És szülni mikor fogsz?

Elég meredek érzelmi hullámvasútra ült fel a héten June Offred és vele együtt mi is, hisz volt itt minden, örömtől kezdve, a reményen keresztül a teljes megaláztatásig. És ehhez még a sorozat léptékében mérve is meglepően kevés érdemi cselekményre volt szükség. Gyakorlatilag három mondatban összefoglalható, mi is történt az epizódban: úgy tűnt, hogy Offred gyermeke végre megszületik, de mire mindenki összegyült ünnepelni , kiderült, hogy csak vaklárma, amire Serena a legkézenfekvőbb módon reagált és megerőszakoltatta a nőt férjével. Cserébe viszont June végre valahára újra láthatta kislányát. Eközben Eden megelégelte, hogy Nick egyfolytában ignorálja őt és kérdőre vonta férjét.

Talán érdemes ez utóbbival kezdeni, mivel viszonylag elkülönült a jelen események fő csapásirányától. Nem mondanám meglepőnek Eden vétkezését, mivel a fiatal katona közeledésével megkapta azt, amit Nicktől mindeddig hiába várt. Ne felejtsük el, hogy egy tiniről beszélünk, akibe belenevelték társadalmi funkcióját, egy identitásképet, miszerint ő egy feleség és pont. A feladatát akkor teljesíti be, boldog akkor lehet, ha ura elégedett vele. Férje viszont nemhogy nem fejezi ki elégedettségét, de még csak tudomást sem vesz róla.

És ezen a ponton már egyértelmű, hogy Nick nem tudja megfelelően kezelni a helyzetet. Az még érthető, hogy nem hajlandó Edennel Gileád szabályai szerint játszani, de minden lehetősége meg lett volna, hogy a fiatal, kétségbe esett lányt felkarolja és legalább megpróbálja elmagyarázni neki, mi a probléma az ő naiv világszemléletével. De ezt még akkor sem hajlandó megtenni, mikor a lánynál végleg elszakad a cérna, így marad az ignoráció, a csendes nemtörődömség, ami a legrosszabb, amit a fiú tehet. Ez alól az sem menti fel , hogy szerelmes June-ba és nem szeretné „megcsalni” őt, mert újdonsült felesége mindenképpen probléma számukra, amit Nick meg sem próbál kezelni, csak egyszerűen nem törődik vele. Most már egyértelmű, hogy Edennek szemet szúrt kettejük kapcsolata, és elég gyanús, hogy ennek még lesz jelentősége  az évad vége felé. Ha pedig Eden választás elé kerülve Waterfordék mellé áll, az egyértelműen a férfi hibája, mert bármennyire is csodálja Serenát a fiatal lány, férje gondoskodására sokkal jobban vágyik.

Ezt a gondoskodást viszont June kapja meg Nicktől. Egészen felemelő látvány, ahogy örömittassan, háttérben szolgálólányokkal vonulnak be Fredék rezidenciájára, mintha csak a szülészetre igyekeznének az újdonsült szülők. Az öröm persze hamar véget ér, hisz a gratuláció, a körberajongás és a gyermek nem Offredet illetik. Az egész szülési ceremónia teljesen bizarr, a feleség szülést imitálásával az élen, de erre már láthattunk példát az előző évadban is, így az egyetlen meglepetés számunkra, hogy  csak nem akar kijönni az a baba.

Bizony, June egy jól irányzott összehúzódással elnyerte a Gileádi Év Trollja díjat

Eddig a pontig tök jól építkezett az epizód és egy pillanatra még el is nevettem magam, mikor megláttam az ágyon csak üldögélő June-t. Innetől kezdve viszont eléggé zavaros számomra, hogy miért történtek a dolgok úgy, ahogy. Az teljesen érthető, hogy Serena szeretne már megszabadulni az egész rémálomtól, ami Offreddel a házukba érkezett, ezért pedig siettetné a szülést ahogy csak tudja. Sőt, még azt is megértem, hogy a szolgálólány önelégültségétől kiborulva olyan  módszert forszíroz, amivel kellőképpen meg tudja alázni. A rész elején szépen elmagyarázta nekünk a narrátor, hogy képes elviselni a folyamatos nemi erőszakot, ezzel pedig még erősebb kontrasztot kapunk, ahogy June ráébred mit készülnek tenni vele. Hiába minden okoskodás, minden fortély, amit az évek alatt megtanult, hogy tudomást se vegyen a dologról, már jó ideje azt érezte, hogy megmenekült az erőszak elől, most pedig hirtelen visszatér minden rémálma.

