjat Mary Shelley Frankensteinjének képregényes adaptációjáért, ezt követően pedig a Lovesickness mangájával. Életművének további kiemelt és számos elismerésnek örvendő darabjai a Tomie (amiben egy nő szembesül eltitkolt erejének beláthatatlan következményeivel) és a Gyo (amiben fémlábú élőhalott halak törnek az emberek nyugalmára).
Mangáinak világa kiszámíthatatlan és veszedelmes, amelyben a szereplők rendre megmagyarázhatatlan helyzetekben találják magukat.
Gyakori témái között szerepelnek az apokaliptikus történetek, a közönségesség érzése vagy a ragadozó-préda kapcsolat. Ezek mellett hétköznapi vagy épp saját félelmeiből merít ihletet zavarba ejtő és zsigerig ható alkotásaihoz.
A képregényes és horrorkörökön túl a fősodorbeli figyelem szerencsére ismét kezd az alkotó felé irányulni. Nem is olyan rég készült animeadaptáció a Netflixnél, és ötévnyi, enyhén szólva kalandos készület után az Adult Swim Uzumakija is nemrég debütált (emellett korábban is számos élőszereplős próbálkozás volt Ito munkáinak megfilmesítésére). Ez pedig mondhatni kedvező széljárás lehet Junji Ito mangáinak magyar megjelenéséhez, aminek már voltak előjelei. Először a Fumax gondozásában megjelent Betwixt nevű horrorantológia volt a helyi hírnök, ugyanis a borítón az ő összetéveszthetetlen stílusú rajza szerepel, továbbá az előszót is ő írta a kötetben található keleti és nyugati képregényekhez. Szerencsére ezt követően nem váratott sokat magára az első, magyar nyelvű Junji Ito: megérkezett a japán mangaka Macskanaplója, szintén a Fumax kiadásában.
Csak macskás cukiskodásra futotta?
– jöhetne a csalódottság hangja, de egyrészt nincs miért, másrészt sajátos helyzet hozza azt, hogy ne egy Uzumakival vagy Tomiével induljon a hazai Ito-út. Ha valaki mangát szeretne kiadni itthon japán kiadótól, akkor bizony keményen bizonyítania kell rátermettségét. Akár egy ifjú tanítványnak, akinek végig kell járnia kiképzését a nagy bölcsek előtt. Innen nézve a Junji Ito Macskanaplója nem más, mint egy teszt arra, vajon itthon is nyerő lesz-e az alkotó (erről bővebben a 2018-as mangahelyzetet összefoglaló anyagunkban olvashattok). De szerencsére egy „egynek jó” mangán túl is sokat tud adni, ráadásul nemcsak a japán alkotó horror-énjét, hanem a kevesebbet látott, humoros oldalát is megismerhetjük benne.
A Macskanapló jól dorombol
A manga eredetileg 2007 és 2008 között futott a japán Kodansha kiadó magazinjában (ez megmagyarázza a magyar kiadásba tűzdelt olvasói leveleket), amit egy mókás szerkesztői észrevétel előzött meg: Ito elkezdett a korábbi horrorisztikus, ijesztő macskák helyett nagyon is cukikat rajzolni. A változás mögött pedig mi más, mint két, a családba újonnan érkezett jövevény, az ördögien foltos Yon és a fenséges norvég erdei macska, Muu áll. Ito pedig nem tehetett semmit ellenük, mert a menyasszonya hozta őket a házhoz. Az addig szigorúan kutyásként élő J-kun (Junji Ito mangabeli alteregója) ezt pedig szörnyen éli meg, addigi életének teljes és ördögi felforgatásaként, ami biztosan a két megátalkodott szőrgombóc bűvereje idézett elő. A Macskanapló ennek a szegény horror író-rajzolónak a hányatatott sorsát meséli el anekdotikusan, a gaz macskák megérkezésétől egészen a Dr. Love Strange-i felismerésig:
nem kell félni a bársonytalpúaktól, meg is lehet szeretni őket.
