Tíz évvel ezelőtt érkezett meg a mozikba a Bosszúállók, amely elsőként hozta össze a Föld legnagyobb hőseit egy hatalmas, végtelenül szórakoztató verbális és fizikai adok-kapokra, és ezzel a tettel vitathatatlanul az elmúlt évtized egyik, ha nem a legjobb szuperhősfilmjévé vált. Visszatekintés. Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!
A Bosszúállókat óriási várakozás előzte meg a geekek körében, hiszen ez volt az a film, amelyben az egyesével megismert hősök egyesítik erőiket a nagyobb rossz ellen. A Marvel projektje előtt tényleg nem volt még ilyen: a film alsó hangon is egyszerre négy alkotás történését és karakterfejlődését lendíti tovább (A hihetetlen Hulk, Thor, Amerika kapitány, Vasember 2), átvéve – és 2012-ben, a megjelenés idején elsőként csúcsra járatva – a képregények jól kipróbált, évtizedes folytatásos-univerzumépítős narratíváját. Így aztán ahhoz, hogy abszolút tisztában legyünk az alapkonfliktussal és a szereplők múltjával, meg kell néznünk ezeket a produkciókat.
Ugyanakkor ahhoz képest, hogy a legteljesebb élmény érdekében mit vár el tőlünk a film, a cselekmény szögegyszerű. Jön a bolygóközi ellen, akit le kell csapni. Ennyi. De hát szórakoztatni nemcsak a sztori összetettségével lehet, ráadásul a Bosszúállók ezt a kevés történetet olyan patent módon lendíti mindig tovább A-ból B-be, hogy azt jó pár egyéb nagy mozi megirigyelhetné. A kérlelhetetlen letisztultság és fókuszáltság mellett a film másik nagy fegyverténye a karakterek, na meg az őket körülvevő látványvilág.
A Bosszúállók – megannyi egyéb pont mellett – figurái kezelésén csúszhatott volna nagyon félre. Noha a fináléban egy atomtöltetet azért el kellett vinnie, de az egész produkciót szerencsére nem a stúdió aranytojást tojó tyúkja, a zseniális Robert Downey Jr. szószátyár Vasembere viszi a hátán. A karakterek ugyanis nagy szépen ki vannak egyensúlyozva a játékidő során, szépen osztják meg a feladatokat, és mindenkinek jut nem egy nagy pillanat. Apropó pillanat: hőseink úgy adják egymásnak a verbális (és néha bizony fizikai) csicskalángosokat, hogy a néző nem győzi eldönteni, melyiket kéne majd keretbe foglalni, egy jó szuperhősös képpel kirakni a falra vagy magára varratnia (“Jó anyád tudja, hogy ruháit viseled? és egyéb aranyköpések”). De hát így megy ez: amíg a félistenek megszokják egymást, addig hullik az a bizonyos forgács. Nem csoda azonban, hogy a karakterek közti kémia annyira jól eltalált, hogy a Bosszúállók inkább tűnik egy jó hangulatú gimis osztálytalálkozónak, mint egy szuperhősfilmnek.A rendezői székben ugyanis az a Marveltől később megcsömörlött geekpápa, Joss Whedon (Firefly, Buffy) kapott helyet, aki mindig is fantasztikus művelője volt figurái humoros összecsiszolásának.
A humorbombák mellett azonban a dráma is becsapódik – igaz, nem üt akkora krátert, mint a fényesre csiszolt vicceskedések, de kétségtelenül működik. A legmeghatóbb történés – ironikus módon – egy mellékszereplőhöz kapcsolódik: a mindenki által kedvelt Coulson ügynök halálára gondolok, amelyet ugyan a Marvel később némileg zárójelbe tett a sorozatai világában, mégis ez az a mozzanat, amely elemi erővel rázza meg, majd hozza össze a tagokat, akik aztán végre igazi csapatként, ellentmondást nem tűrően gyalulják bele a földbe az ellenséget.
Na és persze minket, a nézőt is. Megdöbbentően hangzik, de a Bosszúállók mindösszesen három nagy akciójelenetet számlál, ám aki okos, az tudja, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. A Marvel pedig – legalábbis ez esetben – tudta. Már az első, a film kulcstárgya, a dimenziónyitó Tesseract köré összpontosuló akció olyan intenzív és kreatív, mint hat másik akciófilm együttvéve, de a legjobb az, hogy a New York szétzúzásával járó gigászi finálé sem csak sima városrombolás. Hiszen nemcsak egy nagyon mérges Hulk és egy bolygóközi sereg munkálkodik benne, hanem az odafigyelés és a hozzáértés is, így aztán a Bosszúállók az az eseményfilm, amelyen látszik, hogy nemcsak rengeteg pénzt, hanem legalább ugyanannyi gógyit és szívet is raktak bele. Egy igazi moziünnep, amelyet nemcsak a legvérmesebb rajongók, hanem az egyszeri szórakozásra vágyók is élvezettel majszoltak – és majszolják a mai napig.
Most, az egyre fantáziátlanabb, átlag keddé avanzsáló várospusztítások idején, amikor a Marvel a Sonyval karöltve szép lassan kezd belebonyolódni az alternatív világokba és karakterekbe, amikor az igazi kreativitás egyre inkább a kisképernyőn mutatkozik meg, üdítő visszanézni a Bosszúállókat, amely nemcsak egy korszak csúcsteljesítménye, de minden idők egyik legszórakoztatóbb blockbusterje is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
