Edward Ashton regénye, a Mickey7 egy bizarr, olvasmányos és pörgős, fekete humorral meglocsolt sci-fi. A különlegessége egyedi stílusa, és az, hogy nem veszi túl komolyan magát, mégis akad benne egy adag filozófiai mélység. Spoilermentes kritika.
A történet főhőse Mickey Barnes, aki egy eldobható. Egy jeges és első pillantásra rideg éghajlatú bolygót terraformáló csapat tagja és az a feladata, hogy elvégezze az életveszélyes munkákat és ha kell, az életét adja társaiért. A kolónia újrahasznosító rendszere ugyanis halála után ismét megalkotja a testét, a tudatát pedig felhőben tárolja, így amikor újjászületik, emlékei nagy részét is visszakapja. Egyik küldetése során azonban történik egy baki: társai halottnak hiszik egy rosszul sikerült rutinfeladat után. Mire Mickey7 visszatér a bázisra, már a következő, nyolcas verzióját találja lakrészében – pedig a szabályok szerint a klónozás tilos. Így Mickey7 és Mickey 8 igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne lepleződjenek le, miközben a bázisnak külső, idegen fenyegetéssel is szembe kell néznie.
Klónok és a Thészeusz paradoxon
A halhatatlanság és a klónozás ötlete nem újdonság. A 20. századtól kezdve a sci-fi írók egyik kedvelt témája. Sokszor csak a sztori katalizátoraként és feszültségteremtésként használták, de volt, hogy az emberi identitásról és önazonosságról való filozofálgatás középpontjai voltak. A 2000-es években is szintén népszerű elem volt, A sziget például két klón öntudatra ébredésének történetét mutatta be. A mostani sorozatok közül az Alapítvány sorozatban is megjelennek a klónok, a galaktikus birodalom császára ugyanis uralma folytonosságát klónokkal biztosítja.
Richard Morgan Valós halál c. regényéből is ismerős lehet ez a fajta technológia: a történet főhősének tudatát a felhőben, elektronikusan tárolják, és azt bármelyik, tudat nélküli, üres testbe le tudják tölteni. A Valós halálban szereplő milliárdosok például így maradnak halhatatlanok: amint megöregszik a testük, tudatukat egy új, fiatalabb verziókba töltik át. A klónok és hasonmások témája tehát szinte kimeríthetetlen és divatos téma. Az akció és feszültségteremtés mellett több műben is megjelenik a központi kérdés: az ember és klónja mennyiben azonosak? A klónoknak is lehet lelkük, személyiségük? És mi a helyzet akkor, ha eltérnek az embertől, akiről mintázták őket?
Ez utóbbi kérdést a Mickey7 is felveti. Mi van akkor, ha a főhős klónja nem egyezik 100%-ban azzal, akiről mintázták? Ha lelkileg – már ha beszélhetünk lélekről egy klón esetében – és fizikailag más, akkor az mennyiben befolyásolja a motivációit? Meddig őrizhető meg klónozás során a saját önazonosságunk? E kapcsán a regény egy régóta ismert filozófiai paradoxont is felvet. Thészeusz hajója vagy paradoxona egy gondolatkísérlet, amit Plutarkhosz vetett fel először. Fő kérdése, hogy ha egy hajó alkotórészeit a tengeri útja során fokozatosan újakra cserélik le, akkor az a hajó ugyanaz marad, vagy egy teljesen új hajó lesz, mire eléri az úticélját? A központi gondolat itt az önazonosság: egy tárgy mennyire marad önmaga, ha közben egyes részeit lecserélik egy másikra? Mennyit és meddig őrizhet meg saját, eredeti lényegéből?
Ez a paradoxon a regény központi, filozófiai kérdése is is.
Mickey ugyanis már többször meghalt, és minden alkalommal újra alkották a testét tartályban, emlékeit pedig nagyrészt visszakapta. De valóban ugyanaz az ember marad-e, aki anno besétált a toborzó irodába? A történet csak felveti ezt az egyébként rendkívül érdekes problémát, de nem ad rá egyértelmű választ. Az olvasóra bízza ennek megítélését. Mickey-t kétségkívül megváltoztatta az, hogy többször is találkozott a halállal, és ez a történet lezárásában is megmutatkozik.
