A Special Ops: Lioness Taylor Sheridan (Yellowstone, 1923, Sicario) legújabb sorozata, ami a vadnyugat helyett kortárs közegben játszódik. A szintén Sheridan által jegyzett Tulsa Kinggel vagy a Kingstown polgármesterével ellentétben azonban nem az alvilág, hanem az amerikai titkosszolgálatok machinációi kerülnek előtérbe. A Zoë Saldaña fémjelezte sorozat jól hozza a politikai- és kémthriller sajátosságait, miközben a kényes kérdések kapargatásától sem riad vissza. Spoilermentes kritika.
A sorozatkirály: Taylor Sheridan
Aki éles szemmel követi a sorozatok világát, annak Taylor Sheridan neve aligha cseng ismeretlenül. A színészből (pl. Sons of Anarchy) viszonylag idősen forgatókönyvíróvá avanzsáló Sheridannek olyan elismert sorozatokat köszönhet a közönség, mint a Yellowstone univerzum szériái (1923, 1883), de a Tulsa King vagy a Kingstown polgármestere is hozzá fűződik. Mielőtt azonban a Paramount házi sorozatfelelősévé vált volna, a mozifilmek világában is maradandó nyomot hagyott. A Denis Villeneuve által rendezett, számos elismerésben és Oscar-jelölésben részesült Sicario – A bérgyilkos, valamint a méltatlanul keveset emlegetett, de azért szintén elismert neowestern, A préri urai forgatókönyvét is ő jegyzi.
Sheridan, aki maga is amolyan modern cowboyként létezik, időről időre a kritikusok kereszttüzében találja magát politikai ambivalenciája miatt. A feldolgozott témái és a pásztorléthez való vonzalma miatt érthető módon lehetne kötni a konzervatív oldalhoz, akiknek legtöbb munkája valószínűleg imponál is. Ugyanakkor a filmjei és sorozatai rendre bőséggel tartalmaznak olyan elemeket, melyek inkább a progresszív oldalhoz kötik. Sheridan így lényegében egy olyan hazafias szerző, aki valójában nem választ politikai oldalt, de műveiben megpróbálja elegyíteni a régmúlt és a jelen amerikai értékeit.
Egyszerre romantikus patrióta és kísérletező szabadelme, aki igyekszik lebontani és újraértemezni, hogy mit jelent amerikainak lenni.
Meg persze a forgatókönyv struktúrákkal is szeret játszani, amire a Special Ops: Lioness is jó példa.
Special Ops: Lioness
A Special Ops: Lioness alapötlete egy valós katonai programból szökkent szárba, ám maga a Lioness projekt erősen fikcionalizálva jelenik meg a sorozatban, és a történet sem nyugszik valós alapokon. A “nőstényoroszlánok” feladata eredetileg az volt, hogy részt vegyenek a helyi női lakosok átkutatásában. Vallási és kulturális okokból kifolyólag ugyanis problémás volt, hogy férfi katonák ellenőrizzék a muszlim nőket, ezt pedig a helyi erők ki is használtak. A női katonák azonban már minden probléma nélkül átkutathatták az ellenőrzőpontra érkező nőket (vagy nőnek öltözött férfiakat), ezzel pedig számos potenciális veszélyhelyzetet számoltak fel. Ennek eredményeként később a katonai hírszerzésben is fontos szerepet játszott a Lioness program, és ez csiklandozhatta meg Sheridan fantáziáját is.
A sorozatbéli Lioness program vezetője Joe (Zoë Saldaña), aki egy szíriai bevetés során elveszti az akció szempontjából legfontosabb ügynökét, a nőstényoroszlánt. A szériában a Lioness program elsődleges célja, hogy képzett női ügynököket juttassanak a célszemélyek közvetlen közelébe, akik aztán képzettségüknek megfelelően képesek likvidálni is azt. Ez jelen esetben Asmar Ali Amrohi (Bassem Youssef), az iraki olajmilliárdos üzletember, aki terrorista szervezeteket is pénzel. A sikertelen akció után természetes szükség van egy új ügynökre, aki képes lehet megállítani Amrohi ambícióit és megakadályozhat egy potenciális, új 9/11-et. A feladatra a kivételes, már-már szuperhősi képességekkel rendelkező, hányattatott sorsú Cruz Manuelost (Laysla De Oliveira) szemelik ki, feladata pedig hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön Amrohi lányával, Aaliyah-val (Stephanie Nur). Bár a nő minden téren iszonyú rátermettnek tűnik, vannak azért olyan gyenge pontjai, melyek kockáztathatják a küldetés sikerét.
Az oroszlánhölgyek barlangja
A Special Ops: Lioness már a legelején egy kifejezetten ütős akciójelenettel nyit, ami joggal csigázhatja fel az erre váró nézőket. Ám a következő részekből hamar kiderül, hogy ez csupán amolyan nézőmegtartó fogás, ugyanis a sorozat nem kifejezetten akcióközpontú.
