Lőrinczy Judit új regénye, Az utolsó tanú egy különös zsánerhibrid. Egyszerre dolgozik a nyomozós krimi, a misztikus fantasy, a high tech kütyüket felsorakoztató sci-fi és a betyáros eastern elemeivel. De ami elsőre egy furcsán eklektikus katyvasznak hangzik, arról hamar kiderül, hogy egy nagyon is működő elegy. Legalábbis amikor a fantasy túltengés nem készteti némi megtorpanásra az addig felépített lendületet. Enyhén spoileres kritika.
Hungarikus fantasztika
Míg korábban a magyar fantasztikum jobban szerettek volna külföldi (főleg angolszász) szerzőkre és művekre hasonlítani, egy ideje már egyre inkább jellemző, hogy a magyar jellegzetességek kerülnek előtérbe. Ez persze nemcsak azt jelenti, hogy a szereplők magyar neveket kapnak és Magyarországon játszódik a cselekmény – bár kétségtelenül ez is fontos ismérv. De a kötelező körítés mellett szervesebben jelenik meg a magyar mondavilág hatása vagy a legendák beemelése. Esetleg a kollektív magyar néplélekből eredő sajátosságok és szorongások, de akár a közéleti aktualitások absztrakciói is. Többek között Kleinheincz Csilla Ólomerdő sorozata, a tavalyi Afázia Baráth Katalintól, Moskát Anita írásai és Veres Attila hátborzongató elbeszélései remek példák az említett tendenciához. De említhetnénk még Brandon Hackett és László Zoltán műveit, vagy éppen a Gabo kiadó hazai novellákat gyűjtő válogatásait. Lőrinczy Judit harmadik regénye, Az utolsó tanú is szépen illeszkedik ebbe a sorba.
Igyál betyár forró a nyár
2052. nyarán járunk az Alföld déli régiójában, a Szeged-Szolnok vonalon. A térség már teljesen elsivatagosodott, a forró pusztát betyárbandák uralják, és csak a nagyobb városok jelentenek viszonylagos biztonságot. Eközben persze a technikai fejlődés sem állt meg, a rendőrséget fejlett drónok és mesterséges intelligenciák segítik. Néhányan pedig különös erő birtokosai: érzékelik a lét egy másik síkjáról érkező másélőket (ami nem egyenlő a palócosan ejtett mesélőkkel), és az időt sem lineárisan érzékelik. Azt viszont nem mindig tudják eldönteni, hogy valami már megtörtént, vagy a jövőben mennyire távol esik majd meg a látott dolog.
A cselekmény a kiszáradt Tiszában talált két holttesttel indul be. Az egyikük egy országszerte hírhedt betyár, a másik pedig egy szegedi professzor. Haláluknak látszólag nem sok köze van egymáshoz, valamilyen kapocsnak mégis lennie kell, amiért éppen itt lelték halálukat. Mind a rendőrök, mind a betyárok, mind pedig a látók sejtik/tudják, hogy valami különös, sorsfordítónak kell lennie a helyen, de a miértek és hogyan homályosak. A rejtélyt övező kereszttűzbe véletlenségből kerül egy helyi juhász és családja, akik nagy árat fizetnek azért, hogy rosszkor voltak rossz helyen. Meg azért, hogy elvittek a helyszínről valamit, amit nem kellett volna. A tárgy viszont nem csupán önmagában érdekes és értékes. A kegytárgy és birtokosa utáni hajsza persze nem csak a felszínen fontos, az egész világ sorsa múlhat azon, hogy kik találják meg előbb.
A ló jó ló, az már messzirül meglátszik
Az utolsó tanú első olvasatra nagyon stílusidegen dolgokat próbál meg ötvözni. Kezdetben nehéz is megbarátkozni a “látvánnyal”, hogy egyszerre vannak jelen a high tech drónok, a bő inges lovasok, a széles karimájúszéleskarimájú kalapok, meg a páncélozott terepjárók. Lőrinczynek azonban többnyire sikerült magtalálnia azt a középutat, ahol autentikusnak hat ez a különös egyveleg. De milyen zsánerek elemeiről is beszélünk?
- A sztori nagyobbik hányada egy klasszikus nyomozós krimi.
- Az ellopott tárgyon keresztül némi kincskeresős kalandregény hangulat is beszüremkedik.
- A háttérvilágra rá lehet húzni a klímafikciós sci-fi címkét is.
- A betyárok és pandúrok összecsapása az easternt hozza a képletbe.
- A látomások és a rejtély feloldása pedig a misztikus fantasyt.
