Yorgos Lanthimos Szegény Párák (Poor Things) címe filmje mondhatni eddigi életművének legértékeltebb műve lett, Emma Stone Oscar-díjától kezdve a látványtervező csapat – aminek tagja Mihalek Zsuzsa – elismerésééig, akik a történethez hű, groteszkül álomszerű világot álmodtak Bella Baxter felnövéstörténete köré. Mindez azonban nem működne így a hasonlóan erős és zseniális alap, Alasdair Gray 1992-es regénye nélkül, amely immáron magyarul is olvasható az Álomgyár kiadó gondozásában. Spoileres kritika.
Kicsoda Alasdair Gray?
Irodalmi marketinges hívószavakkal élve nevezhetjük a „skót Kafkának” vagy „Jorge Luis Borgesnek”, esetleg Italo Calvino követőjének, de egyik sem írja le pontosan (csak inkább hatások mentén), ki is volt Alasdair Gray (1934-2019). A háború utáni skót próza második generációjának (80-as évek) egyik prominens képviselője, akinek többek között a nevéhez köthető a 20. század egyik legfontosabb skót regénye, a Lanark. De leginkább egy sokoldalú figura, aki nemcsak írta, hanem illusztrálta könyveit (eredetileg képzőművésznek készült), és elképzeléseit otthagyta Skócia területén is – elég csak a Glasgow-ban található Òran Mórbeli freskóira gondolni. Íróként sem volt másabb: műveiben (9 regény, 5 kötetnyi novella, vers) előszeretettel keverte a valótlant a valóssal, és a politikai témák beemelését sem vetette meg (például gyakran foglalkoztatta a skót függetlenedés kérdése és a szocializmus tézisei). De életművének talán a legfontosabb mondanivalója, amely szinte minden könyvében – köztük a Szegény párákban is – vissza-visszatér: mindig lehetünk jobbak, de ha nem ismerjük fel saját rossz oldalunkat, akkor nem érhetjük el a kívánt jobb énünket. A Szegény párák pedig maximálisan alátámasztja ezt az alkotói gondolatot, miközben a legviccesebb, legenergikusabb és legkönnyedebb Gray-regény is.
Hogyan lettek szegények a párák?
Bár Alasdair Gray joggal van ott a modern skót irodalom panteonjában, ahol, életében nem ment zökkenőmentesen műveinek kritikai fogadtatása. Például 1984-es Janine című regényét nem fogadták jól az olvasók, és Gray utána sokáig nem érzett késztetést a kitalált történetek írására, amit szerkesztőivel, Agnes Owensszel és James Kelmannal is közölt. Ennek az időszaknak nyomtatott bizonyítéka Gray non fiction könyve, a The Fall of Kelvin Walker, aminek fáradtságát a visszafogott fogadtatás is csak megerősítette.
A regények meg nem születése ellenére a szerző dolgozott rövid történeteken, amelyek közül aztán egy túlnőtte a novella kereteit: ez lett a Szegény párák.
Yorgos Lanthimos filmjének alapjául szolgáló könyv története nagyvonalakban megegyezik az adaptációval: Dr. Godwin Baxter zseniális, ám társadalmilag igencsak megvetett orvos végrehajtja a lehetetlent, feltámaszt egy halottat! Egy halott nőt a benne növekedett magzat agyának beültetésével. Azonban a Bellaként felébredt nőnek új életet kell kezdenie, szinte a legelejéről, egészen a kúszástól az első szavak elsajátításáig. Azonban Dr. Baxter nagy megelégedésére teremtménye gyorsan fejlődik, csak nem úgy, ahogyan azt várta volna. Ez a különösen groteszk mese pedig számos levelezés, beszámoló és utólagos kommentár és – de leginkább Dr. Archibald McCandless gótikus regényén – egy bizonyos William Strang (azaz Alasdair Gray) illusztrációin keresztül tárul fel.
A nagyjából szót komolyan kell vennünk a két mű közötti különbségnél. Míg Lanthimos egy aspektusra szorítkozott a filmjében (Bella Baxter felnövéstörténetére), addig Gray számtalan olvasatot, játékot és humort rejtett könyvébe. Rögtön két elem, az idő (késő viktoriánus kor) és a helyszín (Glasgow) gyanús lesz az olvasás során, amelyek nem puszta írói szeszélyből kerültek be. A Szegény párák értelmezhető ezek mentén paródiának vagy szatírának, de ha egyetlen szóval szeretnénk leírni, akkor a könyv műfaja a pastiche – pontosabban viktoriánus pastiche. Ez olyan művet jelent, amely többféle művészeti forma segítségével – az irodalomtól a grafikáig – imitálja vagy feleleveníti egy-egy művész stílusát. Alasdair Gray pedig ebben a szellemben alkotta meg a viktoriánus irodalommal és korral társalgó művét, amelyből szerencsére magyarul sem kell kimaradnunk, ugyanis az Álomgyár gondozásában megjelent kötet tartalmaz minden illusztrációt, Gömöri Péter, Moldova Júlia és Dányi Dániel fordítók pedig igyekeztek megtartani a különböző szövegek formáját és stílusát, valamint kiegészítő jegyzetet. Ezek nélkül nem is lenne teljes az élmény és jelentéstartalom, amit Gray regénye adni képes.
