Nem ez lesz életünk apáca showja – Warrior Nun kritika

Amikor meghallottam, hogy a Netflix készít egy olyan sorozatot, aminek az a címe, hogy Warrior Nun (szabad és tükörfordításban: Harcos Apáca), nem tudva a képregény létezéséről, abszurd dolgok kezdtek el lebegni a szemem előtt. Egy sztereotípiákat teljesen kieglégítő, bigott apácát láttam magam előtt, aki rózsafüzérrel, zsoltárral, papuccsal és keresztény kung-fuval kergeti le az ifjú fuckboyokat az ártatlan(nak tűnő) lányokról, vagy ateistákat ver egy 300 éves Bibliával hívőre. Röviden, nem fűztem túl nagy reményeket egy ilyen címmel operáló produktumhoz. Inkább éreztem egy erőltetett ötletnek ami úgy született, hogy már abszolút nem volt mihez nyúlni az asztalon. Ennek ellenére döntöttem úgy, hogy végignézem az évadot és meglepetésemre, egy pillanatig sem éreztem azt, hogy nekem ezt bármilyen okból kaszálnom kellene. De ez nem jelenti azt, hogy egy patent darabról beszélünk.

A Warrior Nun egy young-adult, keresztény mitológiára építkező wannabe urban fantasy per dráma, ami szakítva a „minden világkifordító cucc Amerikában történik”-hagyományával spanyolhonban játszódik. A központi szereplője egy autóbalesetben teljesen lebénult, majd egy katolikus árvaházban elhunyt 19 éves lány, Ava. Az ifjú és meglehetősen korlátozott életet élő hölgyet nem más hozza vissza az életbe, mint egy valódi, míves-patinás angyali Glória, ami a hullája körül zajló összetűzés közepette kerül egy szándékos véletlennel a hátába. A cucc szent ereje szinte azonnal visszapakolja Avát az életbe, némi extrával: szupererővel, az anyagtalanná válásnak képességével és egyebekkel. Csakhogy ez a földöntúli ajándék egy speciális apácarendhez tartozik, ami már régóta védi a földet a démonoktól és a sátán földi kutyáitól. Tagjai kiképzett harcosok és komoly kritériumai vannak annak, kihez kerülhet ez az angyali hatalom, arról nem is beszélve, hogy a Glória elutasíthatja a gazdatestet, a kijelölt hordozóját.

Így meg is érkeztünk a Kiválasztott nemes kliséjéhez.

Avát természetesen megpróbálják besorozni, de ki nem szarja le a Sátán elleni harcot akkor, ha az eddigi életedet bénán, ágyhoz kötve élted le, idejekorán meghaltál, de túlélted és még hirtelen járni is tudsz azaz: végre lehetőséged van rendes életet élni? Szóval hősnőnk – követve Zalatnay Sarolta közismert, irányba állító okosságát: „Nem vagyok én Apáca, nem élhetek bezárva” -, neki is vág a vakvilágnak megismerni önmagát és kihozni a maximumot a számára eddig érinthetetlen, folyamatosan izgő-mozgó világból. S bár ez egy igencsak mély karakter-expozíció, a készítők mégis úgy döntöttek, hogy felvizezik némi manírral.

Hiszen, ha egy fiatalfelnőttekkel dolgozó műben nem üti fel a fejét a genetikailag roppant rendezett suhancok negédes románcának sablonja, akkor valahol visítva pusztul el egy hörcsög és egy nyúl.

Így a sorozat első epizódjai gyorsan elindítják az anyagot a sekélyesség lejtőjén, de szerencséjére ráébred, hogy egy hörcsög, de még egy nyúl élete sem tétel tartalmatlan trendiség elhanyagolásáért cserébe, ezért összekapja magát amennyire tudja. Ekkor válik a Warrior Nun egy elnagyolt, de még komolyan vehető karakterdrámává. Amikor azt gondolnánk, hogy ez a sztori egy csapat elhivatott apácáról szól, akik vallásukkal meglehetősen disszonáns eszközökkel kergetik a gonoszt a szeretet és megbocsátás helyett, az évad közepére kiderül, hogy Avához hasonlóan egykoron kilátástalan gyerekek voltak, akik ebben a Rendben találták meg az érdemes célt, azonban nem igazán tudják, hogy kik is ők valójában, de hogy nem apácák, az hódziher. Éppen ezért az évad nagyban támaszkodik a karaktereire ahelyett, hogy harcművészettel, robbanásokkal és különleges keresztény, démonűző, constantini célszerszámok használatával marasztalnák a nézőket. Pedig az alapkonfliktus a már jól megszokott pokoli összeesküvés és természetesen hosszú- és rövidtávon a Föld sorsa.

