Bálint-nap van, ez az a nap, amikor sokak nagy kínlódására be kell ülni az épp aktuális akárminek az ötven árnyalatára – de semmi vész, nincs minden veszve, összeszedtünk pár olyan romantikus filmet, amik kifejezetten menők!
Romantikus filmeket szeretni általában ciki, Valentin-napon romantikus filmre beülni meg aztán pláne. Mindkét hozzáállás érthető, hiszen a filmesek tesznek róla, hogy évről évre legyen min meghatódni, sírni majd örülni (illetve bizonyos esetekben hányni) a mozikban, legyen szó a hollywoodi giccsparádékról, vagy akár egy-két magyar közönségfilmről. Órák hosszat tudnánk sorolni a különböző, kémcsőben kotyvasztott nyálbombákat, az arányok hihetetlenül elkeserítőek, holott még az is beismerheti, hogy azért vannak jó romantikus filmek, aki nem rajongója a műfajnak. Mi sem hagyhattuk ki a Valentin-napi hullámvasútra való felszállást, ezért összeszedtünk pár filmet, amik kifejezetten ebből az alkalomból ugrottak be a szerkesztőség tagjainak. Íme a Roboraptor szerzőinek kedvenc romantikus filmjei, amik nem is feltétlenül romantikus filmek:
Love (2016- )
Amikor futószalagon készülnek a szerelmes filmek Hollywoodban, és még a rendhagyóbb darabok is ugyanazt az untig ismert sémát követik, sóvárgunk bármi újítás után. Szerencsére a mai trend, hogy az ellaposodott filmek helyett sorozatok hoznak megújulást egy műfajnak/zsánernek, a romkomok világát is elérték. Ebből a vonalból emelném ki a 2016-ban indult, Love című sorozatot, melynek középpontjában a harmincas, munkájába belefásult, alkoholproblémákkal küzdő Mickey és a filmiparba betörni hiába teperő, balek Gus viszonya áll, megfűszerezve az Apatow-féle helyzetkomikumokkal. Amikor végre elhagyjuk a sok irreális drámát és giccset, lényegesen több alkalom nyílik a hétköznapi intimitás és súrlódások váltakozásának kibontakoztatására, így az a furcsa szituáció áll így elő, hogy sokkal közelebb érezhetjük magunkat egy olyan karakterhez, mint Mickey vagy Gus, szemben egy sokadik Bridget Jones-szal. Bár távolról sem vagyunk hasonló személyiség, mint a főszereplők (vagy ha mégis, még jobb), viszont ugyanazokkal a kapcsolati buktatókkal, életkori krízisekkel küzdünk, és ezt jó érzés felismerni. Március 9-én érkezik a harmadik évad, addig még van alkalom bepótolni a korábbi epizódokat: pároknak erősen, szingliknek és mingliknek kötelezően ajánlott! / Koós Anna
Hongkongban már holnap van (2015)
Szerintem kétféle romantikus film van: az egyik annyira idealizálja a szerelmi viszonyokat, hogy az már giccses; a másik pedig épp ellenkezőleg, nagyon életszerűen kíván bemutatni egy párkapcsolatot, viszont ezzel egy csomó káros sztereotípiára és társadalmi beidegződésre is ráerősít. A kevés üdítő kivétel egyike számomra a Hongkongban már holnap van. Ennek a filmnek nincs nagy ívű története: két egyszerű ember két hétköznapi beszélgetéséről, két véletlen találkozásról szól. Nincsenek benne idealizálva az emberi viszonyok, viszont rámutat arra, hogy lenne kiút a rosszul működő párkapcsolatokból, ha akarnák az emberek. Csakhogy a legtöbben beérik azzal is, ami ugyan nem jó, de legalább biztos. A film főhőseit mintha a végzet terelné egymás karjaiba – hiszen két amerikai fiatalról van szó, akik a világ másik végén botlanak egymásba –, ám úgy tűnik, ők nem akarják, vagy nem merik megragadni az alkalmat. Egyre jobban megismerik és megkedvelik egymást, ennek ellenére végig kérdőjeles marad, hogy hajlandóak-e felborítani a saját, jól berendezett kis életüket ennek az új szerelemnek a kedvéért. / Barna Benedek
Blue Valentine (2010)
Valentin-napra kevés adekvátabb választás van, mint egy film, amelynek címében még szerepel is ez a bizonyos ünnep. Ugyanakkor Derek Cianfrance filmjét nem a romantikázni vágyó pároknak ajánlanám, vagyis legfeljebb azoknak, akik fájdalommentes szakításra vágynak, vagy a szerelem hiábavalóságán kívánnak elgondokoldni, ugyanis kevés ennél lehangolóbb darab van a romantikus mozik között. Ugyanakkor a Blue Valentine mégis nagy kedvencem, mert hibátlan érzékkel mutatja meg, hogy milyen buktatói vannak egy boldogan induló párkapcsolatnak, azaz pont arra a terepre merészkedik, ahova a rózsaszín giccsbe burkolózó hollywoodi alkotások nem igazán mernek. Emiatt végső soron még jobb választás is lehet az aktuális Ötven árnyalat-filmnél, hiszen olyan kérdéseket vet fel, amiket átgondolva, megrágva garantáltan nem jutnak a most fülig szerelmes párok ugyanabba a helyzetbe, amibe a film szereplői. / Becságh Dániel
