A fiúk negyedik évadában fasiszta szuperhősök őszülő fanszőrzettel és a csőcselékkel bontják a demokráciát

Summázva erről szólt a negyedik évad

Hat hónappal a harmadik fináléja után Butcher, a hazugságai és „szerhasználata” okán kiesett a kis csapat bizalmi köréből. Immáron MM a vezető, aki a CIA titkos szupi ellenes szervszerűségeként próbálja megakadályozni, hogy a fejlerobbantó Neumann az USA elnökeként átvegye az irányítást a kormány felett, természetesen Homelander segítségével.

Mindeközben Homelandert a már szépen körbejárt személyiségzavara és pszichózisa mellett utóléri az életközepi krízis. Az őszülő és hulló fanszőrszálainak gyűjtögetése mellett nagyon át szeretné formálni Amerikát a saját maga képére, ahol természetesen ő, mint a felsőbbrendű faj abszolút képviselője hozza meg a döntéseket. Az autokrata rendszer felépítéséhez a Sage néven futón, a „világ legokosabb embere” szuperképességgel rendelkező SZEMÉLY segítségét kéri, akit be is emel a Hetekbe, amivel elkezdődik az ambiciózus, fasiszta rendszer kialakításának célját szolgáló politikai sakkjátszma, aminek része Neumann politikai ellenfele, a szupi ellenes Robert „Dakota Bob” Singer elnökjelölt likvidálása. Közben próbálja az ő kutyája kölykének nevelni gyermekét, Ryant, de nehezebb dolga van, mint gondolná.

Starlight az általa létrehozott politikai mozgalom vezéralakjaként, a homelanderizmust (ellen “ballibsi” mozgalom) próbálja egyensúlyozni, ám a dolga nem könnyű. A Hetek közé bekerült a szélsőjobboldali véleményvezér szupi, Firecracker ugyanis túlságosan is ügyesen karaktergyilkolja a lányt, miközben egyre nagyobb tömegeket mozdít el a homelanderizmus irányába.

Frenchie és Kimiko kapcsolata barátivá válik, mivel az eredetileg orosz, de öngyűlöletből franciává avanzsált zsoldos és exbűnöző az egyre jobban a lelkére nehezedő bűntudatból romantikus kapcsolatba kerül azzal a faszival, akinek az egész családját lemészárolta.

Butcher teljesen elanyátlanodva és élete általa is konstatált utolsó hat hónapjában összeáll a titokzatosan felbukkanó egykori bajtársával, Kesslerrel, miközben a halott feleségéről hallucinál beszélgetéseket többek között Ryan megmentéséről. Ezzel párhuzamosan azt veszi a fejébe, hogy a, GenV-ben bemutatott szupikkal csúnyán elbánó vírust rászabadítsák Homelanderre. Egyetlen pont a vitás köztök: hogy rendezzenek szupi népírtást, vagy sem. Vannak pro és kontra érveik, de annyi biztos, hogy Butchernek nincs túl sok ideje hátra. A szérum mellékhatása folyamatosan pusztítja, vagy éppenséggel átalakítja a testét. A vírusos megoldásba a fiúk is beszálnak, együtt próbálják megszerezni Neumanntól a szert.

Mindeközben Hughie továbbra is a csapat lelkiismerete, ám ő is mély morális slamasztikában találja magát akkor, amikor az apja agyvérzést szenved, agyhalott állapotba kerül és azt fontolgatja, hogy jól meggyógyítja őt egy adag finom V szérummal.

Közben A-Train gerincet növeszt, mert ő tényleg szeretne szuperhős lenni, Deep pedig elkezdi unni a polip puncit.