Természetesen nem mindegyik zsáner hatása jelenik meg ugyanolyan arányban és jelentőséggel, de Lőrinczy igyekszik kiegyensúlyozottan vegyíteni őket. Ez főleg a regény első részére érvényes.
Míg a betyáros bűnügyi szál dominálja az egész történetet, addig a cli-fi csak a kulissza felvázolására szolgál. Külön szomorú apropója a regénynek, hogy az idei különösen forró nyár, és az invazív kaktuszfajok terjeszkedése már nem is fikció. Komor Péter Sámán karakterébe pedig nem nehéz belelátni a közhelyeket súlyos pénzekre váltó életvezetési coachokat sem.
Mi az az eastern?
Az eastern elsősorban filmes fogalom, és lényegében a westernfilmek kelete-európai leszármazottait értjük rajta. A konfliktusok hasonlatosak az amerikai verzióban ábrázoltakhoz. A fejlődő városok terjeszkedése, az iparosodás állhatnak szemben a puszta népének hagyományos életmódjával. Kiemelt karakterei lehetnek a pusztai állattartók, és természetesen a törvény két ellentétes pólusán elhelyezkedő figurák. A magyar verzióban természetesen ez a betyárok és a pandúrok/zsandárok/csendőrök ellentétében nyilvánul meg. Ugyanakkor világlátásban nem feltétlenül van éles szakadék a szembenálló felek közt. Az eastern hazai képviselőit az olasz spagettiwesternek gasztronómiai elnevezése nyomán gulyáswesternnek is nevezik. Legszemléletesebb példái itthon Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél, és Rosszemberek című filmjei, valamint Jancsó Miklóstól a Szegénylegények.
De az aktualitások, vagy a zsánerelemek öncélú dobálgatása mit sem érne jó szöveg nélkül. Lőrinczy pedig kifejezetten ért a hangulatteremtéshez, a feszültségkeltéshez és a párbeszédekhez. Mint ahogy ahhoz is, hogy felépített világában ne bonyolódjon hosszas, leíró bemutatásokba. Vagy ha mégis ilyet tesz, az többnyire valamelyik karakter háttértörténetéből bomlik ki, esetleg egy cselekményalakító eseményhez kapcsolódva van kifejtve. A cli-fi jelleg az emberek megváltozott életmódjában és szabályokban ismerszik meg, és még a szélesebb világ helyzetére is történik egy kis kitekintés.
Az is szép húzás, hogy Lőrinczy a betyárromantika helyett valódi kegyetlen szarháziaknak festi le a lovas haramiákat. Itt nincs meg a gazdagoktól lopó, majd szegényeknek adományozó nép gyermeke narratíva – mint ahogy valójában sem ez volt a helyzet. Ugyanakkor nem eredendően vagy kalandvágyból fordultak a bűnözés felé. A megismert betyárok egy részéről kiderül, hogy nevelőintézetisek, esetleg szegregátumokból származnak. És ahogy az lenni szokott, a jobb élet reményében, rossz döntések nyomán sodródtak a bűnözés felé.
A társadalmi problémák Lőrinczy közeljövőjében is hatványozottan jelen vannak, még valósabbá és élőbbé téve ezzel a regényt.
Az utolsó tanú világa szerencsére van is annyira izgalmas és gazdag, hogy megérje elmerülni benne. A regényhez kapcsolódva akár egy olyan jellegű franchise-t sem nehéz elképzelni, mint amit Glukhovsky indított a Metro 2033-mal. Kifejezetten érdekes lenne látni, hogy más vidékeken mi zajlik, esetleg Európa többi része hogyan változott meg. A szerző pedig még arra is figyelt, hogy a látomások flash forwardjait narrátori szintre emelje. A karakterek mellett a narrátor is él az eszközzel, betekintést engedve ezzel bizonyos karakterek sorsába, vagy “mi lett volna, ha…?” szcenáriókba.
De aki rajta ül, az se kutya
Különösen jól működnek Az utolsó tanú azon a szövegrészei, ahol egy-egy zsáner markánsabban átveszi az uralmat a próza fölött. Ékes példája ennek a fontos helyszínné váló csárdában zajló leszámolás. Andrei csárdájába egy fontos esemény után egyszerre érkezik meg egy szerb bérgyilkos, a legfőbb betyár, Lóta és csapata, valamint a helyi pandúr, Vér Bertalan. Később pedig még a szegedi rendőrök is betoppannak.
A magyarosított westernek, vagy easternek legjobb pillanatait idézi meg itt a szerző, már a jelenet első mondataival is.