Ám cserébe, amiért újra át kellett élnie a poklok poklát, végre valahára elérkezik az alkalom, hogy újra lássa lányát. Ezért a pillanatért küzdött, mióta csak Mrs. Waterford tudatta vele, hogy a kezében van Hannah. A találkozás pedig egyszerre felemelő és megrázó élmény. Nem hiszem, hogy volt még egy ennyire valóságosan ábrázolt jelenet a sorozatban. A kislány minden gondolata, minden szava, édesanyja számonkérése elképseztően valóságos, az anya tehetetlensége, öröme és fájdalma pedig szívszorítóan átérezhető. Kétség sem fér hozzá, hogy az évad eddigi csúcsjelenetét láthattuk.

Még úgy is, hogy valójában az egész  teljesen tét nélküli. Mert ebben a világban már senki sem reagál következetesen a körülötte zajló eseményekre.

Ha összekeverném a második évad epizódjait és a karakterek interakciói és egymással való viszonya alapján kellen újra sorba rendezni őket biztos, hogy nem a valós időrend születne eredményül, mert egyszerűen a látható viselkedések nem logikusak ilyen formában. Rendben van, hogy June dühös Serenára, mert kategórikusan kijelentette, hogy azonnal eküldi gyermeke születése után, de kemény két epizóddal ezelőtt( nem tudom, gileádi időben az mennyi lehet) még együtt próbáltak változást elérni és azután is együtt érzett az asszonnyal, hogy Fred szétcsapott közöttük. Ehhez képest ugyan olyan gúnyosan viselkedik a nővel, mintha mi sem történt volna. June az előző epizód végén – megszámolni sincs kedvem hányadjára idén – elhatározta, hogy mégis ellenáll és ha törik ha szakad, kijuttatja az újszülöttet az országból. Most azonban már lehet, hogy nem is attól kell féltenie gyermekét, hogy Waterfordéknál marad, hanem hogy kell-e még nekik egyáltalán. Nagy igyekezetében ugyanis , hogy meggyőzze Fredet költöztesse lánya közelébe, véletlenül sikerült megerősítenie a parancsnokot abban, hogy nem ő gyermeke apja. Ez pedig végzetes hatással lehet Nick sorsára nézve. A nő karaktere egyre kiszámíthatatlanabb és nehéz eldönteni, hogy a rendszer kezdte ki eszét és ravaszságát, vagy a történet írói rángatják kedvükre személyiségét.

Ahogy múlt héten azt írtuk, hogy a szolgálólány meséje visszanyerte a bizalmunkat, egy hét alatt el is veszítette azt. A történet egyre kevésbé összeszedett, csak csapong a megrázó jelenetek között. June legnagyobb vágyának elérését a teljes véletlennek, egy téves születési riadónak köszönheti, így pedig nem mondhatjuk, hogy összességében sikerült volna  elérnie eddig bármit is. Minden lépés után kettővel pofozzák vissza, ami akár a diktatúra pokoli körforgásának és kilátástalanságának bemutatására is szolgálhat, de én ebben már nem igazán hiszek. Szerintem csak egyre könnyebben cserélik le a következetes történetvezetést és karakteríveket önmagukban hatásos, de összességében céltalan jelenetek kedvéért. Ez pedig nem sok jót feltételez, mert az évad végére ki fog fogyni a muníció és nehéz úgy nagyot dobbantani egy évadzáróban, ha se koherens történet, se fokozható feszültség nem áll már rendelkezésre.