„Kicsit savanyú, kicsit sárga… de a mienk”. Szól az idézet Bacsó Péter kultikus filmjében, amikor az MSZMP vezetése megcsodálja a magyar narancsot, ami valójában egy citrom. Azóta, ha bármi elé odarakjuk a magyar jelzőt, abban mindig van egy kis lesajnáló beletörődés. A magyar tenger, csak egy tó és a Magyar Idők sem volt túl jó. Sokszor pedig eleve parodisztikusan használjuk ezt a jelzős szerkezetet, mint amikor a magyar Chuck Norrisról alias Vágási Feriről beszélünk. Nos, a magyar Zorro mindenképpen kivétel, amire nem csak azért lehetünk büszkék, mert a mienk.
A Goobo kiadó gondozásában nemrég megjelent Tálosi „Spuri” András által írt és Vári Tamás által rajzolt Zorro képregény mindenképpen egy emlékezetes és fontos mérföldköve a hazai képregény történelemnek. Ugyanis a Zorro az első olyan hazai kiadvány, amely hivatalosan használ egy külföldi licencet. Noha a rendszerváltás előtt már készültek magyar képregények népszerű amerikai filmek alapján, ezek jogtisztasága finoman szólva is megkérdőjelezhető. Ráadásul a srácok nem is akármilyen licencet szereztek meg, hanem:Minden idők leghíresebb ponyvahősének jogtulajdonosaival sikerült megegyezniük.
Az 1919-ben, Johnston McCulley The Curse of Capistrano című folytatásos regényében debütáló maszkos igazságosztó tulajdonképpen a modern szuperhősök egyik legfontosabb előképe. Egy gazdag playboy, aki talpig feketében veszi fel a harcot az igazságtalansággal és a bűnözőkkel. Ismerős ugye? Nem véletlen, hogy több olyan Batman eredetsztori is van, melyben a Wayne család épp valamelyik Zorro filmet nézi meg, mielőtt befordulnának abba a bizonyos végzetes sikátorba.
Zorroval manapság csupán egy gond van: ugyanaz, mint a hasonlóan nagy múltra visszatekintő népi/legendás hősökkel. Ugyan a nevüket, illetve a mitológiájuk fő elemét mindenki ismeri, de ma már kevesen kötődnek igazán szorosan ezekhez a karakterekhez. Többek közt ezért bukott meg az utóbbi években az összes Robin Hood és Arthur király film is. Valószínűleg ezért nem láttuk egy ideje a kaliforniai rókát sem a nagyvásznon. Így felmerül a kérdés, hogy lehet-e érdekes, illetve van-e létjogosultsága egy Zorro-képregénynek egy olyan piacon, ahol sorra jelennek meg a mai fiatalok számára sokkal ismertebb és relevánsabb szuperhőstörténetek?
A Zorro első füzete alapján könnyedén lehet! Bár forradalmi újdonságokkal nem szolgál a Go0bo sorozatának első része, egy jó tempóval megírt, szépen vezetett, itt-ott egészen filmszerű bevezetés a címszereplő világába. Lényegét tekintve nem reformálja meg a karaktert, de erre nincs is szükség, hisz egy dekonstrukció vagy egyébb modernizálás leginkább csak azoknál a hősöknél működhet jól, akiknek a hagyományos változat is kellően ismert. Ez a képregény pedig sok fiatalnak/gyereknek az első Zorro kalandja lesz.
Az eredettörténetek a legunalmasabbak.
Tartja a képregény rajongók közmegegyezése. Valóban! Senki sem akarja még egyszer látni, hogy Ben bácsi meghal, vagy, hogy Martha Wayne gyöngy nyakéke a földre hullik. Hiszen Pókember és Batman olyan megkerülhetetlen ikonjai a popkultúránknak, hogy azok is ötösre felelnének az eredettörténetükből, akik életükben nem fogtak képregényt a kezükben. Noha Zorro neve hasonlóan ismert, története viszont már közel sem. Ami nem is csoda, tekintve, hogy az utolsó mainstream Zorro-sztori, amit a legtöbben ismernek, a bő két évtízede készült Zorro álarca című mozifilm volt. Tálosi és Vári részéről így a lehető legjobb döntés volt, hogy a legelejéről kezdték a történetet, néhol a saját szájízük szerint.
