A történelmi hitelesség a szórakoztatóiparban érdekes kérdés. Hűnek lenni a történelemhez szinte lehetetlen: az aktuális kor értékítélete befolyásolja a narratívát, és a történelmi események inkább a történetmesélés eszközei, mint annak meghatározói. A történelem mint történések kronológiai értelmezése,és az ok-okozatok vizsgálata nem feltétlenül feladata a szórakoztatóiparnak, viszont ettől függetlenül működhet ismeretterjesztőként. Az Assassin’s Creed-sorozat inkább a történelembe ágyazott szuperhősök meséit tárta elénk, az összeesküvés elméletek és sci-fi elképzelések összefonódásával. Mégis izgalmas első lépcsőt jelenthet azok számára, akit érdekel a téma: elvégre nem csak az a fontos, hogy mit ábrázol hitelesen, hanem az is, amit nem. És, hogy miért. Ilyen perspektívával érdemes megvizsgálni az Assassin’s Creed Odyssey-t, a sorozat aktuális fejezetét.
A játék elején Kassandra és Alexios közül választhatunk főhőst. Bárki mellett is döntünk, a másik a történet során rég elveszett, halottnak hitt testvérünk lesz, akit egy ördögi, az ókori Hellász politikai stabilitását veszélyeztető szekta magához vett, és különleges képességeit kihasználva egy irgalmatlan gyilkológéppé nevelt. A mi választottunk szintén spártai családjától távol, Kefalónia szigetén cseperedett fel és képezte magát kiváló harcossá. Innen indul útnak, hogy felkutassa azokat, akik még élnek családjából, és hogy a kor zsoldosaként – misthiosként – részt vegyen mindenféle kalandban. Abban az esetben, ha Alexiosként vágunk neki az útnak, egy hagyományos, megszokott élményben lesz részünk. Kassandraként viszont már más a helyzet: egy határozott, fizikailag és jellemét tekintve is erős nőként harcolunk egy alapvetően férfiak uralta világban. Kassandrával rengeteg összecsapás, találkozás és esemény érdekesebb és izgalmasabb, annak ellenére, hogy a dialógus szempontjából gyakorlatilag pontosan az történik vele, mint Alexiosszal.
Ez korunk felfogásáról és a nők helyzetéről is sokat elárul: két teljesen megegyező, csak nemében különböző karaktert pontosan nemük miatt érzékelünk másképp, más személyiséggel rendelkezőnek.
Ahhoz, hogy ennek a jelentőségét megértsük és átlássuk, fontos megvizsgálnunk, hogy milyen volt egy nő élete az ókori Hellászban. Egy nő kevés joggal rendelkezett: nem szavazhatott, nem örökölhetett, és egyedüli feladata a háztartás vezetése és a gyerekek szülése és nevelése volt. Városállamonként ez valamelyest eltért, viszont az általános felfogást tükrözi az is, hogy alapvetően férfi írók feljegyzéseivel tudott csak dolgozni az utókor, a nők ugyanis nem tanulhattak. Érdekes módon a „demokrácia bölcsőjében” sokkal alacsonyabb rendűnek tartották a nőket, mint a katonai hatalmáról híres Spártában: ott ihattak, edzhettek és földjük is lehetett. Sőt, a hadakozó férfiak helyett ők vezették a vállalkozásokat, és Spárta leggazdagabb polgárai nők voltak. Az athéni nőkkel szemben oda mehettek, ahova akartak, és testüket sokkal szabadabban használhatták: ruháiknak sem kellett takarniuk őket – a politikába viszont ott sem szólhattak bele. Alapvetően elmondható, hogy születésüktől kezdve arra nevelték és képezték a nőket, hogy jó feleségek és anyák legyenek, akik minden olyan készséggel rendelkeznek, amellyel a férfiakat szórakoztathatják és a „nagyok” következő generációját neveljék. Az ilyen korlátozások miatt még nagyobb teljesítmény, hogy olyan nagy nevek alkothattak és maradhattak fenn, mint Leonidász király felesége, Gorgó, vagy a legendás orvos, Agnodiké.
