A Himnusz Noah Hawley hatodik regénye, amiben a Fargo és a Légió sorozatok alkotója meglehetősen sötét képet fest alternatív jelenünkről. A bibliai és popkulturális utalásokkal tarkított posztmodern, abszurdista elemeket sem nélkülöző könyvben a világvége már elkezdődött. Az opioid válsággal, klímakrízissel, tömeges öngyilkossággal és polgárháborúval sújtott világban pedig a gyerekek jelenthetik a változást. Enyhén spoileres kritika.
Noah Hawley és a válságok
Közhelynek tűnhet, de napjainkat kétségkívül áthatják az elmúlt évek válsághullámainak rezgései. A háborúk rémképei, a kilengéseket produkáló gazdasági helyzet, a kül- és belpolitikai feszültségek nyomasztóan telepszenek rá életünkre. De a covid által meghatározott évek utóhatásai sem tűntek el nyom nélkül. Mintha csak ez az abszurd módon megsűrűsödött krízishalmaz ihlette volna meg Noah Hawleyt is legújabb regénye, a Himnusz megírására. A leginkább a Fargo és Légió sorozatokban betöltött rendezői és írói munkásságáról ismert Hawley 2018-ban kezdett el dolgozni a könyvön, ami végül 2022-ben jelent meg eredetileg. A cselekmény alakulása pedig szépen megmutatja, mi is történt az írás folyamata alatt a világban, de főleg Amerikában.
A Himnusz egyaránt utal a covid és a járványvédelmi intézkedések társadalmi hatására, a fokozódó, átpolitizálódott belső feszültségre, ahol mindkét domináns oldal kritika tárgya lehet. De az USA-t sújtó opioid válság, a tinédzserek mentális egészsége, vagy a Jeffrey Epstein ügy is megjelenik ilyen vagy olyan módon a szövegben.
Hawley lényegében fogta korunk nagy kríziseit, szorongásait, hogy félelmetes módon gyúrja össze őket és vonjon párhuzamokat, kozekvenciákat.
Ha ez a mixtúra amolyan sötét, megfoghatatlanul kaotikus katyvasznak tűnik, az talán nem is véletlen. De Hawley igyekszik rendet rakni és önreflektív módon színt is vall a könyv egy pontján:
“Mindenekelőtt a szerző szeretne elnézést kérni az általa teremtett világ miatt. Tisztában van vele, hogy nevetséges. Az sem menti fel, hogy a világ sem kevésbé az, amelyben él. A szerző célja, hogy értelmet leljen az értelmetlenségben. Összefüggéseket teremtsen az összefüggéstelenségben.” (237. o.)
Ebből fakadóan a Himnusz pedig egy kifejezetten érdekes irodalmi kísérlet lett. Egyszerre tud szórakoztató thrillerként, posztmodern szépirodalomként, sokkoló pofáncsapásként, de didaktikus hegyibeszédként is működni.
Miről szól a Himnusz?
A Himnusz a regény cselekménye szerint valamikor a közeljövőben játszódik, de valójában akár napjaink abszurd módon és erőszakosan kiforgatott alternatív verziója is lehetne. Főszereplővé a 15 éves Simon Oliver, egy gyógyszermilliárdos fia válik, akinek leghűségesebb társa a vele egyidős, problémás hátterű Louise Conklin. A két fiatal a Lebegj Szorongáskezelő Központban találkozik, mert mindkettejüknek van mit feldolgoznia. Simon nővére egyike volt azon sokezer fiatalnak, akik látszólag mindenféle előjel nélkül vetettek véget életüknek. A tömeges öngyilkosság mint egyfajta vírus söpör végig a világon, Simon pedig szemtanúja lesz nővére kifejezetten ocsmány halálának. Amit nem mellesleg az apja által gyártott gyógyszerek okoztak.
Louise fiatal kora ellenére számos traumán van már túl, aminek eredője, hogy anyja nagymértékben elhanyagolta. A lány így korán a szerhasználathoz és öncsonkításhoz fordult átmeneti látszatmegoldásként. A könnyűvérűnek mutatkozó Louise-ról csak később derül ki, hogy szexuális kizsákmányolás, erőszak áldozata is. A szintén az intézményben tengődő Próféta azonban megoldást jelenthet az egész világ problémáira. A megoldáshoz pedig Simon lehet a kulcs. Sorsukon keresztül Hawley a Himnusz legtöbb kritikus pontját felvillantja, beleértve a klímaszorongást is, ami főleg Simon vesszőparipájává válik. A regény pedig néhány didaktikus, sokkolónak szánt csattanós ténymegállapításon kívül nem foglalkozik különösebben a témával.
Helyette azonban előkerül számos más probléma és karakter.
Kommentárt kap a politikailag polarizált és pattanásig feszült közhangulat, a felfoghatatlan vagyonokon ülő, teljhatalmú, deviáns dollármilliárdosok, vagy a posztigazság éra kommunikációs fogásai is.