A történet kerete ismerős: a spanyol polgárháborút követő zűrzavaros évek (még Mexikóhoz tartozó) Kaliforniájában járunk, ahová nemrég tért vissza a gazdag földbirtokos család sarja Diego de la Vega, aki – miután szembesül a helyi kapzsi kiskirály (itt a Tábornok) igazságtalan uralmával – fekete maszkot húzva száll szembe a hatalommal. Tálosi viszont helyenként bátran tér el a kánontól. Ennek a leglátványosabb eleme, hogy Zorro klasszikusan süket-néma szolgálója Bernando – egyelőre? – egy szószátyár „legjobb haver”. Ezeknek az apró változásoknak köszönhetően a történet azok számára is újszerű lehet, akik részletesebben ismerik/emlékeznek például a Disney kultikus Zorro sorozatára. Ugyan Tálosit saját beválása szerint részben az a széria ihlette, ám a képregény prológusa – ahol Zorro, hangtalanul, kissé Batmanra hajazva cserkészi be Garcia őrmestert – és epilógusa egy annál jóval komorabb sztorit sejtet. A kerettörténet, és a Zorro alteregó megszületése előtt játszódó fő sztori közti hangulati kontraszt kifejezetten izgalmas.
Tálosinak remek érzéke van a klasszikus kalandtörténetekhez. Sőt, a Zorro képregény dramaturgiája olyan összeszedett, hogy ha manapság egy amerikai TV sorozat készülne a Róka kalandjaiból, akkor annak a pilotja minden további nélkül használhatná forgatókönyvnek/storyboardnak ezt a füzetet. Persze ennek megvan az a kisebb árnyoldala is, hogy az első rész nem sok meglepetéssel szolgál. Jó bevezető, ami szép sorban megismertet minket a főbb karakterekkel és motivációkkal, de egy kicsit kiszámítható is. Reméljük, hogy a későbbiek során Tálosi jobban el mer rugaszkodni a kalandsorozatok bevett dramaturgiájától, és karaktertípusaitól, és sikerül bebizonyítania, hogy Zorro 2019-ben is lehet annyira friss, mint egy évszázada volt.
A kezdet azonban határozottan ígéretes, nem pusztán sztoriban, de képi világban is. Vári Tamás rajzai, kiegészülve Vadas Máté színezésével, remekül teremtik meg azt a könnyed, kalandfilmes, látszólag gondtalan világot, amely megtestesíti Diego de la Vega gondolkodását és élethez való viszonyát, legalábbis a kezdetekben. A fő cselekmény élénk színvilága és keretsztori sötétebb színezése közti ellentét remek vizuális szemléltetése annak, hogy hol jár most a főszereplőnk, és hová tart.
Nagyon remélem, hogy ezt az utat mi is végigkövethetjük, és ez a sorozat hosszabb karriert él meg, mint Tálosiék korábbi ponyvaprojektje, a Fantorzió. Roppant biztató lenne az egész magyar képregényes színtér számára, ha legalább az eredetileg tervezett 12 szám különösebb gond nélkül lemenne. Az új Zorro ugyanis nem pusztán egy nagyon jó műfaji érzékkel megalkotott kaland-képregény, hanem a nemzetközi brandnek köszönhetően magába hordozza annak az esélyét is, hogy Európában is jobban felfigyeljenek a magyar képregényre. Mert bár én nagyon szívesen olvasnék egy hasonló minőségben kiadott Tenkes Kapitánya képregényt, ám annak angol nyelvű kiadásáért valószínűleg senki nem érdeklődne. A Zorro esetében azonban már ennek lehetősége is felmerült. Először azonban magyarul legyünk túl a sztorin, aztán jöhetne a fordítás, majd a folytatás, esetleg egy crossover Tálosi saját karakterével a Fekete Hollóval.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
