Kleinheincz Csilla író, szerkesztő neve már jól ismert a fantasy kedvelők körében. Legújabb regényében az Alvilági szövedékben a folklór helyett egy hozzá szintén közelálló téma: az ökológia kap főszerepet. Interjúnkban szó esett némi testhorrorról, klímaválságról és toxikus kapcsolatokról is.
Mi indította el benned az Alvilági szövedék ötletét és mikor kezdted el írni?
Kleinheincz Csilla: Régóta érdekelt a klímafikció, és különösen a lassú ökológiai katasztrófa, amelyen az emberi tevékenységek következtében végigmegyünk. Úgy gondolom, jelenleg ez az egyik legfontosabb téma a világban, ami természetesen az irodalomba, és így a fantasztikus irodalomba is leszivárog. Már jóval az Ezüstkéz befejezése előtt elkezdtem gondolkodni egy olyan történeten, amelyben a fantasy nyelvén foglalkozhatok a témával.
Az eredeti ötletemet azonban elvetettem (bár lehet, hogy egyszer még megírom), amikor a gombák iránti érdeklődésem összetalálkozott az ökoszorongásommal és egy nyugtalanító álommal egy lányról, akit elásnak éjszaka az erdőben.
Mi ösztönzött arra, hogy egy természetközpontú fantasy történetbe belevigyél egy kevés, de annál ütősebb testhorrort?
KCs: Ezen nem kellett különösebben gondolkodnom, a természet a maga sokszínűségével nem finomkodik, a biológia pedig különösen nem igazodik az emberi esztétika és érzékenység normáihoz, ezért az általam választott megközelítés szó szerint organikusan hozta magával a testhorror elemeit.
Agrármérnökként igazán testhezálló feladat lehetett megalkotni a regény természetközeli világát. Mérnökként hogy érzed, sokkal könnyebben megy neked a főszereplőket körülvevő világ megalkotása, mint a fantasy részek kidolgozása? Mennyire egészíti ki egymást az írói és racionális éned?
KCs: Nem hiszek az írói és a mérnöki én szembeállításában, én például egészen biztosan nem váltogatok a megérző és elemző oldalaim között. Az írói eszközkészlet, a logika, a tudat alatti folyamatok és a saját érzelmi emlékezetem együttesen működve alakítják a történetet, a szereplőket és a világot. Fontos számomra, hogy a történet érzelmi és logikai szempontból is kerek legyen, de azt hiszem, ezzel a legtöbb író ugyanígy van, még a legérzelmesebb romantikus regények is igazodnak a saját világuk kereteihez.
A történetben szembeállítod a hagyományokon alapuló földművelést az iparosodott technológiával. A szereplőid is a két végletet képviselik, akik nem ismerik a két módszer átmenetét. Te hiszel benne, hogy megtalálható lenne a két véglet közti egészséges keresztmetszet a mai társadalmunkban?
KCs: Abban hiszek, hogy erre törekedni kellene, a tudomány és a technológia által kínált lehetőségeket pedig a fenntarthatóság szolgálatába kellene állítani. Fontos tudatosítani azonban, hogy a regény világában Mikosz és az általa hozott változások csupán háromszáz éve pusztítanak – ami a regény világában lehetséges egyensúly, az a mi világunkban jóval több áldozatot és erőfeszítést követelne, és persze jóval több együttműködést egyének és csoportok között. De az talán nem túl naiv a részemről, ha úgy gondolom, hogy az együttműködés, kompromisszum és a közös pontok keresése általában véve egy jó kiindulás lehet a megoldás kereséséhez.
Szerinted mi kellene ahhoz, hogy ne zsigereljük ki a végtelenségig a bolygónkat? Látsz még visszautat számunkra, vagy keressünk másik élőhelyet?
KCs: Ezt én nem tudom egyszerűen és tömören megfogalmazni, de nagyon sok nálam okosabb kutató, szakértő és tudós megmondta már, mit kellene tenni, sőt: mit kellett volna tenni évtizedekkel ezelőtt, amikor ugyanúgy nem jutott el a figyelmeztetésük addig, hogy komoly és valóban hatékony változásokat hozó politikává formálódjon (és nem áll szándékomban lebecsülni azokat a változásokat, amelyeket mégiscsak sikerült véghezvinni és amelyek bizonyára jelentenek valamiféle haladékot az összeomlás előtt). De egy biztos: nincsen másik élőhely. Nincsen jobb esély annál, mint hogy ezt a mostanit igyekszünk élhetőnek megőrizni. Hogy egyénileg mit tehetünk: hallgassunk a szakértőkre, és válasszunk olyan politikusokat, akik komolyan és rendszerszintűen foglalkoznak a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseivel.
Kleinheincz Csilla mezőgazdasági testhorrorral borzongat új könyvében – Alvilági szövedék kritika
Mit gondolsz, a modern irodalom közelebb hozhatja az embereket a környezettudatos életmódhoz?
KCs: Valamennyire lehet hatása az irodalomnak a környezettudatosságra, ugyanakkor nem várhatjuk el tőle, hogy pótolja a környezettudatos oktatást és politikát. A művészet képes arra, hogy kérdéseket tegyen fel, és adott esetben megválaszoljon, akár egy-egy egyénben el is indíthat valamiféle változást – és ha például ezt az Alvilági szövedék megteszi, annak nagyon örülök –, de lássuk be: ez csak harangkongatás. Most már nem elég szétválogatni a szemetet és kevesebbet használni az autót. Az egész modern, kapitalista világ egy olyan gépezet, amelyik a jövőnket eszi meg. Azért írok erről, mert elviselhetetlen, hogy ne írjak erről, ha egyszer vannak szavaim és történeteim, és azért így, fantasybe csomagolva, mert én így beszélek a valóságról.
