A Silóban az igazság nem szabadít fel, csak feldühít – kritika

A Siló Hugh Howey kisregénysorozatának adaptációja. Az első évad az első néhány kisregényen alapul, de kibővíti Howey világát. Színesíti és árnyalja a karaktereket, emiatt remek és élvezetes adaptációként kezdett. A 2. évad történetében épphogy elért az első kötet végére, ez is mutatja, hogy az írók nem akarják összecsapni a sztorit, inkább alaposabban kiaknáznák a kisregények világát és történetét.

A 2. évad közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol az 1. évad befejeződött. Jules-t (Rebecca Ferguson), miután seriffként túl mélyre ásott a siló titkaiban és magára haragította a polgármestert, kiküldik a mérgező külvilágba takarítani. Akit eddig száműztek, mind meghalt, ám a nő különleges ruhája, barátai segítségének köszönhetően, strapabíró. Így egyszerűen elsétál az őt kamerákon át döbbenten néző siló lakói szeme elől. A közeli domb tetejéről pedig észreveszi, hogy nincsenek egyedül: több tucat siló veszi őket körbe. Jules átverekedi magát a szomszédos silóhoz, ahol döbbenetes pusztítás és halál nyomait találja. Ennek ellenére menedékre lel a föld alatti építményben, és az is hamar kiderül, hogy nincs egyedül.

Mindeközben a 18-as silóban (ahol Jules is él) a nő távozásával elszabadulnak az indulatok. Jules barátai, a gépészek lázadozni kezdenek a polgármester és bábjai, a rohamrendőrök és végrehajtók ellen. A lakosság két részre oszlik: az igazságot tudni akaró polgárok és a „fentiek”, azaz a polgármester mellett állókra, a bentlévők az időt pedig összecsapásokkal ütik el.

Patthelyzet

A Siló továbbra is remekül ábrázolja a silón belüli társadalmi különbségeket és ellentéteket. A hierarchia és a siló legalján lakó gépészeket, Juliette barátait nem hagyja nyugodni társuk sorsa és az, ahogyan bántak vele. Tőlük indul az ellenállás, és ők azok, akiknek elegük lesz a folytonos megfigyelésből és a polgármester hazugságaiból. A felszínhez közelebb lakók pedig mindig is lenézték az alsóbb szinten lakókat, ezért elhiszik Bernard és csapata hazugságait. A helyzetet tovább élezi, hogy a silón belül nincs gyors kommunikáció: nincs lift, se e-mail (kivéve néhány kiváltságost), ezért az információk is nagyon nehezen jutnak el egyik helyről a másikra.

Howey történetével ellentétben itt nem robban ki azonnal a lázadás és a polgárháború. Jules távozása után előbb zűrzavar és értetlenkedés tör ki, senki nem érti, hogy élhette túl a nő a kinti, elvileg rendkívül veszélyes világban a sétát. Mindenki tapogatózik, keresi az igazságot és a szövetségeseit.

A sorozat a feszültségeket az egyes fent lakó vagy a gépészeten dolgozó karakter szemszögéből mutatja be. Remek húzás volt az is, hogy az új seriffet az alsóbb szintekre viszi a nyomozása, így szembesül egy teljesen más világgal, és az igazsággal is. Ugyanakkor a sztori meg is kavarja ezt a kiélezett ellentétet: a lent lakók közt is vannak, akikből besúgók lesznek, és a fenti rohamrendőrök közt is lesz, aki segít a gépészeknek.

A sorozat nagyszerű feszültségteremtéssel mutatja be ezt a patthelyzetet, ami hasonlít egy mini hidegháborúhoz: senki sem akarja ledobni az atomot. A polgármester és emberei minden eszközzel igyekeznek csitítani a hangulatot, ha kell hazudnak vagy bűnbakokat keresnek. A gépészek viszont tudni akarják az igazat a kinti világról és Jules sorsáról. Tudják, hogy mivel ők kezelik a generátort, ami életben tartja a silót, hatalmas előny van a kezükben. Mindkét oldal tisztában van vele, hogy a siló lakóinak élete egy hajszálon függ. A lázadás egyenlő a teljes pusztulásukkal, hiszen egymásra vannak utalva.

