Véget ért a Trónok harca-előzménysorozat újabb etapja, ami az előzőhöz hasonlóan lassan építkezett és a karakterekre fókuszált, így túl sok akció nem volt benne. Ennek ellenére a Sárkányok háza 2. évad nagyon hatásosra sikerült, és háború híján is bőven hozott emlékezetes pillanatokat. Spoilermentes évadkritika.
A történet közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol az 1. évad véget ért. Mind Rhaenyra Targaryen (Emma D’Arcy), mind a féltestvére, Aegon Targaryen (Tom Glynn-Carney) jogos örökösként tekint magára, és mivel már áldozata is van a szembenállásnak, a békés megegyezés végleg esélytelennek tűnik. Ennek ellenére se a királynőt támogató Feketék, se a király pártját fogó Zöldek táborban nem akar mindenki fejest ugrani a háborúba, így a Sárkányok háza 2. évad során mindkét fél oldalán akadnak belső konfliktusok. De közben azért már elkezdik kiépíteni a szövetségeket, és toborozni a seregeket a küszöbön álló háborúhoz, emellett a Targaryen család sárkányai is megmutatják, milyen pusztításra képesek, és bizony az áldozataik között nemcsak közemberek vannak.
A Sárkányok háza 2. évad egyrészt meg tudta őrizni az előző etap minden erényét, másrészt bizonyos dolgokban újat is hozott, azaz a készítőknek az ismétlést elkerülve sikerült fenntartaniuk a minőséget.
Továbbra is szépen lassan építkezik a sorozat, a sztorija pedig elsősorban a királyi családra fókuszál, és a karakterdrámák határozzák meg, valamint az intrikák és a politizálás. Ezúttal ugyanakkor a cselekményt több ponton is nagyobb akciójelenetek viszik tovább – például egy üldözés, párbaj vagy éppen ostrom –, ezektől pedig az új évad története az előzőnél változatosabb, színesebb. A lassabb, drámai részek és az időnkénti akció váltakozása pedig jól érzékelteti, hogy egy átmeneti időszakról van szó, amikor még épp nincs kiterjedt háború, de a felek szembenállása már tényleges fegyveres konfliktussá vált. Emellett a megfontolt tempó ellenére azért valamennyire tömörít is, méghozzá kifejezetten ügyesen, néha egész kreatív megoldásokkal. Az évad egyik legjobb jelenete például, amikor Bracken- és Blackwood-házak tagjainak veszekedéséről egy holttestekkel teli csatatérre vágnak – érzékeltetve, hogy mi lett a vita következménye.
Ahogyan a nagy előd, a Trónok harca esetében is történt, a Sárkányok háza cselekménye sok karaktert mozgat, de a készítők remekül el tudták osztani közöttük a játékidőt.
Néhány szereplőt persze kiemelnek, míg mások inkább támogatói szerepbe szorulnak, ugyanakkor még ők sem tűnnek felesleges háttérfiguráknak. Így például a 2. évad egyik nagy pozitívuma, hogy a fiatalabb generáció tagjai ezúttal már többet szerepelnek, és aktívan részt is vesznek az eseményekben. Jace (Harry Collett) jelentősen hozzájárul az anyja, Rhaenyra ügyének előmozdításához, míg unokatestvére-mostohatestvére-menyasszonya, Baela (Bethany Antonia) több esetben fontos dolgokkal szembesíti beszédpartnereit, emellett sárkánylovasként is bemutatkozik. Azok a karakterek pedig, akik nincsenek benne a teljes évadban – mint Otto Hightower (Rhys Ifans) és Rhaenys Targaryen (Eve Best) –, amíg jelen vannak erősen éreztetik a jelenlétüket. Mindeközben pedig a korábbiak mellett több új szereplő is érkezik, akiknek a fő cselekménybe való bekapcsolódását szépen felvezetik, emiatt nem érződik úgy, mintha a semmiből tűntek volna fel.
Ami a központi karaktereket illeti, közülük most egyértelműen Rhaenyra emelkedik ki, jelentős részben Emma D’Arcy nagyszerű, érzelemgazdag alakításának köszönhető.