Találkozhatunk ugyan a későbbiekben is pofás lövöldözésekkel és bunyókkal (pl. Cruz tréningje, texasi magánakció, végjáték), de Sheridan sokkal inkább koncentrál a karakterekre és a helyzet pszichológiájára, morális dilemmákra
A promóanyagokból, vagy a nyitányból ítélve persze akár csalódás is érheti azokat, akik egy féktelen zúzdára számítanak. Ugyanakkor kifejezetten jót tesz a sorozatnak, hogy nem pörgeti túl magát az elején, hagy időt a karaktereknek és a mellékszálaknak. Így képes megteremteni azokat a személyközti kapcsolatokat, amik szükségesek a későbbiekben a kellő hatásfok eléréséhez. Ezzel együtt pedig a feszültség, és elsősorban a karaktereket láthatóan szétfeszítő belső tenzió válik átélhetően kisugárzóvá.
A Special Ops: Lioness feszültségének megjelenítésében élen jár Saldaña és De Oliveira. Főszereplőkként érthetően róluk tudunk meg a legtöbbet, így az ő karatereik fejlődése is nyilvánvalóbb. Cruz nyomorpornó közeli helyzetből vetődik be (szó szerint) a haditengerészethez, és sokáig csak az élet által megkeményített és megkeserített szupercsajt láthatjuk benne. Egészen a kiképzésen és az Aaliyah-val kialakított kapcsolata közbeni töréspontokig.
De Oliveira pedig meglepően mély átéléssel képes színre vinni Cruzt. Remélhetőleg ezzel a teljesítménnyel azt is kivívta magának, hogy következő produkcióiban láthatóbb pozícióban tüntessék fel a nevét a nála híresebb, de kevesebbet nyújtó társainál.
Az oroszlánnak négy lába van, mégis megbotlik
Persze nem Saldañará kell itt gondolni. Szerencsére ő is olyan alakítást nyújt, amitől hitelessé tud válni. Mind katonásan szigorú anyai szerepében, mind feleségként, mind felelős CIA ügynökként. De mégis csak akkor a legjobb, amikor már számára is elmosódnak a szerepek közti határok, és a magánélet elkezd a szakmába is beszűrődni.
Itt nyer igazán értelmet a korai részekben látható privát szálak beemelése: a felesleges időhúzásnak tűnő jelenetekből egyszerre jellemformáló szekvenciák válnak, melyek szükségesek a végső katarzis felépítéséhez.
Cruz és Joe kapcsolata is ezért tud kifejezetten hatásos lenni. Mindkettejük eltérő élethelyzetéből kapunk valamennyit, így a köztük lévő súrlódások is érthetővé válnak. Nem csak felettes-beosztott, de nő-nő közti viszonyban is.
A Special Ops: Lioness viszont nem minden téren működik ilyen sima összhangban. Ha már magánéleti szálak, a Nicole Kidman által alakított CIA fejes, Kaitlyn és férje közti beszélgetések például szívfájdalom nélkül kihagyhatóak is lennének. Bár a geopolitikai nagy egészt nézve érthető a szerepeltetésük (Kaitlyn férje szenátor, és olajügyletekkel foglalkozó bróker), összességében nem adnak hozzá annyit az összképhez, hogy ekkora hangsúlyt kapjanak. Mint ahogy alapvetően Kidman karaktere is jobban működne valós vendégszereplőként, semmint jelentősebb mellékfiguraként.
Érdekesebb azonban az a szál, ahol a Lioness program személyzetét egy kvázi magánakció keretein használják fel. Ugyan a szériában meg is van indokolva, következménye is van a texasi lövöldözésnek, ám a súlyához képest viszonylag hamar lesz elvarrva. Pedig ebben egy potenciális folytatás főszála is megbújhatott volna, amolyan Sons of Anarchy módra, amikor a tettek hosszútávú következménye csak később válik nyilvánvalóvá. De a Special Ops: Lioness első évada (folytatásról egyelőre nem tudni) így is kerek, és akár önálló minisorozatként is megállja a helyét.
Verdikt
A Special Ops: Lioness egy egészen remek darab a Sheridan istállóból. Jó politikai és kémthrillerhez méltóan sokat mozog a morális szürkezónában. Igyekszik pártatlanul és több oldalról vizsgálva ábrázolni az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálatainak kétes ügyeit.
Nem fél feltenni a kényes kérdéseket a következményekkel kapcsolatban, miközben a törvényes és szükségszerű lépések közti határvonalat is halványan festi meg.
Ami pedig a Sheridan féle forgatókönyvírói struktúrák kikezdését illeti: a lassabb építkezés kisebb nagyobb döccenők után jut a katarzisig, ahol a néző is úgy érezheti, hogy úgy húzták ki a lába alól a talajt, ahogy a záróképsorok után érkezik a hirtelen stáblista. Ajánlott mindenkinek, aki máris Jack Ryan elvonási tünetektől szenved. De azoknak is, akik csak szimplán szeretik a szórakoztató, többoldalú politikai thrillereket.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