Jó a The Boys, viszont a történet már kezd kimerülni

Ahogy azt már nálunk is olvashattátok, az ötödik és egyben utolsó szezont még az idei alatt bejelentették, rögzítve, hogy a sztori a végéhez közeledik. Erre készül láthatóan a negyedik évad is, ami sokkal inkább felvezetője és közepesen feszült, de magabiztos pettingje a nagy finálénak, aminek a tétje nem más, mint hogy az USA egy átnevelő és koncentrációs táborok csipkézte autoriter állammá változik, amit Homelander ural, vagy nem és végre kinyírják a szeretethiányos szociopatát. Éppen ezért a szóban forgó évad sokkal inkább koncentrál a szereplőire, illetve kisebb részben a társadalmi kontextusra, mivel hőseink egyik oldalról kvázi a politikán keresztül próbálják elgáncsolni a Homelander és barátai által terjesztett és egyre népszerűbb “szemléletet”. A szupiírtás a tervező asztalra kerül az évad alatt. Az izgalmat és a drámát más oldalról szállítja a sorozat. A karakterek kibontásával és dekonstrukciójával az egymáshoz fűződő hol pozitív, hol negatív viszonyával, valamint Homelander nagy összeesküvésének révhez közelítésével Kripkééknek sikerül minden epizódot egy kicsit fenyegetőbbé tenni, ami ad egy kellemes ívet a tagadhatatlanul fillernek érződő szezonnak, amire az évadzáróban nagyszerűen kulminál. Bár nem történnek sorozatban nagy leszámolások, csak kisebb-nagyobb, de szórakoztató dádázások. A gyilok-deficit elfogadható, hiszen már lassan nincs is igazából kit narratív súly nélkül megölni a főgonoszok és a hősökön kívül. Viszont a kevés erőszakot nagyszerűen ellensúlyozza a cselekmény a karakterdrámákkal és a fel-fel bukkanó, a tétet emelő játszmákkal, mert immáron a történet az USA sorsáról szól, nem pedig egy vállalat térnyeréséről és egy szociopata félisten garázdálkodásáról.

Mivel hamar kiderül, hogy az évad csupán kivajazza a tepsit a sorozat finálénak, így ennek okán is könnyebben elfogadható, hogy kevés benne az akció. Viszont amikor buliznak a fiúk, akkor azt szórakoztatóan véresen, ésvagy gusztustalankodva teszik. Szóval ebben az évadban is láttunk olyat, hogy valaki magát többszörösen duplikálva, ezáltal hernyóba alakzatba szerveződve nyalja önmaga seggét, miközben az alakzatot alkotó elülső és hátulsó tag maszturbál (az utolsó nyal is – ez fontos). Megismerkedtünk Pókember drogos, magát az izgalom miatt hálóval összefosó iterációját és ott voltak a vérszomjas szuperzombi birkák és bárányok. Igaz, egy bizonyos ponton (és ez a bizonyos pont számomra az egész negyedik évad vonatkozó jelenetsorai) a belezés negyedjére már a szórakoztatóból szembeötlően öncélú és szürreálissá vált a számomra. Mintha ennek a világnak az anatómiájába beletartozna az is, hogy a szereplői feszülésig tele vannak tolva húspéppel, ami a legkisebb nyomásra is úgy kifakad, mint egy napérlelte pattanás, ami összemaszatolja a tükröt.

Igaz, ha egy sorozatban repülő vérbirkákat meg halálbárányokat látunk, akkor nem biztos, hogy keresnünk kell a végtagok leszakadása következtében hirtelen elveszített reális mennyiségű vérmennyiségét.

