Örvendezhetnek a fanatikus horrorolvasók! A kortárs művek mellett az Agave Kiadó visszanyúlt a zsánerkönyvek aranykorát jelentő időszakhoz, a ‘70-es, ‘80-as évek horrordömpingjéhez. A korszak egyik sokáig elfeledett gyöngyszeme Ken Greenhall könyve, a Pokolfajzat betekintést nyújt abba is, hogy mára kopottasnak tűnő ötleteket is lehet friss módon tálalni. Továbbá azt is bizonyítja, hogy az alantasnak ítélt ponyvahorrorok sem minden esetben vérben tocsogó gusztustalanságok. Spoilermentes könyvkritika.
Pokoli ponyvák
A Pokolfajzat (Hell Hound) a zsáner szerelmesei által is csak az utóbbi években újrafelfedezett szerző, Ken Greenhall második megjelent regénye. A regény a horrortörténet egy izgalmas időszakában látott napvilágot. A hetvenes évek elejétől kezdve rohamosan megszaporodtak a zsigeri félelemre, az olcsó borzongatásra, vagy éppen a pszichológiai terrorra és ocsmányságokra alapozó, puhafedeles ponyvahorrorok. A téma egyik feltétlen híve és rajongó szakértője, Grady Hendrix író (Horrorstör, My Best Friends Exorcism) könyvet is írt a horrorkönyvek dominanciájáról Paperbacks from Hell címen. A számos érdekességet tartalmazó történeti áttekintést nyújtó könyv igazi csemege a zsáner és a téma rajongóinak.
A címből pedig később nemcsak egy marketing címke, de egy jelenség is született. A Valancourt Books ugyanis Hendrix, és a horrorponyvák másik jeles gyűjtője/kutatója, Will Erickson segítségével újra elkezdte kiadni a műfaj kultikus, vagy éppen elfeledett darabjait. A Pokolfajzat is nekik köszönhetően kerülhetett újra napvilágra, amit az Agave Kiadó most magyarul is megjelentetett.
Állati veszedelem
Greenhall regénye mondhatni az állatos horrorok terjedésének csúcsán született, valamint egy másik kortárs horrortrend is jól megfigyelhető rajta. A Pokolfajzat ugyanis az a fajta regény, ami elsősorban nem a félelemkeltéssel, sokkhatásokkal, gusztustalakodással, vagy polgárpukkasztással kíván hatást elérni.
Hanem a biztonságérzet teljes felszámolásával.
A Pokolfajzat az első olyan horrorkönyvek között van, amelyek az ember legjobb barátját, a kutyát helyezik a rém szerepébe. Peter Benchley klasszikussá nemesedett műve, A cápa és a belelő készült még sikeresebb Spielberg adaptáció után valósággal elárasztották a piacot az állatos horrorok. De a kutyák csak valamikor 1976 környékén jöttek a képbe, a Pokolfajzat pedig ‘77-ben jelent meg eredetileg. A kutyák esetében mégis csak egy régóta háziasított, az embert segítő lényről van szó. Éppen ezért lehet félelmetesebb koncepció egy barátságosnak tartott állatot az iszonyat forrásának megtenni. Lehet, hogy rémisztőek egy cápa fogai, vagy gusztustalanok az idegenszerű tengeri lények, és undorítóak a patkányok, csúszómászok. De ha az emberre egy régóta hűséges társa kezd el fenyegetést jelenti, az egészen máshogy érinti.
A Pokolfajzat másik kortárs jellemzője, hogy ahogy a filmeknél, úgy a könyvek esetében is elkezdett eltolódni a rémület helyszíne. A vidék, és az elhagyatottabb peremterületek szerepét fokozatosan átvették a külvárosok, kertvárosok és a horror a kényelmes otthonok falain belülre költözött. Greenhall pedig úgy ötvözte ezt a két kortárs sajátosságot, hogy nem a jó ízlést, vagy az olvasó gyomrát veszi célba, hanem az idegeit.
Baxter, a pokolfajzat
Baxter nem egy átlagos kutya. Fajtája szerint bullterrier, amit eredetileg harcikutyának tenyésztettek ki. A kutyákhoz a fajtájuk múltja és agresszívnak tartott külleme miatt sok káros sztereotípia fűződik. Mondjuk Baxter esetében nem is alaptalanul. Mrs. Prescott a lányától kapja a kutyát, aki társaságul szolgálhat a megözvegyült asszonynak. Csak éppen a kutyától senki sem kérdezte meg, hogy éppen olyan társaságra vágyik-e, mint az öregasszony. Mert a helyzet az, hogy valójában egyáltalán nem. Baxter pedig csökönyösen a maga feje után megy, és aktívan tesz is azért, hogy új gazdikhoz kerüljön. A szomszédba költöző fiatal pár éppen megfelelő is neki, akik sokáig szintén nem ellenkeznek az új jövevény ellen.
