A Marvels nagyszerűsége több dologban is megmutatkozik. Az első a rajz. A Marvels nagyszerűsége több dologban is megmutatkozik. Az első a rajz. Nem igazán szeretem a festett képregényeket, ez a fajta realizmus néha már inkább a Bravo magazin fotó képregényeire emlékeztet, valahogy idegenül hat, hogy nincsenek kontúrok, de vannak vastag keretű panelek és szövegbuborékok. De a Marvelskivétel, mert Alex Ross még így is elvarázsolt, a rajzai egy percig sem zökkentenek ki, miközben a panelkezelése is „képregényes” maradt.
A második az a háttérmunka, ami ennek a képregénynek a megszületése mögött áll, ahogy az egykor megjelent füzetek történeteit egy kerek univerzummá dolgozza, ahol néhány esemény nagyobb hangsúlyt kap, míg másokra csak apró utalások történnek – a Marvels főleg ezért olvasható újra számtalanszor, mert mindig tartogat egy újabb eldugott újság címlapot vagy rádió bemondást. Busiek színes tablója az aranykortól kezdve egészen a 70-es évekig válogat a Marvel füzetei között.
A harmadik pedig maga a történet, és a nézőpont, ahonnan Busiek megközelíti a Marvel klasszikusait. Annyira magától értetődő, annyira lendületes, ahogy Busiek egy átlagember szerepébe helyezi az olvasót, és innen, illetve a média által generált szemüvegen keresztül szemléljük a hősöket. Hirtelen sokkal egyértelműbb lesz, hogy Jameson (vagy a DC-nél Lex Luthor) miért indít folyton háborút a hősök ellen, és ha nem ismernénk Peter Parkert, akkor nekünk is egy tenyérbemászó, minden erkölcsi tartást nélkülöző mitugrásznak tűnne. Bár a Marvel hőseinek legtöbbje maga is átlagember, szappanoperába illő hétköznapi gondokkal, az utca mindennapi járókelőjének ettől még nem az. Istenek, akiktől elnyomva és tehetetlennek érezzük magunkat, hiába minden jó szándékuk és jó cselekedetük, amiért hálával tartozhatnánk nekik – és ezt az ellentmondást Busiek remekül kiaknázza. Részesei lehetünk annak, hogy az emberekben miként terjed el a félelem és a gyűlölet, majd a másik pillanatban miként nyugodnak meg, vagy várják, hogy valaki a segítségükre siessen és megmentse őket.
A Marvels továbbá tartogat még egy finom összetevőt: a hősöket gyakran celebeknek állítja be, akik pózolnak és nyilatkoznak az újságoknak, TV-nek, rádiónak. Ez a megközelítés sokszor nem működik, de itt mégsem hat idegenül, mert Busiek nem esik túlzásokba, csak egy-két elejtett utalás történik Tony Stark nőügyeire, Darázs ruhakollekcióira vagy a Fantasztikus Négyes szenzáció számba menő esküvője körüli felhajtásra. Működik, mert ezektől az apróságoktól eltekintve továbbra sem sztárokat látunk, hanem hősöket – próbáljon a nevükkel bármit is eladni a média.
A hősök mellett természetesen a főszereplőt is megismerjük, aki abszolút hihető élethelyzetek közepén találja magát újra és újra, aki kérdéseket keres az őt körülvevő világ furcsaságaira, és akinek a jelleme is folyamatos változásban van. Ezek közül messze az a leghitelesebb, hogy bár szerető családja van, akiket viszontszeret, legtöbbször mégis úgy gondolja, hogy a felesége nem érti meg – ez azért nagyon messze van Busiek Superman minijétől, ahol Lois Lane a megtestesült tökély. A Marvels egyetlen hibája – legalábbis számomra – hogy kissé hirtelen szakad vége.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
