2023-ban a Multiverzum kiadó arra vállalkozott, hogy a magyar olvasóközönség számára is elhozza H. P. Lovecraft klasszikusait képes album formájában, melynek lapjain François Baranger illusztrációit láthatjuk a klasszikus sorokat olvasva. A projekt első állomása a Cthulhu hívása volt, ezt követte az újabb klasszikus, Az őrület hegyei első kötete a kettőből. Az újabb képes album lenyűgöző vizuális élmény, amely a déli sarkvidékre kalauzol el bennünket, ahol rácsodálkozhatunk egy idegen faj monumentális városának maradványaira és a benne eónok óta rejtőzködő, máig eleven veszedelemre.
Egy mukkanásnyi Baranger-fejtágító
François Baranger főállásban filmek és videojátékok tervezőgrafikusa, akire nagy hatást tettek H. P. Lovecraft írásai, ezért úgy döntött, alkotótehetségével lerója tiszteletét az 1937-ben meghalt szerző munkássága felé. Túlzás nélkül állítható:
Baranger a leggrandiózusabb Lovecraft-illusztrátor, akit valaha a hátán hordott a föld.
A szóválasztás tudatos: miközben Lovecraftot számtalanképp lehet rosszul illusztrálni, a jó vizualizációnak is többféle módja lehet. Viszont Baranger messze kiemelkedik a mezőnyből digitális eljárással készített képeivel és azok rendkívüli részletgazdagságával, monumentalizmusával és gazdag, érzékletes fényjátékával. Valósággal bele lehet veszni a képeibe, melyek egy kivételes képzelőerőről tanúbizonyságot téve elevenítik meg az illusztrált történet környezetét.
Az őrület hegyei – the story so far…
Az őrület hegyei Lovecraft egyik legjobban sikerült és legelismertebb írása, ami terjedelmét tekintve túlmegy a novella korlátain, és elbeszélésként vagy kisregényként kategorizálhatjuk. Ez az egyik legkimunkáltabb Lovecraft-szöveg, a szerző ebben az elbeszélésben mozgatja meg a legintenzívebben széles körű természettudományos tájékozottságát, egyúttal fontos adalékokat tartalmaz a lovecrafti „mitológiához” is.
Ebben a szövegben olvashatjuk az egyik legérzékletesebb kifejtését annak a kozmikus látásmódnak, amivel Lovecraft kitörölhetetlenül beleírta magát a (horror)irodalmi kánonba.
Emellett betekintést nyújt a szerző világlátásába, politikai meggyőződésébe, a civilizációk fejlődési ívéről vallott spengleri elképzeléseibe. Az sem elhanyagolható érdekesség, hogy ez a történet – természetesen kizárólag a fikció talaján maradva – eljátszadozik az emberi élet földönkívüli eredetének gondolatával, amiből aztán Erich von Däniken legendás pályaívet futott be.
A történet szerint a Miskatonic Egyetem kutatócsoportja a narrátor, William Dyer geológus vezetésével hatalmas, a Mount Everestnél is jóval magasabb hegységet észlel a Déli-sarkon. A hegyekben furcsa, a földi élettől teljesen idegen lények maradványaira bukkannak, és ahogy tüzetesebben feltérképezik a tájat, végeláthatatlan, monumentális város romjait fedezik fel, benne egy komplett idegen civilizáció írásos emlékeivel, amelyeket el is kezdenek megfejteni, és fokozatosan kirajzolódik előttük egy hihetetlen történelem, egy idegen, kozmikus faj, a Vének felemelkedésének és bukásának története. A kutatóknak azzal is szembesülniük kell, hogy a romok sötét titkokat rejtenek a múltból, amelyek mind a mai napig az ősi falak között kísértenek.
Lappangó árnyak és arctalan monumentalitás
Lovecraft egyik kedvenc – sőt, védjegyszerű – motívuma az olyan dolgok érzékeltetése, amelyek pontos kifejezésére az emberi kifejezés eszköztára nem alkalmas. Szörnyalakjainak nevét nem tudják kiejteni az emberi hangképző szervek; látványukat nem képes befogadni az emberi szem és elme; geometriájuk, építészetük meghaladja az emberi tudást; és így tovább. A „névtelen”, „nevenincs”, „megnevezhetetlen” szavak állandó jelzői a lovecrafti képzelet szüleményeinek, és a Cthulhu hívása esetében a leginkább ezt az akadályt kellett megugrania Barangernek. Az őrület hegyei esetében viszont nem az volt a legnagyobb kihívás, hogy egy vizuális médiumon keresztül mutasson be olyasmit, ami nem arra lett szánva, hogy látványként elképzeljük. Sokkal inkább az, hogy
Az őrület hegyei alaptörténete, helyszíne viszonylag egyhangú vizuális benyomást kelt: végtelen hó, óriás hegyek és roppant kőtömbök.
Ebből az alapanyagból kellett Barangernek 64 oldalra való képanyagot megalkotnia. Röviden és tömören: sikerült.