De ha a teljesen világos szavakkal beszélő tudósokat sem hallgatjuk meg, akkor mit várunk az irodalomtól?
A vallás rendkívül fontos szerepet játszik az Alvilági szövedékben, ugyanakkor ennek az igazán szélsőséges, lázadó néhol agresszív verzióit is megmutatod. Mennyire vetheti alá valaki magát egy vallásnak szerinted?
KCs: Nem érzem úgy, hogy bárkinek jogom lenne megmondani, mekkora mértékű vallásosság elfogadható. Az Alvilági szövedékben számos karakteren keresztül jelenik meg a vallásosság, ugyanakkor az ártalmas bigottság nem köthető egyik hitrendszerhez sem. Úgy gondolom, hogy aki önigazolásra vagy a saját érdekei érvényesítésére használja fel a vallást, annak számára majdhogynem közömbös, melyik hitrendszert igazítja az önzéséhez. Ha egy személy – akár ateista, akár vallásos – nem képes a kifelé fordulásra, a másokhoz és a mássághoz kapcsolódásra, akkor történik az, ami a regény világában is Gerle anyjával, vagy a szítókkal, és indul meg egy olyan folyamat, ami akár az erőszakig is fokozhatja a szembenállást.
Te vallásos vagy?
KCs: Nem vagyok vallásos, de érdekelnek a vallások és a hit.
Sokszor hallottuk már fantasy könyvek esetében – főleg a mágikus világokban – azt, hogy “mindennek ára van”. Itt azonban nincs mágia, ellenben a Mikosz hívők és a Tiszták ugyanúgy komoly árat fizetnek a hagyományok tisztelete, vagy az új szemlélet miatt. Ez az ár elsődlegesen az egészséges életet jelenti, a választott ideológiától függően. Ennek mentén mit gondolsz meddig hajlandóak elmenni az emberek az egészséges életért? A hagyományok tisztelete elnyomhatja-e az egészséghez való jogot, fejlettebb orvoslást?
KCs: Igyekeztem a regényben ezt is több oldalról megmutatni a különböző szereplőkön keresztül. Alapvetően azt gondolom, hogy – ahogy a könyv mezőgazdasági aspektusaiban is – itt is az egyensúly és a kompromisszum az út az egyén önrendelkezése és a társadalmi érdek között. Az elmúlt években az oltottság és az oltásellenesség eléggé kiélezte ezt a vitát a társadalmon belül, de alapvetően azt gondolom, hogy bármely embercsoporthoz való tartozás előnyeit csak akkor élvezhetjük, ha hajlandóak vagyunk tenni a csoport egészségéért és biztonságáért. És amint a regényből kitűnik, van, amikor egészen extrém áldozatokra is hajlandóak emberek az egészségük érdekében.
Te engednéd, hogy beléd költözzön Mikosz, ha azzal kigyógyulhatnál egy betegségből? Indokold kérlek a válaszod.
KCs: Amennyiben gyógyíthatatlan és halálos betegségről lenne szó, vagy olyanról, ami jelentősen befolyásolná az életminőségemet, valószínűleg megengedném, mert a megistenülés statisztikai valószínűsége mellett még mindig jobban járnék. Ezt a döntést egyébként a kísértóiak a gyerekükkel kapcsolatban mind kénytelenek meghozni, és ez megint csak visszavezet a modern orvostudományhoz; mikor mérlegeljük egy gyógyszer vagy oltás esetén a lehetséges mellékhatások kockázatát, ugyanilyen módon vetjük össze a várható előnyöket a lehetséges hátrányokkal – és persze ilyenkor kiviláglik, ki mennyire tudja értelmezni a statisztikai valószínűségeket. Persze, csak abban a helyzetben járnék jól, ha nem létezne a regény egyik konfliktusa, és csak Mikosszal kellene számolnom…
A regény egyik legerősebb témája a párkapcsolati erőszak. Mennyire jártál utána ennek a lélektani folyamatának, hogy hitelesebb legyen a szereplőkben zajló folyamat?
KCs: A nők nagy részét különböző mértékben, de élete valamely szakaszában érinti a párkapcsolati erőszak. Érdekel a téma és sokat olvasok róla, de azért alapvetően olyasmiről van szó, ami itt van körülöttünk, és amikor a Gerléhez kapcsolódó karaktereken elkezdtem gondolkozni, akkor egy olyan párkapcsolatot választottam a számára, ami nagyon sokaknak személyes valósága.
Mit gondolsz, enélkül is működőképes lett volna a sztori, vagy szükség volt erre az erős mozgatóra?
KCs: A történet abból a képből bontakozott ki, hogy egy éjszakai erdőben egy nő kikaparja magát a földből, ahonnan vele együtt előjön valami – hogy mi, arra csak később fog rájönni –, és ebből indultam ki én is. Kerestem az okot, amiért a föld alatt volt, és ez magával hozta a vőlegény, Derkó karakterét és a kezdeti konfliktust is. Biztos vagyok benne, hogy enélkül is meg lehetett volna írni valamilyen történetet, de az nem az Alvilági szövedék lett volna, hanem valami más.
Mik a terveid a jövőre nézve? Marad a természetközeli fantasy világ, vagy beleveted magad egy durva test-és növény horror kombinációba?
KCs: Jelenleg novellákat írok (most épp egy fantasy heistet), és dolgozom egy nagyobb fotós-novellás projekten is. (Ezeket a Patreon-oldalamon lehet követni, akit érdekel.) Talán visszatérek a korábbi regényötletemhez, ami szintén az ökoszorongásból fakad, de egészen más irányból közelít, és a mágiarendszeren keresztül beszél a problémákról, de az idei évet még mindenképpen a kisprózákkal szeretném tölteni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
