Az FX antológiasorozata, az American Horror Story volt már minden: kisértetház-horror, elmegyógyintézet-horror, hotel-horror, boszorkány-horror, szörnyszülött-horror. Tehát nem vitás, imád évadonként élni a műfaj szubzsánereivel, ezáltal is széles körben elérni a horror rajongókat.Viszont úgy néz ki, az új, hatodik évad egy szubzsáner-fúzió lesz.
A következő történetet megtörtént események inspirálták
– találkozunk az izgalmas felirattal az American Horror Story hatodik évad első részének legelején.
Ezután rögtön le is vágjuk, hogy a My Roanoke Nightmare alcímet viselő évad követi a trendet: az Amitivily eseményeket feldolgozó filmek és a Démonok Között (Conjuring) után itt az ideje, hogy az Amerikai Horror Sztori is felüljön a kétes hitelességű „valós” rémtörténetek vonatjára, mindezt a legkézenfekvőbb alműfaji megoldással: az ál-dokumentarizmussal. Elolvasva rögtön bevillanhat Blair Witch Project, esetleg a túltolt Paranormal Activity, de gyorsan felejtsük is el, mert nem ilyen dokumentarizmusról beszélek.
Az életében legalább egyszer mindenki belefuthatott az olyan ismeretterjesztő csatornákon futó dokumentumfilmekbe, ahol különböző paranormális dolgokat átélő személyek mesélik el történetüket a kamerába, miközben az premier plánban mutatja őket, úgy, hogy közben színészek illusztrálják egy-egy jelenet erejéig a fontosabb epizódjait a történetüknek. Na, ilyen (is) az American Horror Story hatodik évada, a My Roanoke Nightmare.
Csakhogy itt a dolgokat átélő és elmesélő személyek olyan kitalált karakterek, mint azok, akik eljátsszák az eseményeket. Röviden: fikció az egész, de hangulatfokozó konstrukciónak tökéletes.
A pilot nyit, csakúgy, ahogy az ilyen jellegű dokumentumfilmek szoktak: végigpörgetik a fontosabb jeleneteket, rátolva egy VHS minőséget adó szűrőt, kiemelik az átélők legfontosabb mondatait, megállapításait. Egészen korrekt. Kár, hogy nem marad végig ilyen.
A történet szerint, Shelby (Lily Rhabe), illetve Matt (Andre Holland) elmondásuk szerint egy rendkívül cuki és aranyos és tökéletes pár, akik tervezgetik közös életüket, úton a baba, stb. Úgy gondolták ezt megünneplik, de úton hazafelé egy csapat suhanc, akik a „találomra kiütős” játszanak, kiüti Mattet , de úgy, hogy kórházba kerül. Shelby, talán a stressz miatt elvetél. Többé nem tartják biztonságosnak a várost, így kiköltöznek vidékre. Semmi gond!
A horrorfilmeknek általában nem kenyere a racionálisan gondolkodó karakterek felvonultatása.
Az elvenné az ízét a dolognak, nagyon gáz lenne, ha valaki úgy döntene, hogy inkább nem nézi meg, mi motoszkál a szekrényben, nem menne be egy totál sötét szobába, ahová látott egy egészen előnytelen külsejű valakit belebegni, nem gyalogolna be az erdőbe, hogy megnézze, mi adja ki a furcsa, böfögő hangokat, tré lenne, ha néha megnézné, mi van a háta mögött, valamint ciki lenne, ha nem vennének meg egy több mint 100 éves, erősen lelakott állapotban lévő, erdő közepére épített villát, amire mellettük még 4-5 rosszarcú, rendkívül kommunikatív fejű redneck is pályázik. Miközben Shelby és Matt meséli és egyben narrálja is a történetüket, közben a Shelby-t játszó Sarah Paulson és a Mattet játszó Cuba Gooding Jr. eljátssza (sic!) azt, amit mesélnek.
Ha képesek fenntartani, a sorozat nagy pozitívuma lesz a Lily Rhabe és Andre Holland által előadott aprólékos történetmesélés, ami kölcsönöz egyfajta hitelességet a sztorinak. Igényes részletességgel beszélnek egymásról, egymás érzéseiről, szépen világítanak rá a másik motivációjára, röviden, ha így folytatják, a megfelelő cselekménnyel simán egy hihető „valós sztori” árnyalatot kaphat az egész évad.
A ház megvételével beindulnak az események. A bizonyos szempontból keveset, és egy másik szempontból túl sokat mutató hatodik évad első részében rögtön kapunk szellemeket (méghozzá szerintem a Ragyogásból kimarkolva), egy vélhetőleg „medvedisznóembert” (szörny horror), amit egy talált videoszalagon tekintenek meg a szereplők („Found footage” szubzsáner a zsánerben), kapunk egy rendkívül alapos nyomeltüntetéssel közlekedő szekta-szagú, fáklyával menetelő csoportot, és a legjobb: egy lélegző-szuszogó, ködbe burkolózó erdőt, ami már majdnem félelmetes.
A hatodik évad pilotjának legnagyobb problémája – és előre is elnézést kérek a profán hasonlatért, de mégis csak egy horrorról beszélünk – hogy olyan, mint a visszanyelt hányás. Jönne fel a borzalom, ott az öklendezés is, de a forgatókönyv és a rendező visszanyeli. Hiába vinnyog a medvedisznóember a sötétben, dobál kukákat, nem borzaszt el. Hiába hullik fogeső (ami szerintem nagyon kreatív ötlet volt) az égből, nem borzaszt el. Hiába aggatják tele a lakást a valószínűleg szektások szalmababákkal, egyszerűen jobban kiráz a hideg attól, amikor sötétben ülök a számítógép előtt és a szemem sarkában elmozdulni látszik valami a szomszédos, szintén sötét szobában, úgy hogy tudom, teljesen egyedül vagyok.
Na, ez az a hangulat, amit visszanyelnek a pilotban (igaz, már ezt csinálják a harmadik évad óta). Ez egyébként teljesen érthető, hiszen ömlesztve tolták elénk, milyen torzságokra számíthatunk ebben az évadban és a sztori kibontása, a karakterek bemutatása miatt nem jutott egyszerűen elég tér arra, hogy valami rémisztővel szolgáljanak. Inkább kaptunk egy enumerációt, seregszemlét, és ezzel biztos arra számítottak, hogy a dolgok puszta megjelenése izgalmat és félelmet szül, de szerintem ez már ma kevés. Kell az atmoszféra, amit nem lehet csupán dömpinggel előállítani.
Mindemellett azért is érdemes folytatni, mert a történet helyszínéül választott Roanoke Island tényleg rendelkezik egy libabőrös „igaz történettel”. 1582-ban, az angol-spanyol háború idején ezen a helyszínen eltűnt egy teljes angol telepes kolónia, csak egy csontváz és pár maradvány árulkodott arról, hogy ott éltek valaha emberek. A több évig tartó ímmel-ámmal végzett nyomozás eredménye az lett, hogy a kolóniát vélhetőleg az ott élő őslakos indiánok „tűntették el”. A pilotban fel is tűnik egy megskalpolt fószer és egy látszólag akkori telepes ruhát viselő fazon.
Összegezve, az American Horror Story hatodik évadának első része gyengécskére és horroratlanra sikerült, de úgy látszik egy olyan koncepcióval álltak elő az írók, amiből egy ütős évad születhet. Egy esélyt mindenképpen megér. Mert bármennyire is kapunk csak rémületkoncokat, hiába ingerszegény, az elképzelés rengeteg lehetőséget rejt magában, reméljük élnek is vele.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
