Resident Evil 3 Remake-kel játszani nem kell félnetek jó lesz

A tavalyi Resident Evil 2 Remake sikerét a harmadik epizód újrázása sajnos nem tudja megismételni, de ennek ellenére is egy kitűnő műfajon belüli adaptációról beszélhetünk, amit nem csak a franchise rajongóinak tudunk jó szívvel ajánlani. Resident Evil 3 Remake teszt.

Valamikor, a kétezres évek elején Ukrajnában, azon belül is Kárpátalján, egy Beregszász nevű kisvárosban két, egymás szomszédságában élő fiú videojátékozott volna egy kicsit, nem sokat, de együtt. Óvatosan, de célirányosan a szülőkhöz fordultak, hogy fondorlatos manipulációval rávegyék őket, hogy ugyan tekintsenek már bele a pénztárcába, hátha van benne három fölös ukrán hrivnya. Mert a Kánaán csupán három hrivnyányira volt, mivel pont ennyire lett volna szükség egy óra PlayStationözéshez a helyi, konzollal rendelkező családnál. A hadművelet sikerrel zárult: volt ennyi. Ráadásul mindkét szülőnél, így a büdzsé hat, ma már alig valamit érő ukrán hrivnyából állt, így rögtön kettő órára voltak a srácok jogosultak. A konzol a párhuzamos Arany János költőnkről elnevezett utcán volt elérhető, amit a helyiek által folyónak hívott/tartott mesterséges kanális, a Vérke választott el a fiúk lakhelyétől. Szerencsére voltak hidak, így gyors iramban eljutottak időszakos hőseink a helyszínre: egy családi ház, amiből az ott lakó több gyerekes tulajok voltaképpen egy videojáték lebújt csináltak. Két óra felhőtlen szórakozás vámja kifizetve, a tranzakció sikeres volt a pajtások pedig elkezdtek a diszkek között válogatni. Szemük megakadt a Biohazard 3: Last Escape (így is futott a Resident Evil 3: Nemesis) címet viselő lemezen és akkor az egyikőjüknek eszébe jutott, hogy van egy nagyon jó barátja, aki ismer valakit, aki azt hallotta, hogy ez egy nagyon jó játék. Így hát a lemez kikerült a dobozából, be az első PlayStationbe, majd várták, hogy a fejegység beolvassa a kontentet. Siker, töltőképernyő, én pedig így találkoztam először a Resident Evil-szériával.

Azonnal megszerettem annak ellenére, hogy nem, hogy csak magyarul beszélő gyerekként próbáltam eljutni az orosz lokalizációjú játék végére úgy, hogy emiatt fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, de még memóriakártya sem állt rendelkezésre, hogy elmentsem a folyamatot. De talán ez a nyelvi szakadék még hozzá is járult a románchoz: zombik, szörnyek és megoldandó talányok, amit próbáltam csak a puszta logikámra támaszkodva megoldani.

Rengeteg három hrivnya és Nemesis általi halál (akit mit akkor csak Stars-nak hívtunk, mert azt hittük, olyan, mint egy pokémon, aki a saját nevét motyogja) miatt bekövetkezett újrakezdés árán, de sikerült végigjátszanom és így vált a Resident Evil harmadik fejezete gyermekkorom legelső videojátékos és egyik meghatározó élményévé. Már csak emiatt is vártam az április harmadikai megjelenési dátumot: végre újra átélhetem a gyermekkoromat immáron a saját konzolomon/PC-men.

Azért írtam le gyermekkori emlékemet, hogy az olvasó lássa, úgy sem vagyok elégedetlen a remake-kel, hogy lényegében a cím a gyermekkorom egy fontos mementója. Őszintén:

Ez a verzió is pont annyira szórakoztató, mint az első, csak éppen máshogyan.

Menekülés Zombisztériából

A harmadik Remake-fejezet 24 órával a második eseményei előtt, majd egy kicsivel utána játszódik. Főszereplője a Special Tactics and Rescue alakulat egyik tagja, Jill Valentine, akin közvetlenül ideiglenes otthonában üt rajta az alakulat elpusztítására programozott Nemesis-T egység. Jillnek éppen csak sikerül megszöknie a két lábon járó gyilkológép elől. Menekülés közben találkozik az Umbrella saját zsoldosaiból álló „problémaelhárító” egységének egyik tagjával, a katonai és harcászati szempontból is problémás hajviselettel rendelkező Carlos Oliveirával, aki kiutat kínál a közben zombiapokalipszis sújtotta Raccoon Cityből, de ehhez a lánynak segítenie kell.

A Resident Evil 3 Remake dramaturgiája és történetvezetése szinte megegyezik a második részével, csupán a helyszínek változnak. Kissé olyan, mintha a harmadik apró részleteiben, de újragondolná a másodikat.

Ezt persze nehéz felírni a negatívumok közé. Egy azonos világ azonos időtartományának azonos helyszínén egy másik szereplő útját mutatja be a történet, amivel csak annyi lehet a probléma, hogy a finálé utolsó nagy feladata nem teljesen, de megegyezik a második részben látottakkal.

