A Monstress első kötetében lefektett történetszálak a következő két kötetben kezdtek kibontakozni. Míg a Vér című rész Maika múltjára koncentrált, addig a Jelekben az akcióé a főszerep. Monstress képregénykritika.
A Vér címet viselő kötetben Farkasvérű Maika elhagyja az arkánok-küméniaik háborúját, hogy édesanyja után kutasson. A Moriko által hagyott nyomok és információmorzsák a titokzatos Csontszigetre vezetnek, ahonnan csak nagyon kevesen tértek eddig vissza. A nyomok nem csak az anyáról, hanem a legendás feltalálóról, a Sámánkirálynőről is sokat mesélnek. Az ezt követő, Rejtek című részben Maika és barátai – Kippa és Ren úrfi – Pontus kikötővárosába tartanak, ahol menedéket remélnek az őt üldöző csoportok elől. Ugyanis a benne élő lény, Zinn miatt mindenki saját céljaira akarja használni a lányt.
A Monstress továbbra is az egyik leggyönyörűségesebb képregény, amit a jelenlegi címek közül választani lehet itthon – hála Sana Takeda részletgazdag, artdecós festménykölteményeinek. Ám pont ez a részletes kidolgozás – sok ponton – az elbeszélésének rovására megy. A grandiózus jelenetek, az ezeregy minta és ruhaköltemény és véres testek tengerében (hiába nem a háború van most a cselekmény középpontjában, brutalitásából semmit sem vesztett) könnyű elveszteni a fonalat. Így, hogy ténylegesen be tudjuk fogadni a történetet, érdemes legalább kétszer végigmenni egy-egy köteten. De teljesen megéri ez a fáradtság, ugyanis a pazar rajzokhoz hasonlóan összetett cselekmény jár a plusz munkáért cserébe. Minden egyes újraolvasáskor a képregény más és más rétegei tárulnak fel – akár legyen szó a képek közé rejtett apróságokról, vagy a párbeszédekben elejtett félmondatokról.
Ha sikerül elsajátítanunk a Takeda rajzai közti vezérelv követését, akkor mutatkozik meg igazán Marjorie Liu írói tehetsége. Egyrészt fantasztikusabbnál fantasztikusabb arkáni (hibrid lények, emberi és állati tulajdonságokkal) karaktereket hoz be a két új kötetbe: visszatér a Thyriában élő tigrisfejű és testű Seizi, a matrózként dolgozó cápa, Vén Fog kisasszony, vagy az uszonyos Vérkirálynők, akik a Csontszigetekre tartó hajón törnek Maikára. Persze annak az olvasónak, aki gyakran forgat mangákat (akár az utóbbi évek egy sikeres címét, a Beastarts), nem feltétlen lesznek egzotikusak Liu és Takana állat-ember hibridjei, de a nőként mozgó cápához hasonló lények adnak némi pluszt a szerzők által felépített világhoz – mind külsőben és mind belső tulajdonságokban.
Másrészt a Vér kötetben kezd igazán tágulni a Monstress világa. Eddig csak a fejezetvégi kis történelemleckék, a híres és mélyen tisztelt Tam Tam professzor előadásaiból kaptunk némi információt a matriarchális berendezkedésű világ hátteréről,
ám a második kötetben ezek a rövid kísérők a cselekményben megjelenő kulcsmomentumokat támogatják meg.
Így kerül tisztába például az ősök kérdése (ki számít annak, kinek ki a leszármazottja), az ősi istenek jelenléte (mint amilyen Zinn, aki Maikában él), a Sámánkirálnyő utódai, és természetesen Maika múltja, származása.
A Vér főcselekménye főleg az utóbbira koncentrál: a lánynak nem csak a benne munkálkodó éhes lénnyel kell megbirkóznia, hanem saját emlékeivel is. Az édesanya, Moriko utáni kutatás nem csak a titkok feltárását, hanem a múlt sérelmeivel való szembenézést is jelenti Maika számára. Az eddig misztikus alakként megjelenő anyakép lelepleződik, és egy abúzív, mérgező szülő sejlik fel a lány előtt. Míg a Morikóhoz fűződő kapcsolatát átértékeli, a benne élő lénnyel kezd kibékülni, megismeri annak intelligens oldalát. Felfedezi, hogy képes Zinnhez beszélni, sőt megosztani egymással emlékeiket, érzéseiket, ami kulcsfontosságú egymás elfogadásában. A Vér végére Maika megtanulja, hogyan nevelje belső démonát.
A kölcsönös megismerésből pedig lassan egy hatékony szövetség kovácsolódik Maika és Zinn között – ennek működését látjuk aktívan a Rejtek című kötetben, amikor a Sámáncsászárnő laboratóriumába tartanak. Olvasói szempontból azért lehet még érdekes ez a kapcsolat, mert Maikán keresztül az amorf jellegű lény kézzel fogható, emberi tulajdonságokat kap, melyekhez olvasóként már könnyű – vagyis könnyebb – viszonyulni, kötődni. A sorozat harmadik kötete főleg az ő – most már konkrét céllal rendelkező – párosuk kerül középpontba. Az eddigi seveled-senélküled utállak kapcsolat egyfajta barátsággá szelidül, amibe a humor és a korábbi tapasztalatok megosztása is belefér.
Karakterek közötti viszonyoknál maradva, a Liu-Takeda szerzőpáros a Rejtek kötetben külön útra terelte Maika két útitársát, Kippát, a rókát és Rent, a nekomantát (a macskafajhoz tartozó nekromanta, aki képes szellemek megidézésre). Ezzel mindkét szereplőt sikeresen kiléptették eddig megszokott csatlós státuszukból:
Kippa megszűnt a mindentől rettegő ijedős és elnyomott kisróka lenni, Ren pedig a jó tanácsokkal és háttérinfókkal szolgáló segítőnek.
A két karakteren keresztül egyrészt visszakanyarodik a történet a háborús részhez; Kippa ugyanis fajának menekültjeit szeretné biztonságos helyre vinni, Ren pedig saját tetteivel kénytelen szembenézni. Másrészt pedig üdítő fordulatnak hat a tipikus fantasy trió felbomlása, főleg, hogy azt nem külső hatás indítja el, hanem a szereplők saját döntése. Kérdés, a továbbiakban mit tudnak a két állattal kezdeni a szerzők – mindenesetre biztató lépés volt Maikáról való leválasztásuk.
A Monstress két, legutóbb magyarul is megjelent kötetei bebizonyították, hogy volt mire várni a nyitókötet, az Ébredés után. A történet egyre jobban mozdul el az epic fantasy felé, és van is annyira izgalmas, hogy akár tizennyolc fejezeten keresztül is megtartsa az olvasót. Sana Takeda képivilága pedig képes újra és újra rabul ejteni.
Annyi a nyitja az egész képregénynek csupán, hogy rá kell szánni az időt. De ha ezt megtesszük, nagyon sok mindent tud adni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
