A végtelenített időhurok sablonára ilyen-olyan módon építő filmekkel Dunát lehetne rekeszteni, de ez nem jelenti azt, hogy nincs kurázsi vagy finesz ebben a toposzban. A formulát használó Andy „Peralta” Samberg főszereplésével és produceri felügyeletével készült Palm Springs is ezt bizonyítja, ami egy roppant szerethető rom-kom a maga léleksimogató tanulságával.
Ha minden áron hasonlítani kell, a Palm Springs egy „Idétlen időkig” állagú romantikus komédia; főszereplői, az Andy Samberg (Brooklyn 99. A Lonely Island geg együttes) által játszott Nyles és a Christina Milioti (az Így jártam anyátokkal-ból az „Anyátok”) alakította Sarah mindig újra élik azt a bizonyos november 9-ét, amikor Sarah nővére férjhez megy.
A folyamatosan rebootoló november 9. alatt a két szereplő lassacskán közel kerül egymáshoz, aminek az elkerülhetetlen végkifejlete édes-kedves-nyálas szerelem lesz – a sztori mesélhető így is, de ez egy méltánytalanul leegyszerűsített képlete a Palm Springsnek. Ennél ez a könnyed, kellemes nyári szösszenet jóval árnyaltabb.
Nyles az a fazon, aki már talán évtizedek óta éli újra ezt a bizonyos november kilencedikét. Ez idő alatt kiderítette, hogy a roppant felszínes és buta barátnője megcsalja, ennek okán az udvarlási módszerek széles skálájának variálásával sikerült többször is megdugnia már mindenkit, akit elért hurokban (az egész násznépet, még az alkoholista nyugdíjast is), és már arra sem emlékszik, hogy eredetileg mi volt a munkája a november kilencedike előtt. Egy ízben, akarva-akaratlan (bekábszizva), de magával rántotta a J.K. Simmons által megformált Roy-t is, aki emiatt rengeteg november kilencedikét használt fel arra, hogy kínzások és halálnemek diverz Best of-jával álljon bosszút ezen az elkeseredett hülyegyereken.
Hősünk tehát – a sorozatos öngyilkosságokat is beleértve – kimerített minden elérhető opciót, kihozott már mindent ebből végtelenített hétköznapi szituációból, de nem került beljebb. És még a magány feloldására tett kísérlete is enyhén szólva kontraproduktív volt. S mikor a történet hőse elengedte az egészet, véletlenül ismét magával ránt valakit: Sarah-t, az ara családjának feketebárányát, a szintén vásott lányt, és akinek a puszta léte is egy teljesen más megvilágításba helyezi az élet ismétlődő algoritmusait. Ketten aztán elkezdik az összes november 9-ét a saját szórakoztatásukra feje tetejére állítani, rövid távon kreálva az ismétlődő pokolból egy hasznos purgatóriumot.
Az első fél óra alapján azt gondoltam, hogy na végre Andy Samberg a maga kis „Lonely Islandes” humorával hosszú évek után először csinált egy jó Adam Sandler-stílusú romantikus vígjátékot Adam Sandler helyett.
Még a főszereplő karakterisztikája is egy tipikus Adam Sandler-karakter: a fásult, vásott, de ennek ellenére is roppant tehetséges, csodálatosan okos és humoros beszédeket rögtönöző fazon, akiről a néző rögtön tudja, hogy a filmben látható összes mellékszereplőnél és statisztánál jobb és szeretnivalóbb, de a környezete ezt egyáltalán nem veszi észre, legfőképpen nem értékeli, szóval emiatt ő az ügyeletes lúzer. De a játékidő előrehaladtával gyorsan kiderül, hogy a film egy nüansznyival többet markol, mint Adam Sandler markolni szokott (vígjáték kategóriában persze) a karaktereivel. Ugyanis kiderült, hogy Nyles lehengerlőségét a végtelenített november kilencedikék sora alatt történő kísérletezgetéseinek tapasztalatai adják. Valójában egy teljesen átlagos elkeseredett és cinikus fazon.
A film a maga nyelvezetével és humorával egy abszolút sunyi – igaz kicsit erőtlen – allegóriája az unalmas és repetitív élet lélektaposó hatásának, aminek a méregfoga valójában a magányban gyökeredzik.
Max Barbakow rendezése és Andy Siara forgatókönyve a kilencven perces játékidő alatt nagyon ügyesen súlyozza a Sarah és Nyles személyes drámáit és a szereplők ezeken keresztül történő egymásba gabalyodását. Hangsúlyos mikroadagokban, két keserédes poén között (keserédes alatt nem a poén minőségét jelölöm) kapjuk ezeket az apró karakterdrámákat úgy, hogy egy pillanatra sem veszíti el a mozi az egymásra találás gyógyító „feel good” lendületét és energiáját.
A készítők ezt a filmet érezhetően örömmel és jó szájízzel forgatták le anélkül a szándék nélkül, hogy okvetetlenkedve próbáljanak létfilozófiai problémákat feloldani, ugyanakkor egy kicsit több is legyen, mint egy szimpla rom-kom. Már-már okos és emberszagúan teszetosza párbeszédek, nincs konyhafilozófia, nincs életigazságokból vaskos karperecet gyúró konklúzió, csupán egy romantikus történet a maga releváns tanulságával.
Persze a cselekmény az utolsó fél órában már teljesen értelmetlenné válik. Embereink körülbelül 16 óra alatt, a sivatag közepén jutnak fegyverekhez, robbanóanyagokhoz minden logikus magyarázat nélkül. Habár többször találkoznak egy fegyvermániás redneckkel, a végső megoldás a hurok feloldására konkrétan nonszensznek tűnik. De ennek a filmnek ez is megbocsátható azért a 90 percért cserébe, amivel az üzeni: a megfelelő emberrel a lét végeláthatatlan ismétlődése is válhat tökéletesen elviselhetővé és szórakoztatóvá.
A Palm Springs nem egy kiemelkedő alkotás, de egy kiváló választás egy hanyag vasárnap estére munkahét előtti utolsó feltöltődés gyanánt.
A Palm Springs bár eredetileg a Sundance Film-fesztiválon debütált, a Hulu egy borsos összeget fizetett azért, hogy a streaming csatorna exkluzívja legyen, így a film a Hulu kínálatában érhető el.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
