Az Űrlottó Philip K. Dick regénye, melyben a világot az irányíthatja, akit a gépezet vezetőnek sorsol. Az alapötlet szenzációs, rengeteg lehetőséget tartogat, azonban a mű a szerző első alkotása és ez sajnos érezhető írásán is. Ennek ellenére csöppet sem érdemes elsiklani felette.
Philip K. Dick-től már megszokhattuk, hogy történeteiben igazán újszerű és igen kreatív ötleteken alapuló hatalmi rendszereket, világpolitikai berendezkedéseket tud megalkotni. Kiváltképpen, ha ezek szolgáltatják aktuális regénye központi mozgatórugóját (mint például Az ember a fellegvárban vagy A végső igazság esetében). Nincs ez másképp az Űrlottóval sem. A különbség csak annyi az előbb említett művekhez képest, hogy ezúttal a legendás sci-fi író nem az általa alkotott világ társadalomra gyakorolt hatására, hanem kitalált világ szisztémájának működésére, lehetőségeire helyezi a hangsúlyt.
Az Űrlottóban emberek által már teljesen benépesített naprendszer vezetői egészen egyszerű, de annál frappánsabb és izgalmasabb módon kerülnek hatalomra:
Nem öröklik a hatalmat és nem is választják a tisztviselőket, hanem a csak egyszerűen üvegnek nevezett automata sorsológép meghatározhatatlan időközönként kisorsol egy nevet, aki azt követően az emberiség vezetőjeként szolgál mindaddig, amíg újabb nevet nem köp ki magából a gépezet.
Elsőre talán logikátlannak, banálisnak tűnhet ez a módszer, hogy miért is használná bárki ezt egy egész világ irányítójának kijelölésére. Azonban picit jobban elmélyedve a Dick által megalkotott társadalom látható, menyire alapvető kérdéseket vet fel a módszer a valóságban gyakorolt választási és hatalomgyakorlási rendszerekkel kapcsolatban.
Merthogy a regény világában tulajdonképpen egy hatalomgyakorlás szempontból egyenlő társadalmat láthatunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy abszolút módon mindenki egyenlőnek számít. Viszont mivel mindenkinek ugyanannyi esélye van, hogy elnyerje a vezető, vagyis a Kvízmester pozícióját, így mindenki arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb „nyereményt” vihesse haza a szó szerinti élet játékából, a kitörési lehetőség mindenki számára ugyan annyira adott. Persze az nem feltétlenül tesz ideálissá egy társadalmat, ha polgárai közül bárki vezetheti azt. Ezért akit megválasztanak még egy próbát ki kell állnia: életben kell maradnia. Mivel a leváltott Kvízmesternek jogában áll egy bérgyilkossal megöletni az új választottat. Ha sikerül, ő maradhat továbbra is az uralkodó.
Ezzel tehát a rendszer teljesen véletlenszerű választás útján megadja az egyenlő lehetőséget minden embernek a hatalomra jutásra, emellett pedig az orgyilkosságok lehetőségével biztosítja azt is, hogy rátermett ember uralkodjon a következő időszakban. Az Űrlottó naprendszerében nem csak a választások, de más vezető pozíciók betöltése, vagy nagy értékű vagyontárgyak, ingatlanok értékesítése is szerencsejátékokon keresztül történik, a szerencsejátékok jelentik a központi szórakozást is az emberek számára, legalábbis a regényben elszórt részletek erre engednek következtetni. A társadalom működése a minimax elvre épül. Ez azt jelenti, hogy mindenki a lehetséges legnagyobb veszteségének minimalizálására, vagy más nézőpontból a minimális nyereményének maximalizálására törekszik, ami ebben a közegben nagyjából azt jelenti, hogy minden polgár a társadalomban betöltött szerepének legjobb teljesítésére törekszik.
Azonban, aki ismeri Dick munkásságát, az jól tudja, hogy a legendás sci-fi író nem igazán szokott utópisztikus világokban gondolkodni.
