Igen, még mindig él és virul Ryan Murphy Isteni színjátéka, az American Horror Story. Egy év kihagyás után, a 80-as évek feelgood szezonját maga mögött hagyva idén dupla-szezonnal jelentkezik. Első fele, a Red Tide pedig meglepő módon a korai szezonok babérjaira tör. Spoileres kritika.
Vitathatatlan, hogy az AHS első négy szezonja hozzájárult a kortárs horror presztízs-sorozatok kivirágzásához és tíz év után sem tudták az alkotók überelni azokat. Szerencsére az antológia jelleg miatt minden évad tiszta lappal indít, így az sem gond, ha valakinek egy-kettő nem nyeri el a tetszését vagy éppen az adott év témája nem áll közel az érdeklődéséhez. A J.L.u. (Jessica Lange után) bemutatott történetek minősége változó, akár részről részre, hol szórakoztató camp, ami William Castle stílusát idézi meg, hol vérbeli B-kategóriás horror, máskor pedig önmaga paródiája (Apocalypse). Ennek okán könnyen merülhet fel a kérdés, nem fáradt el véglegesen a sorozat? AHS nélkül ma talán nem lenne pl. Hill ház szelleme sem, de érdemeit nem vitatva, a legtöbb horror-sorozat túlnőtte mind minőségben, mind szellemiségben az úttörőt. A Covid pihenőpályára kényszerítette a sorozatot, a kihagyás viszont nagyon jót tett neki és újult energiával térhetett vissza. A Red Tide talán a legjobb évad a Freak Show óta.
A 10. évad egy double feature, ami egy régi, filmszínházas forgalmazási típus (eredetileg az operaházak használták a 19. században); a vetítés során két filmet – egy olcsóbb kivitelezésű B, ami megelőzte a minőségi A listásat – lehetett megnézni egy jegy áráért. Ezeket az általában explotation filmeket (legyen az horror, vagy spagetti-western) grindhouse-mozik vetítették.
Az AHS viszont csak a nevet és a forgalmazási típust használja: két rövid szezont mutat be egy évadon belül, nem pedig megidézi a kor szellemét, ahogyan például Robert Rodriguez és Quentin Tarantino tette a Grindhouse-zal. Két történet: egy a tengerpartról – Red Tide -, egy pedig a sivatagból – Death Valley.
A Red Tide évad hat epizódot ölel fel és mutatja be Cape Town városkájának különös lakóit.
Harry Gardener (Finn Wittrock), várandós felesége, Doris (Lily Rabe) és kislányuk, Alma (Ryan Kiera Armstrong) a művészek által közkedvelt Cape Town-ba érkeznek a téli időszakra. Harry alkotói válsággal küzd, forgatókönyvei nem kelendőek, sikertelenül próbál betörni Hollywoodba. Eközben felesége lakberendezési projektjét szeretné befejezni, Alma pedig verseny-hegedűsnek készül. Már első napjuk során szemet szúr nekik, milyen külön lakói vannak a városkának; a rémisztő Fakók és a nemesség, a befutott művészek. Arról viszont sejtésük sincs, milyen árat kell fizetniük saját sikerükért.
American Horror Story: 6. évad Pilot – Az új évad vagy nagyon jó lesz, vagy bűnrossz
Az évad egy creature feature, azaz szörnyekkel operáló alkotás, akik ezúttal vámpírszerű, élesfogú, fakó emberek és a művészek. Az AHS előszeretettel használ természetfeletti elemeket, kísérteteket vagy éppen mítikus rémeket, mint a vámpír. Ezúttal viszont hű marad saját, hírhedtté vált mottójához, miszerint minden szörnyeteg ember. A különös lények egy kísérlet eredményei, a Kémikus (Angelica Ross), a hadsereg megbízásából kifejlesztett egy titkos összetevőkből álló kapszulát, aminek két mellékhatása van. A fekete pirula a tehetséges emberek számára doppingként szolgál, felturbózza képességeiket, hogy a maximumot hozzák ki magukból és érjék el legvadabb álmaik sikereit. Mindennek az ára, hogy vért kell inniuk. A tehetségtelenek viszont elveszítik önmagukat és dühös, fakó vérszívókká válnak.
