A Rabbit Hole egy különösen kurrens húrokon játszó paranoid kém-, és politikai thriller. Miközben kicsit screwball komédia, meg heist krimi is. Ugyanakkor még ha tonálisan némileg ingadozó is, de végig feszült és izgalmas sorozat. A folyamatosan érkező csavarok őrülete eredményesen képes elleplezni a kisebb-nagyobb hibáit, mert azért sajnos vannak neki. Például az említett csavarok előtt érkező információadagolás. Enyhén spoileres kritika.
Feszültség alatt virágzik a thriller
A különböző médiumok és kulturális termékek sosem függetlenek az őket létrehozó korszak közhangulatától. A filmek és sorozatok pedig kifejezetten remek hordozói lehetnek egy-egy aktuális társadalmi probléma megjelenítésének. A korszak közbeszédét meghatározó témákra ugyanis szinte valós időben, de legalábbis egészen hamar képesek reflektálni. Gyanús, hogy amikor majd néhány év múlva visszatekintünk a 2010-es évek második és ‘20-as évek első felére, még élesebben rajzolódik majd ki a kém-, és politikai thrillerek felülreprezentáltsága.
Hogy miért is válhatott az utóbbi években újra kifejezetten népszerűvé a paranoia thriller, azt nem nehéz felgöngyölíteni.
Nagyjából a 2010-es évek közepétől világszerte egyre bizonytalanabbá vált a politikai környezet, amit újabban szokás az új hidegháború korszakának is nevezni. Az egyes nemzetek belpolitikai forrongásai, az elmérgesedő nemzetközi kapcsolatok és a kirobbant fegyveres konfliktusok pedig szintén megerősíteni látszanak ezt. A hibrid rezsimek és spindiktátorok mellett ráadásul még az egyre nagyobb befolyással rendelkező technológiai cégek is korábban nem várt módon szivárogtak be az emberek magánéletébe. Önszántunkból vagy akár tudtunkon kívül is rengeteg adatot szolgáltatunk magunkról a techóriásoknak. A digitális lábnyom alapján pedig akár egy olyan példátlanul pontos profil készíthető az emberről, amiről a megfigyelés- és kontrollmániás hatalmak eddig csak álmodhattak.
A magánélet teljes felülről irányítottsága, a cégek és az államhatalom adat-alapú összejátszása, vagy az állampolgárok algoritmizálása pedig bármennyire is disztópikus sci-finek hangzik, már tetten érhető. A bizonytalanság és bizalmatlanság, a tetőfokára hágó feszültség, meg az összeesküvés-elméletek terjedés pedig mindig is jó táptalajt biztosított a hasonló érzelmeket meglovagló zsánereknek. Nem csoda tehát, hogy a paranoid hangulatban fürdőző bűnügyi filmek és sorozatok új lendületet kaptak. Sőt, a kém- és politikai thrillerek fogásai a kommersz mainstream franchise-okba is betették a lábukat. Persze a széles hangulati spektrumon mozgó önálló produkciókat sem kell sokáig keresgélni a mozikban vagy streaming felületeken. Ezt a sort gyarapítja a Rabbit Hole is.
Rabbit Hole
Johnathan Weir (Kiefer Sutherland) egy elég menő tanácsadó egyesület fejeként tevékenykedik. Céges ügyfeleinek abban segít, amiben a legjobb: más cégek eredményeinek és tőzsdeértékének rontásában. Az FBI gazdasági ügyekre specializálódott alakulata szerint azonban valójában ipari kém, és régóta szeretnék már lebuktatni. Weir természetesen fel is van készülve minden eshetőségre. Adataira, megismerhetőségére kínosan ügyel, és jó paranoiás módjára mindenhol a fenyegetést látja. Még egy kóbor numerában is. Félelmei pedig nem is teljesen alaptalanok.
Említett egyéjszakás kalandja után ugyanis hogy-hogy nem folyamatosan belebotlik alkalmi partnerébe, az ügyvéd Hailey-be (Meta Golding). Mintha csak megfigyelné őt. Nagyobb kalamajkában viszont akkor találja magát, amikor egyik akciója után gyilkosság miatt kezdik körözni. A Rabbit Hole, azaz a nyúl ürege pedig ahogy az lenni szokott, sokkal mélyebbre vezet, mint elsőre látható volt. Úgy a szereplők, mint a nézők számára, minden értelemben.
Az információ minden
Az első epizód máris a műfajnak megfelelően, kellő profizmusról árulkodva képes megragadni a figyelmet. Pedig a Rabbit Hole semmi kifejezetten különlegeset nem csinál, sem látványban, sem dramaturgiában. A titka a kezdeti egyszerűségében is rejlik. Ahogy bemutatja a főszereplőket, ahogyan megismerteti a nézőt az alapszituációval és a később kibomló témákkal, az tanítanivaló. Weirt ugyanis a gyanútlan néző valójában már az első percektől kezdve munka közben láthatja. Ez persze csak később válik majd nyilvánvalóvá. A szép bevezetés után azonban az írók mintha időnként elvetnék a sulykot. Túl gyakran élnének vissza omnipotens hatalmukkal.
Az történik ugyanis, hogy a történet- és cselekményvezetést sokszor bízzák véletlenszerűnek tűnő, a nézőnek még csak morzsákban sem elhintett eseményekre.
