Deadpool és Rozsomák nem váltja meg a Marvel filmeket, de nem is akarja

Reynolds és Jackman üldögél a fán, Deadpool rajta Rozsomák… karmán 

Wade Wilson, művésznevén Deadpool sorsa elég hányattatott. Nemcsak a fiktív verziónak, aki rohamosan rosszabbodó rákja miatt egy gyötrelmes kísérleti gyógykezelésben vett részt, ami regeneratívvá teszi szervezetét, de torzzá is változtatja külsejét. Hanem a filmek elkészítéséé is, aminek az első epizódját, a 2016-os Deadpoolt még 2004-ben tervezgették. Ryan Reynolds karaktere felbukkant már a 2009-es, nem túl kedvelt X-Men kezdetek: Farkasban (akkor még Farkasnak fordítottak Hugh Jackman karakterét az eredeti Rozsomák helyett), a negatív reakciók pedig arra buzdították a színészt, hogy megpróbáljon összehozni egy rendes adaptációt. Egy brutális, humoros Deadpool-filmet, ami rendszeresen áttöri azt a bizonyos negyedik falat, ki-kiszólogatva a közönségre, tudatában léve annak, hogy egy film szereplője. Ez a verzió óriási siker lett, ezt pedig gyorsan követte egy folytatás 2018-ban a Deadpool 2-vel, utána azonban hosszú szünet következett. Hiába volt gigantikus siker – főleg 18+-os szuperhősös filmként –, az üzleti világ bekavart. Ugyan Reynolds és Jackman már a 2009-es közös futamuknál – ahol össze is barátkoztak – meg akartak valósítani egy közös filmet, erre 15 évet kellett várniuk. Karaktereik barátkozós-rivalizálós frenemy kapcsolata már a képregényekben is megvan, illetve a két színész is rájátszott az évek során. A kooperáció tehát teljesen organikus amellett, hogy az üzlet is ezt diktálta: a Disney (ahol a Marvel Studios is van már) 2017-ben megvásárolta az X-Men jogokat birtokló 21st Century Foxot, így a tékozló mutánsok – már ami a businesst illeti – visszatérhettek társaikhoz. A kapitalizmus nem is oly láthatatlan keze által vezérelve így megszülethetett jelen cikkünk alanya, a Deadpool és Rozsomák, amiről kurva nehéz úgy beszélni, hogy ne lőjek le semmit – de megteszem!  Azt viszont senki ne várja el, hogy a régebbi filmekről ne spoilerezzek! 

Oké.

Ez a multiverzum már egy jó ideje lefelé halad

Deadpool nyugisan éldegéli hétköznapjait. Már nem szuperhősködik, nem gyilkolgat. Úgy érzi azonban, hogy nem számít, és ez nagyon nyomasztja. A Bosszúállók sem akarják befogadni, a csaja is otthagyta (bár jóban vannak…), és valahogy semmi sem stimulálja. A Loki sorozatból megismert Idővariációs Hatóság azonban pont a születésnapján veszi őrizetbe „hősünket”, és Mr. Paradox (az Utódlásban nyújtott fantasztikus alakításáért is ismerhető Matthew Macfadyen) vázolja a szitut. Ő ugyebár az 10005-ös Föld idővonalában létezik (tehát a Fox féle X-Menek valóságában), ahol Logan/Farkas/Rozsomák halála konkrétan destabilizálja a valóságot. Mivel Rozsomák lénye tartotta egybe az idővonalat, most minden el fog pusztulni – beleértve Deadpool barátait. Felajánlanak azonban neki egy helyet a 616-os Földön (ami a Marvel Filmuniverzum). Ő azonban ezt kurvára nem akarja, ezért egy teljesen eszement ötletet talál ki. Lenyúl egy az idővonalak közti utazásra alkalmas eszközt, és elkezd keresni egy új Rozsomákot, akit berakhat az elhunyt helyére. Végigjár több variánst, mire megtalálja azt, amelyiket el tudja rángatni magával: ő azonban állítólag a legrosszabb, ugyanis miatta vesztette el rengeteg ember és mutáns az életét, beleértve barátait. A Hatóság ezután elküldi őket oda, ahova kukázza az engedetlen variánsokat. Itt azonban új akadályokba ütköznek, szembesülnek

és próbálják visszaküzdeni magukat, miközben mélyen megvetik egymást.

A film pedig egy humoros, brutális, de lélekkel teli, kurva szórakoztató kalanddá válik, ami egyszerre kegyes a múlttal, kritikus a jelennel, de ugyanolyan bizonytalan a jövővel kapcsolatban. Az egész olyan, mint egy a saját farkába (vagy azt szopó…? MI?!?) harapó kígyó, ami régóta a Marvel Filmuniverzum legszórakoztatóbb filmje amellett, hogy több szálat is integrál a vállalati igényeknek megfelelően. A helyzet ugyanis az, hogy a Marvel nagy multiverzumos ötlete nem pont úgy vált be, ahogy azt elképzelték. 

