Malcolm X – Egy szekta anatómiája

A 20. század amerikai történelmének egyik legnagyobb hatású emberjogi aktivistájáról Spike Lee készített rendhagyó életrajzi filmet, ami már csak témájánál fogva is tökéletesen illeszkedik a rendező rasszokat középpontba helyező alkotásainak sorába. A Malcolm X azonban nem csak arra vállalkozik, hogy árnyalja a címszereplő szélsőséges, nem ritkán rasszista felhangokkal párosuló nézeteit a feketék és fehérek együttéléséről, illetve bemutassa azt a fejlődési folymatot, amit a börtönből a Muszlim Nemzet legismertebb arcává váló, majd azzal szembeforduló Malcolm bejárt, hanem arra is, hogy ezen keresztül ábrázolja egy modernkori szekta, illetve a hatalom működési mechanizmusait.

A filmben megismert Muszlim Nemzet valójában másodlagos, a hangsúly nem is ezen, hanem azon van, hogy egy-egy vallási irányzatot hogyan fordít ki, és használ fel a saját céljaira egy-egy közösség, és milyen módon kommunikálja azt (a saját újságtól kezdve a hangzatos beszédekig, közös Istentiszteletekig), jelen esetben a fekete nacionalizmust célként kitűző Muszlim Nemzet az iszlámot. Lee-nek végig sikerül megfelelő távolságtartással kezelnie a témát, így nem esik sem a propaganda, sem az ellenpropaganda csapdájába.

Mindeközben a címszereplőt ellentmondásaival együtt is képes közel hozni, és megszerettetni a nézővel. Malcolm hiába kivételesen okos figura, érzelmileg annyira sérült, hogy könnyen befolyásolhatóvá válik, és rengeteg időre van szüksége, mire erre maga is rájön, és elkezdi a saját útját járni. Eleinte többször is elhangzik, hogy nem tekinti magát amerikainak, helyette az afrikai anyaföldet emlegeti hazájának, holott az ő történeténél „amerikaibb” történet nem nagyon létezik. Így fordul elő, hogy a Malcolm X egyaránt remek közönségfilm (Denzel Washington is nagyot alakít), miközben dokumentumfilmnek sem lenne utolsó.