Viktoriánus kori homázsnak álcázott feminista könyv
Nem lehet nem észre venni már a Szegény párák alapötletében a Frankenstein-párhuzamot, hiszen itt is egy öntudatra ébredt teremtményt ismerhetünk meg, mint Mary Shelley eredetijében, továbbá a lényt itt is egy férfi (Godwin) istenként terelgeti az új világban (a vezetéknévben található angol “god” szó istenre utal). A Frankensteinhez viszonyítva, ami szintén nemcsak apa-gyermek, hanem teremtő-teremtmény viszonylatban is értelmezhető, Bella és Godwin kapcsolata némileg egészségesebb szülő-gyermek kapcsolattá fejlődik.
Szemben Dr. Frankensteinnel, Dr. Baxter képes szeretettel és gondoskodással fordulni Bella felé, így az ő nagy kihívása nem is ez, hanem az lesz, hogy el tudja engedni a teremtményt a saját útjára, arra, amin járni akar.
Mi mást is tehetne a nővel, hiszen saját idejének, a viktoriánus kor szigorú társadalmi konvencióinak nem is tudna ellenállni egy ilyen „nem normális” lény, és ezt rejtegetni sem lehet sokáig (ahogyan próbálja az első hónapokban). Godwin azonban, bár nem teljesen tudatosan, de látja, Bella számára ez a dolgok természete, és idővel ez jó lesz a világ számára is, mert meg tudja látni benne a lehetséges jövőt, az új kort.
Ezen a ponton kezdődik az a jól ismert utazás és önismereti út Bella számára, amit Yorgos Lanthimos adaptációja is jól megragadott: az új életetet és ezzel új lehetőséget kapó nő, aki a társadalmi megkötésektől megszabadulva új szemmel fedezheti fel a világot, ezzel nem mellékesen feltárva annak rossz működését.
Bár Lanthimos szerethető, szabadszellemű és önrendelkező alaknak mutatja Bellát, aki könnyen ikonná válik, de többnek nem. És pont ezzel lesz kissé kevesebb, mint a regénybeli főszereplő.
Ugyanis Bella nemcsak a szexben és más élvezetekben veszi észre a társadalom rossz működését, hanem a nők helyzetében is. Ennek egyik legemlékezetesebb pillanata a könyvben, amikor beáll a párizsi örömházba dolgozni, és prostituálként részt vesz egy szedett-vedett orvosi vizsgálaton. Az elfogadhatatlan állapotokat látva pedig eldönti, hogy jót tudjon tenni a nőknek, ő lesz Skócia első női orvosa.
A könyvbeli Bella nemcsak tetteiben, hanem értelmezésében is több és feministább, mint amilyennek Lanthimos filmje mutatta.
A Szegény párák könyvváltozata ugyanis nemcsak Bella, a teremtmény fejlődését meséli el McCandless szemén keresztül, hanem a viktoriánus történetek rétegzett szövegeivel játssza ki Bella Baxter olvasói megítélését.
Az olyan regényekben, mint a Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Drakula vagy a korábban említett Frankenstein, a különböző levelek, naplórészletek vegyítése az elbeszélt történet hitelességének megerősítésére vagy elbizonytalanítására szolgált – ezzel pedig Gray maga sem rest élni.
A könyv – szemben a filmmel – az író jelenéből, a 70-es évek végi Glasgow-jából indul, ahol az egész Szegény párák-kézirat nem más, mint egy rejtegetett, de igazából senki által sem érdekelt darabja egy hagyatéknak, amit Gray szerkeszt meg. Végül is érdekes, a 19. század végi Anglia irodalmi divatja szerint megírt könyv, amiből megmaradt valami így a mai kor olvasójának. Csakhogy aki ihlette, Bella Baxter nem volt sem újraélesztett holttest, sem szexualitásban túlbuzgó kíváncsi természet, hanem egy szomorú hátterű, de elszánt nő – vallja az igazi Baxter utolsó, mellékelt levélben. Bár nem az első eset a regényben, amikor Bella magához ragadja a szót (lásd Wedderburn, a könyvbeli ügyvéd beszámolója utáni Bella-leveleket), célja női és szerzői oldalról is ugyanaz: a férfi nézőpont hibáinak feltárása. És ez a keretezés szükséges a regény tényleges feminista értelmezéséhez, ami teljesen más megvilágításba helyezi az egész Szegény párákat, mint Lanthimos filmje.