A számos figurát és történetszálat mozgató regényben persze végül összefonódnak az események, de a katyvasz jelleget nem teljesen sikerül levetkőznie. Szerencsére azonban a gördülékeny, olvasmányos próza Sepsi László remek fordításában egy kifejezetten pörgős élménnyé teszi a Himnuszt. Így akár minden további nélkül értelmezhető szórakoztató apokaliptikus thrillerként is – holott valójában a mondandójában semmi szórakoztató sincs.
Oh, mondd látod-e a korai hajnali fénynél
A Himnusz thriller jellege azonban csak később válik nyilvánvalóvá. Hawley számos különböző szövegformát alkalmaz a könyv elején. Ez a húzás egyszerre teszi könnyebben olvashatóvá és érdekesebbé a szöveget, miközben tartalmilag is színesítik a nagy képet. Találkozhatunk búcsúlevéllel, tudományos érveléssel, és a Földet sújtó klímaváltozás ütős mondatokká gyúrt adataival is. De még maga a szerző is többször kiszól az olvasóhoz.
A Himnusz így egy posztmodern pastiche regénnyé válik, amit tovább erősít a számos irodalmi és popkulturális utalás is.
Itt már azonban megjelenik a szerzői önkény, de ez egyben az abszurdista olvasatot is erősíti. Bizonyos szereplők A Gyűrűk Ura karakterekről nevezik el magukat, de King Setét Torony ciklusa is kap egy határozott főhajtást, a Mechanikus narancs pedig kisebbet.
Tündérmesei elemek is megjelennek, amelyek elsőre igencsak furcsán hatnak, és később sem igazán nyernek értelmet a tudatos eltávolító gesztuson vagy eszképizmuson túl. Hogy például a pedofil milliárdost ne kelljen mindig nevén nevezni, Varázsló lesz, vagy a keze alá dolgozó lótifuti a Troll. De cselekményszinten is találkozni hirtelen jött tündérmesei fordulatokkal, vagy isteni beavatkozással. Az abszurditás és szerzői önkény erősítésén túl a mitologikus és bibliai utalásokat is erősítik ezek a húzások. Hiszen a Himnusz éppen annyi bibliai utalást és a megváltáshoz fűződő mágikus reményt tartalmaz, mint popkulturális kikacsintást.
Azt, amit oly büszkén üdvözöltünk
És hogy hogyan áll össze mindez egy egységes egésszé? Leginkább döcögősen, de minden kilógó, vagy menet közben elkopó szálért kárpótolhat Hawley stílusa és a cselekmény sodrása. A számos szereplő és külön történetszálak bevezetéséhez persze kell az idő és a türelem. Kezdetben tényleg csak lazán összefércelt szereplők és események halmazának tűnik a Himnusz, de szinte minden a helyére kerül. Csak azért szinte, mert néhány szereplő több oldalas háttérjellemzés után nemhogy mellék, de majdhogynem jelentéktelen epizódszereplővé csökevényesedik. Középtájon pedig kicsit úgy is tűnik, mintha maga Hawley sem tudta volna, hogyan tovább, és egy adott ponton majdnem véget vet a sztorinak, hogy aztán újrainduljon. A dramaturgiai döccenő után a lendület nem csökken ugyan, de minimum furcsa az újrakezdés.
A klímaszorongást didaktikusan, hegyibeszédszerűen taglaló szegmensek is inkább kilógnak, mintsem szerves részei lennének a történetnek.
Ami nem is baj, mert a regény így is képes túlterheltté válni. A boogaloo boiok által gerjesztett polgárháborús hangulat az opioid krízissel, gyermekerőszakkal, gyilkosságokkal és összeesküvés elméletekkel teleszórt világkép így is bőven elég nyomasztó. A Próféta és Simon küldetése így hiába nyújthat reményt, ez a reménykedés és a pozitív változás szele aligha tudja megcsapni az olvasót. Ráadásul a regény fiatal szereplői korukhoz képest még akkor is túl éretten fogalmaznak, ha elfogadjuk, hogy amúgy felnőttesebbek az átlagnál. A lezárás hiánya, valamint az azt helyettesítő szerzői kommentár is furcsán kurtán érkezik. Ugyanakkor ez a nyitott mű jelleg is írható a posztmodern stílus számlájára. Így hatása pedig nagyban függ az olvasó irányzathoz fűződő viszonyától is.
Az alkony utolsó ragyogásánál
A Himnusz egyébként bármelyik olvasat felől megközelítve is egy minimum működőképes, de mindenképpen élvezetes olvasmány. Prózája és Sepsi fordítása kifejezetten gyorsan olvashatóvá teszi, miközben a cselekmény sodrására sem lehet panasz. Hawley azért még mindig nem teljesen a kortárs Vonnegut, bármennyire is adja magát a párhuzam. Mondandója szerteágazó, és kicsit talán csapongó is, de számos csattanós megállapítást tartalmaz. Mint ahogy cinikus megjegyzésektől, társadalomkritikától, vagy furcsa fekete humortól sem mentes. Ezzel együtt pedig néha didaktikus és hatásvadász is, valamint az abszurd, groteszk dolgai sem lesznek mindenki kedvencei. De miért is akarna megfelelni mindenki igényeinek, amikor sokkal nagyobb problémák is vannak a világon? Mint például amikről beszélni kíván.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
