Szőrét vesztett rókaként újra sompolyognak a rektum szájú, vérszomjas, a szláv kisnyugdíjasnak is tűnő dolgok a szellemváros hajótöröttjei körül. Abszurd. Tudom. Viszont ezúttal megjelenik egy vészjósló balerina, egy zenedoboz, meg rengeteg bögöly is, amik az emberek álmából rágják ki magukat az áldozataik testén keresztül! De legalább érkezik egy újabb adag túlélő, szóval a társaságra meg élelmiszer elosztási gondokra nem lehet panasz. A Kiút 2. évadában továbbra sem tudjuk, mi történik, mi, a nézők el vagyunk veszve a szereplőkkel együtt. Válaszok szellősen, kérdések halmozódva, és ez csodálatos. Kiút 2. évad, spoilermentes kritika.
Ahogy azt az előző évadról szóló kritikában írtam, a Kiút végre helyettesíti a bennem tátongó űrt, ami az olyan izmos mistery box sorozatok iránt sóvárog, mint például a Lost is volt. Mindig öröm olyan tartalmat találni, ami azt adja, amit szeretsz az adott műfajban és a Kiút első, nem hibátlan, de érdekfeszítő évada számomra az volt. Még nagyobb öröm, ha a műfajban készült sorozat folytatása nem csupán hozza az első színvonalát, de itt-ott túl is szárnyalja azt. A Kiút második évada ebben is pipát kap, ráadásul úgy, hogy a sztori valójában csak szimulálja, hogy halad, de gyakorlatban babalépésekben tötyög. Na de hogyan tötyög, hogyan?!
A Kiút misztikus robinzonádja folytatódik új hajó-, helyesebben busztöröttekkel
Az előző évad kitűnő cliffhangerekkel ért véget (Itt spoilerek jönnek az első évad végét illetően): Boyd kiútkeresése azzal ért véget, hogy a teleport fatörzs (faraway tree) egy kéménytestnek tűnő négyfal közé materializálta. Jim Matthews az összetákolt rádión keresztül egy ismeretlen hangtól implicit fenyegetést kap annak kapcsán, hogy a felesége, Tabitha azonnal hagyja abba az elektromos kábelek forrásának felkutatását a pincéjükben. Ezzel párhuzamban Tabitha vezetékfeltáró ásatása miatt (valóban miatta?) beomlik a nő lába alatt a talaj. Egy barlangjáratba kerül, ahol megjelenik a traumák miatt gyermekkorban ragadt Victor, aki rögzíti, hogy sietni kell, mert ez az a hely, ahol alszanak a szopófantomok, picsaemberek meg az áldebreceniek (na nem pontosan így fogalmaz). S ha ez még nem lenne elég, a fantomváros az epizód végén egy teljes buszt ejt túszul. Szóval volt miből építkeznie a második évadnak, alázatosan folytatta is a lázálmot.
Boyd kijut a szűk négyfal közül egy furcsa, vén, leláncolt, félholt fószer segítségével, aki nagyon megrémül, amikor meghallja sarokból dudorászó balerinás zenésdobozból jövő dallamot, ami ilyen környezetben csak fenyegető aurával bírhat. Félelmét arra az anekdotára alapozza, hogyha a zene szól, akkor valamik jönnek. Boy kiszabadítja, amit az öreg még ott a helyszínen azzal hálál meg, hogy megsebzi, majd a saját sebét a seriff sebébe sanyargatva furcsa féregszerű dolgokat injektál hősünk bőre alá, aztán meghal. Mármint az öreg.
Kitűnő szuvenír, amit Boyd haza is szállít a vele járó hallucinációkkal, aminek a része az is, hogy a zenedoboz dallama random megszólal, majd megjelenik előtte egy balerina, aki hol táncol neki, hol fojtogatja. Tabitha és Victor nehezen, de kijut a barlangrendszerből, de cserébe ők is gyarapodnak némi ronda, halottnak tűnő gyerekekkel tematizált hallucinációkkal. Közben az előző részben Boyd által megvédett, hangok parancsára gyilkoló Sarára is rátalálnak egy pincében, de nincs neki jó helye a városban, mivel mindenki úgy gondolja, hogy a gyilkolásért Sarát át kellene adni a széles vigyorral gyalogoló esti picsaembereknek.