Baxter viszont azt már nem nézi jó szemmel, amikor egy új családtag érkezik a fiatal házasokhoz egy gyerek formájában. Baxter ismét tesz róla, hogy Graftonék is túladjanak rajta. A 13 éves Carl pedig ideális befogadónak tűnik. Épp olyan közönyös tud lenni, mint a bullterrier, ám ami iránt lelkesedik, az iránt nagyon. Látszólag még azonos viselkedési formák iránt is érdeklődnek. De vajon meddig fér meg egymás mellett két ilyen hasonló jellemű figura?
Eb a pokolból
A Pokolfajzat cselekményének nagy részét Baxter szemszögéből követhetjük, ami Greenhall egyik legérdekesebb húzása. Mindig furcsán kifacsart helyzetet teremt, amikor egy gonoszul viselkedő karakter nézőpontjába helyezi a könyv az olvasót. Esetenként egészen vicces, ahogy a kutya megpróbálja értelmezni az emberek viselkedését, vagy hogy mit gondol Graftonék újszülöttjéről.
“A gyerekkel valami baj van. Így már érthető, miért halmozza el akkora figyelemmel a férfi és a nő. Nem azért, mert szeretik: sajnálják. Bűntudatuk van, amiért ilyen utódjuk született.” (61. o.)
Nem mellesleg pedig ezen tapasztalatai alapján von le általános következtetéseket az emberi fajról.
“Szerintem csak azért váltak uralkodó fajjá, mert olyan sok van belőlük. Nincs más magyarázat. Annyira suták és védtelenek.” (30. o.)
Baxter tettei viszont éppen ettől a bizarr alaphelyzettől hatnak súlyosabban, hogy az ő elméjében létezünk olvasóként. A szerző mégsem arra játszik, hogy cselekedetei miatt megutáljuk a kutyát. Minden szörnyűséges gondolata és tette ellenére képes egy furcsa rokonszenvet is teremteni, ami főleg a Carllal való találkozás után, és a végjátékban éleződik ki. Ezzel együtt pedig egy morális dilemma elé is állítja az olvasót:
érezhetünk-e rokonszenvet valaki olyan iránt, aki megannyi szörnyűséget tett, mint Baxter?
Még akkor is, ha szerinte csak a szeretetéhség és kapcsolatkeresés vezérelte?
Ahogy az a korábbi idézetekből is érezhető, Greenhall kifejezetten szereti a rövid, tömör, de velős mondatokat. Csattanós megállapításai néha ostorként csattannak, máskor pedig kíméletlen gyomrosként puffannak. De az ironikus humor is végig ott bujkál a Pokolfajzat lapjain, amitől egy enyhén groteszk kérget is kap a mű.
Kutyavilág
A keletkezésének korszakára jellemzően azonban a Pokolfajzat sem teljesen mentes olyan elemektől, amelyek miatt gyakran megvetették a horrorponyvákat. Ilyen például az, hogy Carl kifejezetten aktív érdeklődést mutat a nácik, de főleg Hitler élete iránt. A nácik univerzális, mindig bevethető gonosz figuraként természetes módon és eredményesen válthatják ki a viszolygást. Ugyanakkor mégis olyan túlhasznált, becsontosodott kliséről van szó, ami már a regény születése idején sem biztos, hogy hatásos tudott lenni. Továbbá ott van még a horrorokkal gyakran együtt mozgó explicit szexualitás is. A Pokolfajzat esetén csak ritkán válik valóban tolakodóvá, többnyire a háttérben lappangó túlfűtött feszültség érzékelhető.
Greenhall pedig mesterien kezeli a más jellegű feszültséget is és főleg emiatt lesz hatásos könyv a Pokolfajzat.
A kiakasztónak szánt jeleneteknél sem él vissza az olvasó bizalmával.
Nem csap át akkor sem hatásvadászatba, amikor lehetősége lenne rá. Greenhall ennél elegánsabb módszereket választ, és inkább az ember idegrendszerével játszik. Azzal viszont meglehetősen hatásosan. Rövid, sejtelmesnek ható mondataiban valójában kimondja a nyilvánvalót – mégsem kezdi el túlságosan részletezni Baxter tetteinek következményeit. És amikor már elkönyvelhettük volna magunkban rossz kutyának a bullterriert, a gonoszság mibenlétéről is tud értekezni. Szintén röviden, de ütősen. Ahogy a mondás tartja, egy idő után kutya és gazdája elkezdenek hasonlítani egymásra. Carl és Baxter viszont már megismerkedésükkor is túlságosan is hasonlítanak egymásra. Az emberi gonoszság határtalansága viszont még egy szociopatának beállított kutyának is felfoghatatlan.
Verdikt
A Pokolfajzat meglehetősen rövid regényke, amiből mégsem hiányzik semmi. Greenhall rövid, tömör, de hatékony stílusban mesél el egy egyszerűnek tűnő sztorit. A rétegeit nem is fejtegeti hosszasan, leginkább az olvasóra bízza, hogy magában gondolja tovább az ütőképes állításokat. Bár nem mentes a horrorponyva dömping néhány kopottasnak tűnő elemétől, mégis mai napig frissnek hat. Nem szemérmetlen vagy öncélú, így főleg azoknak ajánlott, akik egy horror/thriller műben is a pattanásig feszült helyzeteket keresik. Mert abból itt van bőven.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
