A sötétség serege – Középkori horror sztori

Utóbbiak viszont amilyen ostobák, Ash-t kiakarják végezni, merthogy olyan furcsa az öltözéke és mindemellett sokat jár a szája. Ebből sem lesz egyszerű kimásznia Raimiék kultikus hősének, de hát ki más is találná fel magát, ha nem Ash, a (csaknem) rutinos démonvadász?

Öt évvel a Gonosz halott 2 sikerét és a Bruce Campbell alakította Ashley „Ash” Williams hőssé, és egy világszerte ünnepelt menő karakterré avanzsálását követően a Raimi-tesók, élükön a direktor Sam-mel, végre valahára összehozták az akkoriban sokak által cefetül várt folytatást. Ez lett aztán A sötétség serege, amely a franchise során először hagyta el az Evil Dead márkanevet a címéből, sőt mi több: cselekményét tekintve első ízben szakadt el attól a bizonyos az erdő mélyén található elátkozott viskótól. Szó se róla, a produkció beindítása nem ment könnyedén, hiszen ahhoz, hogy a szükséges – az előző részeknél – magasabb költségvetést a Raimiék által megkörnyékezett Universal stúdió garantálja, előfeltétel volt, hogy Sam Raimi az égiszük alatt rendezett filmje, a Darkman nyereséges legyen. Szerencsére ez így is lett, a Liam Neeson főszereplésével készített 1990-es képregénymozi szépen hozott a konyhára, ennélfogva a „harmadik Ash-film” zöld utat kapott. Az új sequel jobbára ott vette fel a fonalat, ahol a Gonosz halott 2 elejtette: azaz Ash a Necronomiconnak hála visszarepült az időben, valahová az 1300-as évekbe. Mondjuk érdekesség, hogy miközben a második rész úgy ért véget, hogy Ash-t istenítették a lovagok, miután a földet érését követően kapásból végzett is egy szárnyas démonnal, addig ez A sötétség seregében nem így történt. Ellenben az őt megtaláló vitézek itt alapból fenyegetésnek ítélték a hőst, akit ezért ki is akartak végezni. Tipikus csöbörből-vödörbe helyzet; szegény Ash-nek megint jól indult a napja.

A cselekmény eleji felvezetésben tehát rövidítve megkapjuk jóformán ugyanazt, ami Ash-sel történt az előző film(ek)ben (tudniillik a kunyhóban megélt démonos afférjaira is visszatekint a prológus). Ekkor nem kicsit meglepő dolog az, hogy Raimiék ugyan újra felhasználtak egyet-kettőt az Evil Dead II végi jeleneteikből, de túlnyomórészt inkább újraforgatták a főbb momentumokat. Ennek miértjére magyarázatot találni amellett, hogy Campbell a két film között eltelt öt évben egy hangyányit öregedett, nem igazán lehet. Mindazonáltal, ami még ugyancsak szembetűnő A sötétség serege elején, az a nyilvánvalóan nagyobb hangsúly Campbellen, hiszen ezúttal már ő maga narrálja a korábban történteket, plusz a film címének kiírása előtt kiemelten tüntetik fel még a nevét is. Akárcsak egy sztárnak… A konklúzió tehát az, hogy a produkció – még ha némiképp önironikus módon is, de – a képünkbe dörgöli, hogy itt bizony Ash már akkora ikon, hogy jobb lesz, ha felkötjük a gatyánkat (különben!). Mindezt ráadásul még azzal is megspékelik, hogy a széria során először ismerkedünk meg röviden Ash civil életével, amelyben az S-Mart nevű áruházban dolgozik, mint a háztartási osztály eladója. Akárhogy is, felvéve aztán a történet folyását a középkorban, Ash-t a helyi várba hurcolják, hogy ott aztán belökjék valami verembe, amiben különböző rémségek akarnak végezni áldozataikkal. Hősünk a rá jellemző módon ugyan egy kicsit szerencsétlenkedik a küzdelem során, de végül persze megmenekül. Nem mellesleg egy váratlan segítője is akad, aki ledobja neki a becses láncfűrészét, amit aztán a film legparádésabb és legabszurdabb pillanatát produkálva röptében csatlakoztat a csuklójára (miután jobb keze továbbra sincsen). Ez ám az epikus felvétel: elnézve az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen, annyira zseniális.

Kiszabadulva a veremből száznyolcvan fokos fordulat áll be Ash középkori kirándulásában, miután a helyi népek elkezdik hősként bálványozni őt. Úgyhogy szépen mindenki behódol neki, persze nem ingyen: rábízzák, hogy szerezze meg a Necronomicont, amivel elűzhetnék az egyre-másra feltűnő démonokat és boszorkákat, illetve Ash meg (elvileg) hazajuthatna a saját idejébe. Bár ezt senki sem tudja, hogy miként történne, de hát részletkérdés… A hős tehát felkészül, még új mechanikus kezet is eszkábálnak neki, hogy ne legyen olyan ügyefogyott a láncfűrésszel és lőn: végül útra kél. A film java, azaz a legszórakoztatóbb részek pedig csak eztán következnek, hiszen a kis lovaglós kiruccanása során Ash – jó szokásához híven – hol szerencsétlenkedik, hol pedig bajba kerül, miközben nagy vitéznek adja elő magát. Mindeközben új köntösbe bújtatva elevenedik meg a szemünk előtt Jonathan Swift Gulliverje, miután a karaktert hol önnön miniatürizált változatai támadják meg és idegesítik halálra, hol pedig a klónszerű gonosz mása kísérli meg eltenni láb alól. Az Army of Darkness legjobb periódusa tehát ez, a produkció második harmadának eseménysorozata, amiben Campbell ismét kibontakozhat és játszhatja nem csupán az antihőst, de annak önmagából teremtődött tréfás ellenfeleit is.

Az elhagyatott temetőbe keveredés és ott a Necronomicon kínkeserves kinyitása és olvasása a film tetőpontja, ahol mind Campbell, mind a trükkök a csúcsra vannak járatva. Eddig a pontig minden szép és jó is lenne A sötétség seregében: ha nem is hozza a Gonosz halott 2 folyamatosan magas színvonalát, de elég látványos és jópofa ahhoz, hogy méltó folytatás legyen. Csakhogy onnantól kezdve, hogy Ash visszatér a várba, mialatt óvatlanul feltámasztotta a halottak seregét, annak dacára, hogy a cselekmény izgalmasan alakul, az egész hanyatlani kezd. Hiába mókásak és ijesztőek a csontvázkatonák – amelyeket hol stop motion segítségével mozgatott bábokkal, hol beöltözött statisztákkal keltenek életre -, Raiminak nem sikerül kellő feszültséget teremtenie a közelgő nagy csata előtt. Ennek pedig sajnos az a végeredménye, hogy maga az összecsapás sem válik túl izgalmassá, mert habár tény, hogy mozgalmas, de túl sok benne a blődség, amik komolytalanná degradálják. A film vége felé bekövetkező Ash vs. gonosz Ash (aki a sötét erőket parancsnokolja) pedig már kifejezetten béna egy harcolás, ami utólag inkább kellemetlen szájízt hagy a nézőben. Mindezen negatív kicsengések hatására az A sötétség serege menthetetlenül a sorozat leggyengébb darabjává válik, alternatív befejezések ide vagy oda. Azonban még így sem nevezhető a harmadik rész (sem) rossz filmnek, hiszen ötletes koncepciójának, igényes kivitelezésének és Bruce Campbell újabb parádés alakításának hála egy sajátos és bájos alkotást lett. Ami Ash-ből végül nem csupán filmes ikont, de mitikus figurát is teremt.