Egyetemre mentem, az életről tanulok

A Giant Days eredetileg John Allison előző szerzeménye, a Scary Go Round spin-offjaként indult 2011-ben, webcomic formájában. Allison aztán saját maga kezdte el kiadni a képregényét, amelyre lecsapott a tehetségeket folyton folyvást kutató BOOM! Studios, aminek következtében a matéria először egy hatrészes miniszériává, majd a nagy siker okán egy havi megjelenésű szériává alakult. Indulása után egy évvel, 2016-ban már Eisner- és Harvey-díjra is jelölték. Előbbi elismerést tavaly sikerült elnyernie a legjobb folytatásos széria és a legjobb humoros kiadvány kategóriában.

A képregény hazai megjelenése két szempontból is örvendetes. Egyrészt azért, mert ezzel a nagy amerikai négyesfogathoz (Marvel, DC, Image, Dark Horse) képest kishalnak számító, de eme cím mellett még számos gyöngyszemet birtokló BOOM! Studios – az újragondolt Buffy, a vámpírok réme és az Egérőrség után – újra jelentkezett nálunk a Panel Kalandor közbenjárásával. Csak remélni tudjuk, hogy a kiadó kínálata továbbra is a hazai képregényporond szereplője marad, hiszen még jó pár remek sorozata vár a hazai megjelenésre.

Ezekből a Boom Studios-képregényekből jó sorozat lenne

Másrészt azért is lehet örülni a felbukkanásának, mert az utóbbi hónapok megjelenéseihez hasonlóan egy olyan műről van szó, amely alapvetően egy jól körülhatárolt, fiatal társadalmi csoportot szeretne megszólítani.

Ami a legkisebb képregényolvasóknak a Konc és az Egérőrség, a tinédzserek pedig a Nimona és Ánya kísértete, az a fiatal felnőtteknek, az egyetemista korúaknak az Egyetemre mentem lesz.

Allison képregényében ugyanis három kollégista lány küzd az egyetemista lét, na meg mindenféle egyéb, felnőttes helyzettel. A főszereplők, a csak látszólag teljesen magabiztos és kiegyensúlyozott Susan, az impulzív goth Esther és a visszafogott, de gyakorta szórakozottá váló Daisy erősen típusfigurák, és a mellékalakokról sem lehet mást mondani: feltűnik például egy jófej kocka csávó, aki titkon szerelmes az egyik lányba. Mindazonáltal a mű meglehetősen viccesen, egyúttal viszont kellő megértéssel, érzékenységgel és remek lényeglátással fordul azon helyzetek felé, amelybe a karakterek éppen aktuálisan kerülnek. Ezért aztán nagyon hamar szimpatikussá válhat azok számára, akik most kóstoltak bele az élet azon szeleteibe, amelyeket a figurák is ízlelgetnek.

És hogy mik ezek a témák? A sorozat első négy számában (ezeket tartalmazza az első hazai kötet) többek közt megjelenik az első alkalommal átélt kollégiumi influenzajárvány, illetve az első egyetemi görbe este is. Ám olyan szituációk is helyet kaptak, amelyek az idősebb generációkat is nagyban érinthetik, ilyen például a gyógyszerfüggőség vagy a kötet talán legfontosabb topic-ja, a nők tárgyiasítása, amely az utóbbi évek botrányai fényében különösen forró terület a közéletben.

Ez az a pont, ahol az Egyetemre mentem leginkább bemutatja bravúrosságát. Miután kiderül, hogy Esther felkerült az egyetem legkapósabb nőit tartalmazó listára, Susan drasztikus válaszlépésre szánja el magát, és egy férfiakat pocskondiázó lapot kezd el szerkeszteni és terjeszteni. Ám mint ahogy a való életben, úgy itt is hamar kiderül, hogy nem minden fickó egy nőket lenéző tuskó. A képregény ezzel szépen mutatja meg, hogy bizony a „feminizmus”-t is túl lehet tolni, a nőgyűlöletre pedig nem semmilyen esetben sem lehet válasz a férfigyűlölet, mert azzal csak olaj folyik a tűzre.

A látványvilágba sem lehet belekötni, a comic stripekre hajazó, elszállt és fantáziadús tripekkel gyakorta megszórt, színes-szagos stílus tökéletesen jeleníti meg a szereplők minden boldogságát és frusztrációját, a letisztult, egyszerű panelfelépítés pedig garantálja a  pergő ritmusú olvasmányélményt. Ráadásul sikerült megfelelően leképezni az egyetemista-kolis nyelvezetet is, amelyet alapvetően a magyar fordítás is jól kezel.

Az Egyetemre mentem képében tehát ismét egy olyan sorozat indult el, amelyet mindenképpen érdemes lesz kötetről kötetre követni – mi hosszú és eredményes hazai életet kívánunk neki!