Az HBO legújabb spanyol horrorsorozata, a 30 ezüst egy olyan bevezető epizóddal indított, ami rémesen amatőrnek tűnik, ugyanakkor meglepően szórakoztató is, de még nem olyan szar, hogy az már jó, de határozottan nem rossz. Igen, pont ilyen képzavaros. 30 ezüst pilot kritika.
ÁPDÉT: Idő közben elkészültünk a sorozat teljes évadának kritikájával is! Amit már csak azért is érdemes elolvasni, mert a pilotról alkotott első benyomás gyökeresen megváltozhat az évad végére.
Az évadkritikát az alábbi hivatkozásra kattintva érhetitek el:
Az először a Sitges filmfesztiválon bemutatott, közel másfél órás pilot alapján úgy tűnik, hogy a 30 ezüst nagy örömmel öleli majd magához a keresztény hitvilágból generált fantasztikumot és merít a szintén ezekre épített művekből, például úgy, ahogy azt a két évadot megélt The Exorcist sorozat is tette, vagy ahogy a Netflixes Warrior Nun is teszi, míg el nem kaszálják. A különbség, hogy a friss spanyol eresztés a felsoroltaknál kicsit bátrabban, groteszkebben fog hozzányúlni az alapanyaghoz reményeink szerint. Az első két rész alapján a test- és ha szerencsénk van, a megszállós horrorok kedvelőinek artériáján is pengetheti a latin gyilokmelódiát, de ahhoz, hogy ezt élvezni tudjuk, el kell engednünk pár erősen szembetűnő, banális írói és rendezői malőrt.
A kezdő epizód igazán erősen indul. Az arcmimikáját tekintve túl kevés nyugdíjat kapó, ám udvarias öregúr sétál be egy spanyol bankba. Nem lacafacázik, fegyvert ránt és kíméletlenül lelő minden biztonsági őrt, az útjába eső egyetlen nőt pedig előre engedi az ajtóban. Rendíthetetlenül, hullákkal teleszemetelve a folyosókat halad az épületben. Hiába éri találat, szerez lőtt sebet is, az öreg determináltan és kibillenthetetlenül tör a céljáig, amit sosem találnánk ki: a széfig.
Nos, onnan tudjuk, hogy a cselekmény minőségével problémák lesznek, hogy a bank egyik szintjén található széfet minden egyéb biztonsági próbatétel nélkül egy gombnyomásra nyitja ki a civil, aki csak éppen, hogy kilépett a liftből és széfnyitogató kedve támadt.
A néző döbbenetére a faarcú, de kétségtelenül udvarias nyugdíjas nem pénzért érkezett, hanem egy érméért. Miután megszerezte, mosollyal az arcán távozik. A liftnél rendőrök várják, akik lőnek egy kicsit rá, aztán látják, hogy értelmetlen, így hagyják, hogy az öregúr elsétáljon mellettük. A vérszomjas nyugdíjas sem lövi le az előbb még dühből-becsületből rá tüzelő rendőröket, de a szembejövő biztonságit azért még fejbedurrantja. Valamiért nagyon haragszik a biztonsági őrökre. Az épületből kisétálva beül egy fekete gépjármű hátsó ülésére egy pap mellé, aki elveszi tőle az érmét, majd kitépi az öregúr nyakában fityegő medált, aki végre – legalább hat lőtt sebbel – szépen elalszik.
Eközben egy spanyol kis településen egy olyan dolog történik, amiért bármelyik kattintásvadász online bulvárlap csirkét áldozna a budiban összetákolt oltáron, ha az segíti őket abban, hogy először az ő felületükön olvashassa a hírt a publikum: egy tehén fiúgyermeknek ad életet.
A választások előtt álló, írói szempontból kicsit wannabe, együgyű, de legalább szép és jótestű polgármesternek, akit csak szimplán Pacónak hívnak, nem jön jól ez az ügy. És még az ellést segítő helyi állatorvos, Elena Martín is idegesítően izgatottá válik a dolog miatt. Paco a nyilvánosságot kerülve a helyi, frissen a városba érkezett paphoz fordul – mert azok okos és bölcs emberek -, aki biztos tudja majd, mihez lehet kezdeni a csemetével fű alatt. Manuel atyának – aki kiköpött dr. Gődény egy COVID-fertőzés és öt év letöltendő után – fingja sincs. De megtudjuk róla, hogy izmos, bokszol és egy zsákutcába futott ördögűzés miatt ült is, van rejtegetni valója (egy teljes fegyverarzenál) és nem mellesleg: tulajdonában van egy olyan érme, ami miatt biztonsági őröket öltek meg, és egy ártatlan nőt engedtek előre egy ajtóban! S míg a polgármester, az állatorvos és a pap azon lamentál, hogy mi legyen a tehénből jött gyermekkel, a kisbaba nőni kezd. Rendellenesen.
Gyilkos, golyóálló nyugdíjas, papok, tehenek fiúgyermekkel – nagy összeesküvések indultak útnak a sorozatban, nem kell vakcinatagadó, ötgérettegő laposföldesnek lenni, hogy ezt érezzük.
A kérdés már csak az, hogy mennyire lehet komolyan venni a koncepciót. Nos, nagyon nehezen. Álex de la Iglesi spanyol rendezőnek, forgatókönyvírónak és képregényművésznek nem a 30 ezüst az első mozgóképes alkotása, éppen ezért értetlenül állok a bevezető epizód cselekményének momentumai és az előtt, ahogy a pilotban a szereplők viselkednek. A probléma legjobban abban fogható meg, hogy a legtöbb karakter buta, de minimum irreálisan reagál a legtöbb velük szembe jövő eseményre, a forgatókönyv pedig hatalmas szívvel alakítja ennek megfelelően a szituációkat. Még mielőtt előhozakodnánk azzal, hogy dehát a konzumhorrorokban mindenki hülye, leszögezném, hogy itt nem is a szokásos horrorszereplő-ostoboságról beszélünk, hanem latin szappanopera szereplőinek ostobaságairól. Az első epizód karakterexpozíciói ebből a szempontból teljesen újat mutatnak.