A kezdeti feszültség egyre csak fokozódik, míg kitör az elkerülhetetlen pisztolypárbaj. Egészen filmszerű eseménysor, ami a lapokon is piszok jól működik. Hasonlóan emlékezetes és monumentális a második részben felvázolt apokaliptikus vízió, ami lovecrafti párhuzamok mellett a 2019-es Hellboy hasonló jelenetsorát is eszünkbe juttathatja. De az is hatásos, amikor először lesz bővebben kifejtve a látomások természete.
A későbbi fejezetekhez képest egészen hosszúra nyúló első részben a szerző folyamatosan helyezi fel sakktáblájára a szereplőket. Lőrinczy elég sok karaktert mozgat a lapokon, így van, aki relevanciájához képest egészen későn kerül a képbe. De olyan is akad, aki már korán belép, de vagy hamar távozik, vagy nem válik igazán számottevő figurává. Jelentős nézőpontkarakterből is van egy pár, akik a szereplői hierarchiában nagyjából egy szinten helyezkednek el.
Lőrinczy tehát nem jelölt ki egy központi főhőst, inkább több közel azonos rangú alakra bízta a cselekmény alakítását.
Az események során persze hol egyik, hol másik szereplő kerül előtérbe, de a karakterek helyett fontosabbá válnak a rejtély felgöngyölítésébe csatornázott motivációk. Ezt jelzi az is, hogy a karakterek jó része nincs mélyrehatóan kidolgozva. Aki tehát szereti az egy főhős és segítői körül zajló bonyodalmakat, annak zavaró lehet a számos közel egyformán fontos figura. Még akkor is, ha az első rész fordultával egyértelművé válik, ki lesz a központi alak.
Tisza szélin elaludtam, jaj de rosszat álmodoztam
Ugyancsak a második résszel érkező váltás hozza el Az utolsó tanú első nagyobb döccenőjét. Ekkor a már említett apokaliptikus vízió után előtérbe kerül a regény fantasy jellege. A másélők és a látomások szabályrendszere viszont nincs teljesen elmagyarázva, szájbarágva.
Ezáltal könnyen lehet olyan érzete az olvasónak, hogy a láthatóvá tett veszélyek ellenére is megfoghatatlan és súlytalan a misztikus létezők jelentette fenyegetés.
A fantasy szál autentikusabbá tételének egyébként kedvez, hogy az egyes karakterek másként viszonyulnak hozzá. Van, aki egyenesen vallása alapjának választja, van, aki elsőre nem érti, mi történik vele. De olyan is akad, aki mende-mondának tartja, esetleg közvetve találkozik vele, de hisz a létezésében.
Ugyanakkor ezzel a váltással együtt hirtelen elvágódik a bűnügyi jelleg, és az eastern is háttérbe kényszerül. A látomásokat és eltérő időszeletek erőltetése megtöri a regény addigi dinamikus lendületét, és néhol önismétlésbe fordul. Ezzel együtt a végjátékra kicsit lapossá is válik a cselekmény. Még úgy is, hogy az új főhelyszínné váló ökofaluban történő nyomozás visszahoz valamicskét az első rész hangulatából. Nem segít továbbá az sem, hogy a kiszáradt Tisza medréből feléledő másvilági lények motivációjáról az uralkodási vágyon túl nem tudunk meg sokat. Misztikum helyett inkább kérdések keletkeznek. A nagy egészre vonatkozó feszültség így alább hagy, még ha a szereplők közötti meg is marad. Talán egy picit tovább is, mint kellene. Szerencsére Az utolsó tanú nem válik dagályossá, de a végjáték elnyújtottabb, mint az a közvetlen előzményekből indokoltnak tűnik.
Hej, de betyár ez az élet
Lőrinczy Judit összességében egy nagyon hangulatos zsánerhibridet alkotott.
Az utolsó tanú kényelmes építkezésbe kezd az elején, hogy aztán egy egészen magával ragadó világba és történetbe szippantson be.
Valódi élmény elmerülni a pusztaság vadvilágában, és kis megszokás után az sem zavaró, ahogy az anakronisztikus elemek találkoznak. Végül szépen megfér a csikós szerkó a viharruvával, a mentális időutazás a csárdai pálinkázással, és a magyar legendák a lehangoló jövővel. Az említett váltás után történő lendületvesztés, a túltengő fantasy jelleg, vagy a sok egyformán fontos karakter jelenléte lehet valamelyest zavaró. De minden más darabkája van annyira erős önmagában és szinergiában is, hogy képes legyen palástolni ezeket a zavarokat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
