Az idei nyár eddigi elég silány blockbuster-felhozatala miatt kevés várakozással ültem be A majmok bolygója franchise második előzményfilmjére – aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult. A Forradalom látványos, egyedi világot varázsol a szemünk elé és még szól is valamiről.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol legutóbb abbahagytuk, gyakorlatilag az előző film stáblistája alatt már látott világtérképen megjelenő grafika segítségével (és hangban alávágott híradórészletekből) megtudjuk, hogy a megfékezhetetlenül terjedő „majominfluenza” rövid időn belül az egész világon elterjedt és mire egyet fordulunk a Föld körül, már csak pislákoló foltok jelzik az emberiség kevés túlélőjét.
Ezután megismerjük a békés majomkolóniát, amely gyakorlatilag törzsi körülmények között él Cézár vezetésével. Életük idillinek tetszik, kezdetleges faépítményeik már előrevetítik egy fejlett, jobb kor eljövetelét, a majmok igazi felemelkedését. Az őket ketrecekben tartó és elnyomó ember emléke már félig feledésbe merült, de Cézár (és ezáltal a kolónia) azért nem felejtett el mindent, amit az emberektől tanult. Egymás közt főleg kézjelekkel kommunikálnak, a gyerekek írni-olvasni tanulnak, egy-egy majom pedig meg is szólal, ha mondandóját nyomatékosítani szeretné.
Az idill persze nem tarthat sokáig, egy kis csapat ember betéved a majmok területére és a régi ellentétek újra kiéleződnek. A kis embercsapat vezetője és egyben a film legfontosabb nem majom szereplője, Malcolm (Jason Clarke) a film leggyengébb pontja. Karaktere érdektelen és elnagyolt, fontos feladata persze a cselekmény előremozdítása és az egyetemes jó képviselése, de nem tud minket különösebben érdekelni se firkálgató kamasz fia, se a (talán még nála is jellegtelenebb) barátnője; a film egyetlen valamirevaló női karaktere. Ilyen esetekben szokott Hollywood (el nem ítélhető módon) úgymond sztárt szerződtetni, hogy a kissé unalmas, de létfontosságú karaktert megformálja és „sármjával” megetesse velünk. Jason Clarke a rendszerint tátott szájával és busa fejével erre azonban nem képes, engem helyenként kifejezetten irritált, másokat talán kevésbé fog zavarni.
A másik táborban már jobb a helyzet, és a film nem véletlenül helyezi inkább az emberszabásúakat a középpontba. Cézár forróvérű, leleményes ifjoncból alfahímmé nőtte ki magát és népes családja jólétének a biztosítása gyakorlatilag minden erejét felemészti. Pedig apaként más felelőssége is akadna, felnőtté cseperedő fia, Kékszemű például útmutatást keres és persze a legrosszabb helyen találja meg. Ezzel el is érkeztünk a film legerősebb eleméhez – Kobához. Őt már az előző filmben is láthattuk, ő volt az a sebhelyes arcú majom, aki Cézár utódja lett a kísérleti laboratóriumban, ennek a filmnek az elején pedig Cézár jobb kezeként ismerhetjük meg. Elég hamar kiderül azonban, hogy Cézár és Koba egész másképp emlékszik vissza az emberek közt eltöltött időre. Koba, aki csak ketrecek belsejét és injekciós tűk barátságtalanabbik végét ismerhette, kevés bizalommal és még kevesebb szimpátiával viseltetik a területükre betörő emberek iránt. Cézár ugyan keresné a békés együttélés lehetőségét, de természetesen mindkét táborban megvannak azok, aki így vagy úgy, de ezt a törékeny fegyverszünetet veszélyeztetik.
A történetbe innentől nem mennék bele, elég lineárisan halad nem különösebben meglepő végkifejlete felé, az odavezető utat azonban érdemes bejárni. A film látványos, a CGI meggyőző, az akciójelenetek alatt szerencsére nyoma sincs a manapság oly divatos kamerarángatásnak és másodpercenként huszonötszöri vágásnak. A történet stabil lábakon áll és letisztult dramaturgiai szerkezete segítségével zökkenőmentesen halad előre. A színészi alakítások közül a Cézárt alakító Andy Serkist és a Kobát alakító Toby Kebbellt érdemes kiemelni, mindketten nagyon hitelesek, gesztusaik állatiasak amikor kell, máskor majdhogynem túl emberiek – de hát pont erről szól az egész hacacáré. A Gary Oldman rajongóknak szólok előre, hogy kedvencük a 130 perces játékidőből jó, ha tízet tölt a vásznon, nem véletlenül nem értékeltem külön a karakterét. (Ő egyébként a San Fransisco-ban maradt emberi túlélők vezérszerűsége).
Nem csak a franchise rajongóinak ajánlott, aki (hozzám hasonlóan) csalódott a nyári blockbuster-termés kapcsán, az nézze meg bátran, toronymagasan veri a bagázst transformerestül, x-menestül.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