90 éves korodig dolgoztatnak majd!

Most nem mennék bele ennek potenciális okaiba, de nagy eséllyel a céges nyomás, a személyes és üzleti változások és az egyéni kreatív koncepciók merev egymásnak feszülése okozhatta azt, hogy a Bosszúállók: Végjáték óta a közvélemény egyfajta lejtőként éli meg a nagy totált. Voltak izgalmas, sőt, bevételben kifejezetten sikeres folytatások (Fekete Párduc: Mindörökké Vakanda) vagy új karakterbevezetések (Moon Knight), de egyáltalán nem látni azt a nagy koncepciót, ami felé korábban törekedett a Marvel. A multiverzum hozta lehetőségek pedig szembemennek a történetmesélési technikákkal. Mivel végtelen variáció létezik, valahogy nincs súlya a döntéseknek: hiába hal meg valaki, hozhatnak egy újat. Semmi sem végleges, minden súlytalan. Az eredmény pedig az, hogy nehéz a filmek világába beleélni magunkat, ha egyszerűen semminek sincs igazán értelme. És igen, tudom, hogy ez úgy hangzik,

de valamennyire hasonló helyzetben van a Marvel most – mondom úgy, hogy igyekszem mindig meglelni a szépet az egyéni filmekben. Nos, a Deadpool és Rozsomák ezzel teljesen tisztában van (mondjuk ki nem?), és ki is meri mondani. Sőt, egyszerre hívja fel rá a figyelmet, miközben kurvára leszarja. Milliókat hozhat egy film Deadpoollal és Rozsomákkal? Hát kit érdekel akkor, hogy Hugh Jackman képregényfilmes karrierjének egyik legjobb alakítását nyújtotta a Loganben. Jön a zsuga, megy a nép a moziba – multiverzum van báttya, kit érdekel. Ha lehet Legenda vagyok folytatás meg új Gladiator, meg egy csomó más dolog, amiről azt gondoltad, hogy nem lesz több rész, akkor ez is lehet. Össze fogod tudni egyeztetni magadban azt, hogy az intróban Logan oszló tetemét hullagyalázza Deadpool, aztán majd egy új Rozsomákkal bratyizik. A film különlegessége azonban abban rejlik, hogy mindezen értelmetlenség közepette tudott értelmet és lelket lehelni ebbe az egészbe.

Üdv az MCU-ban: kicsit mélyponton csatlakoztál

Ugyan a kommentszekció előszeretettel piszkálja Shawn Levy rendezőt, szerintem bámulatos, hogy egy aránylag koherens egésszé tudott összerántani egy forgatókönyvet, amit öt (!) ember írt (a főszereplőt alakító Ryan Reynolds és a rendező mellett még Rhett Reese, Paul Wernick és Zeb Wells). Tény, hogy nagyjából ugyanaz a baszós-fingós poénszéria szól végig, de Reynolds és Jackman duójának feszülten ellentétes alakítása teszi nemhogy elviselhetővé, de élvezetessé. Ez a film egyik fele. 

Itt a tudatom és az ujjaim epikus csatát vívnak azért, hogy ne lőjek le semmit – de nem teszem! A lényeg, hogy minél több képregényes filmet láttál, minél jobban ismered a karaktereket és akár a filmek elkészítésének körülményeit, annál többet fogsz kapni ettől a Deadpool és Rozsomáktól. Ergo a fiatalabb vagy idősebb nézők valószínűleg más jellegű filmet kapnak, de ez leginkább a milleniálisoknak (Y-generáció) szól – ahogy a madonnás, avriles, nsynces soundtrack is. Ez a film szól a rajongóknak, a készítőknek, a színészeknek és a karaktereknek, visszanyúlva egy olyan korba, ami már nincs. Ezzel együtt azonban kevésbé tekint előre, és inkább a múltba réved, miközben csípős megjegyzésekkel kritizálja a jelent. Ezzel nincs baj, a film reakciói pedig segíthetnek jobban felmérni a Marvelnek az igényeket. Tény, hogy a nagyvilág kezd kissé kiégni a szuperhősös filmekből, de az is tény, hogy egy jó film mindig jó lesz – ez pedig az. 