Az csak tovább tetézi a problémát, hogy az érkező buszon rengeteg ember van, étel kevés, ráadásul a rengeteg ember között ott van az ilyen sztorik karaktertoposza: az erőszakos bully, aki ráadásul szkeptikus is. Még szerencse, hogy vannak ilyen bizonyítékként is használható friss, bizarr érdekességek a szellemvárosban, mint az álmokban megjelenő bogarak, amik aztán a testből kirágva magukat vígan zümmögnek a városban.
A Kiút 2. évada mesterien nem halad sehova, de nem baj
A Kiút második évadának és akkor így már az egész sorozatnak a legnagyobb erénye, hogy megoldja azt, hogy nem kell neki úgy haladni, ahogy azt ilyenkor elvárjuk a sorozatoktól. Ugyanis a friss etapon már teljesen érezhető az a fajta koncepciózusság, amit minden sorozattól remélünk. Nyilvánvalóan sokat segít, hogy az évadot ugyanaz a két személy, John Griffin és Jeff Pinker írja epizódról epizódra (két rész megírásába száll be Vivian Lee), így a koherencia is működik.
Az új évad alatt sem leszünk elkényeztetve válaszokkal, ellenben – ahogy azt a mystery box műfajában szokás – újabb kérdések születnek majd bőséggel.
Egy igazán jól komponált, szervezett káosz, ami azon dolgozik, hogy zavart és feszült legyen a néző.
Az évad azért is működik, mert a néző ugyanúgy el van veszve, ahogy a történet szereplői is. Igyekszik megtartani a titokzatosságát, semmiről nem mond semmi perdöntőt, lényegeset. Így nem lehet csak úgy generálni a fotelből a tippeket. Kevés kapaszkodó, ám mégsem érezzük azt, hogy a sztori állna. Pedig valójában a teljes történet totyog.
Az idei valójában egy filler évad, de nem lehet rá haragudni, sőt, még csak nem is fáj, mert az alkotók pontosan tudják, hogy hogyan adjanak súlyt a fillernek, hogyan emeljék vele a téteket.
Nem mutat semmit. Ad egy olyan plusz jelenséget, amire az olyan sorozatok, mint az X-Akták, vagy a Supernatural, esetleg a Fringe egy epizódot szánna, viszont a rész cselekménye összefüggésbe állna a főszállal. A Kiút új évada semmit sem leplez le, csak belebegtet, sugall, a néző meg nem tudja, hogy mi van.
Ezt a válaszokért könyörgő néző felé mutatott „zsugoriságukat” a készítők fantasztikusan kompenzálják a jó írással és történetvezetéssel. Az az igazság, hogy a Kiút 2. évada még mindig csak felvezet, de azt bitang jól csinálja, mert nincs olyan rész, ami ne adna valamit, amivel ne ragadna magával.
Prímán időzítik az utalásokat, a borzongtató hallucinációkat, ami elkeveredik a túlélők közötti drámákkal. Emiatt szinte minden epizód izgalmas, mindegyiknek súlya van, ha nem a fenyegető misztikum, akkor a szereplők oldaláról.
A Kiút második évada a pszichés tortúrával varázsol szorongató atmoszférát a filler évad köré. Már nem csupán a kint csatangoló dolgok miatt kell aggódnia a nézőknek, hanem a belső ember-ember közötti folyamatok miatt is, hiszen elég két félkegyelmű és – ahogy azt az előzőévadban is láthattuk – nagyon sokan meghalhatnak.
A mentális széthullásban pedig egyre többet tudunk meg a karakterekről, de még mindig nem ad a sorozat mélyebb, velős karakterdrámát. De érezhetően halad a szereplők rétegelése és kibontása felé, nem hagyja, hogy súlytalanokká váljanak. A titokzatos Victor múltjáról további infókat csepegtet, a busszal olyan személy is érkezik, aki kicsit felborítja Krist (az orvosnő) életét. Sarára ránehezedik a bűneinek súlya, ugyanakkor együtt is lehet vele érezni. A hallucinációk tovább építik az elmondása szerint techzseni milliomos Jade karakterét. Csak semmi igazán látványos.
