A Castlevania rövidke első évadjának végén Dracula fia a főhősök mellé állt, azt ígérve, hogy segít nekik legyőzni az emberiség ellen háborút vívó vámpírt. Ezek után a néző arra számítana, hogy az új széria arról szól majd, miként küzdenek meg ők hárman a szörnyek seregével, és végül az élükön álló Draculával, azonban a történet egészen más irányt vesz.
Trevor Belmont, a kiátkozott szörnyvadász-család utolsó sarja, Sypha, a varázslónő, és Alucard, a félvér vámpír elmennek a Belmont-család egykori birtokára, ugyanis azt remélik, hogy az ott felhalmozott régi könyvekben találhatnak valamilyen leírást, aminek segítségével bejuthatnak Dracula folyton vándorló kastélyába. Ezalatt a vámpírok tovább mészárolják Havasalföld népét, ám közben azt látják, hogy Draculát egyre kevésbé foglalkoztatja az általa indított háború, és egyre inkább magába zárkózik. Ezért amikor megjelenik az udvarában egy újabb vámpír, a hataloméhes Carmilla, és a hatalomváltás szükségességéről kezd el beszélni, többen is felsorakoznak mögé.
Bár az első évad is egészen jól sikerült, de azért volt néhány gyenge pontja. Az új részekben azonban az összes hibát sikerült kiküszöbölni, így ezek minden tekintetben jobban sikerültek.
Mivel egy animéről van szó, ezért a legfontosabb szempont a látványvilág javulása. Az animáció minősége rengeteget fejlődött az előző évadhoz képest, amikor egy-egy fej- vagy kézmozdulatnál gyakran csúnyán deformálódott a figurák alakja. Ehhez hasonlóan jelentős fejlődés, hogy míg korábban rengeteg ugyanúgy kinéző szörnyetegből állt Dracula serege, ezúttal mindegyik bestia megjelenése egyedi. Most a hátterek is sokkal kidolgozottabbak, részletgazdagabbak (különösen a Belmont-könyvtár és Dracula kastélyának termei). Az pedig kifejezetten örvendetes, hogy ezúttal már valóban középkorinak kinéző épületeket láthattunk a városokban, és ezúttal a templomokat már a keleti ortodox katedrálisokról mintázták, és nem a nyugat-európai gótikus székesegyházakról. Kár, hogy Dracula kastélyának belseje barokk dizájnt követ, mert ez ugyanúgy anakronizmusként hat, mint a főszereplők újkori ruhája. Lehet persze azt mondani, hogy ez csak egy fantasy-videojáték feldolgozása, ám ha megnézzük, akkor a sorozat látványvilága valójában nem követi szigorúan a Castlevania egyik verzióját sem – márpedig ha egyszer egyedi képi világot dolgoztak ki a Netflix-adaptációhoz, akkor lehetett volna korhűségre törekedni, főleg azért, mert végig valós helyneveket használnak. Egy ilyen sorozatnál nyilvánvalóan nem követelmény a történelmi hitelesség. Csakhogy kismillió Dracula-feldolgozás volt már, és éppen ezért sokkal egyedibbé tette volna a sorozatot, ha el tudnak szakadni a gótikus látványvilágtól.
Ahogyan a képi világ esetében, úgy a történetmesélés tekintetében is jelentős fejlődés figyelhető meg.
Az első évad esetében rengeteg dolgot akartak négy rövid epizódba beleszuszakolni, ami ugyan eleinte többé-kevésbé működött, ám az utolsó rész eléggé elnagyolt lett: Belmont és Alucard ellenfelekből szövetségesekké válását egy kissé elkapkodták. Ezzel szemben az új szériában tökéletesen kihasználják a játékidőt. Most szépen lassan halad előre a cselekmény, hiszen nem kell kapkodni, nem kell gyakran előre ugrani az időben. Ráadásul a karakterek egy-két mondatos bemutatása helyett ezúttal rengeteg flashbacket kapunk – igaz, emiatt az a faramuci helyzet állt elő, hogy a Draculának dolgozó vámpírok és emberek életéről többet tudunk, mint a főhősökéről. Ugyanakkor ez csak azt a célt szolgálja, hogy a hősökkel szemben felvonuló karakterek kapjanak egy mélységet, semmi esetre sem jelenti a Jó és a Rossz közötti határ elmosását. Itt nincsenek morális szürkezónák, mert miközben megindokolja a negatív karakterek tetteit, arra is rámutat, hogy a motivációjuk aljas. Csak egyetlen kakukktojás, egyetlen ambivalens figura van, Dracula egyik emberi segítője, Hector, aki végső soron naivitása miatt kerül a vámpír udvarába, majd az ott kialakuló hatalmi harc közepébe – ám a végén őt is olyan helyzetbe hozzák, hogy az azt követő cselekedetei alapján a következő évadban valószínűleg már besorolható lesz a jók vagy rosszak közé.
Bár minden új karakter ugyanolyan jól megírt, mégis ki kell emelni közülük a Dracula ellen összeesküvést szövő Carmillát. Egyrészt már maga a belépője is zseniális, és később is, az egész évad során is úgy tud érdekes és szórakoztató figurának, hogy alapvetően csak egy átlagos, hatalommániás intrikus. Másrészt elsősorban neki köszönhető, hogy a cselekmény egy egészen váratlan irányba indul el.
Nagyon ritka, amikor ennyire más dolgok történnek egy sorozatban, amit várnánk, és ez mégsem kelt csalódást.
Mert ki gondolta volna, hogy nagy csaták helyett inkább az udvari intrikákban merülünk el az új évadban? Ez azonban azért bizonyul egy jó húzásnak, mert lehetőséget adott a készítőknek, hogy a Dracula-sztorik szokásos paneljeinek ismételgetése helyett egy egészen más oldaláról mutassák be Vlad Tepest, mint az első évadban. Persze valószínűleg lesznek olyanok, akik a szemüket forgatják majd, amikor Carmilla sokadjára is elismétli, hogy rajta bizony nem fognak többé a gyenge idős férfiak uralkodni. De itt nem a sorozatba erőltetett feminista propagandáról van szó, hiszen elég egyértelmű végig, hogy a vámpírnő számára ez csak egy kifogás, és valójában a nemek egyenjogúságánál jobban izgatja a személyes hatalma. Remélhetőleg a most már biztosan érkező harmadik évadban főellenségként tér majd vissza.
Bár az új karakterek felvezetése, és a Dracula-kastélyban történtek bemutatása miatt a főhősök kissé háttérbe szorulnak, cserébe viszont az ő történetszálukat telepakolták easter eggekkel (a Belmont-kastély igazi kincsesbánya e tekintetben!). A sztori pedig csak új irányt vett, a stílusa nem változott, vagyis ezúttal is egy jól felépített történetet kapunk, sok brutálisan véres jelenettel, időnként egy-két kisebb poénnal. Röviden: még mindig a Castlevania a legjobb játékadaptáció.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
