A brigád egyike azon sorozatoknak, amely a futószalagon gyártott streamingélmény helyett a tévézés egy korábbi időszakát idézi. A DirectOne őszi szezonjának egyik kiemelt címe így inkább hasonlít a kereskedelmi csatornák ezredforduló környéki kínálatának darabjaihoz, mint a kortárs bűnügyi szériákhoz. Ám ennek ellenére, vagy éppen ezért is van egy olyan bája, ami vonzóvá teheti az erre fogékonyaknak. Meg persze ugyanígy látszanak a hiányosságai is. Spoilermentes kritika.
Mi az a B.R.I.(gád)?
Az eredetileg a francia Canal+ csatornán debütált A brigád egy különleges rendőrségi egység, nevezetesen a B.R.I., azaz a szervezett bűnözés elleni kutató-nyomozó alakulat életébe enged bepillantást. De olyan különleges képzettséget igénylő eseteknél is bevetik őket, mint a fegyveres rablások, túszejtések és terrortámadások. Ez utóbbira példa a 2015-ös Bataclan tragédia is, ahol szintén a B.R.I. emberei hatoltak be az épületbe. A széria megalkotója Jérémie Guez (Philadelphia hangjai, Az akciócsoport) elsősorban forgatókönyvíróként vált ismertté, ám ezúttal a rendezői feladatokat is magára vállalta A brigád mind a nyolc epizódjában.
A végeredmény pedig egy furcsán retró érzetet keltő akció-krimi sorozat.
Előbb juttatja eszünkbe az itthoni kereskedelmi csatornák hétköznap esti kínálatát, mintsem a kábéltévék streaming boom előtti presztízsdarabjait. Vagy éppen a kortárs streaming krimiket. Nem mintha ez önmagában baj, vagy minőségjelző lenne. A brigádnak ugyanis megvannak azok tartalmi rétegei és a sajátos bája, amiktől mégis képes lehet szórakoztató lenni, ha a helyén kezeljük. Ám a hiányosságai is szembeötlőek.
A brigád
A sorozat első jelenete a már említett Bataclan ostrommal nyit, ám annál nagyobb jelentőséggel nem bír, minthogy röviden megmutassa az egység két vezetőjét: a régit és az újat. A leköszönő Patrick (Bruno Todeschini) és a később helyébe lépő Saïd (Sofian Khammes) itt találkoznak először. Mindketten harcedzett profik, ám míg Patrick a kiégés küszöbén áll, addig Saïd a bizonyítási vágytól fűtve új lendülettel és módszerekkel kívánja vezetni az egységet. Azt az alakulatot, amelyben egyik tag sem feddhetetlen jellem.
© Caroline Dubois/Cheyenne Federation/Canal+
Van, aki a saját szakállára is dolgozik a rendőrségi ügyek mellett, akad, aki a bűnözőkkel kokettál, de akadnak olyanok is, akik a teljesítménykényszertől, vagy családi konfliktusoktól szenvednek. Bár Saïd igyekszik a legjobb vezető lenni, új módszerei nem mindenkivel kompatibilisek. Ám ahhoz, hogy megakadályozzanak egy komolyabb bandaháborút, a brigádnak meg kell tanulnia valódi egységként működni.
Egységben az erő
A brigád egy egészen lassú égésű, komótosan építkező krimiként indul, de a jellegéből fakadóan szinte minden részre jut egy jelentősebb akciójelenet is. A lassú építkezés egyik hátránya, hogy már a pilotban megpróbál minden főbb szereplőnek azonos jelentőséget és ezzel együtt járó játékidőt biztosítani. Ez magát az epizódot is szétaprózza, egyúttal pedig senkihez sem hoz közel annyira a sorozat, hogy valódi jelentőséget tulajdonítsunk a jelenlétének.
Egyformán kiemelkedik Saïd karrierútja, vagy Badri (Rabah Nait Oufella) családi helyzete, de az egységhez frissen érkező Socrate (Théo Christine) beilleszkedéstörténete is jelentősnek mutatkozik. Persze az koránt sem baj, ha egy sokszereplős sorozatban mindenki jól megrajzolt hátteret kap.
