Ha van olyan sorozat, amit nagyon nehéz kritikusi gondolkodással elemezni, az egyértelműen Justin Roiland és Dan Harmon szerelemgyereke, a Rick és Morty. A mindig részeg öreg tudós Rick és unokája, Morty csillagközi utazásait bemutató sorozat ugyanis egyrészt minden mozzanatában arra bazíroz, hogy ha csak néhány percig is, de zárjuk ki a kritikus gondolkodásunkat és egyszerűen csak vegyünk részt az utazásban. Másrészt pedig talán még soha nem sikerült egyetlen sorozatnak sem olyan változatos világokat bemutatni, mint a Rick és Mortynak. Nem könnyű falat tehát a végtelen világok végeláthatatlan párhuzamos univerzumaiban császkálva keresni a kákán a nem létező csomót, de most mégis tegyük ezt.
Spoilermentes kritika.
Dan Harmon forgatókönyvírói képességeiben nem igazán kételkedhet az, aki látta már a Community (magyarul Balfékek) című sorozatot. Ott ugyanis élőszereplős formában indította el azt a fajta unikumnak számító gondolatmenetet, hogy még ha egy kisegítő egyetemen tengődve is töltjük el mindennapjainkat, van még számos csodás, párhuzamos dimenzióban létező énünk, aki sokkal érdekesebb, sokkal nagyratörőbb álmokat dédelget, mint mi magunk. Harmon írói érdekességei közé tartozik az is, hogy rendszeresen dobál random forgatókönyvírói trükköket, és áttöri az úgynevezett negyedik falat.
Már a negyedik szezon vége felé is lehetett érezni, hogy kezd elfogyni az a varázs, ami a Rick és Mortyt igazán különlegessé tette, ez az érzés pedig egyre inkább hangsúlyosabbá vált az ötödik évad első etapjában. Rick nárcisztikus beszólásai és Morty értetlensége csak bizonyos ideig tud vicces, ezt a határt pedig már átlépte a sorozat, és épp itt volt az ideje, hogy változtassanak az eddig bevált recepten. Ötödik évadához érkezve a Rick és Morty nem lassított a tempóján, és a popkulturális utalások tengerében továbbra is olyan kritikákat fogalmaz meg napjaink politikájával, filmjeivel, trendjeivel és tulajdonképpen mindenével szemben, amit a klasszikus animációs sorozatokon (Family Guy, South Park) kívül nem sokan mernek bevállalni.
A sorozat készítői ezen túlvégre mertek rizikót vállalni, és az évad második felében sikerül megválaszolniuk a sorozat azon húsbavágó kérdéseit, amelyek hiányában eddig sokszor tűnhetett felszínesnek, vagy épp plothole-okkal telinek a történet.
A szemléletváltás jót tett a sorozatnak és egyértelműen a személyesebb hangvételű részek viszik a hátukon, az egyébként sokszor már önmaga ismétlésévé váló évadot. A világ dolgainak kozmikus összefüggésekben történő értelmezése – ami a sorozat egyik alapgondolata – szerencsére nem lett elvetve, ezen kívül azonban mindent feje tetejére borítottak a készítők. Rick már korábban is képes volt néha megvillantani az emberi oldalát, de valahogy mindig az egomán énje jutott diadalra. Az ötödik évad fináléjára ez is megváltozik, a sorozat régi szereplőköz és témákhoz visszanyúlva elvezeti Ricket az évad végső nagy változásához.
Tragikus háttértörténetekben sem szűkölködik az ötödik évad, ugyanis Rick mellett Madárszemély életútját is megismerjük, és végre nem csak korábbi részek ködös utalgatásaiból kell következtetnünk arra, hogyan is lettek barátok Rickkel. Dan Harmon szokásához hűen itt sem egyszerű visszaemlékezések formájában leplezi le hőseink eredettörténetét. Rick ugyanis az élet és halál között lévő barátja tudatalattijába kalandozik el annak érdekében, hogy implementálja bele a túlélés szükségességének gondolatát. Érzelmi szempontból kiemelkedő volt Rickünk szemén keresztül látni Madárszeméllyel való találkozását, barátságuk kezdetét.
Azonban kénytelenek vagyunk ráeszmélni, hogy bármennyire is fontos Rick számára egy barát, vagy egy családtag, képtelen előrébb helyezni szerettei biztonságát a sajátjánál.
Az ötödik évad legfontosabb pillanata, amikor évadok múltán végre újra a Citadellán találják magukat a főszereplők, ahol mint azt már tudjuk, Gonosz Morty átvette az irányítást. Itt a politikai demagógia is kap néhány pofont a sorozattól, de a legfontosabb, hogy végre olyan ellenséggel találkozik Rick és Morty, aki nem csak játszi könnyedséggel képes legyőzni őket, de a történet fő cselekményszálát is előmozdítja. A záró epizódban ugyanis olyan dolgokat tudunk meg Rick tragikus múltjáról, és Gonosz Morty születéséről, valamint a Rickek és Mortyk együttéléséről, amelyektől minimum le fog esni az állunk. A finálé nemcsak érzelem és látvány szempontjából a sorozat messze legjobb epizódja, hanem olyan tekintetben is, hogy egészen új kapukat nyit meg a már eddig is igen diverz multiverzumnak.
Az ötödik évad ugyan tényleg több „filler” epizódot tartalmaz, mint a korábbi évadok – vagyis olyan epizódot, ami a történéseket nem igazán viszi előre, inkább a puszta szórakoztatás a célja -, kiemelkedő minőségű részek számában mégis egyértelműen ez az etap viszi a pálmát. Végre rájöttek a készítők, hogy nem lehet a végtelenségig elhúzni a mézesmadzagot a nézők előtt azzal, hogy néhány évadonként bedobjuk a sorozat központi elemét – a Citadella és a Gonosz Mortyról szóló szálat -, aztán megyünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Érdekes részlet, hogy a társalkotó Justin Roiland második évadánál járó Solar Opposites című sorozata is hasonló metodikát követ ebből a szempontból, mint a Rick és Morty, így ha követik a sikersorozatuk nyomdokait, ott is hamarosan nagy leleplezésekre lehet számítani.
Ha azt hitted, a Rick és Morty-nál nincs elborultabb sorozat, akkor itt az ikertesója
A sorozatnak tehát öt évadába telt, de úgy tűnik, sikerült túlnőnie saját árnyékán. Miközben a rajongói elvárások túlnyomórészt olyan agyamentül szórakoztató epizódokat igényeltek volna, mint az Interdimenzionális tévé, vagy az Ubi Rick (Pickle Rick), a készítők hajlandók voltak a főszereplők lelki világának mélyére repülni. S felfedni olyan fájóan hiányzó, mégis kulcsfontosságú részleteket, amelyek által valóban átélhetővé válik a főszereplők drámája. Ha hibát kellene keresni az évad mögött rejlő koncepcióban, talán azt mondanám, hogy ezek a leleplezések elveszik az időt a többi szereplő mélyebb megismerésétől – bár abban biztosak lehetünk, hogy a következő évadban többet megtudhatunk majd a Smith család egészének hátteréről. A Blonde Redhead – For The Damaged Coda című számának felcsendülése a záró képsorokban tökéletes zárást ad az ötödik évadnak.
És még mennyi minden van hátra..
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