Ami sokak számára kiábrándító lehet, hogy a Capcom akciójátékként adaptálta az 1999-ben megjelent, eredetileg spin-offnak tervezett túlélőhorrort, így az hangulatában nemcsak az eredetitől, de a második fejezet Remake-jétől is elmarad.

Resident Evil 2 Remake teszt: Egy ilyen plasztikai műtétnek bárki örülne

Tehát ettől az epizódtól se várjunk hatalmas karakteríveket, fifikás, csavarokkal teli történetet. Ez egy egyszerű sci-fi akciósztori, amiben a karakterünk svájci bicskaként veszi az akadályokat. Egy roppant szórakoztató zombiapokalipszis-menet, amit nem a mélységért szeretünk, sőt kifejezetten rosszul állna neki a narratív bonyolítás.

Fogócska a Terminatorral

Még mielőtt fedezékből kilövöldözést és rambózást vizionálunk játékmenetként magunk előtt, rögzíteném, hogy a helyzet korántsem ennyire vészes. A Capcom nem döntött rosszul akkor, amikor a fejtörőket szinte kidobta a játékból, helyükre pedig egy intenzív menekülésre koncentráló, erősen dinamikus, le nem ülő cselekményt ültetett. Az 5-7 óra alatt kivégezhető sztori ugyanis folyamatos következetességgel halad előre és viszi a hátán a játékost. Csak azért nem játszottam végig egy szuszra, mert túlságosan szerethető, hogy ne nassoljak belőle még másfél napig. Igaz, a fejtörők hiányával megszűnt az a melankolikus, kilátástalanságot árasztó hangulat, de mégsem fogjuk ezt hiányként látni, sokkal inkább olyan érzés, mint egy elmaradt tüsszentés.

Nemesis pedig ebben is egyfajta Terminator hommage-ként (rengeteg átvezető mintha szándékosan idézné Cameron gyilkológépét) kerget minket a játék elejétől a végéig. Ha megjelenik, választhatunk: futunk előle, vagy szembeszállunk vele, de bármelyik mellett is döntsünk, a végeredmény mindig izgalmas. Azért nem választhatunk mindig: a történet bizonyos pontjain nem szökhetünk meg ettől a biomechanikai hóhértól, szembe kell néznünk vele, Nemesis pedig a sztori előrehaladtával többször megváltozik, fejlődik, egyre félelmetesebb és nagyobb lesz, a kötelező összecsapások pedig látványosak és izgalmasak.

De jó tudni, hogy amikor nem kötelező a konfliktus felvállalása: már csak akkor halljuk a döngő lépteket úgy, mint a második rész Remake-jében, amikor nagyon közel van. Megjelenik és van, amikor lángszóró van nála, de van, amikor rakétavető, és az is megesik, hogy puszta kézzel próbál minket eliminálni.

A Capcomnak tökéletesen sikerül újraalkotni a Nemesis-szel való fogócskából adódó adrenalinlöketet: az olyan beleélős játékosok, mint én is vagyok, jó kedéllyel fognak pattogni a székben és kiabálni Nemesisnek, hogy „légyszíves hagyj már békén, meg amúgy is a k*rva anyád!”

Viszont a kergetőzést ettől még sok esetben igazságtalannak érezhetjük. Az általunk irányított Jill lassú, humanoid vegyifegyverünk pedig gyors, szökken, mint a gazella, és mintha képes lenne teleportálni is. Számos esetben csak úgy megjelenik a „pálya” szélén, a lassan haladó főhősnőnk pedig szörnyen futja százat, így nem minden esetben tudunk meglógni előle. A problémát tetézi, hogy a ronda kopasz vállalati pribék sokszor elénk ugrik és még kettő zombi is van mellette. Szerencsére Nemesis lelassítható. Nemcsak tölténnyel, de a helyszíneken szétszórt generátorokkal is, amire, ha rálövünk, az elektromos kisülés megbénít mindent, ami a közelében van és él. A csapásai elől ki tudunk térni, bár ez a mechanizmus kiváló reakcióidőt és ritmusérzéket kíván, így lényegében ez a funkció sokak számára olyan lehet, mintha bruttó nem létezne, nettó nem működik. De ha sikerül mégis elkapnunk egy jó ütemet, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ha a gurulás után célra tartunk, az idő lelassul, mi pedig lőhetjük Hókuszpók testhorrorban fogant unokabátyját.

Határozottan ajánlott szembe szállni Nemesisszel, mivel, ha sikerül deaktiválni, nemcsak, hogy könnyebben tudunk meglógni, de mint egy nyerőgép, néha-néha kiad valami finomságot, ami vagy muníció, vagy a fegyvertartozék, ami hatékonyabbá teheti a flintáinkat.

A kiegészítőket természetesen nem csak kiverni lehet a gonoszból, hanem megtalálni a játék különböző helyszínein. S bár a hagyományos „keresd meg, párosítsd össze, illeszd be, fejtsd meg” enigmák kimaradtak a játékból, még mindig kereshetünk széfkódokat, kulcsokat és az életadó piros és zöld páfrányokat(?).

