John Gwynne egy viking-ihletésű fantasy könyvvel robbant be a hazai könyvpiacra. Az istenek árnyékában remekül megalapozott egy olyan történetnek, amely egyszerre szól véres bosszúról, dicsvágyról, családról, hatalomról, bajtársiasságról és hitről. Az istenek éhségében viszont egy sokkal eseménydúsabb, véres csatározásokkal bőven megtűzdelt folytatást kapunk. Spoilermentes kritika.
Mivel az első rész sem volt vékonynak és egyszerűnek nevezhető, így remek érzés azzal szembesülni a második kötetet felcsapva, hogy különféle segédletek állnak az olvasó rendelkezésére. Segítséget nyújtanak a kiejtésben, a karakterek kilétét is röviden összefoglalják annak függvényében, hogy melyik csoporthoz tartoznak, illetve az északi rangok, kifejezések és tárgyak is kapnak egy külön magyarázó részt. Ez hatalmas előny, hiszen számos hasonló és magyar szemmel nézve szokatlan név jelenik meg a történetben. Ráadásul egy gyors összefoglalót is kapunk az első kötetben történt eseményekről.
A múlt árnyéka, a jelen éhsége
Az istenek árnyéka egy remek, északi mitológia ihletésű fantasy történetet vázol fel az olvasó számára. Egy olyan világba csöppenünk bele, ahol hajdan az istenek uralkodtak, de egy belső viszály miatt csaknem az egész világot elpusztították. Jelenleg az emberek irányítanak, felosztva maguk közt a területeket. Az istenek leszármazottait (tisztátalanokat) üldözik, kereskednek velük, rabigába hajtják őket.
Ebben az „új” társadalmi berendezkedésben ismerjük meg három főszereplőnket, akiknek a sorsát egyenként követhetjük végig. Orka férjét az első részben lemészárolták, fiát pedig elrabolták. A rendíthetetlen harcosnő a gyilkosok nyomába ered, hogy megbosszulja kedvese halálát és visszaszerezze gyermekét. Másik főszereplőnk Varg, akit rabszolgaként élte életét mindaddig, amíg fel nem lázadt gazdája ellen. A férfi legfőbb célja, hogy kiderítse, mi is történt lány testvérével, miután elszakították őket egymástól. A tisztátalan férfi sorsa összefonódik a messze földön híres véresküdtekével, akik befogadják maguk közé. Elvar a harmadik főszereplőnk, akivel talán a legnehezebb volt azonosulni a fantasykönyv elején. Egy iszonyatosan törtető, dicsőségre vágyó, az uralkodó apuci szárnyai alól szabadulni vágyó lázadóként ismertük meg. Végül Elvar folyamatosan bizonyította rátermettségét, miután csatlakozott a ősi istenek kincsére áhítozó ádáz-had csapatába.
A három főszereplőnk útja Az istenek éhségében pontosan ugyanott folytatódik, ahol az előző könyvben abbamaradt. Híveinek és leszármazottainak köszönhetően az ősi sárkányisten: La-Rifa kiszabadult börtönéből. A sárkányhívők tucatjával rabolták el a tisztátalan gyermekeket, aminek a miértjére ebben a kötetben kapunk választ. Mindeközben a véreskezű uralkodó, Helka királynő ördögi módon kívánja uralma alá hajtani az egész birodalmat.
Hőseink nem csupán egyéni kihívásaikkal néznek szembe, sorsuk lépten-nyomon összefonódik egymással. Ezen kapcsolódási pontok mentén jobban megismerjük őket és kerekebb képet kapunk a világban zajló eseményekről is. Mivel nézőpont-karaktereink száma ebben a kötetben kiegészül, így a kulisszák mögött zajló eseményeknek is szemtanúi lehetünk.
Az izgalom a tetőfokára hág
Számos folytatásos regény esetében megfigyelhető, hogy az első kötetek lassabban építkezve mutatják be a szerző által megálmodott világot. Ugyanez elmondható Az istenek árnyékáról is, de ez ne rettentsen el senkit a történettől. Az istenek éhségében ugyanis mindenki megkapja azt a mennyiségű csatajelenetet, amelyet egy vikinges sztoritól elvárna. A cselekmény igen dinamikus, ezáltal úgy érezzük, hogy egy percre sem lankadhat a figyelmünk. Nem elég, hogy a szereplők folyton mozgásban vannak, a nézőpont-karakterek váltogatásával méginkább fokozódik ez az érzés.
A történetre jellemző zord alaphangulattal pedig szinte a szánkban érezhetjük a vér fémes ízét, és hallhatjuk az egymásnak feszülő acél súrlódását.
Abszolút kiemelendő a Véresküdtek Sagájában, hogy John Gwynne nagy figyelmet fordít a vérpezsdítő csatározások leírására. Bátran ki merem jelenteni, hogy a harcjelenetek valóban lenyűgözőek. Könnyedén követhetőek és elképzelhetőek a küzdelmek leírásai, ráadásul abszolút hitelesen megy az adok-kapok. Valóban ott érezheti magát az ember a csetepaté kellős közepében. Sosem ülhet nyugton az olvasó azzal a tudattal, hogy az általa kedvelt emberek közül egyik sem fog meghalni. Ez pedig így van rendjén, ha az ember egy valamirevaló hentelős fantasyt szeretne olvasni. Az író nem kívánja azt az illúziót kelteni senkiben, hogy ez a sztori egy szuperhős eposz, ahol a jó mindenek felett győzedelmeskedik minimális veszteségekkel. A letépett fülektől elkezdve a bőr alá berágott élősködőkig minden megtalálható ebben a kötetben. Egyenesen borzongató, ahogy egynémelyik jelenet már-már horrorba hajlóan sokkoló, mégis a jó ízlés határain belül mozog. A regényt ezért az erősebb gyomrú olvasóknak ajánlom jó szívvel.