A deus ex machina-t kevesebbszer, de a légből kapottnak tűnő, megalapozatlan, ad hoc új információkat azonban annál gyakrabban alkalmazzák.
Halottnak hitt szereplők bukkannak fel, vagy olyanok lépnek elő, akikről korábban szó sem esett. Egy thrillernél persze természetes, hogy kimérten adagol információt. Ennek egyik technikája lehet az elhallgatás. De ami néhány esetben a Rabbit Hole-ban történik, az kimeríti az átverés fogalmát. Ami ironikus módon összhangban van a sorozat témájával is. A “mia…?” felkiáltásokat kiváltó meglepetésfaktor így természetesen a célnak megfelelően magas, a koherencia vagy céltudatosság azonban megkérdőjelezhető.
A Rabbit Hole viszont végig remek ritmusérzékről tesz tanúbizonyságot. A nagyjából 45-50 perc között mozgó epizódok irama és struktúrája a klasszikus kábeltévés sorozatokra emlékeztetnek. A streaming-felületek algoritmusalapú és fogyasztásorientált világában uralkodó jellegzetességek mellett szinte üdítően hat az old school áramvonalasság. Ebben a minőségében a Reacherrel is rokonítható, ami szintén inkább a régivágású sorozatokat vette példaképként. A párhuzam azonban itt ki is fulladt az Amazon szériájával. Jobban hasonlít azonban a Jack Ryanre, de a Sutherland jelenléte miatt automatikusan felmerülő 24 sem alaptalan, mint ahogy a Mr. Robot szellemisége is felismerhető. A Rabbit Hole viszont mindegyiktől eltér annyira, hogy önálló karaktere legyen, és ezáltal váljon emlékezetessé.
System Error
A mellékkarakterek azonban nem minden esetben annyira szépen ábrázoltak, mint Weir.
A későbbi epizódokban felbukkanó Charles Dance az üdítő színfoltok egyike.
Már csak jelenlétével is képes emelni a műsor fényét. Dance láthatóan élvezi a szerepét Benként, Sutherlanddel kiegészülve pedig egészen felszabadult párost alkotnak. A Harrison Ford – Sean Connery párhuzam sem áll távol karaktereik összjátékától. Nem ennyire jól kidolgozottak ugyanakkor a főbb női karakterek. Enid Graham Madi ügynöke egészen sztereotipikus ambiciózus keménycsaj, míg Golding Hailey-je több szerep közt ugrál bizonytalanul. Egyszerre szerelmi tárgy, a rejtélyfaktor fokozója és határozott, önálló nőci. Bár a színésznő játékával nincs is baj, a forgatókönyv elvárásai nem mindig egyértelműek vele szemben.
Mint ahogy nem egyértelműen árnyalódnak a Rabbit Hole műfaji és tonális keretei sem. Bár nem a szigorú átjárhatatlanság az elvárás, a sorozat azonban mégis hajlamos furcsa kilengésekre. A kezdeti könnyedebb, heist filmeket idéző hangulat organikusan keveredik a civakodó alkalmi párokat ábrázoló screwball comedy jegyeivel. Közben pedig ott vannak az egészen kurrens kiberbiztonsági témából fakadó politika thriller és súlyos személyes tragédiák is. A halálesetek, vagy a semmiből érkező akciószekvenciák teljesen más irányba képesek terelni a sorozat érzelemvilágát. A sokszínűség önmagában nem is probléma, és szerencsére a Rabbit Hole is többnyire jól egyensúlyoz a játékideje alatt.
Ami viszont kizökkentőbb lehet, az az átverések és az összeesküvés rajzfilmszerű túlbonyolítottsága. A trükkös heist jelenetek, a manipulációs fogások olykor parodisztikusan túltoltnak hatnak. A kezdetben reálisnak tűnő, és nagyon is valós problémakörrel foglalkozó sorozat így könnyen kikerülhet azok érdeklődési köréből, akik emiatt kedvelték még az első részekben. A széria mentségre legyen mondva, hogy érintőlegesen előkerülnek Weir mentális problémái is. Az elsőre idegesítőnek ható bevillanások, vágások egyértelműen a megborulú elméjének manifesztációi. Ez a hatás később eszkalálódik, és őrületét érzékeltesen kifejezve mosódnak össze valós események és téveszmék. A sorozat szerkesztése azonban nem végig konzisztens ennek az érzületnek a fenntartásában és egyértelműsítésében.
Demokráciát, nem datakráciát
A Rabbit Hole viszont príma kivitelezésének köszönhetően minden hibájáról eredményesen képes elterelni a figyelmet. Felületesen szemlélve is egy jól pörgő, könnyen csúszó krimi, ami a könnyed szórakozást keresőket, és a mélyebb tartalomra vágyókat is képes kielégíteni. Zsánertipikus szerkesztettsége miatt különösen jó tempót diktálva vonja be és tartja meg a nézőt. De az adatvédelem-magánszféra-demokrácia kérdéskörén haladva is elgondolkodtató munícióval bír. A témát kevésbé ismerők számára bizonyára újdonságokkal is szolgál, de a kiberbiztonsági kérdések szakértőinek könnyen válhat felületessé, propagandisztikussá is.
Mindenesetre a Rabbit Hole talált egy olyan középutat, ahol még jócskán szórakoztató és intellektuálisan is kielégítő, de forradalmi hevülete mellett is kiegyensúlyozott.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