Ahogy maga a karakter igyekszik apja, a konfliktuskerülő Viserys nyomdokaiba lépni, úgy tudja a színész betölteni a néhai király megformáló Paddy Considine után maradt űrt. Bár az ő sztorijában nincs karakterfejlődés – hiszen már kezdettől eltökélt, de megfontolt vezetőként viselkedik –, nagyon sok különböző helyzetben láthatjuk, többféle interakciója és konfliktusa van a közvetlen udvartartásának és családjának tagjaival. Emiatt továbbra is egy árnyalt, nem teljesen hibátlan karakter marad, miközben egyértelmű, hogy a sorozat még mindig őt igyekszik pozitívabb fényben feltüntetni, a két trónkövetelő közül a jobbik választásnak láttatni. Története fordított párhuzamban áll féltestvére, a vele szemben álló Aegon sztorijával, aki az ő tökéletes ellentéte: türelmetlen és meggondolatlan, ráadásul hagyja, hogy mások manipulálják. Esetében szintén sokat számít a színészi játék, Tom Glynn-Carney képes az ellenszenvessége ellenére is valahol szánni való, tragikus figurát csinálni az ifjú királyból.
Eléggé negatív visszhangja volt a nézők körében Daemon történetszálának, amely lényegében legnagyobbrészt a saját elméjében játszódott le, és az önmagával való szembenézésről szólt. Nyilván ez olyasmi, ami élesen szembement a rajongói elvárásokkal – hisz a többség valószínűleg tombolásra és erőszakra számított a karaktertől –, ugyanakkor azt mindenképp látni kell, hogy volt a sztorijának egy látható íve, a befejezésben pedig értelmet is nyert az egész. A Sárkányok háza 2. évad elején nyilvánvalóvá vált, hogy Daemon nagyon máshogy irányítana, és egészen másként reagálna a kialakult helyzetre, mint Rhaenyra. Kettejük konfliktusa pedig nem egyszerű családi belviszály volt, hiszen annak veszélyét is magában hordozta, hogy a férfi a neje ellen fordul, és harmadik trónkövetelőként lép be a konfliktusba. Hogy eldöntse, mihez kezd, egyrészt saját magával kellett szembenéznie, másrészt meg kellett azt is tapasztalnia, mire lehet jutni az ő vezetési módszereivel – ezek után jutott végül döntésre az évadzáró epizódban.
Matt Smith játékának hála a végkimenetel egészen az utolsó pillanatokig kétséges:
a színész ugyanis a kevésbé aktív szerepe ellenére sem csak a karizmájával vanj jelen, hanem az őrület határán táncoló személyként ábrázolja a Daemont, akiben bármelyik pillanatban elpattanhat valami.
A negyedik központi karakter, Alicent (Olivia Cooke) mellékszála szintén egy visszafogottabb sztori, és az is alapvetően arról szól, hogy a karakternek el kell jutnia egy felismerésre, hogy aztán abból kiindulva döntsön arról, mihez akar kezdeni magával, milyen szerepet akar játszani a kialakuló konfliktusban. Elsősorban az ő sztorija viszi tovább az 1. évad egyik fő témáját, vagyis azt a kérdést, hogy milyen szerepet játszhat, milyen lehetőségeket kap egy nő ebben a patriarchális társadalomban. Ez a probléma valamennyire Rhaenyra történetében is jelen van, de ott messze nem játszik akkora szerepet, mint Alicent esetében, akivel egy egészen lehangoló dráma játszódik le. Így ha összetettebbé nem is válik az özvegy királyné karaktere, de egészen más színben tűnik fel, mint korábban.
A remek szereposztás mellett a megvalósítás is nagyon színvonalas, a Sárkányok háza 2. évad zeneileg és vizualitás tekintetében szintén pazar alkotás.