Az epizódok során az egyes szereplők puhatolóznak, kutatnak az igazság után. A maguk módján igyekeznek a szerintük helyes utat követni. A feszültség és a tét fokozatosan nő és az évadzáróra elszabadulnak az indulatok. Remek fordulatok követik egymást, szórakoztató nézni, ahogy a gépészek erőszak helyett ésszel és ravaszsággal járnak túl a fentiek eszén.

Mindemellett a forgatókönyv továbbra is remekel a morálisan szürke és összetett karakterábrázolásban. A szereplők hús-vér emberek, mindenkinek megvan a saját múltja és háttere, valamint a motivációi. Mindegyikük elegendő játékidőt kap és a sztori során egy jól követhető utat jár be. A Siló az ellenállás és a külvilág titkai utáni nyomozás során felmerülő morális problémák kapcsán remekül mutatja meg, hogy nincs csak jó vagy rossz döntés. A szereplők is elbizonytalanodnak, oldalt váltanak vagy épp végzetes döntésre szánják el magukat. 

Az Iain Glen által megformált Nichols doki eleinte leszegett fejjel hajtja végre a siló vezetőinek parancsait, akkor is, ha az ellenkezik az elveivel. Miután Jules eltűnik, felébred az igazságérzete, és végre képes lesz a lelkiismeretének megfelelő döntéseket hozni. Megható és erős lezárást kapott az ő karakterfejlődése és remek példája volt annak, mit is indított el Juliette a silóban. A hozzá hasonló izgalmas emberi történetek jól mutatják, hogy a Siló világában nincsenek csak jók vagy csak rosszak, mindenkinek megvan a saját igazsága. Izgalmas volt figyelni, hogy az ellenállás során hova fut ki a helyzet és végül ki kötött szövetséget kivel.

És ha már a “rosszak”, Bernard karakterét sem tudjuk teljesen elítélni. A polgármester Howey kisregényeiben egy elég egysíkú és fantáziátlan gonosz karakter volt. A Siló sorozat írói azonban nagyszerűen árnyalták a karakterét. Veszélyes és ravasz vezető, aki nem riad vissza még a gyilkosságtól sem, csak hogy megóvja a silója biztonságát. Motivációi valahol érthetőek is, hiszen ő sem szeretné, ha elszabadulna az erőszak és a polgárok egymást pusztítanák el. A végsőkig kitart az elvei mellett, és élvezet volt nézni, ahogy lassan mégis kicsúszik a kezei közül az irányítás. Tim Robbins nagyon érzi a szerepet és nem fél megmutatni Bernard sebezhető énjét sem. Remek ellenfele Julesnak. Rebecca Ferguson és Robbins közt pedig már az első évadban is nagyon jól működött az összhang.

Jules rendet tesz a szomszédban is

Jules szála kapcsán nehéz spoilerek nélkül beszélni. Anélkül, hogy bármit lelőnék, annyit emelnék ki, hogy a Jules által felfedezett 17-es siló remek példája annak, mi történik akkor, ha kitör az erőszak és a káosz, és az emberek a vezetőik ellen fordulnak.

A gépész története jóval lassabb, mint a silójáé, de nem kevésbé izgalmas vagy feszült. Jules is rejtélyek nyomába ered, próbálja kideríteni, mi történhetett a silóval, hogyan épültek a föld alatti épületek, és hogy juthat haza.. E mellett a Siló során ő is fejlődik: az eleinte zárkózott, magának való, az embereket nem szerető nőben felerősödik a felelősségérzet a 18-asban rekedt barátai iránt, és még új barátságokat is köt.