A 30 ezüst első része olyan, mint egy komolyan gondolt trash, ami ötvözi a latin szappanoperák dramaturgiáját, párbeszédeit a test- és megszállásos horror zsánerjegyeivel.
Ebben a sorozatban a dramaturgia mellett a karakterizálás is „szappanoperás”. A firnyákos pap kivételével minden karakter olyan a sorozatban, akire a néző már hangosan mondja, hogy “ez hülye”, és a legszórakoztatóbb az, hogy sokszor a színészi munkáról is az említett műfajt juttatta eszembe. Paco tipikusan egy latin-amerikai/brazil sorozat buta, de jószándékú szépfiúja, Elena pedig a nagyon bevált tűzről pattant, kicsit ideges, de okos és nem utolsó sorban szép menyecske sablonát követi. Ezek természetesen egymásba kell, hogy szeressenek, és ez már a második részben elkezdett erősebben körvonalazódni. Manuel atya viszont már más tészta. Ő stabil ördögűzős, bűnbánós, vezeklős karakter, akiről annyira óvatosan adagol a két epizód, hogy még akár a végére komplex és erős szereplő lehet.
A pilot elképesztően életszerűtlen szituációkból görgeti tovább a cselekményeit. Például a szereplők hajnali háromkor elindulnak babalátogatóba és amikor meglátnak egy hullát pamutszövettel-hálóban és bábban, még akkor sem hívják a rendőrséget, helyette nagy zajjal betörik az bejárati ajtó ablakát, kinyitják az ajtót, majd óvatosan, lopakodva (!) elkezdenek körülnézni a házban és még fegyver sincs náluk.
Az első két rész alapján a sorozat karaktereinek nem a logika lesz az erőssége, hanem a vérmérséklet, de leginkább annak hiánya. Viszont valószínűleg e temperamentum miatt az egy óra tizenhét perces bevezető epizód emberes tempót diktál: a pilot egy latin szerető lendületével kefél végig minket az eseményeken. Ebben a közel másfél órában mindent beleraktak, amit egy pilotba bele kell tenni. Kis túlzással úgy kezeli a nézőt, mint a barátnőjét, akinek az első éjszakán meg kell mutatni, hogy nem csak, áll az a zászlórúd, de a zászló lobog rendesen. – De elképzelhető hogy azért éreztem ezt így, mert a mostanában indult sorozatok indító epizódjai nagyon lankadtak.
A játékidő közben egyszerre kapaszkodunk a hajunkba és ámulunk azon, hogy a pilot mennyi mindent ad és emiatt mennyire kitűnő PR ez a következő epizódnak. Mert csak ebben a részben annyi anyag van, amennyit mostanában az első “pilot évadokba” szoktak mértékkel elhelyezni. A kezdés egyszerűen kíváncsivá tesz, és a végén, ahogy a Gődény-ikertorony pap a kamerába néz, kicsit szégyenkezve, de belül elégedetten csapunk a térdünkre és mondjuk ki: egye fene, nézzük meg még egyet.
Az epizód végére pedig ott tartunk, hogy a rémesen amatőr írás ellenére is az HBO spanyol horrorja megmutatja, hogyan kell egy horrorsorozatot kiengedni a szabadba.
Feszült, izgalmas és kiváló ritmussal bontja ki a végkifejletét és bődületes hibák ellenére abszolút helyén vannak az első rész kulcsmomentumai. Hatalmas, nagyranőtt zombibaba, ami vedlik és átváltozik valamivé? Megszállt vagy nem megszállt-nagyi, aki horgolótűvel “késel” és az az atya érméjét követeli, de még az is lehet, hogy az egész egy hallucináció? És még a speciális effektek, a látvány sem okoz szekunder szégyent? Hát mi folyik ebben a spanyol kisvárosban? Már írtam: valószínűleg összeesküvés.
De, ahogy a mondás tartja: “jó boltnak nem kell cégér”, úgy a második rész után rájövünk, hogy a 30 ezüstnek kellett. Ez a cégér volt az első epizód, de a másodikra kicsit összeesik a lendület, de a szappanoperák esszenciája továbbra is kúszik a végig az epizód testén. Itt rögtön leszögezném, a sorozatból nem lesz teljesen hitvány tartalom, csupán mérséklődik, és úgy dönt, elkezdi lassabban kibontani magát. A szörnybébi után átkapcsol a tinilány-megszállós, érmekövetelős sebességbe, ami lassabb és meglehetősen kevesebb. Persze így is izgalmas, hiszen Álex de la Iglesi ügyel arra, hogy érezzük, halad valahová ez a történet, de ha úgy indult volna az első epizód, ahogy folytatódott, akkor most a második részről nem lenne véleményem.
Az első kettő rész alapján a 30 ezüst egy csodálatosan rémesen megírt bődületté válhat, ami – ha képes az első epizód tempóját visszahozni az évad alatt, akkor minden egyes petákját felét megéri majd. Annak ellenére is, hogy ennek a sorozatnak az egyetlen működő szelete az alapkoncepció és az e köré fonódó misztikus történések. Minden más, egyéb elem egyszerűen nem jó, de ami igen, az tökéletesen ellensúlyoz.
30 ezüst (30 Monedas) – spanyol horrorsorozat, 2 epizód. Epizód: 1 óra és 18 perc. Csatorna: HBO. Megjelenés: 2020. november. 29.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
