Hugh Howey Siló kisregény sorozata folytatódik! A 6-8. részek a siló eredettörténetére koncentrálnak, több száz évet felölelve. Kiderül, ki építette a silót, és mi volt az az apokalipszis, ami miatt az emberek a föld alá kényszerültek. Az igazságra bár fokozatosan derül fény, ám annál sokkolóbb. A folytatás, a Műszak izgalmas, fordulatos, tele összetett szereplőkkel és morális problémákkal. Enyhén spoileres kritika.
Hugh Howey disztópikus kisregény-sorozatának első öt részét tavaly adta ki újra egyben, filmes borítóval a Könyvmolyképző Kiadó. A kötetről tavaly írtunk kritikát, és az első néhány kisregény alapján készült Apple Tv sorozat is nagy kedvencünk volt. Az idén megjelent Műszak a kisregénysorozat 6-8. történeteit tartalmazza.
A sztori elején nagyot ugrunk időben visszafelé: megismerjük a silók keletkezésének történetét. 2049-ből indulunk, főhőse pedig Donald Keene, aki egy fiatal, frissen megválasztott kongresszusi képviselő. A férfit a hírhedt és ravasz Thurman szenátor egy fontos munkával bízza meg: mivel Donald építészként diplomázott, az a feladata, hogy tervezzen meg egy hatalmas, önfenntartó, föld alatti épületet, ahová az emberiség nukleráis hulladékát temethetik.
Donald nagy lelkesedéssel lát neki a munkának, ám hamarosan kiderül, a projekt és a mögötte álló ember nem az, aminek látszik. Donald megpróbál nem tudomást venni az intő jelekről és felettese elejtett megjegyzéseiről, ám végül kénytelen szembenézni a ténnyel: a projekt az emberiség túlélésének kulcsa.
Nehéz a történetről teljesen spoilermentesen beszélni, főleg mivel az előző kötetben történtek is megjelennek a kisregényekben. A továbbiakban spoilerek következnek!
Műszakok a túlélésért
A kisregények egyik fő szála a siló eredettörténete, Donald szemszögéből bemutatva. Donald hasonlóan szerethető és esendő karakter, mint az első kötetben megismert Juliette. A férfi fiatal, ambiciózus és rajongva szereti Thurman szenátort, aki ezt a lelkesedést ki is használja. A történet fokozatosan vezet be minket a szenátor titkos terveinek részleteibe, mutatja be Donald egyre növekvő balsejtelmeit. Az első rész végére a feszültség eléri a tetőpontot és egy elég ütős lezárással derül fény arra is, mi volt az az apokalipszis, ami a Föld felszínét elpusztította.
A sztori többi része pedig már a föld alatt játszódik. Megismerjük az 1-es silót, ahol az emberek hibernálva várják a napot, amikor újra kimehetnek a felszínre. A férfiakat hat havonta, előre beosztott műszakokra felébresztik, és feladatuk nemcsak a saját silójuk fenntartása, de a többi siló megfigyelése is. Ha bármilyen feszültség, polgárháború törne ki a többi föld alatti világban, a műszakvezető az előre megírt szabálykönyv szerint cselekszik – és ez sokszor egyet jelent az adott siló halálos ítéletével.
Ugyanakkor az 1-es siló is tele van titkokkal és összeesküvésekkel, és ezeket az olvasó a főhőssel együtt fedezi fel. A Műszak hatodik és hetedik részeiben az 1-es silón kívüli silók világát is megismerhetjük. Ezek a sztorik leginkább egy-egy krízis vagy silón belüli fegyveres konfliktus történetét mesélik el egy-egy karakter szemszögén keresztül. És azt, hogy az 1-es siló miként próbálja meg stabilizálni újra a rendszert.
Emberi drámák mindenhol
Howey ismét mesterien bonyolítja a szálakat, mindig elhint egy-két információmorzsát, de épp csak annyit, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét. Nem lő le mindent egyszerre, sok helyen csak sejtet, narratív horgokat dob be, amelyeknek később lesz jelentőségük. Nehéz letenni a Műszakot, mert a hangulata nagyon jó és az emelkedő tét miatt az ember csak darálná a fejezeteket. A feszültségkeltés is működik, a szereplők pedig – főként Donald – szerethetőek és azonosulni tudunk velük.
