A Paradise koncepciója első pillantásra nagyban hasonlít a Lopott időre, de nagyszabású sci-fi őrület helyett annak személyes szintjére koncentrál. A minimalista eszközökkel megalkotott, de ízléses látványvilág mögött pedig bőven rejtőznek megtárgyalásra alkalmas etikai, filozófiai kérdések is. Kár, hogy a megvalósítása már inkább középszerű. Enyhén spoileres kritika.
Take Me Down to the Paradise City
Valamikor a közeljövőben, az AEON orvosi biológiával foglalkozó cég felfedezi az öregedés ellenszerét. Legalábbis az ultragazdagok számára. A fiatalító eljárás lényege ugyanis abban áll, hogy az emberek eladhatják az életkorukat. Ha tehát menekültként jó pénzre lenne szükséged, a szerveid helyett most már célirányosan a hátralévő életéveidet is áruvá teheted. Ahhoz, hogy a módszer tökéletesen működjön, az alanyok DNS-ének is kompatibilisnek kell lennie, nem ám csak úgy egy gombnyomással átutalgatunk 20-30-40 évet bárkinek.
Max (Kostja Ullmann) a cégnek dolgozó egyik utazóügynök, aki képes lyukat beszélni még a leghezitálóbb szegénysorban élők hasába is, hogy eladják az éveiket. Párjával, Elenával (Marlene Tanczik) néha azért elvitatkoznak azon, hogy mennyire helyes vagy etikus ez az eljárás. De Max azért mégiscsak egészen jól keres. Egy nap azonban leég a lakásuk. Max pedig ekkor kénytelen visszavonhatatlanul szembesülni munkaadója és munkaköre sötét oldalával. A lakásra felvett hitel fedezete ugyanis Elena évei voltak, amiből a lakástűz után egészen pontosan 38-at kell beszolgáltatnia az AEON-nak. A szerető férj persze mindent megtesz, hogy lejjebb faragja a tarifát, vagy hogy minél hamarabb vissza tudja fizetni a kölcsönt. A cég vezetője, Sophie Theissen (Iris Berben) azonban közel sem segít annyit Maxnak, mint remélte. Erre pedig meg is vannak az indokai.
Paradicsomi állapotok
A Paradise leginkább azoknak fog tetszeni, akik szeretik a lassabb tempójú, személyes tétekre építő minimalista sci-fiket. A high-concept tudományos ötletből akár lehetett volna egy nagyszabásúbb, blockbusterekre hajazó látványfilmet is alkotni, de Boris Kunz rendező mondhatni két lábbal a földön maradt. A film futurisztikus látványvilága a mindennapjainkban is létező tárgyakkal, enteriőrökkel és épületekkel valósul meg, és az operatőri munkával kiegészítve kellemes látványt eredményez. A zene pedig hatásosan fokozza a technofil hangulatot.
A Paradise világa így tulajdonképpen egy europizált, halványan megrajzolt cyberpunk környezet, ahol nagyon is jól érvényesül a zsáner high-tech, low life szemlélete.
Bár a külvilágban kevés időt tölt a film, a menekülttáborok zsúfolt, mocskos képe van szembeállítva a gazdagok pénzszagot árasztó otthonaival, a steril orvosi berendezésekkel. A társadalomképe azonban nincs túlzottan elmélyítve, a szegények kizsigerelésén túl nem megy részletekbe a film. Inkább Max és Elena sorsán keresztül ismerkedhetünk meg azokkal a dilemmákkal és próbatételekkel, amiket Max ügynökösködése okozhatott másoknál. Ugyan nem szokatlan forgatókönyvírói húzás ez, de mégis tétet és súlyt ad a történetnek. A Paradise ráadásul egyáltalán nem teregeti a lapjait a kezdeteknél, így bőven hagy gondolkodnivalót a játékidő végéig.
Újabb nap a paradicsomtól távol
A bővent pedig érdemes komolyan venni. Sajnos a Paradise is beleesik abba a csapdába, ami már szinte tipikusnak mondható a Netflix Original filmek nagy hányadánál. Még ha a történet csak-csak el is bírná a közel két órás hosszt, addig a cselekményvilág már kevésbé. Ugyan akad itt lövöldözés, menekülés, bujkálás, meg végső leszámolás is, de a cselekménygördítés nem kellően sima és döccenőmentes.
A pörgősebbnek szánt jelenetek vágása, és az átkötő szakaszok képesek megtörni az addig felépült lendületet.
Időnként újra- és újraindul a film, ahelyett, hogy egyenletesen fokozná az izgalmakat. Ennek következtében pedig az izgalom és feszültségfaktor is alábbhagy.
A Paradise egyik ügyes jelenete viszont, amikor akció közben is bemutatkozik a bibliai utalásokat is tartalmazó terroristaszervezet. Az életév-transzplantációsközpontban végrehajtott merenylét nyers hirtelensége jól hozza a sokkhatást és meglepően véres is a nyugtalanító atmoszférához. Ekkor még akár Brandon Cronenberg Gyilkos tudata is eszünkbe juthat a látvány és a hatás okán. Kár, hogy a film későbbi jelenetei kevésbé hozzák ezt a színvonalat. Különösen a végjátéknál zavaró ez, ami olyannak tűnik, mintha egy hatalmas infókupac közepette akarták volna összecsapva a nézőre zúdítani a csavar és a háttérben meghúzódó összeesküvés részleteit. Még ha végig sejteni is lehetett, hogy valami bűzlik az AEON és Sophie kapcsán. Pedig ügyesebb információadagolással lehet mindenki jobban járt volna.
Boris Kunz filmjének legnagyobb hibája viszont éppen a koncepciót illetően jelentkezik. Bár kapunk elmismásolt magyarázatokat az eljárás bizonyos aspektusairól, működésére nincs igazán semmilyen épkézláb magyarázatot. Látjuk, amikor Elenától lecsapolják az éveit, de a procedúra mikéntje és hogyanja a homályban marad. A Paradise alapkoncepcióján eltöprengve pedig folyamatosan egyre több kínzó és kínos kérdés buggyan a felszínre. Ezáltal pedig inkább tűnik egy disztópikus tudományos fantasynek, mint valódi sci-fi thrillernek. Aki együtt tud élni ezzel, annak mindenképpen jobb szórakozást nyújthat a film, mint a töprengőknek.
Verdikt
A Paradise közel sem nézhetetlen film, mert intellektuális és vizuális szinten tartalmaz kellemes momentumokat. A látványvilág, vagy a feldobott morális, filozófiai, bioetikai kérdések ugyan jobbára kifejtetlenül maradnak, de végig elegendő muníciót hordoznak. A társadalmi viszonyokat illető kérdések viszont a háttérben maradnak. Nagyobb megbicsaklások jellemzik azonban cselekménybonyolítást, az információadagolást és feszültségkeltést.
A tudományos koncepció hiányosságai és az izgalomfaktor pedig annak figyelembevételével lehet kiábrándító, ha megpróbáljuk sci-fi thrillerként kezelni.
Ezek hiányában pedig sajnos a Paradise nem tud feljebb kapaszkodni a középszerből. Aki viszont bírja a lassabb tempójú, minimál cyberpunk alkotásokat, és mindent látott már a zsánerben, annak akár magasabb is lehet az alábbi pontszám.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.