Rozsomák és Deadpool üldögél a fán, Jackman rajta Reynolds… kardján

A végtelen mennyiségű kiszólós, negyedik falat áttörős, metanarratív humoron túl azonban a filmet a központi duó intenzív dinamikája viszi. A páros igazán gyűlöli egymást, folyamatosan döfik, szurkálják, kaszabolják, lövik egymás folyton regenerálódó testét, valójában azonban egy buddy filmet láthatunk, ahogy fokozatosan összemelegednek. Azért ne mondja nekem senki, hogy miután teljesen szétkúrtak – na nem úgy – egy Honda Odyssey-t és kipurcanva pihegnek a roncsban, ne jusson eszünkbe egy másfajta szétkúrás – igen, pont úgy! És persze nem ez az egyetlen intenzíven homoerotikus mozzanat a filmben. Reynolds hozza klasszikus alakítását, ami tökéletesen illik Deadpool karakteréhez: non-stop löki a baromságokat, állandóan közbeiktat egy pajzán poént, és szó szerint kollégája idegeire megy. Jackman pedig az önmagát és mindenki mást gyűlölő, morcosan morgó, meggyötört Rozsomákot hozza – ami szintén jól áll neki.

Láttunk már filmeket a vidám és morgós párosról, ez azonban csúcsra tekeri az indulatokat, hogy még szórakoztatóbb legyen. Ha elkap a film hangulata, akkor nincs megállás: az én vetítésemen torkaszakadtából röhögött a közönség, és a korosztályt elnézve a kisebb nüanszokat is levették. Az is kifejezetten érdekes, hogy a rengeteg utalás, belső és nem belső poén között egy kifejezetten kedves történet van, ami szépen körbejárja annak a fogalmát, hogy mit is jelent az, ha számítunk – akár magunknak, akár másnak. És hogy lehet, hogy ehhez idő kell, de igenis van értelme élni és létezni. Metább szinten: még a szar filmeknek is megvan a rajongótáboruk, a jelentőségük, és igenis adtak valamit a világnak – akár csak munkát a stábnak. 

Most akkor megjött a Marvel Jézus?

Deadpool már az elejétől kezdve próbálja magát a Marvel Jézusként pozícionálni, aki rendet rak a káoszban és megnyitja egy új, élvezetesebb, tartalmasabb, sikeresebb korszak kapuit. A film producerei is így áradoztak a filmről, de nagyon naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a Deadpool és Rozsomák egyedül képes lenne erre. Nem kell túl cinikusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: ez is csak egy újabb nosztalgiavonat, ez sem hoz igazán semmi újat a szuperhősök műfajába, és ez is csak egy Deadpool-film. Sőt, mondhatni egy céges felvásárlás filmes megnyilvánulása. Az viszont tény, hogy szépen összefűz korábbi karaktereket és szellemi tulajdonokat, bátran szivatja a Marvelt és a vezetőséget, és be mer vállalni egy kemény 18+-os karikát – hátha a jövőben is lesznek ilyen filmek, és nem feltétlen a káromkodás és brutalitás miatt csak. Abban is biztos voltam, hogy ezt a filmet nagyon sokan meg fogják nézni. Sokan olyanok, akik kiábrándultak a Marvelből, és unják már az irányt. Meg sokan olyanok, akik rég voltak moziban, de erre el fognak menni. Erre pedig kiváló a film, de készüljünk fel arra,

Mert a vállalat csupán a fanservice-t pörgette a csúcsra, és mémeket, belsős és külsős poénokat, ikonikus mozzanatokat, el nem készült ötleteket, na meg képregényes utalásokat passzírozott össze egy meglepően koherens egésszé. És ebben pazar – még úgy is, hogy aránytalanul elnyújtott expozíciós-magyarázós fázisoknak vagyunk alávetve. Azonban ugyanúgy nincs semmi súlya a multiverzumos bohóckodások miatt, mint bármely másik nagyobb mozzanatnak: csupán itt gúnyt űznek belőle, és tisztában vannak vele.

A kokain azért még mindig tiltott

A Deadpool és Rozsomák nem lesz a Marvel Jézusa, de egy roppant szórakoztató szuperhősös film, ami egy specifikus kor előtt hódol, talán egy specifikus közönségnek. Ezzel együtt ravaszul szívatja a cég mostani helyzetét, már-már meglepő módon: a kokainon kívül szinte mindent megengedhettek maguknak a készítők. Ezzel együtt azonban meglepően kedves és jóindulatú, és szívvel, lélekkel kezeli alanyait. Az elképesztően dinamikus, brutális, látványos és prímán koreografált akciójelenetek közepette – még ha túlmagyarázva is – egy pozitív üzenet bújik meg. Azonban csak azért mert – nagy eséllyel – masszív siker lesz, nem fogja revitalizálni a Marvel Filmuniverzumot. Egy nosztalgiavonat erre nem elég: sőt, ne is legyen. Azonban mozinak pazar, még úgy is, hogy közel sem annyira pajzán a humora, mint elődjének, bár káromkodnak annyit bőven.

Ha mélyebb tartalmat keresel vagy valódi megváltást, nyugodtan levonhatsz belőle. Ha pedig csak a szórakozásért jöttél, dobj rá egyet. Egy biztos: unatkozni nem fogsz.