Az őrület hegyei képesalbum első kötete az eredeti elbeszélés tizenkét fejezetéből ötöt foglal magában. Ezekben nem sok minden történik azon túl, hogy a kutatóexpedíció megérkezik, felfedezi a Vének városát és elámul tőle. Az első kép, amit a borítót követően látunk, a narrátort ábrázolja, amint dolgozószobájában gondterhelt arccal papírra veti élményeit a tudományos világ számára, és hiábavalóan próbálja lebeszélni tudós kollégáit arról, hogy további expedíciókat szervezzenek a veszedelmes romok közé. Már ez a kép is megmutatja Baranger védjegyszerű stíluselemeit: részletgazdagság, monumentalitás, markáns fény-árnyék hatás. Dyer szinte elveszik a könyvek, kéziratok, tárgyi emlékek, kutatóeszközök tömkelegében; könyvespolca szinte valószerűtlenül magas; és bár arcát, íróasztalát megvilágítja az ablakon bevilágító napfény, a kép jelentős részét árnyék borítja, mintegy szimbolizálva a temérdek rejtett tudást, amivel még nem rendelkezünk, és ez talán jobb is így.
Ez az egy kép önmagában kitűnő sűrítménye Lovecraft és Az őrület hegyei fő témáinak és hangsúlyválasztásainak.
Egy olyan elem van rajta, amivel elüt az album legtöbb illusztrációjától: emberi arcot, sőt, arckifejezést látunk. Lehet, hogy Baranger maga sem szívesen ábrázol emberi arcokat, lehet, hogy csak alkalmazkodik az inspirációforráshoz, mindenesetre Az őrület hegyei legtöbb ábráján nem látunk érzelmeket tükröző, markáns arckifejezéseket. Ezt azért érdemes kiemelni, mert Lovecraft nagyon tudatosan kerülte a karakterábrázolást, nem fordított figyelmet az emberi érzelmekre, helyzetekre, kapcsolatokra. Könnyen lehet, hogy ehhez nem is volt sok tehetsége, de Lovecraft világlátása, érdeklődése is egyértelműen ebbe az irányba mutatott. Nincs ez másképp Az őrület hegyei esetében sem: ennek az elbeszélésnek a valódi főhősei a Vének, és még inkább a civilizáció mint kulturális jelenség és az emberiséget mindenestül zárójelbe tévő kozmosz. Baranger művészete pedig hibátlanul követi ezt a preferenciát.
Az őrület hegyei képei az ember helyett a jelenségre, a tájra és az emberek kiszolgáltatottságára, jelentéktelenségére irányítják a figyelmünket.
Baranger több ízben bámulatos kontrasztba állítja az expedíció már-már bogárkává töpörödő repülőgépét a mérhetetlen távolságokra nyúló hegyvidékkel és a Vének gigászi városával. A borítóképen úgy kell keresni a hatalmas kőmaradványok tövében őgyelgő két alakot. Az ötágú csillag alakú zsírkő felfedezését ábrázoló képen nemcsak egy furcsa, idegen objektumot látunk, hanem öt embert, akik ki vannak szolgáltatva a végeláthatatlanul szétterpeszkedő, mérhetetlenül közömbös sarkvidék nemtörődöm önkényének. Amit vizuálisan érzékeltetni lehet abból, hogyan gondolt Lovecraft az emberiségre, azt Baranger szinte tökéletesen bemutatta.
Az illusztrátornak arra is gondja volt, hogy képre vigye Az őrület hegyei minden olyan pillanatát, ami olvasóként jó eséllyel megragadt az emlékezetünkben.
A középpontban álló hegyvidéken és városon túl láthatjuk a hatalmas délibábot, amiről hamarosan kiderül, hogy több annál, vethetünk egy pillantást az egyik Vén testének felboncolására, és szembesülhetünk a kutatócsoport néhány gyanútlan tagjának szörnyű végzetével.
A Cthulhu hívása album kritikájában egy félárnyalatnyit sajnálkoztam miatta, hogy annak a novellának nem az ikonikus Kornya Zsolt-féle fordítása került a könyvbe, mert úgy lett volna teljes az élmény, ha a mesteri vizualizációt azok a sorok kísérik, amelyeket sokunkba költözött névtelen szorongás annak idején. Az őrület hegyeivel más a helyzet: itt Sóvágó Katalin klasszikus – és kiváló – fordításával élvezhetjük Lovecraft egyik legmeghatározóbb szövegét. Az egyetlen tényleg kifogásolható – és egyébként jelentéktelen – dolog az, hogy a tipográfia a Cthulhu hívásában alkalmazott megoldást követi, vagyis a képen látható jelenetet leíró sorok nagyobb betűmérettel vannak szedve. Ez viszont kicsit esztétikátlan, mert a kiemelt részek nincsenek jól elkülönítve a szöveg többi részétől, csak annyi történt, hogy egyes fordulatok nagyobb betűméretet kaptak.
Verdikt
Az őrület hegyei François Baranger illusztrációival ellátott képalbumának ott a helye mindenki könyvespolcán, akit izgat, hogyan lehet vizuálisan a legtöbbet kihozni Lovecraft szövegeiből. Ezek a szövegek híresen rossz képanyagok, hiszen fő erejük épp az olvasó képzelőerejében rejlik. Az őrület hegyei első kötetének tanúsága alapján Baranger maximálisan kiaknázta a lehetőségeket, és érzékletes, hangulatos, az alapmű szellemiségéhez illő módon szemléltette Lovecraft elbeszélését. A pontszám a „semmi sem tökéletes” elv alapján lett „csak” 9. Izgatottan várom a folytatást.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