Dick fantáziavilágának alapjai egy funkcionálisan tökéletes társadalmat festenek le, de az író pont arra használja ötletét, hogy bemutassa, bármilyen rendszer korrumpálható. Már alapvetően az sem teljesen igaz, hogy bárki részt vehet a játékban. Ez csak a tanultak kiváltsága és a „tanultak” sem teljesen azt jelenti, hogy valamilyen nagyobb tudás birtokában van, mint alsóbb osztályban rekedt társai. Egyszerűen csak hajlandó elsajátítani a telepek uralta munkaerőpiac működési szabályait. Aki erre nem hajlandó, az tanulatlan, nem rendelkezhet azzal a kártyával, amely alapján az üveg a győztest kisorsolja. A telepeken dolgozókat szerződés köti munkahelyükhöz, amíg ott dolgoznak, addig a telep kezébe kerül a kártyájuk, így ha megszegik azt, esélyük sem marad a hatalmi játékra. A volt Kvízmester is mindent elkövet, hogy kijátssza a rendszert és megtartsa hatalmát. Ahogy egyre előrébb haladunk a történetben annál több helyen érhetjük tetten a csalást és a korrupciót a rendszerben.
Előbb jutunk el a Marsra, minthogy saját magunkat megértenénk
Dick elég erős és egyértelmű kapitalizmus kritikát fogalmaz meg regényében – ehhez fontos észben tartani, hogy a regény az 50-es években íródott. Emellett viszont napjainkra vonatkozóan is ismerős párhuzamokat fedezhetünk fel az ideológiáktól teljes mentes, hatalomorientált és szórakoztatássá silányult politikáról olvasva. Dick főszereplőjének dilemmája is abból fakad, hogy teljesen kiégett a telepeken végzett munkától és szeretne valami materiális értékeken túlmutató értékeket képviselni életében.
Ez a környezet rengeteg izgalmas kérdésnek ágyaz meg és legalább annyi érdekes gondolatkísérletnek és társadalomkritika megfogalmazásának biztosít teret a történetben.
Az Űrlottó azonban Philip K. Dick első nagyregénye, és ez erősen érezhető is rajta, sajnos nem pozitív értelemben.
Általában rövidre szabott novelláiban nagyon jól működik, ahogy egy adott ötlet köré épülve a közepébe dobja olvasóját különös világainak, a zakatoló, pörgős, cselekmény és ahogy hirtelen csattanóval lezárja sztorijait. Első regényében viszont a szerző érezhetően küzd azzal, hogy hosszabb terjedelemben, jól összefogva vezesse a cselekményt. A történet nagyon csapongó, hiába helyezkednek el benne központi kérdésként a rendszer kiskapui és működési elvei, sokszor apró részletekből kéne következtetnünk arra, miként lehet működőképes a nagy egész. Sok olyan kérdés egyáltalán nem válik világossá a könyv végére sem, melyek evidensek lehetnek az olvasó számára. Dick nem találja meg az egyensúlyt a cselekmény vezetése és a világépítés között, így az előbbit gyakorlatilag a novelláira jellemző rövidség jellemzi, utóbbi pedig túlságosan lyukacsos marad ahhoz, hogy kellően lenyűgözővé tudjon válni. Egyszerűen nem áll össze. Talán jobban működne a történet novella formájában.
Mindazonáltal már ebben a műben is megjelenik szinte minden olyan szerzői jegy, amiért Dick-et szeretni lehet. Így egyáltalán nem mondhatnám, hogy az Űrlottó élvezhetetlen, vagy rossz lenne, inkább egy erős középmezőny az életművet tekintve. Egyszerűen csak korántsem éli ki azokat a lehetőségeket, amelyeket témája kínált. Ennek ellenére mindenkinek ajánlott aki rajong az író munkásságáért és beszállópontnak is nagyszerű az életműbe, mert könnyed, pörgős története magával ragadja az olvasót. Felvetésein sokáig el lehet gondolkodni és akár vitázni is ötleteiről, ezért érdemes tenni vele egy próbát. Legnagyobb erénye viszont sajnos csak az marad, hogy egy nagyon érdekes gondolatkísérletet dob fel.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