Az egyre inkább öncélúnak ható véressége mellett már az sem érződik teljesen logikusnak, amit a szereplők csinálnak mindkét oldalon, már ami a hatékonyságot és a pragmatikusságot illet. Politikai megmozdulásokkal próbálják legyűrni azt, aki azt is megúszta, hogy nyilvánosan lelézerezte valaki fejét és bármikor az életükre törhet és nagyon gyorsan, gyakorlatilag társadalmi támogatottsággal kiiktathatja őket. Ugyanez a helyzet Homelanderrel és csapatával, akiknek a hozzáállása a fiúkhoz az évad közepéig teljesen, a közepétől pedig csak Homelander oldaláról következetlen. Ugyanis őszülő fanszőrű főgonoszunk dühből rátámad lézerrel Hughie-ra, hogy megölje őt, viszont amint kiszaladnak az épületből, Homelander egyszerűen nem üldözi őket. A plot armor az évadban fényesen ragyog, Homelander meg indokolatlanul lusta, ha az ellenségei megfékezéséről van szó. Csupán idegeskedik Butcher és a többiek miatt, ahelyett, hogy betoppanna az ajtón és kinyírná ezt az amúgy titokban tevékenykedő alakulatot. A cselekményen már lehet érezni, hogy nem lehet hová húzni, maximum csak akkor, ha a szereplők hirtelen bántóan elkezdenek visszaélni a hülyén viselkedés jogával.

A The Boys cselekménye még mindig jól reflektál a társadalomra

The Boys az idő közben egyre komolyodó szatírája ismét és sajnos pontos képet fest a leginkább USÁ-ra jellemző, de szépen lassan Európába is átszivárgó politikai-társadalmi állapotokról a tőle megszokott sokszor gusztustalan humorral.

Homelander és Sage, valamint Neumann nagy összeesküvésének módszertana pontos látlelet arról, ami történik a nagyvilágban: hatalommal rendelkező személyek gátlástalanul megvezetik és manipulálják azokat a tömegeket, akikben feszül az egzisztenciális krízisből fakadó harag, elkeseredettség és kisebbségi érzés, aminek a velejárója, hogy a nem megszokottal könnyen megrémíthetőek, amire verbális ésvagy fizikai erőszak a válaszuk. – Ezzel kapcsolatban érdemes elmondani, hogy az évad rengeteg nézői kritikát kapott annak okán, hogy látványosan a konzervatívokat gúnyolja, ami – ha figyeltünk a nézésekor – szerintem nem teljesen igaz. Ugyanis Kripkéék ebben az évadban nem a konzervatívokat veszik célba en bloc, hanem emberek fentebb leírt halmazát is, ami ugyan része a jobboldali spektrumnak, de nem jelöli a teljes jobboldalt vagy konzervativizmust.

A sorozat inkább azokat az embereket célozza, akikkel a hatalmi tekintéllyel rendelkező politikai erő az olyan véleményvezérein keresztül, mint például Firecracker, könnyedén elhitette, hogy ők – ha követik és vezetővé teszik az erőt – át fognak látni a szitán, valamint morális és szellemi értelemben is kiválóbbak lesznek. Etetik őket az olyan hívószavakkal és mantrákkal, mint a patriotizmus vagy normalitás, de ebben a véleményvezérek sem hisznek.  Ezzel a céllal táplálják a tévképzeteiket, félelmeiket és és tovább torzítják a fél- negyed igazságokra épülő valóságkoncepciójukat. Fél- és negyed igazságokkal, vagy egyenesen hazugságokkal hergelik, uszítják őket, végeredmény pedig mindig az, hogy ezek az emberek nem hogy nem látnak át a szitán, de egyenesen kábultra verik őket vele, majd a fejükbe húzzák azt. – Természetesen közel ugyanezzel leírható a bal- és liberális oldal hasonlóan viselkedő, specifikus rétege is, de ebben a történetben ők máshogy kerülnek célkeresztbe, még ha az a célkereszt kisebb is.

Csupán azért nem beszél hangsúlyosabban a bal- és liberális csőcselékről ilyen szinten, mert a történet egy személyiségzavaros, nárcisztikus szuperember és barátai fasiszta vágyálmának megvalósítására tett lépéseiről szól, s ez a történet most ért éppen oda, hogy elkezdenek gyakorlati szinten megvalósulni a rosszfiúk céljai.