Az az igazság, hogy a Netflix sorozata sokkal komolyabban veszi magát, mint amire számítanánk egy ilyen címmel dolgozó tartalomtól, s ez egyszerre előny és hátrány. Előny, mert – a kontextusához mérten – beszél  a fiatalkori útkeresésről, a nyakba eső kötelesség és megérdemelt rendes élet szembenállásáról. Már-már majdnem egy Ava döntéseire fókuszáló felnövéstörténet. Csupán a bökkenő az, hogy egyik epizód írója sem képes ezekből jelentőségteljes momentumokat generálni. A szereplők lélek- és érzelmi állapota tényközlésként van jelen a sorozatban, ahelyett, hogy mesélne róla, és kibontaná azokat. Emiatt a Warrior Nun inkább hathat vontatottnak, mint velős karakterdrámának (pedig ez egy velőtlen karakterdráma).Persze, a karakterközpontúság nem azt jelenti, hogy ne lenne benne akció, meg CGI. Van. A lányok gyönyörű spanyol épületek között és történelmi helyszíneken keverednek érdektelenül koreografált, de legalább szórakoztató bunyókba olykor egymással, mert hát ilyenek az emberek egymásközt. Lövöldöznek, és több ízben szarvas-patás démonokat kergetnek félgázzal, csak éppen a készítők nem tudják megtalálni a jó egyensúlyt karakterépítés, az árnyalás, az akció, illetve a csavarok között – na nem mintha az utóbbiból olyan sok lenne benne. A cselekmény menete részint kiszámítható és sematikus, viszont vannak benne valóban érdekes ötletek. Ilyen például a milliomos doktornő, aki a glóriát eredetileg tulajdonló angyal páncéljának darabjaival akar kaput nyitni egy másik univerzumra, azaz magára mennyországra (vagy pokolra -khm DOOM) annak érdekében, hogy megmentse haldokló fia életét. Emellett az évad legvégére mintha a Sátán személyét is elkezdené más megvilágításban kezelni a sorozat, azonban ebből már csak a következő évadban lehet csak valami.

A Warrior Nun túl sokat, de nem elég alaposan foglalkozik a karaktereivel, illetve a szükségesnél erőtlenebbül kezeli a Vatikán-Sátán/Gonosz-Összeesküvés tengelyét. A cselekmény miatt a színészi játék sem tud rendesen kibontakozni, így a főszereplőt alakító portugál Alba Baptista megmarad a gyönyörű, de önmagával a megfelelő balanszolás hiánya miatt felületesen sínylődő Avának. A többiek: a történet fontosabb szereplői pedig pedig Ava jellemútjának adalékáivá válnak, pedig a belengetett karakterisztikájuk alapján ennél sokkal többet érdemelnének. Ennek az is az oka, hogy esetekben a párbeszédek alulírtak. Sokan beszélnek benne sokat, de nem mondanak lényegeset. Nincsenek feltéve a jó kérdések, nem születnek meg a jó válaszok. Az egész olyan, mintha belekeverednénk egy vitába, mondunk sokmindent, de már csak vitán kívül jutnak eszünkbe a lényeges dolgok. Csak éppen a Warrior Nunt vitán kívül sem éri reveláció.

Hiába építi fel az évad a többi kulcsmellékszereplőt, ad nekik egy pofás árnyalatot, nem érezzük a súlyukat. Emiatt olyan karakterek kapnak kevesebb rivaldát, mint a problémás családból származó Shotgun Mary, aki bár a rend tagja, abszolút nem apáca, vagy Beatrice nővér, aki egykoron egy diplomata család tagja volt, akik de facto kitagadták szexualitása miatt.  A Warrior Nun egyszerűen nem foglalkozik sors szinten ezekkel a szereplőkkel, viszont a „robbanás” is túl kevés, emiatt a sorozat minden aspektusa szépen lucskossá válik a középszerűségtől.

Ami nem jelenti azt, hogy nézhetetlen. Sőt, inkább egy nüansznyival többet is ad, mint amit elvárnánk tőle, ezért reményteljesen adunk minden epizódnak egy újabb esélyt.

Ezt pedig nem tesszük feleslegesen, mivel a Warrior Nun koncepciója valóban ígéretes és képes fenntartani a figyelmet a teljes évad alatt. Egyedit ugyan nem tud mutatni, újnak sem hat igazán, de hosszabb távon van benne energia dögivel. Ha éppen nincs más a terítéken, és ott tespedünk a nyári hőségben teljesen döntésképtelenül, a bőség és érdektelen kedvetlenség zavarában, akkor bátran neki lehet lehet kezdeni. Mégha kaszáljuk is útközben, abszolút nem fogjuk úgy érezni, hogy a rászánt órák kidobott idő volna. Viszont, ha megszeretjük/végigrágjuk magunkat rajta, érezhetjük, hogy mind a szereplőkben, mind pedig a keretezésben hatalmas potenciál rejtőzik, amit a következő évadnak minden lehetősége megvan kiaknázni.