Philip K. Dick The World Jones Made című regénye eredetileg 1954-ben jelent meg, hazánkban azonban csak idén adta ki az Agave Kiadó. Jobban nem is időzíthettek volna, hiszen a legendás író műve aktuálisabb, mint valaha. Megjelenik benne az idegentől való félelem, és az arra adott társadalmi válasz, ott bújik a sorok között a politikai korrektség kritikája és dicsőítése. De legfontosabb kérdése mégsem ez, hanem, hogy vajon mire mennének korunk felkapott, populista politikusai, ha nézeteiket csak akkor terjeszthetnék, ha azok megfelelnek az igazság tudományos mércéjének is. Ha nem állíthatnák magukról, hogy ők a nagybetűs Igazság ismerői, hiszen minden igazság relatív.
P.K. Dick regényéről azért nehéz írni, mert ahány olvasó, annyi féle olvasat. Hithű liberálisok tapsolhatnak a gondolatnak, hogy nem lehet mindenféle gyűlöletbeszéddel mérgezni a tömeget. Igen ám, csakhogy a regényben munkatáborba küldik azokat, akik szembe mennek a mainstream gondolkodással. A másik oldal rajonghat azért, ahogy az író bemutatja, hogy a szájkosárba bújtatott közbeszéd menthetetlenül elnyomásba torkollik.A Jones kezében a világ minden aspektusa ilyen: nem fekete-fehér, nem egyértelműen gonosz vagy jó. És ez bizony gondolkodásra készteti az olvasót, lássa akárhogy is a világot, a politikát.A történet főhőse egyébként csak félig-meddig a címadó, jövőbelátó mutáns. Legalább annyira fontos Doug Cussick ügynök is, akinek az a feladata, hogy lebuktassa a magát messiásnak képzelő Jonest. Ő a tipikus „kisember a nagy gebasz közepén” karakter, akivel az olvasó is könnyedén azonosulhat. Ami már csak azért sem baj, mert amúgy igen elvont szinteken megy az eszmefuttatás jövőről, társadalomról, lélekről és egyéb magasröptű dolgokról. Ezek mellett jóleső érzés egy egyszerű olyan karakter, akinek a világégés közepén is legnagyobb problémája, hogy elhagyta a felesége.
Ha azt mondom a regényre, hogy gondolatébresztő, azt egyszerre szánom dicséretnek és kritikának is. Dick korai könyve ugyanis – meglehetősen rövid terjedelme ellenére – számtalan témába kap bele és ezernyi kérdést tesz fel. Ha nem lenne elég Jones politikai machinációja, még idegen lények is fenyegetik a bolygót, az emberiség pedig éppen a Vénuszt készül kolonizálni néhány mutánssal. És persze az író örökké visszatérő kedvenc témája sem maradhat ki: vajon létezik-e objektív valóság, vagy mi teremtjük meg magunknak a realitást? Mindez alig kétszáz oldalba belesűrítve azt jelenti, hogy lényegében semmire nem marad idő.Mire kicsit elmélyednénk a jövőbelátás okozta paradoxonon, már a mutánsok jogai a téma. Mire abba belemerülnénk, már az idegenek megértésének lehetetlensége van terítéken. Nem vagyok híve a túlírt regényeknek sem, de biztos vagyok benne, hogy a Jones kezében a világból hiányzik még legalább hangon 150 oldal.
Ám figyelembe véve, hogy a könyv csupán Dick második regénye volt, ami megjelent, a végeredmény igazán dicséretes. Ott vannak benne a zsengékre jellemző hibák mint a kidolgozatlanság, a semmibe vesző karakterek, de az író stílusa és gondolati gazdagsága már itt is elképesztő. Ha pedig egy regény ugyanolyan aktuális az 1950-es és a 2010-es években, akkor az bizony tudhat valamit. Mert ha van tanulsága a Jones kezében a világnak, akkor az az, hogy az emberi természet kortól és társadalmi állapotoktól függetlenül ugyanolyan. Csodás dolgokat hoz létre és a technikával minden határt meghódít, de lihegve követ bármilyen ostoba és embertelen ideológiát, ha azt szépen becsomagolják neki. Dick regénye ugyan végső soron optimistán zárul, az összkép mégis lehangolóan hiteles látlelet az önnön kicsinyességén átlépni képtelen, pillanatnyi érdekeiért mindent feldúló fajunkról.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