Természetesen nem csak Nemesisszel fogunk ad-hoc jelleggel konfliktusba kerülni. Az utcákon és épületekben számos zombi lődörög, akik mellett vagy megpróbálunk elfutni (megkockáztatva egy újabb akadályt a Nemesises fogócskában), vagy kilőjük mindet. A zombik, bár lomhának tűnnek, gyorsan belénk tudnak kapaszkodni, ám ilyenkor van lehetőségünk ledobni őket magunkról, de ennek a módja nem teljesen világos. Egyszer sem sikerült végrehajtani a feladatot, hiába jelent meg az ikon a képernyő közepén azzal kapcsolatban, mit is kell nyomnom, így mintha ez is egy olyan funkció lenne, ami nem működik (de természetesen ez lehet a saját inkompetenciám jele is). Így számomra a zombikerülgetés egyenlővé vált a frusztráltsággal, szóval nem restelltem a skúlót senki fiától.

Országomat némi puskaporért

Raccoon City általunk meglátogatott helyszínein bőkezűen szórták szét a muníciót, ám nem csak ez lesz a töltényforrásunk. Ahogy az 1999-es verzióban, úgy itt is jelen van a különböző típusú puskaporok kevergetése, aminek eredményeképpen töltényt kaphatunk a pisztolyunkhoz, sörétesünkhöz és a hatékony gránátvetőnkhöz. Ez utóbbihoz rögtön többféle gránátot mixelhetünk kezdve a gyújtógránáttól a savas lövedéken át a robbanó és aknagránátokig.

Puskaport is keresnünk kell. Az általános zsákmány utáni kutatásban nagy segítségünkre lesz a tolvajkészlet (lockpick), mert rengeteg cucc lakattal van őrizve, amit fel kell törnünk. Szóval a hátizsákunkban ennek is kell szorítani helyet, de sajnos a férőhely véges. A pályákon szétszórt „tárhely növelő erszények” sem adnak annyi helyet, hogy mindent magunkkal vihessünk, ezért a biztonságos mentési helyek tározóit kell majd használnunk a szükséges tárgyak elraktározásához és sok esetben többször kell majd fordulnunk, hogy kivegyünk belőle valamit, majd visszategyük. A mentési helyek ügyesen és fair-módon vannak szétszórva a helyszíneken, valamint a játékban él egy kisebb checkpoint-rendszer is, így, ha meghalunk, nem feltétlenül kezdünk a legközelebbi mentési pontként szolgáló írógéptől. Fontos megjegyezni, hogy a kihívást kereső játékos hiányolni fogja a megszokott tintapatronos módszert, ugyanis ez sem került bele a játékba.

Közel moziszerű, de rövid élmény!

A Capcom kézműves RE Engine grafikus motorja még mindig elképesztő. A helyszínek, az ábrázolás, a mozgás és arcmimika közel fotorealisztikusan modellezi a hanyatló Raccoon City-t és a történet középpontjában álló szereplőket. A kiválóan megrendezett átvezető videók tökéletesen átadják azt a filmszerű élményt, amire 2020-ban igénye van egy játékosnak. Nem csak PC-n fut tökéletesen, hanem a jelenlegi generációs konzolokon is szinte azonos vizuális minőséggel. Így bármelyik verziót is választja a játékos, nem lő egyikkel sem bakot.

Az azonban tény, hogy az eredeti játékhoz képest a harmadik epizód remake-je meglehetősen rövid – hozzá kell tennem, hogy egy ilyen dramaturgiával haladó történet esetében ez abszolút nem baj, de az mindenképpen sajnálatos, hogy egy teljes helyszín és egy szörny kimaradt a játékból. Raccoon Park és az ott található hatalmas féreg, a Grave Digger hiányzik, viszont minden más jelen van, csak éppen nem olyan formában, ahogy az első verzióban. Példának okáért, a Clocktower csupán egy Nemesis-összecsapás erejéig szerepel.

Verdikt

A Resident Evil 3 Remake sokkal inkább egy műfajon belüli adaptáció, ami dinamikus, ingergazdag játékélményt és kellemes, popcorn sci-fi-akciófilmes történetet kínál nemcsak a rajongóknak, de a friss játékosoknak is. Gyönyörű vizualitás, a kategóriájához képest jól átgondolt forgatókönyv: ha Paul W. S. Anderson így tudta volna adaptálni a mozivászonra a kultikus sorozatot, akkor most nem az övé lenne a történelem egyik legrosszabb, indokolatlanul sok részt kapott mozifilmsorozata. A Remake adaptáció lévén sokat elvesz az alapanyagból, de ez nem jelenti azt, hogy rosszá válik. Szent igaz, hogy a titokzatosan melankolikus, baljóslatú hangulat ebben a verzióban már nincs jelen, de amíg játszunk vele, nem is fog hiányozni.

8 /10 kísérleti raptor