Látványát illetően nagyon sok múlik az elképesztően részletgazdag díszleteken és jelmezeken, de sokat hozzáad az élményhez az operatőri munka és a vágások. Különösen hatásosak azok a montázsok, amelyekben a szemben álló feleket mutatják párhuzamosan. Így például az elején egyszerre látjuk a fiát temető Rhaenyrát és az elhunytakért imádkozó Alicentet, és hasonlóan emlékezetes a sárkánylovasok készülődésének jelenete az évad nagy csatája előtt. S ha már szóba kerültek a sárkányok, azt is ki kell emelni, hogy
az évad során látott kevés sárkányos akciójelenet mind pazar és nagyon hatásos volt, tökéletesen éreztették ezeknek a bestiáknak a pusztító hatalmát.
Azok a részek, amikor a sárkányok megjelentek, egyértelműen horror-jellegű betétek voltak: a szörnyfilmes műfaj jellegzetes témáit idézték, és zeneileg is a feszültséggel teli várakozást igyekeztek fokozni. Akár embereket üldöztek, akár összecsapták, akár tüzet okádva tomboltak a sárkányok, minden megjelenésükben tekintélyt parancsolónak és félelmetesnek mutatkoztak. Mindehhez pedig sokat hozzáadott, hogy az állatok dizájnja és animációja egyaránt gyönyörű, a morgó hangeffektek egészen valószerűek, így összességében elképesztően realisztikusnak tűnnek. Ettől pedig csak még ijesztőbbek. Úgyhogy ha talán kevesebb szerepe is volt a sárkányoknak, mint azt a rajongók remélték, viszont amikor mégis az előtérbe kerültek, azok a jelenetek minden várakozást megértek.
Végül nem lehet kikerülni azt a kérdést sem, hogy működik adaptációként a Sárkányok háza 2. évad. Ennek kapcsán pedig mindenekelőtt érdemes figyelembe venni, hogy a széria alapjául szolgáló mű, George R. R. Martin Tűz és Vér című könyve egy áldokumentumként íródott, mintha csak egy régi westerosi krónika lenne. Az ilyen régi kódexek a valóságban sem a legmegbízhatóbb forrásnak számítanak, és Martin maga is egyértelművé tette a szövegben, hogy nem minden esemény kapcsán lehet tudni, egészen pontosan hogyan is történt. A sorozat készítői pedig egyértelművé tették, hogy ők utólagos propagandaként tekintenek a könyvre, és ennek szellemében változtatnak dolgokon – az eredeti szöveg jellegét figyelembe véve pedig ez egy teljesen védhető álláspont. Persze az mindig erősen szubjektív, hogy az ember jónak látja-e az alapműtől való eltéréseket, ugyanakkor az ettől függetlenül
kijelenthető, hogy a változtatásoknak a Sárkányok háza története szempontjából van értelme, megindokolhatók.
Így például a szériából kimaradt a könyv egyik sárkánylovas karaktere, akinek a sztoriját részben Rhaena Targaryen (Phoebe Campbell) kapta meg – ez pedig már csak azért is érthető, hogy eggyel kevesebb új szereplőt kellett behozni a történetbe. Emellett így a korábban megismert lánynak aktívabb szerepet adhatnak annál, ami a Tűz és Vér szövege szerint volt neki. Egy másik példa, hogy több esetben olyan jelenetekkel egészítik ki a kötetből ismert cselekményt, amelyek nyilván nem szerepelhettek egy történelmi feljegyzésben, mivel titokban játszódtak le: például négyszemközti beszélgetésekkel, találkozókkal.
Nem feltétlen baj az, ha egy sorozat meg tudja lepni a közönséget, ahogy a Sárkányok háza is teszi a könyvet ismerőkkel és nem ismerőkkel egyaránt. Márpedig ebben volt bőven olyasmi, amire nemigen számított a néző. Ilyennek mondható a befejezés is: míg az 1. évad egy sokkoló eseménnyel ért véget, a sorozat ezúttal csak lezárta a főbb karakteríveket, és felvezette a folytatást, amiről immár tudjuk, hogy biztosan érkezik. Bár ez a befejezés kétségkívül nem szólt akkorát, mint az előző évadzáró, azért mint a négy fontosabb történetszál elvarrása elég drámai módon sikerült – nem beszélve arról, hogy ennél jobban már nehezen lehetett volna felcsigázni a nézők kíváncsiságát. Úgyhogy a 3. évad nem tud elég korán jönni!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