És ha már új barátok: Solo (Steve Zahn), a 17-es siló túlélőjének történetét is nagyszerűen valósították meg a Siló írói. Solo a kisregényekben szintén egy felszínesebb mellékszereplő volt, de az ő karaktere is sokkal részletesebb és élethűbb ábrázolást kapott a sorozatban. Sokáig nem tudjuk, ellenség-e vagy barát, és mivel évtizedeket tölt magányosan, ezért félszeg és esetlen. Juliette sem tudja sokáig, megbízzon-e benne és szórakoztató nézni a két introvertált és sérült ember közeledését. Solo példája remekül mutatja, mi történik egy gyerekkel, ha a szeme láttára semmisül meg a világa és veszíti el a szüleit.

Titkok mindenhol

Egy olyan high concept sorozat esetén, mint a Siló természetes, hogy a forgatókönyv elég sok titkot és rejtélyt hint el a sztori során, amelyekből még több rejtély keletkezik. Ebben nagyon jó volt az 1. évad. Részről része egyre többet tudtunk meg arról, kik irányítják a silót, miért takarítanak azok, akiket kiküldenek és mit titkol az IT részleg.

A 2. évadban folytatódik a központi titok kibontása: veszélyes-e kimenni a külvilágba, vagy túl lehet élni? Miért tiltják a vezetők azt, hogy kimenjenek az emberek? És kik voltak az őseik, akik a silót építették? Most is minden rész hint el morzsákat a nézőknek, sőt, még néhány red herring is befigyel. Az epizódok ezért nem unalmasak, fenntartják a néző figyelmét. Ezeknek a morzsáknak az adagolása viszont most döcögősen működött. Az írók túl sokáig akarják titkolni a nézők elől a fordulatokat, és emiatt szinte alig derült ki valami a Siló 2. évadának titkai közül.

A kisregényekben nem szereplő Salvador Quinn szála például sokáig egyhelyben toporog és Lukas nyomozása sokáig semmiben nem viszi előre ezt a sztorit.  Ez a szál nem kapott sok játékidőt, nem fogott meg minket Quinn személye, nem kerültünk hozzá közelebb. Feleslegesnek is érződik, főleg abból a szempontból, hogy nem tudjuk meg, mit is fedezett fel Lukas az évadzáróban. Persze, majd megtudjuk a következő évadban, de ez is felesleges időhúzásnak tűnik így. A 2. évadban Lukas szinte végig nyomoz, próbálja megfejteni Quinn kódsorozatát, ami talán közelebb viheti ahhoz, hogy megfejtse a siló keletkezésének titkát. Sokkal kerekebb lett volna ez, ha végig viszik és lezárják a 2. évaddal. Esetleg a felfedezés kapcsán újabb akadályokat gördítenek elé.

A másik gond a rejtélyek kapcsán maga Bernard személye. Howey a kisregényeiben a történet ezen pontján már feltárja az olvasó előtt, miért is olyan fontos az IT részleg és milyen felelőssége és tudása van a vezetőjének. Bernard pozíciójával és a nála lévő kulccsal kapcsolatban van egy nagyon fontos elem, aminek az ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy teljesen megértsük a férfi motivációit. Ezt viszont nem hogy titkolják az írók, de az évadzáró utolsó perceiben az is kiderül, hogy a könyvekhez képest ezen változtattak is. A kisregények ismeretében pedig teljesen zavaros, hogy akkor Bernard mit tud és mit nem a siló keletkezéséről és valódi működéséről.

Verdikt

A Siló 2. évada a túl sok titkolózás és időhúzás ellenére is maradt egy izgalmas disztópia, tele remek emberi történetekkel és jól adagolt feszültséggel. A szereplők továbbra is árnyaltak és emlékezetesek. A sorozat pedig minden hibája ellenére fenntartja a néző figyelmét, hogy még többet és többet akarjon. Szerencsére nem maradunk folytatás nélkül: az Apple TV már a harmadik és negyedik évadot is berendelte.