Ám A brigád hirtelen arányosságra törekvésében megtörik a cselekmény lendülete, miközben szűkszavú is.
De sajnos az első rész túl sok érdekességet vagy fejtegetni valót sem tartalmaz, ami könnyen okozhatja a nézők érdeklődésének lelohadását.
A későbbiekben persze mindenki szála ki lesz bontva annyira, hogy a sorozatfináléra érthető, átélhető, reális karakterek legyenek. Érdekes módon A brigád viszonylagos lassúsága és darabossága mellett is akkor mutatja a legjobb arcát, amikor a meghatározó alapkonfliktus fejtegetése helyett a karaktereire koncentrál. Különösen izgalmas Badri helyzete, aki éppen a munkája miatt kerül szembe bevándorló családjával. Saïd útja is lehetne izgalmas, ám a melóján kívül kevésbé kerül közel emberileg is a nézőkhöz. De Socrate kimért öntörvényűsége is tartogat izgalmakat, valamint konfliktusforrást a jövőre nézve. Már feltéve, hogy kitart eddig a figyelem és az érdeklődés.
A vezérfonal mentén
Guez és csapata láthatóan hosszú távra rendezkedett be. A széria végéhez érve rendesen felbolydul a korábban megismert status quo és a B.R.I. tagjai is működő alakulatot képeznek. Az idáig vezető út azonban ugyanúgy tartalmaz narratív és technikai döccenőket a furcsán adagolt karakterpillanatok mellett. Ennek egyik oka a sablonos epizódstruktúra.
A brigád részei nagyjából mindig ugyanarra a formulára húzva épülnek fel, mintha Guez és a vágócsapat egy szigorúan megadott vezérfonal mentén szerkesztették volna a részeket.
Ez körülbelül így néz ki: elkezdődik egy akció megtervezése, majd a rosszarcúak konspirálásába csöppenünk. Következik egy-két egyéni karakterpillanat, majd a civilruhás alakulat autókkal követ, megfigyel valakit. Ezután opcionálisan következhet egy kicsi akció (lightos lövöldözés, futkosás, bunyó), aztán az egység tagjai gyúrnak, esetleg buliznak és végtelen beszélgetésekbe bonyolódnak. A zárás pedig jó esetben van éppen annyira izgalmas (pl. jelentősebb lövöldözés vagy fordulat), hogy fenntartsa az érdeklődést a folytatásra. A karaktermomentumok mellett az akciójelenetek jelentik a sorozat másik vonzerejét, bár még így sem igazán veszik fel a versenyt a nagyságrendekkel több pénzből gazdálkodó amerikai szériákban látottakkal.
Úgy általában azonban nem jellemző a sorozatra a kimagasló feszültség vagy rendkívüli izgalomfaktor. Ami csak azért kár, mert az alapanyagban és a karakterek egyéni történeteiben meglenne a lehetőség egy feszültebb thriller hangulatra is. A brigád tehát nem elsősorban a precízen felépített cliffhangerökkel vagy a körömrágós izgalommal és a csavarok találgatásával fog a székbe szögezni.
Verdict
A brigád igyekszik a lehetőségeihez mérten realista módon közelíteni a szereplőihez. Úgy történet, mint technikai szinten. A kamera gyakran mászik kényelmetlenül közel a színészek arcához, és rengeteg kézikamerás felvétellel lök a cselekmény sűrűjébe. A realitásérzetet azonban rombolja néhány szereplő mesterkéltsége, ami egyszerre fakadhat a karakterek megalkotásából – úgy írás, mint megformálás terén.
De ezen hiányosságok, és a korábban említett problémái mellett is egy egészen kellemes, retróérzettel kacérkodó élményt jelenthet.
Főleg azoknak, akik nem ódzkodnak a kisebb költségvetésű európai tévésorozatoktól és a lassan kibomló történetektől. És akiket nem riasztott el a pilotrész.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
