A cuki szarvas-ember hibrid kisfiú rálépett a felnőtté válás útjára, miközben megmaradt a családifilmek biztonságos talaján. Volt nevetés, sírás, még cukibb állatgyerekek, valami rossznak a lezárása, és valami újnak a kezdete. Sweet Tooth 2. évad kritika.
A Netflix-féle Sweet Tooth – képregényrajongók nagy bánatára – Jeff Lemire eredetijétől elszakadva mesélte el Gus, az agancsos fiú történetét egy világjárvány utáni világban. A családbarátra szabott verzió az április végén bemutatott 2. évadban a jól ismert úton haladt tovább, ám ahogyan főhőse egyre komolyabb helyzetekkel találja szembe magát, úgy válik egyre érettebbé a cselekmény is.
A tíz évvel ezelőtti világjárvány ismét erőre kap, egy új mutáció fenyegeti az emberiséget. A megmaradt embercsoportok egyik legradikálisabbja, az Utolsó Emberek megkezdik kétségbeesett hajszájukat az ellenszerért. Ugyanis a csoportosulást vezető Abbott tábornok (Neil Sandilands) elfogadta az állítólagos kórságterjesztőket, az emberhidrideket, és maga mellett tudhatja Dr. Singhet, aki egyedüliként találhatja meg a betegség ellenszerét.
A kétségbeesett keresésben még a hibrideken való kísérletektől sem riadnak vissza.
A helyzet a doktor számára sem olyan rózsás: szabadulna Abbottól, hogy feleségét meggyógyítsa és együtt lelépjenek. Azonban amikor egy napon Gus kerül az orvosi asztalra, Singh és a szarvas fiú számára is felcsillan a reménysugár: ha egymást segítik, mindketten hamarabb élhetik tovább a vágyott életet.
A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve
A 2. évad inkább szereplőire és azok karakteríveire koncentrál az egyre súlyosbodó járványhelyzetben. Disztópia és fantasy zsánereken belül nem húz semmi újat vagy meglepőt, de az írók mindenkit megtartanak saját keretein belül, ezzel egy logikus és nézői oldalról elfogadható utat adva nekik. A felnőtt karaktereken keresztül az írók arról mesélnek , hogy a nemesnek vélt célt – például egy szerettünk megmentése – hogyan emészti fel egy szélsőséges rendszer úgy, hogy azt észre se vesszük.
A Sweet Tooth ennek többféle aspektusát mutatja be: azt a szereplőt, aki rájött erre (Jepp), aki éppen eltévesztette a legfontosabb a célt, és vele együtt mindent (Singh), vagy azt, aki megtett minden tőle telhetőt (Aimee). Legizgalmasabb megközelítése ennek pedig a főgonosz, Abbott, akit a sorozat egyszerre formál emberire és morálisan vállalhatatlanná. Célja megmenteni az emberiség maradékát, amelyhez logisztikát és infrastruktúrát épít, ám erősen megkérdőjelezhető módszerekkel. Közvetlen társai között barátságos, már-már jófej ember benyomását kelti, ami majdnem elfeledteti diktátori természetét. Neil Sandilands különösebb erőlködés nélkül siklik a kétféle karakterjegy között, amitől sosem érződik teljesen ellentmondásosnak karaktere két véglete, hanem sokkal inkább egymás kiegészítőjének.
Egy disztópiában nem lesz sokáig vidám a gyerekkor
A felnőttek rossz tetteitől mentesülnek a gyerek és hibrid szereplők, mintha ők végig a tisztaság és ártatlanság eszményét képviselnék, de többet nem. Mindenesetre tehetséges színészek alakítják a gyerekeket, köztük a M3GAN-ból ismerős Amie Donald (itt ő Maya, a majomlány, de korábban három hibridet is játszott), vagy a Wendy-t alakító Naledi Murray. Viszont csak kevesüknek van megjegyezhető személyisége vagy jellegzetes gegje, ezért értük izgulni nehéz.
A cukiságon túl nem lehet velük azonosulni.
A jeleneteik ennek megfelelően gyerekmesések, amely nézői ingerküszöbtől függ, hogy bejön-e vagy sem. Megjelenésük pedig egy-két példától eltekintve továbbra is uncunny-mentes, igényes munka a jelmeztervezőktől. Mint együttmozgó csoport tényleg inkább valami olyat szimbolizálnak – legyen az remény, vagy a jövő -, amelyért érdemes a jó karaktereknek küzdeniük. Köztük Gusnak, aki a saját társai körében a bizalom és a vezetői próbákat kell kiállnia az évadban.
Gyerekek közül talán ő az egyetlen, aki egy sokkal sötétebb fejlődésen megy át. Epizódról epizódra szűnik meg az idegesítő kérdéseket feltevő, mindenkit pozitivitásra sarkalló fiú, akit még az előző évadban láttunk. Az emberek gonosz oldala komollyá és megfontolttá teszi, olyanná, aki nem hibázhat annyit, hiszen életek múlnak rajta. Önmagában a felelős vezetővé válása is elég karakterív lenne Gus számára, azonban a következő évad előkészítése miatt megjelenik a származásának kérdése. Jelen évadban az ő szálán ez helykitöltésnek érződik, míg végül el is veszi a drámai erejét a felnövéstörténetének. Másrészt természetes velejárója ez karakterének is, hiszen ahogyan nyílik ki előtte a világ, egyre fontosabb lesz identitásához, hogy ki ő és honnan jött, és hol helyezheti el magát a várható jövőben.
Jól bevált kalandok feszültség nélkül
Gushoz igazodva a Sweet Tooth története is kezdi elveszíteni naiv báját. Nem megy át abba a sötét irányba, amely az eredeti képregényt jellemzi, de nem szűkölködik a vérrel és erőszakos jelenetekkel. Így érezhetően emelkednek a tétek, miközben a konfliktusok megmaradnak a jó és rossz skáláján nagy fenyegetésekkel és megmenekülésekkel. Emlékezetesre azonban nem is ezek, hanem az ötletes, minimalista, de még meseibb fordulatokat alkalmazó összecsapások maradnak – mint például az évad végi harc Abbott pribékjeivel. És ez talán azért is van így, mert a sorozat időközben fókuszálatlanná vált volna.
Több szereplő is külön utakon jár, amely szálak nem minden esetben egyenlően érdekesek, és ez nem jó értelemben teszi szétágazóbbá a cselekményt. Ezért a 2. évad első fele lassú tempójú, időnként feszültség nélkülinek érződik, amelyben leginkább a mesék kötelező állomásait ismerhetjük fel. Főleg amiatt, mert a főszereplők egy helyben vannak. A Sweet Tooth némileg összeszedi magát az évad második felére, mivel történnek nagyobb fordulatok, és visszatér némileg a világépítéshez is, amelyet utoljára komolyabban az előző etap elején láthattunk.
Még mindig cuki, de jó, hogy vége lesz
A világépítési rész több fronton is jó szolgálatot tesz a 2. évadnak. Egyrészt előkészíti a nemrég berendelt 3. évadot, sok korábbi kérdésre választ kaptunk, miközben némi feszültséget is visz be a kifújni látszó cselekménybe.
Ezt az alkotók is érezhették, ugyanis a 2. évad úgy zárul le, hogy az akár a széria egy megnyugtató befejezése is lehetne.
Viszont Gus története még nem ért véget, és pozitív fejlemény, hogy egy-két kötelező ellenfelen és lezáráson túl rá fog koncentrálni a záróévad. És egy korrekt felnövéstörténettől nem is kell ennél többet kívánni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