Amellett, hogy a sorozat továbbra is ugyanúgy rugdossa a céges liberális tokenizmust (a Vought csupa fekete szereplős mozit készít a csupa női szereplős után), ami leszarja azokat az értékeket, amiket képvisel, valamint a képmutatást is. Sage karaktere egy voltaképpen „woke” karakter, aki a felsőbbrendűségi komplexusával csupán azért segít Homelandernek, mert ki akarja próbálni, hogy működnek-e a tömegmanipulációs elméletei a valóságban. Képmutatását ott ragadja meg a sorozat, hogy közben előszeretettel utal a fehér ember elnyomására, szereti, ha személynek tartják, nem nőnek, viszont probléma nélkül, sőt, csupán a hecc és egó kedvéért válik az “elnyomottból” azzá, aki gondosan megszervezi az emberek elnyomását – legalábbis a negyedik évadból ezt láthatjuk a karakterből.

A sorozat rajta keresztül sugallja, hogy mindkét irány ugyanúgy manipulál, és mindkettőnek ugyanúgy a hatalom a végső célja, sőt, valójában az ideológiai alapokon egymásnak fordított, gyűlölködő tömeg közös célja is lehet az oldalaknak. – Tehát a társadalomkritika még mindig izgalmasan tenyerel rá a ma problémáira, annak ellenére is, hogy a kontextus egyre inkább szürreális. A továbbra is Homelanderrel dolgozó Vought helyzete ebben a koncepcióban a negyedik évadra már teljesen életszerűtlenné válik, mivel látványosan játszik két ideológiai kapura a vállalat. Homelanderrel a szélsőjobb, a többi szuperhős-kontent portfólióval pedig a balliberális tömegeket célozza, ami pontosan úgy nézne ki a valóságban, mintha a Disney egyszerre üzemeltetne egy Disney Woke Plus és egy Disney “WOKEBUSTER” Plus streaming szolgáltatót.  Az egyikben továbbra is teremthetnének gondolattal gyereket a a világ összes rasszából összegerebjézett űrleszbi csoport (aminek egyébként totálisan helye van a messzi-messzi galaxisban), a másikban pedig minden sorozatnak egy izmos fehér hetero faszi lenne a főszereplője, aki csak jó nőkkel kúr, akik csak arról beszélnek, hogy hogyan lőtte halomra a globalista elitet, és hogyan mentette meg a keresztény óvodásokat az őket „bubu” nővé átoperáltatni akaró vókemberektől.

Mindazonáltal a tokenizmus kritikája a negyedik évadban már nem olyan éles és erős, mint az előzőkben, sőt, kicsit úgy is éreztem, hogy azzá vált, amit gúnyolt az évad (azon túl, hogy az Amazon pont úgy gyártja a The Boys spin-offokat, ahogy Vought a Hetekét). Itt van például Frenchie és Kimiko kapcsolata, amin a sorozat már az első epizódban nyom egy satuféket, szétválasztja őket és egy teljes szezonig tart, míg újra egymásra találnak. A probléma nem azzal van, hogy ez megtörténik, hanem inkább a hogyannal. Ugyanis, ahogy a fent is említettem, Frenchie romantikus viszonyt kezd el ápolni egy faszival, akinek a családját ő maga mészárolta le. A karakter belső motivációja színtiszta: bűntudat és vezeklés. Vissza akar adni abból a szeretetből, amit valamikor elvett, viszont ezt az új felállást az évad nem íveli egyáltalán, hanem ad-hoc módon „odadobja” a nézőknek. Egy elhadart, egymondatos magyarázat után Kimikót lekapcsolja, faszit pedig felkapcsolja, s mivel egy meleg viszonyról beszélünk, ezért akarva-akaratlan is megszólal a token detektor: kellett, hogy az egyik hős belebonyolódjon egy „inkluzív románcba”. Természetesen Frenchie karakterizálása nagyon mély és kidolgozott, csak ezt a lépést egyrészt meg lehetett volna oldani románc helyett „brománccal”, vagy egy-két epizódban párbeszédek útján leválasztani Kimikót Frenchie-ről az évad fináléáig, amikor is a kettejük öngyűlölete egymás iránti lelki társas szeretetté változik nagyon aranyos jelleggel.

