A Vakondok dokumentumfilmsorozat ötödik része, a Stamps Back a 80-as évek magyar demoscene világába kalauzolja a nézőit. És hogy mi az a demoscene? Egy számítástechnikai szubkultúra, amelynek tagjai számítógépes, digitális alkotásokat hoznak létre, legyen szó zenéről, grafikáról vagy szoftverről. Magyarországon hihetetlenül szervezett formában működött ez a közösség, hogy a vasfüggöny innenső oldalára is eljussanak a Nyugat popkultúrális kincsei. Becsempészett C-64-es számítógépek, feltört játékok floppy lemezeken, amerikai BBS szervezhez csatlakozó Matáv telefonfülkék, lemezújságok, copypartyk. Nem rémlik? A Stamps Back-ből minden kiderül! Kritika.
A dokumentumfilm alkotója a Vakondok nevű csapat, amely korábban már négy dokumentumfilmet készített, mindet underground témában. A közösségi finanszírozásból megvalósuló Stamps Backet 2019-ben kezdték el forgatni, és három év munkája után készült el. A film rendezője, Matusik Szilárd most egy különleges, zárt világba vezeti be a nézőt, ez pedig a magyar demoscene univerzuma.
A 80-as években a nyugati technika, számítógépek és játékok nem igazán jutottak el a vasfüggönyön túlra. Az itthoni fiatalok ezért külföldről becsempészett – vagy igencsak magas összegekért megvásárolt – C-64-es számítógépeken játszottak. Illetve játszottak volna, ugyanis akkoriban a COCOM-lista embargója miatt itthon szinte nem is lehetett videojátékokat kapni. Itt jöttek képbe a külföldi swapperek. Külföldön külön csapatok foglalkoztak azzal, hogy videojátékokat szereztek meg és törtek fel. A feltört játékokat eljuttatták egy bizonyos körnek – ők voltak a swapperek. A swapperek ezeket az exkluzívan megszerzett, másolt videojátékokat tovább másolták floppykra, aztán azokat postán küldték szét kapcsolataiknak a világ minden tájára – köztük Magyarországra is.
A Stamps Back arra törekszik, hogy ezt a magyar szubkultúrát – minden pozitív és negatív velejárójával együtt – bemutassa a nézőknek.
Nemcsak a kezdetét és a végét, de magát a közösséget is. Az egyes csapatokat, a szlenget, az életstílust, azt, hogy mindez hogyan hatott a tagokra és a magyar számítástechnikára. A film interjúkon keresztül mutatja be a témáját, amit csak ritkán szakít meg egy-egy bejátszás, vagy narráció (hasonlóan a Volt egyszer egy képregény c. dokumentumfilmhez). A Stamps Backben több, mint 50 interjúalany mesél a scene világáról, az indulásról, csínyekről és bulikról, személyes sztorikat is megosztva. Jelen cikk szerzője számára – aki az Y-generációba tartozik – a Stamps Back sok újdonságot tartogatott, és a figyelmet végig fenntartva, érthetően és szórakoztatóan mesélt a korszakról.
A film nem szájbarágós, a 80-as évek hangulatát jól megidézve rántja be a nézőt egy retró utazásba.
Szisztematikusan megy végig az egyes témákon, aprólékosan bemutatva a legfontosabb elemeit a scene-nek. A Csoki klub és másolt játékok terjesztésétől a feltört game-ek elé készített demókon át az első számítógépes játékújságig. Megtudhatjuk, mi volt az a copyparty, a swapper, vagy, hogy mit jelentett a játékok terjesztői által írt levelek alján a „stamps back” kifejezés.
A korabeli jogi környezetre is kitekintést tesz a Stamps Back, a szerzői jogi szabályozásra (illetve az igényérvényesítés hiányosságaira). A film rávilágít arra, hogy ez egy olyan új jelenség volt, amivel a rendőrség nem tudott mit kezdeni – és nem is tudtak arról, hogy ilyen kalózkodás folyt. A feltört Matáv fülkék és a meghackelt telefonkártyák sztoriját hallva pedig dob egy hátast az ember. Egyrészt ámul a hackerek találékonyságán, másrészt elborzad, hiszen mindezek ma bűncselekménynek minősülnének.
A Stamps Back a szubkultúra jellegbe is bevonja a nézőt, így két és fél órára mi is a közösség részének érezzük magunkat.
Ezeknek a fiataloknak sajátos nyelvezetük volt, megvolt a hierarchia, az egyes feladatok megosztása a csapatokon belül. Emellett alkotásra is ösztönözte a résztvevőket ez a környezet: a játékok elé logókat, animációkat alkottak, később a játékújságokba novellákat és cikkeket is írtak. Nem voltak kételyeik, belevágtak akár egy újság elindításába is!
A Vakondok film sok mindent szeretne megmutatni és mesélni. Érezhetően ez egy olyan téma, amelyről egészen részletekbe menően és rengeteget lehetne beszélni. A két és fél órás játékidő tele van információkkal és sztorikkal, amelyek érdekesek, de el is fárasztják a nézőt egy idő után. Talán ez az egyetlen negatívum, amit említeni lehet: a megnézése után kicsit zsong a feje az embernek a sok infótól.
Nemcsak bemutatja a korszakot, de a demoscene kulturális és technikai hatásait is kiemeli a film. A Stamps Back megkísérli azt is bemutatni, milyen hatással volt a scene a magyar számítástechnikára és a rendszerváltás után a Nyugathoz történő felzárkózásra. Teljesen más megvilágításba teszi így Magyarországon a 90-es évekbeli digitális fejlődést. Az interjúalanyok boldogan, csillogó szemekkel mesélnek arról, milyen hatással volt rájuk ez a korszak. Egy olyan, varázslatos világ lehetett, amelybe a nézőknek is enged egy bepillantást a Stamps Back – és megérezzük, micsoda vonzása lehetett ennek a közösségnek.
Volt olyan tag, aki ezekből a feltört játékokból tanult meg angolul, volt, aki így tanult meg programozni. Volt olyan is, aki ekkor találkozott egy Neuromancer nevű játékkal, ami egy regényen alapult – később így született meg az első magyar fordítás, Neurománc címmel.
A Stamps Back szeretettel, nosztaligával és lelkesedéssel közelíti meg a témáját.
Az interjúalanyok mögött egyedileg, 80-as évek stílusában kreált hátterek vannak. A zene autentikus, az egyes bejátszások a játékokból és demókból feldobják az interjúk közti váltást. A scene tagjai számára a Stamps Back egy nosztalgiavasút, a fiatalabb generáció számára pedig egy informatív és érdekes bemutatása egy olyan korszaknak és közösségnek, amelyről valószínűleg még sosem hallott. Igényes és látványos dokumentumfilm egy lelkes közösségről.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