Mickey, az eldobható
Ami a klónozás és halhatatlanság témájában újszerűvé teszi a Mickey7-t az az, hogy ebben a sztoriban a főhősnek az a munkája, hogy meghaljon. Egyes szám első személyben meséli el a történetet, így még inkább megismerhetjük a főhős gondolatait és emlékeit – és igen, azt is, hogy hogyan halt meg már hatszor. Szerencsétlen a legborzalmasabb halálaira emlékszik, ahogy kísérleti nyúlként tesztelik rajta az új bolygón található baktériumokat, vagy épp halálos mennyiségű sugárzásnak teszi ki magát. Ezekről az élményeiről ugyanakkor fekete humorral és szarkasztikusan mesél – olvasóként ezen egyszerre borzadunk el és nevetünk sírva.
Mickey maga is fiolozfál nemcsak a halálról, de halhatatlanságról is. Ugyanúgy megrázza az, ha hatodszor is meghal, mintha csak először történt volna a dolog. Gondolkodásmódja sokat változik a sztori során, és míg a regény elején igencsak naiv elképzelései voltak a munkájáról, a végére már-már kiég a saját halálaitól. Egyben felmerül benne az is, hogy megéri-e ezt a melót csinálnia? A folyamatos újjászületéseivel nem veszít-e folyamatosan saját személyiségéből? A sztori előrehaladtával pedig kiderül, hogy a nemcsak az esze van a helyén, de a szíve is.
A fagyott bolygó idegen lényeivel szemben több toleranciát mutat, mint társai és – halhatatlanság és klónok ide vagy oda – sokkal emberségesebb, mint a telepesek vezetője, a rideg Marshall.
Terraformálás és galaxisok
A Mickey7 másik nagy erőssége a világépítés. A regény folyamatosan adagolja a galaktikus közösség történelmét, ahol a régi Föld már csak egy mítosz, az Éden nevű bolygó (e kapcsán könnyen eszünkbe juthat Stanislaw Lem azonos című regénye) pedig az egyik legnépesebb mind közül. A technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az emberek új bolygókat is benépesítsenek: előbb feltérképezik a bolygót, majd terraformálják. Ám ezek a küldetések nem veszélytelenek: az idegen lényektől kezdve a betegségeken át nagyon sok veszély leselkedik a telepesekre. A veszélyek elhárításának egy módja az eldobható alkalmazása. Mickey eldobhatóként a hierarchia legalján van: sokan vallási meggyőződésből nem állnak vele szóba, mások pedig csak azért, mert szinte nem is tekintik már embernek. Ezek a motívumok pedig remek bemutatásai annak, milyen ez a jövőbeli társadalom, és milyen új vallási irányzatok alakultak ki a klónozás miatt.
Maga a történet helyszínéről, a Nilfheim nevű bolygóról keveset tudunk egyelőre. Mi is a karakterekkel együtt fedezzük fel a felszínét, élőlényeit és az éghajlatát. Lakóiról nem tudjuk sokáig, hogy ellenségesek-e vagy barátságosak. Van ezzel kapcsolatosan egy csavar is a sztoriban, de az idegen lényekről sem tudunk meg túl sok információt. Remélhetőleg a folytatásban jobban megismerhetjük mind a jeges világot, mint az őslakosokat.
Verdikt
A Mickey7 története nem akar nagyot vagy újat mondani. A Mickey7 remekül elegyíti a szórakoztató sci-fit az érdekes filozófiai és morális problémákkal, és a bizarr humorral. Nincsenek nagy elmélkedések benne vagy komoly dráma: célja a szórakoztatás, a meghökkentés, és ez sikerül is neki. Egyedi humora, a világépítése és a sztori lezárása is ötletes. Szerencsére ez csak az első kötet, a történet folytatása külföldön már megjelent, itthon pedig– az Agave Könyvek naptárja szerint – jövő évben érkezik, ahogy a Mickey7 filmadaptáció is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