Helen P. Schrader történész említette egyik írásában, hogy a legkiemelkedőbb dolog Gorgóval kapcsolatban az, hogy egyáltalán tudunk róla valamit: Hérodotosz név szerint említette az uralkodónőt – szemben szinte minden más nővel, akinek nevét le sem írták –, aki állítólag tiszteletet parancsolt környezetének, és akinek véleményére és döntéseire adtak. (Leonidász anyja és nevelőanyja neve például nem ismert.) A világ talán első említett kódfejtőjeként sikeresen értelmezett egy üresnek tűnő, de valójában álcázott üzenetet a perzsa invázióról, amelynek köszönhetően a hellén városállamok felkészülhettek a támadásokra – és sokat árul el az is, hogy hallgattak javaslatára.
Kassandra pontosan emiatt igazán egyedi szereplő. Általánosságban egy számkivetett árva, viszont női harcosként és zsoldosként acélököllel zúzza szét az elvárásokat. Emberfeletti képességein kívül is kiváló harcos, ravasz, és ugyanannyira szereti habzsolni az életet, mint hedonista – jellemzően férfi – kortársai. A szexuális orientáció a szabadelvűség korában számára sem kérdés. Ha kell, gyengéden cirógatja aktuális kedvesét –nemtől függetlenül –, ha viszont arra van szükség, nagyapja letört lándzsahegyét döfi át könyörtelenül ellensége torkán. Felnövésének körülményei miatt hiába nem művelt, és kevésbé jártas a tudományban és a filozófiában, leleményes és éles eszű, ami azt is igazolja, hogy nem a lexikális tudástól lehet valaki bajnok. Összetett és komplex figura, akit hiába próbál legyűrni a kor és az ellenség. Ugyanezt elmondva Alexiosról a videojátékok jelentős részének főhősét írnánk le: a rafinált nőcsábász, aki egy lépéssel mindig ellenségei előtt jár, és aki a végén megmenti a világot és megkapja a nőt. Miért más a helyzet Kassandrával?
A „hiba” bennünk keresendő. Ugyan a nőknek ma már lehet tulajdona, szavazhatnak, választhatnak más elfoglaltságot is a gyerekszülésen és -nevelésen kívül, és betölthetnek vezető pozíciókat is, vannak attribútumok, amelyek elengedésével megszűnnek képviselni nemüket a társadalom szemében. Egy nő például gondoskodó kell, hogy legyen, míg egy férfi határozott és macsó. Ha ezek nem teljesülnek, akkor furcsán észleli őket a külvilág.
Az Assassin’s Creed Odyssey esetében egy izgalmas kettősség fedezhető fel. Bennünk, játékosban, egy dichotómia keletkezik: egyrészt másnak tapasztaljuk, hogy egy női karakter hagyományosan nem a nőkkel társított jellemvonásokkal bír, másrészt viszont elfogadjuk, mert történelmi távlatban, egy alapvetően szabadelvűnek vélt korban történik mindez. Ez a videojáték pedig ezt a kettősséget használja fel arra, hogy kérdéseket ébresszen bennünk: egyrészt rávilágít arra, hogy mi magunk érdekesnek találjuk ezt a helyzetet. Másrészt viszont rámutat arra, hogy ez sajnos régen még ennyire sem valósulhatott volna meg, mint most.
Ezekben a történetekben az az érdekes, hogy a korban teljesen hihetőnek tűnnek, miközben a történelmi feljegyzések azt igazolják, hogy ez nem fordulhatott volna elő. Viszont ebben a játékban ez megtörténhet. Itt a nők bátran, vállvetve vonulhatnak a társadalmi normák, a hierarchia, a szexizmus és a sztereotípiák ellen. Izgalmas, okos, fizikailag és szellemileg is erős nők kerülnek az előtérbe, akik a való életben szinte kizárólag csak a háttérből érvényesülhettek volna.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