Nagyszerű karakterívei miatt még mindig az egyik legjobb (szuperhős) kontent a piacon

A The Boys negyedik évada egyértelműen azért volt lassabb, mert többet törődött a karaktereivel, mint szokott. Az évad végére ezek az ívek értelmet nyernek, mert a cselekmény minden szereplőjének ad valamit, amiért érdemes meghalni. Ezt úgy oldja meg, hogy a hőseinket szembesíti a múltjuk ördögeivel és a jelenük démonjaival, s ez – a felhasznált toposzt szerint – megerősíti a közöttük lévő kapcsolatokat.

Az évad okos karakterizáló megoldása, hogy a pozitív karakter múltjába negatív akciókat tesz, míg a negatív szereplők mögé olyan múltbéli momentumokat helyez, amelyek miatt igazoltnak is gondolhatnánk a gonoszságaikat. Példának okáért megtudjuk, hogy Starlight fiatalon egy beképzelt, önző, hírnévért és figyelemért mindenkin keresztül lépő csitri volt, akinek a viselkedése kitermelte azt, ami miatt Firecracker meg akarja őt semmisíteni a nyilvánosság előtt. Ugyanis a tömegek manipulálásával véleményvezérként foglalkozó Firecracker volt az egyik, akin Starlight átgázolt.

Kapunk egy teljes epizódot, amiben a fő hangsúly azon van, hogy Homelander ellátogat a laborba, ahol kísérleteztek rajta azzal a céllal, hogy végre túllépjen az emberi gyengeségein, traumáin, amik szerinte sebezhetővé teszik őt. Míg komótosan és véresen bosszút áll az egykori fogvatartóin, megtudjuk, milyen kegyetlenség is tette őt azzá, ami. Egyszerűen nehéz volt nem arra gondolni, hogy a helyében nagy eséllyel én is olyan elmebetegek lennék, mint ő.

Anthony Starr továbbra is remekel az évadban, könnyedén formálja meg ezt az egyre komplexebbé váló, idegösszeomlás előtt álló karaktert, akinek szépen lassan a személyisége is elkezd meghasadni. Homelander a negyedik évadban egyre félelmetesebbé válik, különösen, hogy elkezdi érezni: az ő szavatossága is egy nap lejár. A saját fanszőrétgyűjtögetve egyre inkább előtör belőle a hiúság és zavarja, hogy nem tud szakítani emberi oldalával, ami vágyja a szeretetet, a figyelmet, a pozitív megerősítést. Az írók a karakter félelmetességét nem az elkövetett vérontásán, hanem a nagyon aprólékos megírt viselkedésén keresztül prezentálják. Homelander nem attól válik az évadban félelmetessé, hogy könnyedén öl, hanem a jól megírt és eljátszott mentális instabilitása miatt. A mosolya, a gesztusai mögött létező, jól felismerhető pszichózis az, ami igazán félelmetes. A frusztáltságából eredő kicsinyes gonoszság és gőg hígítása a leheletnyi infantilizmussal az, ami ezt a karaktert irtózatosan hatékonnyá teszi a nézőre tett benyomás aspektusából. Anthony Starr pedig tökéletesen alakítja ezt a pszichés ketyegő bombát, akit az évad során többször szembesítenek azzal, hogy igazából hülye ahhoz, amit csinálni akar.

Butcher karakterét az évadban személyisége és jelleme dekonstrukciója jellemezte. A hallucinált, lelkiismeretét és jó oldalát jelölő felesége és az egykori bajtársa, Kessler, dühöt és erőszakot preferáló tanácsai között őrlődő karaktert az évad láthatóan egy Homelanderrel egyenlő szürke zónás szörnyeteggé érlelte az évad, azzal, hogy a „tanácsadók” nem léteznek. Butcher az évadban szó szerint önmagával találja szembe magát  és választania kell önmaga jó és rossz oldala között, s ő valójában érthető okokból a rossz oldal mellett dönt, így a történet úgy tűnik, szakít a megszokott toposszal. Előreláthatóan a sorozat fináléja két szörny végső összecsapásával fog véget érni.