Scott Pilgrim a világ ellen (2010)
Én nem tudok elszakadni a geek témától. Ha a romantikus geekfilmnek lenne saját szócikke az értelmező szótárban, akkor valószínűleg a Scott Pilgrim szerepelne mellette példaként. Scott a felnőtté válás küszöbén igyekszik megküzdeni a kapunyitási pánikkal és örökké tizenévesként élni léha életét, amikor hirtelen találkozik élete szerelmével. Igen ám, de mint kiderül, ahhoz, hogy Ramona a barátnője lehessen meg kell küzdenie a lány hét gonosz exével. A srác szerencsére nem esik pánikba és jó kockához méltóan bátran veszi az akadályokat szintről szintre, hogy az összes küldetést teljesítve elnyerje szerelme szívét. Ez a film egy furcsa, kicsavart felnövés történet, ami igazán ötletesen mutatja be, hogyan dolgozza fel egy huszonéves, mikor a tinédzser korból kilépve szembesülnie kell a való világ gyötrelmeivel. Emellett nagyszerűen állít görbe tükröt az elé, hogy lélekben hogy is küzdünk meg a tudattal, hogy szívünk hölgyének bizony előttünk is volt élete. / Hartai Dávid
Éjfélkor Párizsban (2011)
A szürke hétköznapok unalmasak, a párommal se jövök ki valami jól, mit lehetne tenni? Elszabadulnék kicsit ebből a világból, messze a kötelezettségektől és a problémáktól – így tesz Woody Allen filmjének főhőse, Gil is, aki épp jegyben jár. Életének ebben a fontos szakaszából viszont egy egyre erősödő kellemetlen érzés lesz, amivel Gil nem tud mit kezdeni. Egy éjszakai sétálás során aztán visszajut az 1920-as évekbe, a város nyüzsgő művészvilágában pedig olyan ikonokkal találkozik, mint Ernest Hemingway, a Fitzgerald házaspár, vagy Salvador Dalí. A film az (idő)utazás toposzán keresztül járja körbe a menekülés iránti vágyat és a problémáinkkal való szembenézést. A recept klasszikus (a hős elmegy otthonról, majd más emberként tér vissza), viszont a dialógusok és a cselekmény mégis frissen, újszerűen tálalja a főszereplő belső változásait. A giccsmentes romantikát különösen feldobják a különféle irodalmi gagek – én főleg álmodzó művészlelkeknek ajánljom. / Scheirich Zsófia
A forrás (2006)
Aronofsky egyik kimagasló, megkerülhetetlen mesterműve a Hugh Jackman és Rachel Weisz párosával már egyből jó benyomást keltő A forrás. A rendezőre jellemző – tartalmilag és vizuálisan is – szürreális látásmód ezúttal egy különösen magával ragadó, könnyfakasztó szerelmes filmeben csúcsosodik ki. Hugh Jackman az élet fájának nyomában, az örök élet titkait keresgéli, hogy megmentse élete nagy szerelmét, három különböző síkon is . Az egzotikus, történelmi-kalandfilmes vonal, a napjainkban játszódó, fajsúlyos dráma, és a jövőbe kalaúzoló fantasy/science fiction – amik egymástól színvilág és atmoszféra tekintetében is különböznek – végül nagyszerű egészként forrnak össze. Gyönyörű film, ami kínozza és melengeti is a lelkét, mindkét fronton pont akkora mértékben, amennyire az szükséges lehet. / Hári Dániel
Apa (1966)
Szabó István klasszikusa 1966-ból némiképp talán kilóg a lista többi filmje közül, mert ebben nem a szerelem, hanem a feltétel nélküli szeretet a központi elem. Takó Bence a gyerekkori traumák egyik legkeményebbikével nő fel: apa nélkül nő fel. Emiatt megpróbálja azt a néhány emlékét széppé tenni, amit ismer és különböző kalandfilmbe illő történeteket kreál az 1945-ben meghalt édesapáról. Ez a film szüleink idealizálásáról szól, arról, hogy tulajdonképpen mennyi meló van a szeretetben, és hogy egy kisgyereknek szeretni a szüleit – ez esetben az apját – nem is olyan egyszerű, pláne ha az illetőről szinte semmit sem tud. / Muchichka László
Aladdin (1992)
Nem vagyok a romantika műfajának elkötelezett rajongója és ismerője, de ezt nem is kell különösebben magyaráznom, miközben férfiként egy klasszikus Disney-mesét jelölök meg kedvencemként. Az Aladdinban azt szeretem a legjobban, hogy a szerelem sokkal összetettebb folyamatnak tűnik benne, mint bármelyik átlagos hollywoodi nyáltól ragacsos mozifilmben. A helyszín, a varázslat, a hatalom, valamint az ezeregyéjszaka meséinek hangulata olyan köntösben adják ét Aladdin és Jázmin bimbózó kapcsolatát, amin még egy olyan kőből faragott, szívtelen állat is el tud érzékenyülni, mint én. (HAHA, nem is igaz. Mindenen bőgök!) Mellesleg 8 évesen meg voltam győződve, hogy ez a Disney-rajzfilm valójában az 1989-es Prince Of Persia videojáték filmes változata – bár ezt ma is így gondolom. / Dienes Ádám
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