Az egyes kisregények középpontjában ezúttal is az emberek és nem a világépítés áll. Az emberiséget fenyegető apokalipszist ugyan felvázolja a sztori, de inkább azzal foglalkozik, hogy mihez kezd az a néhány vezető – akik tudnak is a közelgő világvégéről – ezzel a tudással? A történet itt ismét felvázol egy sor morális problémát: joga van-e néhány embernek az egész emberiség sorsáról dönteni? Mindenképp bekövetkezett volna a világvége? Hogyan lehet megregulázni a túlélő, de föld alá zárt embereket? Tényleg szükség van a megfigyelésre és a folyamatos kontrollra?
A Műszak nem ad ezekre egyértelmű válaszokat, de elgondolkodtatja az olvasót.
A túlélés és a silók irányításának problémáját jól mutatja be a történet Thurman szenátor és Donald karakterén keresztül. A félelmetes Thurman szenátor szempontját ugyanúgy megértjük, mint Donaldét. Amíg azonban a szenátor csak tervszerűen, az emberi tényezőt teljesen kihagyva, hideg fejjel gondolkodik az újrakezdésről (akár emberek feláldozásával), addig Donaldnak sokkal inkább az embertársai számítanak. Igyekezetük és a két karakter végső konfliktusa jól ábrázolja a probléma összetettségét és egyelőre még nem dőlt el, kinek is lesz igaza.
Bunkfenc a Silo karakterfejlődésében
Bár maga a sztori olvastatja magát és lendületesen visz előre, Howeynak még mindig vannak szembetűnő írástechnikai gondjai. Az egyik ilyen még mindig az, hogy néha túl aprólékos, és olyan részleteket oszt meg, amelyek nem viszik előbbre a történetet. Ilyen például az éttermi jelenetek, amelyekbe teljesen felesleges, mikor megy oda a pincér hozzájuk és mit rendelnek.
E mellett az akciójeleneteket vagy bizonyos hosszabb leíró jeleneteket úgy mutat be, hogy nem lehet érteni, mi történik. Beleesik abba a csapdába, hogy sokáig csak sejtetni akarja, mire készül az adott szereplő, hogy aztán még nagyobbat üssön a csavar, ezért rébuszokban beszél, és nem lehet érteni, ki, mit csinál. Volt olyan jelenet, amit háromszor kellett újra olvasnom, mire megértettem, mi történik.
A másik gond pedig a szereplők kapcsán merült fel, és itt leginkább Donald karakterére gondolok. Donald a sztori elején folyamatosan pörgeti bele magát az önámításba, majd utána elég nagy trauma éri. Egy hányatott sorsú karakter, akinek nagy súly nyomja a vállát és érzelmileg nehezen tudja megemészteni az őt ért megrázkódtatásokat. Az író ezt sokszor jól érzékelteti, például a férfi hirtelen pánikrohamai vagy rátörő sírás jól árnyalja a szereplőt – de sajnos ez néha átcsap önismétlésbe. Egy idő után a férfi nagyon sokszor sírja el magát, vagy omlik össze és ettől elcsépelt lesz a drámája.
Donald kapcsán pedig a másik, ami felbosszantott, az a végső konfliktusa az 1-es siló vezetőivel.
Donaldot egy egyenes, becsületes embernek ismerjük meg, aki mély érzésű és hűséges. A sztori során végig igyekszik a helyes utat követni, helyesen cselekedni, és fényt derít a siló titkaira is. Rendkívül érzékeny és sokszor elég naiv is – de emiatt lesz összetett és szerethető. A Műszak vége felé azonban hoz egy sor olyan döntést, amely szembe megy a jellemével és szimplán bosszúból, hirtelen cselekszik, arról nem is beszélve, mennyire teátrálisan.
Donaldban ott van a potenciál, hogy Julietthez hasonlóan egy meghatározó és szerethető szereplő legyen, de Howey a végén őt is a siló építtetőivel hasonlóvá tette. Nem gondolom, hogy szándékosan, és még nem veszett el a remény, hogy ő majd másképp cselekszik, mint az elődei. Mindenesetre karakteridegennek tűnt a Műszak végén hozott döntése.
Verdikt
A Műszak továbbra is egy nagyon izgalmas disztópia. Remek kiegészítése a Siló univerzumának, a karakterei jól árnyalt, esendő, de szerethető (vagy épp megvetendő) emberek. Az író néhány írástechnikai hibát leszámítva jól teremti meg a feszültséget, a sztori pedig visz előre – ezt a könyvet nehéz letenni. Várom a lezárást!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