Egyelőre ennyi elég is, mert ebből létrejön egyfajta történetvezetési szinergia. Mindig annyit építenek, módosítanak a szereplőkön (sokszor kicsit elnagyolva), amennyi a cselekménynek és a misztikumnak hasznos. Ez kevésnek tűnhet, de nem az. Nincs benne igazán mély karakterdráma még. Ebből az aspektusából kissé sematikus is a sorozat. Inkább felhasználja a belső vívódásokat, sérüléseket arra, hogy a gonosz misztikumot egyfajta pszichózisként is manifesztálja.
Nem felejti el azt, hogy a horror, a rémület, a veszély csak akkor igazán érdekes, ha a szereplőket a statisztákkal együtt igazán mentálisan is behelyezi a kontextusba. A lakók kezdenek megroppanni a város és kóválygók jelentette veszély súlya alatt, mert minden nappal egyre kilátástalanabbá lesz a helyzetük. Pont ezért volt sikeres a Lost is. – Ezt az évad ezt most még jobban csinálja, mint az előző.
A cselekmény “humánoldali” izgalmát az adja, hogy a második szezonban egyre inkább széthullik az addig viszonylag megfelelően működő rendszer, amit a túlélők felállítottak. Az új jövevények felborítják a rendet és az egyensúlyt. Az újonnan érkező bully erőszakossága és szkepticizmusa további színt visz a cselekménybe azzal, hogy egy újabb veszélyforrást nyit a kéretlenül verbuválódott kolóniára. Ad egy igazán utálni való karaktert, és ő az, aki elhinti a nézőben és más karakterekben is azt a lehetséges megoldást, amit a sorozat sem megerősíteni, sem cáfolni nem akar az évad alatt. Annyit ad, hogy valószínűnek tűnjön, ugyanakkor nehéz felfűzni rá a többi jelenséget is
Már felszínre tör az a dühöt szülő félelem, ami az első évadban még csak érezhető volt a sorozat szereplőin. Egyre inkább széthullik mentálisan a társaság. Már megjelenik az éhenhalástól rettegő késelő túlélő, a fegyvert lopó és „úgy is meghalunk mind” alapon gyilkoló lakó – igaz, ez utóbbi inkább egy kihagyott ziccer lett, nem lett kihasználva az ötlet potenciálja.
A néző már egyszerre izgulhat birkózik az ember-ember és az ember-fantomváros viszonyhelyzeteiért.
Mindenesetre ez az évad még mélyebbre hatol a nyúl üregében. A megannyi szálra bontott cselekmény egyszerre tűnik összefüggéstelennek, ugyanakkor koncepciózusnak. Úgy áll össze egy egésszé, hogy nem tűnik igazán egy egésznek, mivel egyes narratív pontjai túlzottan legbőlkapottnak hatnak. Viszont pont ez az, amiért annyira szerethető az évad és ami jobbá teszi az előzőnél. Még furcsaságaival még kíváncsibbá tesz, a vége cliffhanger pedig egyenesen eléri bennünk, hogy már tegnapra akarjuk a folytatást.
Verdikt
A Kiút 2. évada nem csupán megismétli az első évad magával ragadó történetvezetését, de még felül is múlja azt. A történet és cselekmény minden epizóddal egyre komplexebbé válik. Annak ellenére, hogy maga az évad fő konfliktusa más sorozatokban valójában egy évadnyira nyújtott filler epizód, az évad stabilan lebilincselő tud maradni. Az írás koherens, az alkotók által húzott szálak szinergikusan támogatják egymást: a karakterek belső és külső feszültségei erősíti a misztikumot és fordítva. A szereplők kihozzák a karaktereikből a legjobbat. Harold Perinneau Boyd megformálásával például bizonyítja, hogy méltatlanul elhanyagolták őt a Lost után. Annyi biztos, hogy a Kiút az egyik legkellemesebb meglepetés a sorozatpiacon.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