Karakteralkotásból jeles!
Tetszetős húzás John Gwynne-től, hogy a női és férfi főszereplők megjelenítése remek összhangban van. Amellett, hogy mindenkit egyedi és jól kidolgozott jellemmel ruházott fel, Az istenek éhségében méginkább a személyiségük kidomborítására fekteti a hangsúlyt. Varg például egyre megfontoltabbá és jobb harcossá válik, a kezdeti balfékeskedéséhez képest. Különösen tetszett az is, ahogy Elvar karakterfejlődését végigvezeti a történet során, hiszen az első kötetben nem tette túl szimpatikussá őt az olvasó számára. Konkrétan a szemünk előtt válik lázadó lányból felelősségteljes nővé.
Azzal pedig, hogy ebben a könyvben immár a negatív karakterek szemszögéből is megmutatja az eseményeket, egyenesen új távlatokat nyit meg az olvasók előtt, és újból bizonyítja, hogy nem minden csupán fekete és fehér. A szerző nagy erénye, hogy mindeközben végig hiteles és szórakoztató tud maradni.
Rendkívül izgalmas átélni a szereplők szemén keresztül, ahogy az istenségekről szóló regék megelevenednek, és a múlt szinte eggyé válik a jelennel.
Ez pedig őket is rákényszeríti, hogy újragondolják az eddigi nézeteiket a társadalomról. Mivel hőseink sorsa folyamatosan keresztezi egymást, így az egyéni csatáik megvívása során akaratlanul is egy irányba sodródnak. Az önös érdekek mellett fokozottan dominánsabbá válik a közös ügyért való küzdelem, ami ebben a megváltozott világban elengedhetetlen a túléléshez. Itt említeném meg, hogy a bosszú valóban számtalan szálon jelenik meg a kötetben. Gondolhatnánk elcsépeltnek, ugyanakkor a karakterek egyedi életútja miatt mégsem lehet megunni ezt a visszatérő momentumot.
Mitől jó ez a fantasy könyv?
A szerző remekül kihasználja a fantasy zsáner nyújtotta lehetőségeket, ugyanakkor nem is viszi túlzásba. A mágia tökéletesen belesimul az általa teremtett világba, egyáltalán nem tolakodó, és megvannak a maga korlátai. Folyamatosan megmutatkozik, de az igazi összecsapások harcosok között zajlanak.
Gwynne nem csupán az olyan mondákból ismert lényekre alapoz, mint az alakváltó istenek, a boszorkányok vagy a trollok. Olyan borzongató teremtményekkel népesíti be a történetet, mint a nyelvevő trungumaturok, óriási dér-pókok, bőr alá befurakodó rovarszerű hyrndurok vagy az álmodban meggyilkoló éj-banyák. Egy valamire való fantasy szinte megköveteli, hogy a hősök utazásuk során szembetalálkozzanak ezekkel a furcsa teremtményekkel. Itt sincs ez másként. Ezzel még érdekesebbé téve a számtalan kihívást és kalandot, amelyet az író kiagyalt számukra.
Fantasy könyvek esetében a társadalmi berendezkedés mellett kulcsfontosságú a hit témaköre. Az istenek éhségében a hitvilág fokozatosan előtérbe kerül, hiszen minden legenda az ősi istenekről, egyszeribe megelevenedik. A társadalomban eddig megszokott normák egyszeribe változásnak indulnak. A hajdanán dicsőített istenségek leszármazottait régóta megszégyenítő rabszolgasorsának úgy néz ki, hogy mindörökké vége szakadhat. Az alakváltó ősi istenek újból az emberiség életének részeseivé válnak, amely magában hordozza a pusztítást és a regék valóságtartalmának újragondolását. Ezen a téren például az író egyre több morzsát csepegtet az olvasónak, és végre felfedi a jelen társadalom alapjai letételének történetét.
Ez a viking saga nem maradhat ki az életedből!
Ez a fantasy könyv abszolút megidézi a vikinges történetek hangulatát és teljesen magába szippantja az olvasót. Hangulatkeltésben, harci jelentek leírásában, és a szereplői sorsának kreatív kifondorlásában is az élen jár John Gwynne. Az istenek éhsége ízig-vérig karakteres, érdekfeszítő és szórakoztató történet.
Ne ijedjünk meg a sok névtől és idegen kifejezéstől, mert hamar bele lehet rázódni az olvasásba. Ha mégis kizökkennénk, a könyv elején található segédlet egy csapásra elérhető, nem kell aggódnunk, hogy elveszítjük a fonalat.
A Véresküdtek Sagája nem akarja megváltani a fantasy könyvekről alkotott elképzeléseinket, de lenyűgöző hangulatával, egyedi karaktereivel és izgalmas kalandok felsorakoztatásával, könnyedén belopja magát a szívekbe.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