Hughie még mindig a jóérzésű átlagembert képviseli a csapatban és a sorozatban, aki próbál tenni valamit azért, hogy jobb legyen a világ, de sajnos erre nem képezték ki. Mivel túl sok, a cselekményt előre mozdító, de még logikus szerepet nem tudtak neki ebben az évadban adni, így továbbra is Starlight és Butcher szériatartozéka. Hughie-val egy saját, személyes drámát követünk végig, amiben az apjáért harcol, majd azt gyászolja őt. Igaz, az egyik epizódban közel megerőszakolja a Gen-V-ből megismert Batman átirat Tek-knightot, de ezen a sorozat és a karakter is pillanatok alatt átlendül.

Sajnos Kimikóról sem mondható el több, annak ellenére sem, hogy az ő múltját is tovább fejti a cselekmény. Leginkább Frenchie tartozéka, mert ebben az évadban verőembert sem kell játszania.

Az frissen érkező Sage és az ő szuperképessége pedig egyszerűen elnagyolt. Olyan, mintha egy buta ember elképzelne egy nagyon okosat. A sablonok mentén mozog, az évad képtelen hatékonyan prezentálni azt a hatalmas szellemi teljesítményt, amire utalva beemelték a sorozatba. Így ő is inkább egy kiegészítő, kontraszt karakter: mellette láthatjuk, hogy Homelander valójában nem ért semmihez a gyilkoláson túl. Igaz, érdekes adaléka a karakternek, hogy olyannyira depresszióba húzza a végtelen intellektusa, hogy kénytelen magát gyakorta szó szerint hülyére lobotomizálni, és kúrni Deeppel, meg Black Noirral. – Ez úgy el is veszi ennek a kis karakterdrámának az élét.

Firecracker azonban egy jóval önállóbb, izgalmasabb karakter, akinek a sorozatbeli pozíciója nem csupán abban merül ki, hogy ő formálja meg a hatalom manipulatív véleményevezér-garnitúrájának archetípusát, hanem ő az “anti-Starlight”. Firecracker karaktere azért is izgalmas, mert nagyszerűen leképezi a sértettségből és traumából kirügyező gyűlöletet. Firecracker azt az embertípust formálja meg, akiben az elnyomottságból kitörni akaró bizonyíthatnék és kisebbségi tudat az elvtelen gonoszsággal kompenzáló hatalomvágyban manifesztálódik. Emellett hajtja a bosszút Starlight ellen, akinek a legnagyobb gyermekkori bántalmát köszönheti.

A negyedik évad szépen átalakítja A-Traint, viszont Deepből és az új, immáron beszélni is tudó Black Noirból szimpla comic relief karaktereket csinál, akik között van, hogy annyi a párbeszéd, hogy „bro” plusz megfelelő gesztikuláció. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Deep jelleméhez hozzácsatolja azt, ahogy megpróbál végre fontosabb lenni annál, mint aminek érzi magát.

A The Boys aktuális szezonja passzív, kicsit fáradt, de jó évad volt

Minden egybevetve a negyedik évaddal a The Boys még mindig az egyik legjobban mesélő, legizgalmasabb sorozat a piacon. A negyedik évad inkább fókuszált a karaktereire, tovább mélyítve azokat, a motivációjukat és természetesen a téteket, de sajnos nem maradt már annyi puskapor a hordóban, hogy ez az évad is egy előretörő gőzmozdony legyen. A sorozat tényleg elkezdett fáradni, már az évad közepén elért arra a szintre, hogy mindkét oldal szempontjából az egyetlen logikus lépés, hogy lemészárolja a másikat. Ezzel az évaddal jutott el ez a fantasztikusan szórakoztató cirkusz oda, hogy még a rajongók is rábólintsanak arra az intelemre, hogy jó lenne ezt már nem tovább húzni, hanem lezárni.