Nem tisztázott a lények faja, vámpírszerűek, de nem vámpírok, halandók és a vér nem a lét, hanem a siker fenntartásához kell. Sokkal inkább olyanok, mint a cápák, akik szétmarcangolják áldozataikat, csapatban vadásznak és a vér szagára gyűlnek. Szimbolikájuk erőteljes, az alapkonfliktus a karakterek belső énjéből fakad; mire lennének képesek a sikerért és fel merik-e áldozni önmagukat a tehetség oltárán. Szembe tudnak-e nézni valódi képességeikkel, ha pedig valóban tehetségesek lesz-e önuralmuk, vagy a siker részegíti meg őket, másokon élősködve.
A cselekmény karakterközpontú és a Stephen King-féle horrort idézi, A ragyogást tartva legfőbb ihletforrásnak. A szereplők morális hanyatlásához pedig elengedhetetlen a színészi kvalitás. Maroknyi figurát mozgat a történet, aminek középpontjában Gardnerék állnak. Finn Wittrock és Lily Rabe tíz év után főszerepet kaptak és élnek a lehetőséggel, kiváltképp Rabe, akinek cselekményszála az AHS univerzumának legtragikusabbja. Mellettük feltűnik Belle Noire (Frances Conroy) és Austin (Evan Peters), Cape Town veteránjai, akik mindent feláldoztak és befutottak, az árat pedig szívesen megfizetik minden évben, télen, emberségüket teljesen maguk mögött hagyva. Vitathatatlan, hogy Jessica Lange távozása óta kevésbé színvonalas és karizmatikus a sorozat, ezúttal viszont Conroy siet, hogy hátán vigye a Grande Dame Guignol-horrort és szorítson ki mindenkit a képernyőről, mikor ő kap játékidőt. Kettejük és a pár mellékszereplő karaktere kevésbé kibontott, körbejárt, de képesek érzékeltetni a morális dilemmákat.
A történet legmeglepőbb eleme Alma karakterfejlődése. Ryan Kiera Armstrong ígéretes tehetség, aki újabb ékes példája a kortárs horror-gyerekszínészeknek. Talán az Ómen óta nem volt hasonlóan vérfagyasztó gyerekszereplője horrornak, de Armstrong mindent megtesz azért, hogy rettegjünk tőle és meggyűlöljük. Ambíció és szociopata jellemvonásai őt teszik főgonosszá, az igazi szörnyeteggé.
Hat epizód éppen elegendő arra, hogy lekerekítsék a cselekményt, ami szerencsére egy fő szálon fut, némi visszaemlékezéssel, ami a lore-t bővíti. Nincsenek felesleges mellékszálak, ezért nem válik zsúfolttá és kaotikussá a Red Tide. Talán a finálé érződik kissé összecsapotnak, aminek a második fele inkább didaktikusan állít görbe tükröt Hollywood arca elé.De a nyilvánvaló gore-on túl nagyon úgy tűnik, Ryan Murphy visszatért a gyökerekhez és igazi pszichológiai horrort készített, ahol a legfőbb félelemkeltő eszköz a suspense. Míg az első szezonok vérfrissítőnek hatottak, a kortárs presztízs horror sorozatok (Hill House, Marianne, Ők, Az ördögűző) történetvezetésben és kivitelezés szempontjából is lehagyták. A Red Tide viszont elhagyja a sorozatra jellemző TV-film megvalósítást és rendkívül színvonalas. Az operatőri munkát, kamerakezelést támogatja a hangvágás és zenei aláfestés, amelyek a színészi játékkal együttesen megteremtenek egy nyomasztó, nyirkos és feszült atmoszférát.
Összességében tehát a Red Tide visszatért az AHS gyökereihez. Egy karakterközpontú, pszichológiai horror, aminek szimbólumrendszere társadalomkritikává válik. Izgalmas és színvonalas, bár maradtak kitöltetlen hézagok, kerek egész történetet mesél el, a végeredmény pedig felér a korai szezonokhoz.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