Ugyanis az egész Bella Baxter-saga a szabadelvű, öntudatos és szociálisan érzékeny nőről egy olyan mese, ami a hagyományos társadalmi keretek közötti értelmezést lehetetlennek tartja, és ezért csak fantazmagóriába csomagolva dolgozható fel. A két férfi karakter – Wedderburn és McCandless – elbeszélése, ahogyan az igazi Bella Baxter rávilágít, a nőről inkább az értetlenség, a másik szemszögének elképzelhetetlenségének megmutatkozása. A feminista megközelítésnél maradva érthetjük ezt úgy, hogy egy olyan szigorú (patriarchális) rend, mint amilyen a késő viktoriánus kor volt, nem tud megérteni egy olyan új nőtípust, mint amilyen Bella Baxter, aki inkább egy új kor (a 20. század) polgára. Ez utóbbit Gray számtalan humoros sztereotípiával, majd azok megfordításával teszi élvezhetővé: Wedderburn például egy feslett cédaként írja le Bellát szexualitásának aktív megélése miatt, míg a nő saját leveleiben a férfi gyengeségeit mutatja be empátiával, amellyel ő nem tudott mit kezdeni, minden jószándéka ellenére sem. McCandless elbeszélése viszont az utolsó levél fényében szomorúbbá válik, hiszen sorain végig érezni szeretetét és csodálatát, amelyet Bella iránt érez, és pont ezért nehéz olvasóként a valós okokat meglátni amögött, miért ábrázolta összefércelt kísérleti alanyként feleségét (magyarázatként csak az asszony saját ötletei vannak). Mindenesetre a különböző perspektívák és egymásra simuló és ellentmondó elbeszélések oda-vissza megborítják a Szegény párák történetének menetét és értelmezését, amivel nemcsak egy egyszerű imitáció és homázs lesz a könyv, hanem remek olvasói játék is.
Skócia, a hasadt identitású nő
Bella többféle megítélése a cselekményen túl sokkal érthetőbb lesz, mint a szereplőkön keresztül. Erre az értelmezésre lépten-nyomon utalást is tesz Alasdair Gray. Például amikor Bella leveleiben hajóútjáról ír, és az ott megismert konzervatívról, Harry Astley-ről mesél, a könyvben egy komoly eszmefuttatást olvashatunk több témában is, kezdve a darwinizmussal egészen a gyarmatosító ország vs. a gyarmatok igazságáról, vagy a gazdagok és szegények „természetes társadalmi betagodozásáról”. Bár ezek a sorok olvashatóak és értelmezhetőek szarkasztikusan is, de Gray tágabb Skócia-képét figyelembe véve mást vetít előre. Ahogyan korábban is írtam, a szerző bőven vállalt empátiát és aktivizmust Skóciával, ami így a regényen is tetten érhető.
Egyes kritikai értelmezések szerint Bella Baxter alakjában maga Skócia sejlik fel.
Amióta az emberiség mítoszokban mesél magáról, az országokat ábrázolják női alakban, és nem volt ez másképp Skócia esetében sem.
A főszereplőt egy ponton Bella Caledoniaként jelenik meg, amiben a Caledonia Skócia latin elnevezésére utal, felidézve egy nosztalgikus vagy romantikus képet az országgal kapcsolatban; röviden egy olyan irodalmi nőalakká nemesül, mint amilyen Britannia vagy Germánia.
Gray azzal, hogy Bella alakjába beemeli a frankensteini párhuzamot és az ellentmondásos elbeszéléseket egy sokkal sötétebb nőábrázolással festi le Skóciát.
A nő alakjában dicső felemelkedése (tanult, független, népének jót tevő nővé fejlődik) mellett ott van az a zavarbaejtő érzés, hogy eközben egy identitásában megosztott valaki: Bella ugyanúgy nehezen fogadja a McCandless-féle regény vége felé, hogy ő Victoria is volt, mint ahogyan egy skótnak nehéz Gray szerint skót és a brit – mint az Egyesült Királyság polgára – identitása között választania. Bella jó szimbólumnak bizonyulhatott ebben az értelemben, hiszen a 2014-es skót függetlenségről szóló népszavazás elsődleges fórumává vált online politikai lap is róla nevezte el magát (sőt, a nemzeti színekbe öltöztetett nőalakot maga Alasdair Gray készítette). Így pedig Bella Baxter nemcsak a könyvben lett elismert világjobbító, hanem a tényleges valóságra is hatással volt.
A könyv most is jobb, de máshogy
A Szegény párák történetét regényként erősen ajánlott átélni, akár láttuk a 2023-as filmet, akár nem. Egy itthon eddig nem annyira ismert skót író okosan felépített könyvének élményét kapjuk, ahol a feminizmus és a nacionalizmus békében megfér egymás mellett, mint különböző értelmezési lehetőségek. Miközben egy önmagában is szórakoztató, kissé bizarr, de jószándékú könyv sok humorral és abszurddal.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