A rögtön két kawaii (japánul cuki) macskaszempárral támadó borító és színes, puha takarók közé bevackolós képek után azért akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon a Macskanapló csak egy Junji Ito-mentén jött, macskásokat célzó populáris kisszínes? Egyrészt egy kicsit igen, másrészt a hasonló, mostanában egyre inkább elszaporodó macsekos kötetek (lásd Marvel Miáú) között felépítésében és témáiban újszerűnek hat, és ezért lesz a válasz inkább nem. Azaz nem megy rá szégyentelenül a macskarajongó olvasókra, hanem igyekszik többet adni az ő kiszolgálásuknál.
A képregény legfenomenálisabb pillanatait maga Junji Ito horrorisztikus stílusa és már-már védjegyévé vált karakterei adják. Remek stílusérzékkel vált a rá jellemző horrorpillanatokból a szégyentelen cukiságba, olykor a legváratlanabb helyzetekben is. Az ő szemén keresztül lesz egy macska teljesen átlagos járásából egy démon sunyi settenkedése, vagy a félős és rejtőzködő cicából egy láthatatlanul cikázó háziszellem. Az Ito-féle horroron túl ezekbe a jelenetekbe a macskákat övező misztikusság is belelátható, azonban sokkal prózaibb ok indokolja jelenlétüket. A humor mellett ezek a képek egy nem macskarajongó ember élethelyzetébe is beleillenek. Egy nem szimpatikus lény minden szokása idegen, sőt riasztó lehet, amit szinte képtelenség nem gyanakodva szemlélni. Tágabb értelemben ide képzelhető
az ember és természet közti idegenség, amit akármennyi háttértudás és ismeretterjesztő könyv sem tud teljesen áthidalni – ez utóbbi teszi igazán zsigerig hatoló félelemmé.
Ahogyan J-kun megbarátkozik Yonnal és Muuval, úgy vált fokozatosan a manga az idegenkedésből a macskatartók hétköznapjaiba. Ebben a szegmensben olyan hétköznapi macskatartói tapasztalatok (és persze félelmek) kapnak szerepet, mint a végtelenségbe nyúló kakiszedés, ivartalanítás, vagy a kiszökött állat előkerítése, akár a föld alól is. Ezek a momentumok egyrészt humorosak, szolgálnak elég „ez tényleg ilyen” élménnyel, de ennek ellenére a horror itt sem hagy alább. Egy sokkal hétköznapibb, ismerősebb és átélhetőbb szinten jelenik meg – a szeretetből való féltés. J-kun és felesége macskatulajdonosokként számos rázós helyzetét élnek meg azért, hogy biztonságban tudják a már megszeretett családtagokat. Mivel egy mangáról beszélünk, ezért ezeket az érzéseket felfokozottan tapasztalják meg a szereplők – például mozgalmas, már-már kapkodó képsorok szolgáltatják a félelemérzetet, amit a sokkal cukibban megrajzolt állatok, az olvasói empátiára játszva, csak felerősítenek. De aki tartott már állatot, és gondos, felelős gazdaként igyekszik ellátni vállalását, valószínűleg minden röpke eltűnést vagy étvágytalanságot hasonlóan felfokozott állapotban él meg.
Verdikt: bátran öleld magadhoz a horror kawaii cicát!
Az első, magyarul olvasható Junji Ito-manga nem az lett, amit várt volna bárki. Nem a nagyművek darabja, hanem egy az alkotó repertoárjának egy üde színfoltja.
De nem a japán horror mesteréről beszélnénk, ha nem lenne ez is teljesen eltérő a megszokottól,
és macskákon keresztül sem a mindennapi félelmeinkről beszélne így vagy úgy. Így mondhatni, nem is lehetne jobban kezdeni az ismerkedést Junji Itóval, mint a Macskanaplóval. Macska- és nem horrorrajongóknak tökéletes komfortbelépő valami aranyos borzongatásba, az antimacskások és horrorsommelierek pedig egy a mangaka kevésbé ismert, de bőven érdekes oldalát ismerhetik meg.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
