A Vaják (Witcher) sorozatával nagy hírnévre szert tett lengyel író, Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiájának első része 2020 novemberében jelent meg a GABO kiadó gondozásában, hogy végre magyarul is élvezhessük. A Narrenturm: Bolondok tornya a maga masszív 592 oldalával legalább olyan sokkoló, mint amennyi történelmi adatot, latin kifejezést és családfát zúdít az olvasóra. Annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány, tökéletesen hozza Sapkowski lehengerlően humoros stílusát és a tőle elvárt szintet. Enyhén spoileres Bolondok tornya könyvkritika.
Történetünk 1425-ben játszódik, amikor Európában véres harcok dúltak az eretnekség ellen. A keresztény inkvizíció legfőbb célja, hogy a cseh huszitákat a sáros földdel tegye egyenlővé. Mindeközben főhősünk, a fiatal nemes, Reinmar Bielau, azaz Reynevan azzal van elfoglalva, hogy a férjezett Adela von Sterza combjai közül kimászva ne érje azon nyomban kínhalál. A szerelmes férfinak sürgősen mentenie kell az írháját a lány testvérei, a Sterza fivérek bosszúja elől. Ekkor azonban még fogalma sincs róla, hogy mekkora lavinát indít el szentségtörő paráznaságával, és hogy rövidesen a fél vidék akarja majd a karmai közé kaparintani. Nem elég, hogy fajankó módjára egyfolytában valami bajba keveredik – annak ellenére, hogy gyakorlottan alkalmazza a mágia tudományát -, még szeretett testvére halálát is az ő nyakába varrják. Lázasan kutatja a tettest, mindenféle teóriát felállítva tapogatózik a zavarosban. Mindemellett hősszerelmes módjára igyekszik kideríteni azt is, hová küldték az ő Adeláját. A huszitákkal kapcsolatba hozható tehetős kereskedők rejtélyes körülmények között történő halála sem kedvez a sorsának. Nagy szerencséjére azonban, rövid időn belül szert tesz két hűséges barátra, akik folyamatosan kihúzzák őt a csávából.
A történet cselekményének ezen ismerete alapján, sokkal praktikusabb – ám talán kevésbé csalogató – cím lett volna a Reynevan Belau – Egy balfácán menekülése. Nem csak azért, mert főhősünket már az első 20 oldaltól kezdve folyamatosan üldözik, hanem mert a Bolondok tornyát egészen a százhuszadik oldalig meg sem említi a szerző, majd komolyabb szerepet is csupán az utolsó 100 oldalon kap maga a Narrenturm.
Nem elhanyagolható tény, hogy Sapkowski rengeteg történelmi adatot zúdít az olvasóra, teszi mindezt folyamatosan úgy, hogy közben azt is megtudjuk, hogy a szomszédos település papjának az unokahúgának a férjének a szomszéd földesurának a harmadunokatestvérének a pék fia kicsoda.
Szemrebbenés nélkül tolja az arcunkba a latinabbnál latinabb kifejezéseket, mondatokat, énekeket, miközben egyetlen lábjegyzet sem segíti az antitálentummá degradált olvasót a megértésben. Körülbelül a harmincadik oldalnál még a szívósabb emberek is feladják a szakadatlan szótárazást. Megéri azonban kitartónak lenni, és elengedni magunkban a túlzó helyszínleírások, a lényeges mondatok latin szavakkal befejezett végeit, és a feleslegesen megemlített személyek nevei által keltett feszültséget, helyette pedig a történet stílusára, cselekményességére koncentrálni.
Szerencsére minden fejezet elején egy frappáns és rövid összefoglaló segít az eseményeken eligazodni. A regény legnagyobb erénye Sapkowski töretlenül lehengerlő stílusa. A rendkívül pazar humora, a megfelelő helyekre bújtatott poénjai akkorát ütnek, hogy néha a fal adja a másikat. Fantasyelemekből elbírt volna még többet is ez a majd 600 oldal, trágár kifejezésekből viszont pont eltalálta az egészséges mennyiséget. Aki a fenti beharangozó után arra számít, hogy a könyvet szétfeszíti a szex, az csalódni fog. Ugyanis a Bolondok tornyában valójában több a szellentés, mint szex. Ezek után nem meglepő, hogy az éppen ürítő vándorok háta mögé lopózó, sunyiban támadó vérfarkasokhoz hasonló pillanatokból több jut, mint holmi pikáns jelenetekből. A történetlassító tényezők ellenére olyan fergeteges stílusban hozza az akciójeleneteket, az izgalmakkal átszőtt menekülős részeket, hogy valami különösen perverz vonzódás keríti hatalmába az olvasót a folytatás iránt. A párbeszédek gördülékenyek, kellően informatívak, néhol sziporkázik tőlük a könyv. Például amikor Reynevan a vízilengyelek hajójával próbálja elvitetni magát Boroszlóba:
– Nem viszek németeket.
– Nem vagyok német. Sziléz vagyok.
– Úgy-e?
– Úgy.
– Akkor mondjad: jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.
– Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál. Te meg mondjad, hogy cserszömörcés sört szürcsöl Csörsz.
– Csercsömör…cés…sört… Szállj be.
Érdekes karakterek tekintetében sem lehet panasz. Reynevan folyamatosan kiborító balfékeskedése ellenére is végig akarjuk kísérni őt minden menekülési kísérlete közben. Még a Bolondok tornyának fogságában is azért szurkolunk, hogy épségben megússza, hiszen nélküle nem élhetnénk bele magunkat ennyire a bonyolult szituációkból keletkező komédiába.
Főhősünk folyamatos szerencsétlenkedéseinek köszönhetően sokkal szimpatikusabb szereplővé válik Scharley, Reynevan vezekléséből felszabaduló kényszerkísérete. Az ügyes kardforgató egyetlen és legfontosabb küldetése, hogy a szerelemtől még mindig mámorittas férfit biztonságban eljuttassa Magyarországra – természetesen Adela von Sterza- mentes állapotban. Kalandos útjuk során egy „félresikerült” ördögűzés alkalmával megismerik a mamlaszképű, ám mamlaszagyúnak semmiképpen nem mondható Sámsont, aki hű társuk lesz kalamajkáik során. Kimondottan színesíti a történetet a két szereplő jelleme; az, ahogy egymáshoz viszonyulnak, és amilyen mentalitás vezérli cselekedeteiket. Bajtársiasság, vakmerőség, közös félelmek, teljesen összekuszált célok, megannyi kiosztott pofon és koponyahasogatás viszi előre őket. Inkvizítorok, husziták, megbűvölt varázstárgyak, lesből támadó vérfarkas, pajzán, jövendőmondó banyák, és egy szemrevaló szőkeség is keresztezik simának semmiképp nem mondható útjukat. Vajon meddig sikerül végül eljutniuk?
Mindent összevetve érdemes kitartani a vaskos könyv mellett, hiszen humorával és stílusával meghozza azt az olvasási élményt, amelyet elvárunk egy Andrzej Sapkowski regénytől. A szereplők közt pedig mindenki találhat magának legalább egy olyat, akivel szimpatizálni tud, és képes érte végigizgulni mindegyik fejezetet. A történet lezárása mindemellett erősen bizonyítja, hogy az igazi bonyodalmak még csak most kezdődnek, és hőseink egyre mélyebben leszek abban a bizonyos kalamajkában.
A Bolondok tornyát szívósabb könyvmolyoknak, történelemimádóknak és fanatikus Sapkowski rajongóknak ajánljuk. Minket garantáltan megvett a folytatásra.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
